2018. február 22., csütörtök

12. fejezet

Október 5., szombat

Épp a biológiába vagyok belemerülve, amikor csörög a mobilom. Megnézem a kijelzőt – An hív.
- Szia!
- Szia! Nincs kedved átjönni délután?
- De, szívesen átmegyek. – válaszolom habozás nélkül.
An a barátnőm, ráadásul így elszakadhatok egy kicsit a tanulnivalóktól is.
- Oké, akkor három körül várlak.
- Rendben.
Elköszönünk egymástól, majd leteszem a telefont és visszamélyedek a biológiába. Háromig még bőven van időm arra, hogy bemagoljam a leckét.


Október 6., vasárnap

- Kérdezhetek valamit? – pillantok kérdőn Jora, miután vacsora után rendet raktunk a konyhában.
- Nem. Általában megtiltom, hogy kérdezz tőlem.
Az ég felé nézek, majd vissza a nagybátyámra.
- Úgy értem…
- Tudom, hogy érted. Menjünk át a nappaliba, aztán kérdezhetsz.
- Rendben.
Miután áttelepszünk a nappaliba, Jo kíváncsian néz rám.
- Szóval? Mi az, ami annyira érdekel?
Egy pillanatra elbizonytalanodom, de végül kibököm.
- Nincs senki aki… aki tetszik neked?
Jo meglepett fejet vág és értetlenül mered rám.
- Ez most… hogy jutott az eszedbe?
Megvonom a vállamat.
- Csak úgy. – felsóhajtok – Már nyár eleje óta itt élek veled, de nem jött hozzánk semmilyen nőnemű egyed, kivéve persze Ant. Sőt, még csak nem is beszéltél soha semmilyen nőről.
- Alex… A nyár a költözködésedről szólt és arról, hogy a lehető legjobb körülményeket teremtsem meg neked azért, hogy minél inkább otthon érezd magad nálam. Eszemben sem jutott, hogy én…
- Szóval akkor miattam nincs senkid?
- Dehogy. – Jo fáradtan megdörzsöli a halántékát – Sokat dolgozom és a kevés szabadidőmet, ami akad, azt veled szeretném eltölteni.
- De… nem hiányzik melléd valaki?
Jo aranyosan elmosolyodik.
- Minek, amikor itt vagy nekem te?
Ellágyulón pislogok a nagybátyámra, noha tudom, hogy csak elsumákolta a rendes válaszadást, majd közelebb csúszok hozzá és átölelem.
- Szeretlek, Jo.
- Én is téged.  


Október 7., hétfő

Amikor reggel a lányokkal odaérünk a sulihoz, a többiek épp élménybeszámolót tartanak a hétvégéjükről.
- Na és te mit csináltál, Leo? – fordul kíváncsian Ralph Leonhoz.
- Csak a szokásost. – vállat von – Gitározgattam, hogy bővítsem a repertoáromat péntekre. – mondja vigyorogva.
Ralph gúnyos grimaszt vág.
- Oh, köszi. Nagyon ari vagy.
- Tudom.
- Nemhogy te is megtanulnál egy dalt a jó Nina néninek. – mondja Matt vigyorogva, majd röhögve oldalba löki Ralphot és összepacsizik Leonnal és Maxszal.
- Szép is lenne! – Ralph elszörnyedve bámul ránk – Én soha nem fogok szerenádozni Müllernek.
- Ki tudja, hogy mit hoz a jövő? – szólok mosolyogva Ralphhoz.
- Ez az. Lehet, hogy az érettségi után sírva fogsz Nina néni lábai előtt heverni. – kontrázik rá Leon, majd rám kacsint.
- Hát, ha sikerül leérettségiznem, tuti, hogy sírva fakadok. – jelenti be Ralph nagy komolyan, majd mindannyian elnevetjük magunkat.
Megszólal a jelzőcsengetés, ezért bemegyünk az épületbe.
Fizikán megint Matt felel. Most hajlandó kimenni a táblához, sőt, kettest kap a feleletére.
Amikor visszamegy a helyére, egy pillanatra rám néz, de nekem ez a pillanat is elég arra, hogy rögtön melegem legyen.
A második órán Müller rögtön röpdolgozattal kezdi az óráját. Klassz! Még jó, hogy tanultam rá…
Biológia után jön egy nyelvtan, majd egy újabb matek dolgozatírás. 
- Vélemény? – kérdezi óra végén Leon.
- Annyira nem volt vészes. Na és neked?
- Könnyebb volt, mint a múltkori.
- Igaz.
Lemegyünk az ebédlőbe, ahol az osztályunk megint az összetolt asztaloknál ül. Annel tétován összenézünk, mivel már csak Rina, illetve Matt mellett van két-két hely. 
Végül Matt mellé ülünk le, vagyis én ülök le mellé, An pedig énmellém. Mattet jobban bírom, mint Rinát, úgyhogy evidens volt, hogy ezt a helyet választom.
Amikor Matt mellé telepszek, felnézem rám a mobiljából és félmosolyra húzza a száját, majd elrakja a mobilját.
- Lehet, hogy már kérdezték, de… jössz kosárra?
- Még nem kérdezték és igen, valószínűleg ott leszek.
Felhúzott szemöldökkel méreget.
- Nocsak. Leo nem kérdezte meg?
- Nem. Ez miért olyan meglepő? – pillantok rá hitetlenkedve.
Megvonja a vállát.
- Már megszoktam.
- Szerintem nincs neki előírva, hogy muszáj megkérdeznie minden egyes alkalommal.
Bólint egyet.
- Tehát akkor jössz. – állapítja meg még egyszer a nyilvánvalót.
- Igen. – elmosolyodom – Megnézem, hogy mit fogsz összebénázni.
- Köszi. – válaszol grimaszolva – Ha ezt tudom, én se kérdezlek meg.
- Tényleg? – megjátszott ijedtséggel nézek rá.
Láthatóan veszi a lapot, mert elvigyorodik.
- Tényleg. 
- Az tragédia lenne. – mondom neki és közben próbálom megőrizni a komolyságomat.
- Csak nem. – mélyen a szemembe néz, mielőtt újra megszólalna – Egyébként… mit csinálsz kosár előtt?
- Még nem tudom. Ha Mel jön, akkor szerintem elmegyünk valamerre. – összehúzott szemekkel sandítok Matt-re – Miért?
- Eljöhetnél velünk a No Limits-be. 
- Veletek?
- Ja. Leo, Ralph, Max és Lara lesz ott.
- Hát… oké, de megkérdezhetem Melt is?
An ma nem ér rá itt maradni, mert vendégeknek lesznek náluk, őt ezért nem kérdezem meg.
- Persze. 
Egymásra mosolygunk, majd nekiállunk az ebédünknek.
Az ötödik óra egy laza etika Christinával, ahol megint játszunk, majd jön az utolsó óra, a töri, ami után Mellel együtt csatlakozunk a társasághoz.


- Ki mit kér? – néz szét a társaságunkon Ralph.
Mindenki elmondja neki a kívánságát (mindenki kólát kér, kivéve Larát, aki valami diétás koktélt kér és engem, mert én most gyümölcslevet iszok), majd megrendeli az innivalókat és ismét leül az asztalunkhoz.
Én most is Matt mellett ülök, a jobbomon pedig Mel ül. Persze nem én erőltettem azt, hogy így üljünk. Matt alapból mellém telepedett le, de én nem bánom. Igazából mindenkit bírok a társaságból, úgyhogy lényegtelen az, hogy ki ki mellett foglal helyet.
- Fúj, Lara! Hogy vagy képes meginni azt a löttyöt? – kérdezi berzenkedve Ralph, amikor megkapjuk az innivalókat.
- Sokkal egészségesebb, mint a kólád. 
- Ugyan! Ezt kitől hallottad?
- Ezt mindenki tudja, Ralph.
- Kamu.
- Tényleg nem túl egészséges. – pillantok Ralphra.
Az előtte álló pohárra néz, majd megint rám.
- Komoly?
Bólintok.
- Igen.
- Én mondtam neked, hogy tele van egészségtelen cuccokkal. – mondja Lara diadalittasan Ralphnak.
Ralph kérdőn néz rám.
- Új csaj?  
- Állítólag jó vízkőoldó. 
Elmosolyodom, amikor Ralph rémült fejet vág. Matt is meglepetten fordul felém.
- Tényleg?
- Aha.
- Még jó, hogy nem iszok vizet. – mondja vigyorogva Ralph, majd – szokás szerint – összepacsizik a fiúkkal.
- Ettől még káros. – jelenti be Lara elégedetten mosolyogva.
- A múltkor te is kóláztál. – mondja nekem Matt olyan halkan, hogy csak én halljam.
Megvonom a vállamat.
- Néha belefér egy-egy kóla.
- Néha? Szóval ha… máskor is elhívlak, igen-t mondasz?
- A kosárra is igen-t mondtam, nem? – kérdezek vissza mosolyogva. 
Matt egy darabig csak néz engem, majd elvigyorodik.
- Ez igaz.
- Szerintetek milyen esélyeink vannak a jómadarak ellen? – vált témát Max.
- Jómadarak? – kérdezem kissé értetlenül.
- A másik suli kosárcsapata. – válaszol Max.
- A Strauß gimi a nagy riválisunk. – veszi át a szót Ralph – És tudod: Strauß… stucc… vagyis madár… 
- Szóval jómadarak.
- Jaja. Jövő hónapban lesz velük meccsünk. Szerintem – Max felé fordul – simán leverjük őket.
- Mintha tavaly is ezt mondtad volna. – jegyzi meg ironikusan Leon.
- Igen, és? Nyertünk is ellenük…
- De nem a döntőn, nagyokos. – vág Ralph szavába Matt.
- Részletkérdés… - motyogja Ralph, mire a többiek a fejüket rázva legyintenek egyet – De idén attól még nyerhetünk.
- Ha nem bénázod el, akkor simán. – mondja Leon, majd oldalba löki Ralphot.
- Na ne már! Most engem hibáztattok vagy mi?
- Igen, öreg. Bocs. – Matt Ralphra vigyorog, majd rám néz – A tavalyi döntőn volt jó néhány lehetőségünk, de Ralph mindig kihagyta őket, úgyhogy buktuk a meccset.
- Rossz idényem volt. – védekezik kissé erőtlenül Ralph, mire a fiúk lazán kiröhögik – Most miért? Nekem is lehet rossz sorozatom, nem?
- Neked csak az van. – mondja vigyorogva Leon.
- Elmehettek ám, ahova gondolom…
- Majd Nina néni megvigasztal. – Leon Ralphra kacsint.
Ralph duzzogva körbenéz a társaságunkon, majd a tekintete megállapodik rajtam.
- Úgy látszik, hogy csak az új csajnál vagyok nyerő.
- Ezt honnan veszed? – kérdezi vigyorogva Matt.
- Neked nem osztottam lapot, Matty fiú.
- Azt tudtad, hogy nem „új csaj”-nak hívnak, hanem van nevem is? – pillantok kíváncsian Ralphra.
- Beégtél, öreg. – mondja Leon, majd előrehajol és összepacsizik Matt-tel.
- Ja. Persze, hogy tudom, de ez így menőbb. – közli velem fontoskodva, mire megint lehurrogják a többiek.
- Ne hallgass rá! – hajol a fülemhez Matt, amitől hirtelen libabőrös leszek.
Bólintok. Szerencsére nem kell több kommentárt fűznöm ehhez az új csajos dologhoz, mert Max megint témát vált.


A No Limits után visszamegyünk a suliba, majd Mellel és Larával együtt végignézem a srácok edzését, ami után Mellel, Leonnal és Matt-tel megyek haza. 
A buszról leszállva elköszönünk Meltől és Matt-től, mert ők a híd túloldalán laknak, majd Leonnal együtt továbbmegyek.
A házunk előtt még beszélgetünk egy kicsit, majd mindketten hazamegyünk.

2018. február 11., vasárnap

11. fejezet

Október 4., péntek

Reggel, az első óra előtt a suli lépcsőjénél állunk.
- Ma átjössz? – kérdezi Ralph a mellette ülő Mattet.
Matt futólag rám néz, mielőtt válaszolna.
- Ma nem jó. Dolgom van.
- Oh, értem. Karla, mi? – vigyorogva oldalba löki Mattet.
Lélegzetvisszafojtva nézek Mattre. Most mit fog mondani? Mert, ha esetleg azt, hogy „igen, tényleg Karláról van szó”, akkor tuti, hogy elfelejtheti a délutáni találkozónkat.
Szerencsére Mattnek nem Karla jár az eszében… legalábbis most nem.
- Nem. – válaszol Ralphnak, majd megint egy pillanatra felém néz.
- Akkor? Nem szoktad kihagyni a péntek délutáni összeröffenéseket.
- Mondtam már: dolgom van. – mondja nem túl meggyőzően.
- Szerintetek kémián megint felelni fogunk? – szólok bele a beszélgetésbe, mire Matt hálásan pillant rám.
Nem tudom, hogy miért, de nem akarja a többiek orrára kötni azt, hogy ma velem fog találkozni. Mondjuk, ez annyira nem is baj… először jöjjünk ki egymással normálisan, aztán felőlem, annak mesél, akinek akar. Úgysem lesz semmi olyan, ami miatt érdemes lenne Mattet faggatni.
- Biztos. – bólogat mellettem Leon.
- Ja, tuti. Sőt, szerintem megint engem fog szekálni. – mondja Ralph.
- Csak nem.
Egy viszonylag nyugisabb nyelvtan után, kémia óra elején bebizonyosodik Ralph állítása, mert Müller őt hívja ki felelni – és megint hatost kap. Mivel Ralph teljesítménye nem volt megfelelő, a tanárnő újabb felelőt választ – engem.
Nagyot sóhajtva kimegyek a táblához, majd némi gyötrődés után kapok egy hármast, aminek kifejezetten örülök, mert kémiából soha nem voltam jó tanuló.
Óra után az egész társaság lent van az udvaron, a kerítésnél, ahol is több pad van egymás mellé tolva.
- Máskor, ha lehet, ne emlegesd a kémiát, új csaj. – morogja Ralph.
Félszegen vállat vonok, közben pedig a tekintetem találkozik Mattével, aki mosolyogva rám kacsint. Ő nyilvánvalóan tudja, hogy miért dobtam be a témát reggel… Bár, ha tudom, hogy én fogok felelni – meg persze Ralph –, akkor tuti, hogy inkább valami mást kérdeztem volna meg.
- Még jó, hogy az utolsó óra ofő. – szólal meg Ralph ismét.
- Van már valami ötletetek az osztálykirándulással kapcsolatban? – nézek szét a társaságunkon.
Persze mindenki elfelejtette, úgyhogy kitalálják, hogy most hozzunk össze valamit.
- Legyen három napos. Minél hosszabb, annál jobb. – javasolja Matt.
- És hová? Lehetőleg ne olyan helyre, mint tavaly. – berzenkedik Ralph látványosan.
- Miért? Hol voltatok tavaly? – kérdezem kíváncsian.
- Ne! – Ralph tettetett szigorral néz rám – Nehogy mondj akár egy szót is arról a förtelmes két napról! A végén még idén is oda megyünk… – egy pillanatra elgondolkozik – És az kész katasztrófa lenne. 
Bólintok, majd kérdő tekintettel nézek Leonra, aki megérti a néma kérdésemet, mert válaszol.
- A két nap alatt csak történelmi helyeket néztünk meg. Schäffer volt a kísérőtanár, úgyhogy a két nap gyakorlatilag csak töriről szólt. 
- Értem. Akkor… hová?
Egy darabig mindenki szótlanul néz maga elé.
- Talán… mehetnénk valami tó környékére. – vetem fel félszegen.
Leon és Matt elismerően pillantanak rám.
- Ez nem is rossz ötlet. – mondja végül Matt.
- Köszönöm.
- Három nap, víz mellett. – összegzi Ralph elgondolkozva – Egész jól hangzik. 
Leon Ralphra vigyorog.
- Jaja. Főleg esténként gitároznánk…
- Felejtsd el!
- Miért utálod ennyire a gitárt? – kérdezem tőle kíváncsian.
- Azért, mert Leo direkt nyomi számokat játszik rajta.
- Csak azért, hogy idegesítselek. – vág vissza vigyorogva Leon.
- Köszi. – grimaszol Ralph.
A kis eszmefuttatásunk után bemegyünk az épületbe, mert nemsokára csengetnek, ráadásul a szél is kissé feltámadt.
Angolon csoportokban dolgozunk, így én Leonnal, Matt-tel és Ralph-fal kerülök egy csoportba – megint. 
Biológián hála a magasságosnak nem felelünk, hanem alapból továbbmegyünk az anyaggal. 
Ebédszünetben az asztalunkhoz ülünk Annel és Mellel. Olli ma nem jött suliba, mert beteg, de néhány perccel később így is növekszik az asztalunk létszáma, mert Matt, Leon és Ralph is hozzánk ül le enni.
Matekon ismét írunk. Remélem, hogy jól sikerült így is, hogy Leon nem segített. Természetesen jól esik az, hogy segített és az, hogy bármikor hajlandó nekem segíteni, de azért nem akarom mindig a matek miatt zaklatni.
Az utolsó órán, azaz osztályfőnökin a kirándulásról beszélgetünk. A tanárnő szerint érdemes május-június felé időzítenünk, mert akkor lényegesen jobb lesz már az idő, amivel mi teljesen egyetértünk, hiszen ki szeret rossz időben kirándulni?
Óra után elköszönök a lányoktól, majd szép lassan elkezdem összepakolni a cuccaimat. Közben hallom, hogy Matt is épp búcsúzkodik a srácoktól.
- Nincs kedved átjönni Ralphékhoz? – kérdezi tőlem Leon.
A szemem sarkából Mattre sandítok, aki most pont minket néz. Már elígérkeztem Mattnek, ezért mindenképpen el kell utasítanom Leon meghívását, de persze lehetőleg úgy, hogy ő ne sértődjön meg.
- Hát… mára mást terveztem. – mondom sajnálkozva.
- Oh, oké. – elmosolyodik – Akkor talán majd máskor.
- Persze. De azért köszi, hogy gondoltál rám.
Leon hosszan a szemembe néz.
- Mikor nem gondolok rád? – kérdezi végül egy vigyorral az arcán, majd, mielőtt én bármit is mondhatnék, elköszön és Maxékkal együtt kimegy a teremből.
- Kész vagy? – áll meg mellettem Matt, amikor már csak mi ketten vagyunk a teremben.
- Igen. 
Elégedett mosolyt villant, majd mi is elhagyjuk az iskola területét.


- Merre akarsz menni? – kérdezem tőle, amikor átlépjük a suli kapuját.
- Van itt a közelben egy jó kis hely. No Limits a neve. Ismered?
- Még nem jártam ott. – csodálkozó tekintetét látva hozzáteszem – A nyáron költöztem ide és még nem igazán volt alkalmam körbenézni a városban.
- Akkor itt az ideje, hogy bepótold. – mondja mosolyogva.


- Na? 
Levesszük a kabátjainkat, majd leülünk a sarokba az egyik asztalhoz. 
- Egész jó. – állapítom meg elismerően, amikor körbehordozom a tekintetemet a helységben, ami hivatalosan kávézó és bár egyben.
Matt bólint egyet, majd, miután megbeszéljük, hogy mit iszunk, elmegy a pulthoz és rendel két kólát, utána pedig az italaink társaságában ismét csatlakozik hozzám.
- Szóval… miről akarsz beszélgetni?
- Te miért akartál velem találkozni? – kérdezek vissza válasz helyett.
Megvonja a vállát.
- Azért, hogy beszélgessünk anélkül, hogy bárki megzavarna minket.
- Miért? Ki zavar téged? – nézek rá homlokráncolva.
- Szerintem nagyon jól tudod.
- Adhatnál valami támpontot…
Szólásra nyitja a száját, majd be is csukja és inkább elnéz mellettem. Néhány másodperc múlva megint rám néz.
- Azt hiszem, társaságunk lesz.
Épp rákérdeznék arra, hogy mi a fenéről beszél, amikor megjelenik az asztalunk mellett Lia. 
Mivel én a bejáratnak háttal ülök, nem láttam, hogy ő is itt van. 
- Sziasztok! – köszön nekünk mosolyogva.
Viszonozzuk az üdvözlését, majd Matt átül mellém, hogy Lia is leülhessen. Mondjuk Lia ülhetett volna akár mellém is, de Mattnek úgy látszik más erről a véleménye.
- Hogy kerültök ide?
- Mi csak… – kezdek bele, de hirtelen elakadok, mert fogalmam sincs arról, hogy mit is mondjak neki.
Segélykérőn Mattre pillantok, aki nyugtatóan rám néz, majd Lia felé fordul.
- Beugrottunk dumálni.
- Mentek Ralphhoz?
- Nem valószínű. – válaszol helyettem Matt, közben pedig mélyen a szemembe néz.
- Te mész? – kérdezem némi torokköszörülés után Liát, csak hogy én is beleszóljak a beszélgetésbe és ne üljek itt úgy, mint egy rakás szerencsétlenség.
- Gondoltam már rá. Azt esetleg nem tudjátok, hogy… – elkezdi babrálni a karkötőjét – hogy Leo ott lesz-e Ralphnál?
Aha. Tehát erről van szó… vagyis egészen pontosan Leonról. Felidézem magamban azt a szombatot, amikor Annel az osztályról beszéltünk… és akkor hirtelen megvilágosodok. An akkor mintha említett volna valami olyasmit, hogy Liának tetszik Leon... Nyilván ezért akarja biztosra tudni azt, hogy Leon is ott lesz-e. 
 - Tuti, hogy ott lesz. – mondja Matt negédesen, amitől rögtön gyanúsan vizslatom, de egyelőre nem teszem ezt szóvá neki.
Egyelőre.
- Oh, oké. Köszi. Akkor én most megyek is. – Lia felvillanyozódva ránk mosolyog, majd elköszön tőlünk és magunkra hagy minket.
- Hát nem édes? – kérdezi gúnyosan Matt – Leot keresi.
- De, az. – motyogom halkan, majd beleiszok a kólámba.
- Minden oké?
- Ha Lia nem pletykás típus, akkor igen.
- Ezt kifejtenéd esetleg bővebben is? – pillant rám Matt kíváncsian.
- Persze. Nem szeretném hétfőn azt hallgatni a suliban, hogy mi ketten találkoztunk.
- Az olyan nagy baj lenne? – kérdezi mosolyogva.
- Igen. – zavartan lepillantok a kezemre – A végén még azt hinnék, hogy esetleg mi… szóval…
- Igen?
Lerí róla, hogy élvezi a kialakult helyzetet és azt, hogy szörnyen zavarban vagyok. De hát mit is vártam Matt-től?
- Szóval nem szeretném, ha azt hinnék, hogy összejöttünk… vagy valami ilyesmi.
Pimaszul rám vigyorog.
- Tehát vigyázni akarsz a jó híredre?
- Mondhatjuk így is.
Kissé közelebb hajol hozzám.
- Miből gondolod, hogy egyáltalán az esetem vagy?
Miután Lia elment, nem ült vissza az eredeti helyére, velem szembe, hanem itt maradt mellettem, amitől már így is kissé feszélyezve éreztem magam és az sem könnyít a helyzetemen, hogy most még közelebb van hozzám. A kékes-szürkés szempár kíváncsian tapad rám, amibe, ha sokáig nézek, valamiért az az érzésem, hogy elveszek benne és meg akarom fejteni azt, hogy valójában inkább kékes vagy inkább szürkés színe van-e. Ehhez pedig még hozzátársul az illata is és az idétlennek tűnő, ám mégis valahogy szexi vigyora…
Alig észrevehetően megrázom a fejemet, hogy elhessegessem az ostoba gondolataimat.
- Ez mondjuk igaz, de… a suliban vannak olyanok, akik bolhából csinálnak elefántot.
- Hm… – töprengve néz rám, de továbbra is közel marad hozzám – És ha okod adnánk nekik?
Egy végtelennek tűnő másodpercig a szavam is eláll. Ezek szerint ő most…? Áh, biztosan nem… vagy mégis? Muszáj rákérdeznem.
- Szóval… randizni akarsz?
- Miért ne?
Miért van az, hogy ha Matt-tel vagyok, gyakran nem tudok mit mondani a váratlan kijelentéseire, felvetéseire? Azt hiszem, hogy ez talán azért van, mert mindig meg tud lepni valamivel.
- Miből gondolod, hogy egyáltalán az esetem vagy? – teszem fel neki azt a kérdést, amit ő is feltett már nekem korábban.
Bólogatva hátradől, nekem pedig hirtelen hiányérzetem lesz, amiért távolabb került tőlem.
- Jó kérdés. – belekortyol a kólájába – De szerintem van elég időnk arra, hogy ezt kiderítsem. – jelenti ki mosolyogva.
Visszamosolygok rá, de közben a szívem hevesebben ver, mint szokott. Még ez is… mostanában folyton gyorsabban ver a szívem, ha velem van. Talán el kellene mennem egy orvoshoz?


Ezután más témákra evezünk át. Szóba kerül a költözésem és annak okai. Először nem akarok erről beszélgetni vele, mert nem tudom, hogy mennyire megbízható, de, mivel Leonnak is elmondtam, elmondom neki is. Végül is ez nem titok, csak nem szeretném, ha téma lennék a suliban vagy akár a srácok között, meg persze azt se szeretném, hogy szánakozzanak rajtam.
Amikor a mondandóm végére érek, úgy döntök, hogy most én faggatom ki Mattet, amit láthatóan nem vesz zokon, sőt. Teljesen nyugodtan és lazán válaszol minden kérdésemre, amik leginkább a sulival, a srácokkal és persze vele kapcsolatosak.
- Egyébként… meddig érsz rá?
Az órámra pillantok. Elhűlve tapasztalom, hogy már fél hat is elmúlt. Nem is sejtettem, hogy már órák óta itt vagyunk.
- Hát… végül is nem vagyok időhöz kötve…
- Azért menjünk?
Tétován bólintok, amit láthatóan nem vesz zokon. 
- Oké. Mindjárt jövök. – mondja, majd elmegy a pulthoz, hogy kifizesse a kóláinkat.
Ha nem láttam volna már a flegma, bunkó oldalát, most azt mondanám, hogy teljesen aranyos és jó fej, de mivel láttam… 
Még mindig vannak kérdőjelek bennem vele kapcsolatban, de szerintem eléggé valószínű az, hogy az öntelt stílusa csak egyfajta álarc. 
Különös, de valamiért jól érzem magam attól, hogy a maszk mögé láthattam, mert a normális Mattet sokkal jobban bírom, mint azt, aki Ant piszkálja.
Matt visszatér hozzám. Felvesszük a kabátjainkat és a táskáinkkal együtt elhagyjuk a helyet.


- Hogy telt a délutánