2014. szeptember 10., szerda

34. fejezet - Vasárnap

Reggeli közben mosolyogva hallgatom Felix élménybeszámolóit a Wonnemarral kapcsolatban. Nagyon lelkes már most, pedig majd csak délután megyünk. Gyanítom, hogy a többiek is hasonlóan fel vannak pörögve, mint ő. Hát, azt hiszem, hogy Karinnal együtt felköthetjük a gatyánkat… vagy inkább a bikininket.


Délelőtt együtt voltunk Felixszel, majd ebéd után hazamentem. Szerencsére Rach otthon van, így meg tudom tőle kérdezni a jövő hetet. Előadom Felix tervét, azt, hogy mikor és hova mennénk, meddig maradnánk, mikor jönnénk… Rach egy ideig csendben hallgat, de végül rám mosolyog.
- Persze, menj csak.
- Na és Lisa?
- Keddtől suli van neki, úgyhogy egyébként is egyedül lennél itthon délelőtt, délután meg, mire ő hazaér, Bernd már itthon lesz.
Nagy kő esik le a szívemről. Nem szívesen mondtam volna le az utat. Teljesen ki is ment a fejemből az, hogy Lisának jövő héten kezdődik a suli… Ez mondjuk nagyban megkönnyíti a helyzetet.
- Köszi. – mosolygok rá hálásan.
Rach bólint, majd magához ölel. Nagyon nagy mázlim van velük… tényleg.


Délután Felixszel a városba megyünk. A többiekkel majd az élményfürdő előtt találkozunk.
Természetesen az odafelé vezető úton is a Wonnemar a téma, de ez persze egyáltalán nem zavar. Ritkán látom Felixet ennyire lelkesnek… bár lehet, hogy ebben a jövő heti utazásunk is közrejátszik.
Oh, tényleg… még nem is mondtam neki, hogy mit beszéltem Rach-csel.
- Mondtam Rach-nek, hogy jövő héten elutaznánk…
- Igen? – keres egy szabad parkolóhelyet, leállítja a motort, majd rám pillant – És?
- És egy dolgot még meg kéne beszélnünk. – pillantok rá ártatlan szemekkel.
Homlokráncolva néz rám.
- Micsodát?
Nem válaszolok rögtön, csak nézem őt. Egy kicsit szemétnek érzem magam, amiért itt szívatom, de ő is folyton hülyét csinál belőlem, szóval… 
- Nem jöhetsz? – kérdezi kissé komoran.
- Hát az a helyzet, hogy…
- Aj, ne már! Tök jó lett volna, ha mi… 
Szenvedő arckifejezését látva elvigyorodom, mire hitetlenkedve néz rám.
- Átvágtál?
Vigyorogva bólogatok.
- De még hogy.
A fejét rázva pillant a szemembe.
- Ezt még visszakapod. – közli velem vigyorogva, majd mindketten kiszállunk a kocsiból.
Kivesszük a táskáinkat a csomagtartóból, majd kéz a kézben elindulunk a bejárat felé.
- Egyébként egy valamit tényleg meg kellene beszélnünk.
- Mit? – sandít rám gyanakvóan.
- Azt, hogy pontosan mikor indulunk. 
- Innen vagy Berlinből?
- Innen.
- A meló után rögtön. Tudod, hogy elérjük a gépet.
- És hogy jutunk fel Berlinbe?
- Dave felvisz kocsival.
- Tényleg?
- Ja.
- Szóval ő már tudja, hogy megyünk?
Felix elneveti magát.
- Szerintem már mindenki tudja, hogy megyünk. – javít ki mosolyogva.
Bólintok. Hát igen… ez teljesen Dave-re vall.
Belépünk az épületbe, ahol már ott vannak a többiek is. Köszöntjük egymást, majd a pulthoz lépünk.
- Zárásig maradunk, nem? – pillant körbe Dave.
- Persze. – szólal meg mellettem Felix.
Kifizetjük a belépőket, majd a kapott kulcsainkkal együtt a szekrények felé vesszük az irányt. Közös megegyezéssel egymás mellett és alatt lévő szekrényeket választunk, majd gyorsan levetkőzünk és már megyünk is befelé. 
A srácok máris vigyorogva ugranak be a medencébe. Karinra pillantok.
- Szerinted elég lesz nekik öt óra ahhoz, hogy kitombolják magukat?
Karin a srácokra pillant, majd vissza rám.
- Őszintén? Nem hiszem.
- Ettől tartottam én is. – bólogatok megadóan, majd követjük a fiúkat a vízbe.


Több mint egy órán keresztül voltunk ebben a medencében, mert a srácok a hat órakor kezdődő hullámzást várták. 
Félreértés ne essék, én is imádom a hullámokat, de amint véget ér, Karinnal kimegyünk a kinti nagymedencébe. 
Igaz, hogy a naptár szerint már ősz van, de a levegő kellemesen meleg, úgyhogy egyáltalán nem fázunk. Keresünk egy nyugisabb helyet, hogy egy kicsit tudjunk beszélgetni.
- Akkor este átjössz? – kérdezem Karintól, közben pedig hátrasimítom a vizes hajamat.
- Persze. – Karin elmerül a vízben, majd ismét feljön – Tényleg Londonba mentek Felixszel?
- Igen. 
- Az jó. 
Tempózok egyet-kettőt, majd megint barátnőmre pillantok.
- Tudod… egy kicsit azért tartok ettől a találkozástól.
- Nem kell. Szerintem az anyukája azért más, mint az apja.
A medence szélének támaszkodok.
- Igazad lehet. – motyogom halkan.
- Nézd, a srácok is jönnek. – mondja vigyorogva.
Arrafelé nézek, amerre Karin mutat. Elmosolyodom, amikor a fiúk azon versenyeznek, hogy ki ér előbb ide hozzánk.
Felix mögém úszik, átöleli a derekamat és a fejét a vállamra hajtja. Peter is csatlakozik Karinhoz, a többiek pedig épp azt tesztelik, hogy melyikük bírja tovább a víz alatt.
- Számoljatok! – szól ránk Dave, majd eltűnik a víz alatt.
Amikor ismét feljön, kérdőn pillant ránk.
- Na, mennyi?
L legyint egyet.
- Egy perc se volt.
- Dehogyisnem. – tiltakozik Dave, de válaszként Matt lenyomja a víz alá.
Ennek persze az lett a vége, hogy most újabb versenyt rendeznek. Most az a cél, hogy minél hamarabb lenyomják egymást a víz alá.
Mivel a fiúk túl közel vannak hozzánk, szegény Karin is kap egy adag vízsugarat az arcába, ahogyan a srácok ficánkolnak körülöttünk, de Peter hamar helyre teszi őket, így arrébb mennek tőlünk.
Ezután már csak négyen maradunk, de ez sem tart sokáig. Ennek a medencének a közepén ugyanis van egy rész, ahol körkörösen mozgatják a vizet, amit a benti hullámfürdő után szoktak bekapcsolni, így Karin Peter társaságában átmegy oda, ezért kettesben maradunk Felixszel.
Belepuszil a nyakamba, mire jólesően hümmögök egyet.
- Nem is mondtam még, de nagyon csini vagy. – suttogja a fülembe mély hangon.
Oldalra fordítom a fejemet és Felixre pillantok.
- Köszönöm. – mondom neki, majd adok egy puszit az arcára.
- Csak ennyi? – kérdezi szenvedő arckifejezéssel.
- Miért, mire számítottál?
Kölyökkutya-képpel bámul rám, így megfordulok az ölelésében és közelebb hajolok hozzá, hogy megcsókoljam… ám mielőtt megtehetném, Felix vigyorogva lenyom a vízbe.
Amint ismét a víz felett vagyok, ő már egy kicsit messzebb van tőlem és vigyorogva néz rám.
Kérdő tekintetemet látva lazán vállat von.
- Mondtam, hogy visszakapod…
Grimaszolok egyet, majd elkezdek úszni a medence másik széléhez, közben persze magamban dohogok. Számíthattam volna erre a lépésére, de… de ha harc, hát legyen harc. 
Nem jutok túlságosan messzire, mert Felix hamar utolér.
- Szökni próbálsz? – kérdezi még mindig szélesen vigyorogva.
- Nem.
- Haragszol?
- Nem.
- Sokáig fogsz még egyszavas válaszokat adni?
Töprengve rápillantok, közben pedig kissé beharapom az alsó ajkamat. A kis mozdulatom hatására rögtön elsötétül a tekintete – de persze jó értelemben. 
- Igen. – válaszolom végül kissé közönyösen.
Szorosan magához von. Az egyik karját a derekamra, míg a másikat a fenekemre csúsztatja. Hát, így aztán elég nehéz lesz hűvösen viselkednem vele…
- Sam?
- Ki kell engesztelned.
- Mivel? – kérdezi vigyorogva.
Közelebb simulok hozzá, így az ölünk most összeér. Felix lenéz a számra, majd vissza a szemembe, végül pedig még jobban átkarol.
Mosolyra húzódik a szám. Szinte lerí róla, hogy most éppen mi játszódik le a fejében…
Azért, hogy egy kicsit lehűtsem – na meg hogy visszaadjam neki az előbbit – egy adag vizet fröcskölök az arcába, mire elenged.
Kissé felháborodva néz rám, de én továbbra is csak mosolygok.
- Ugye nem hitted, hogy válasz nélkül hagyom az előbbit?
Mosolyogva megrázza a fejét, majd ismét a karjaiba zár.
- Tényleg tanulsz tőlem. – motyogja inkább magának, majd ellentmondást nem tűrően a száját az enyémre tapasztja.
Ez ellen pedig nincs is semmi kifogásom.
A kis szórakozásunk után a többiekkel együtt bemegyünk, ám ezúttal a csúszdák felé vesszük az irányt.
Többször is lecsúszok, viszont mindig mással, de a legtöbbször így is Felixszel együtt. 
A sokadik lépcsőmászás után kissé lihegve várok arra, hogy megint sorra kerüljünk. Látszik, hogy mostanában megint elhanyagoltam a futást, mert egy kicsit romlott a kondícióm…
- Megyünk együtt? – suttogja a fülembe Felix.
- Csak azért, mert én vagyok előrébb a sorban, mi? – kérdezem tőle évődve.
- Még szép! – vigyorog rám lazán, majd hátulról átölel.
- Hát, nem is tudom… talán meg kéne győznöd.
- Itt és most? – érdeklődik vigyorogva, majd ad egy puszit a fülem mögötti igencsak érzékeny területre.
- Majd otthon. 
- Rendben. – elhúzódik tőlem és elfoglaljuk a helyünket.
- Hamar feladtad. – állapítom meg mosolyogva.
- Éppen ellenkezőleg. Inkább te adtad be hamar a derekad.
- Lehet.
Mindketten felnézünk a lámpára. Amikor a piros színt végre felváltja a zöld, együtt csúszunk le.
- Még egyszer? – mosolyog rám kedvesen, majd a kezét nyújtja felém, amit én el is fogadok.
- Oké. 


Töménytelen mennyiségű csúszdázás és hullámfürdő után egy kicsit még kimegyünk a kinti medencébe. Este lévén most már inkább csak fiatalok vannak rajtunk kívül, családosokat már nemigen látni. A fiúk természetesen megint nekiállnak versenyezni, de ebből mi Karinnal kimaradunk és inkább a medence széléhez úszunk.
- Még soha nem voltam itt este. – jegyzem meg eltűnődve, ahogyan végigfuttatom a tekintetemet magán az élményfürdőn és a környékén.
- Tényleg?
Bólintok.
- Tudod, eddig csak Rachcsel és Lisával voltam itt és Lisa miatt általában délelőtt jöttünk.
- Persze, ez érthető.
Megint csak bólintok. Hát igen, akkor még nem ismertem sem Karint, sem Felixet, sem pedig a srácokat… akkor még sokkal inkább érdekeltek az amerikai barátaim.
Peter magához hívja Karint, így egyedül maradok. Ez az állapot nem tart sokáig, mert barátnőm helyét felváltja Felix.
- Mi a helyzet? – kérdezi kíváncsian.
Megrázom a fejemet.
- Semmi. Csak elgondolkoztam.
- Min?
- Régi dolgokon.
- Például?
A nyaka köré fonom a karjaimat.
- Például azon, hogy milyen volt, amikor még nem ismertelek.
- Fogalmam sincs, hogy tudtál úgy élni. – mondja hülyéskedve, majd magához húz.
Elmosolyodom, a fejemet pedig a vállára hajtom.
- Hát akkor még sokkal másabb volt minden.
- Anyukád miatt mondod?
Felemelem a fejemet és a szemébe nézek. Furcsa, de most már nem érzem azt a nagy ürességet, mint annak idején… jó, persze, most is hiányzik anyu, de most már könnyebben el tudom fogadni azt, hogy elment… és ez Felix miatt van.
- Részben. – halványan rámosolygok, ahogy elárasztanak az emlékek – Nem is tudom, hogy most mit csinálnék, ha akkor pofátlanul nem ugrasz át a kerítésen.
- Nem is voltam pofátlan. – tiltakozik vigyorogva – Csak kíváncsi voltam rád.
- Még jó. - a kezeimet lecsúsztatom a vállára – Szeretlek. – suttogom halkan.
Felix vigyora egy félszeg mosollyá változik, mielőtt megcsókolna. 
A csók után a homlokát az enyémnek dönti.
- Szeretlek.
Boldog mosollyal az arcomon bólintok és most rajtam a sor, hogy birtokba vegyem az ajkait…


- Dave! Megyünk. – szólal meg Felix mellettem.
- Ne már! Ilyen hamar?
- Fél tíz van. – mondja L röhögve.
- De akkor is… nem maradhatnánk még? – kérdezi reménykedve.
Matt vizet fröcsköl Dave-re.
- Itt akarsz éjszakázni?
- Miért ne?
- Majd jövünk még máskor is. – mondom neki vigyorogva.
Tisztára úgy viselkedik, mint egy gyerek. Egy nagy, követelőző, hisztis gyerek. Komolyan, szerintem még Lisánál is rosszabb.
Dave-nek felcsillan a szeme.
- Tényleg?
- Ja, de most lépjünk. – mondja Felix, majd mindannyian bemegyünk.


- Jó kis nap volt. – jegyzem meg mosolyogva, amikor hazaérünk. Vagyis inkább Felixhez.
- Ja. De lesz ez még jobb is. – mondja szexin vigyorogva és átölel.
- Igen?
- Igen. – morogja halkan, majd a szája a nyakamra siklik.
- Holnap hétfő. – jegyzem meg egy halk, de elégedett sóhaj mellett.
- És?
- Maradjak?
Felemeli a fejét és mélyen a szemembe néz.
- Szeretnél?
- Tőled függ.
- Tudod, hogy igen. – gyors csókot ad, majd mielőtt bármit is mondhatnék, felemel és egyenesen felvisz a szobájába…

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése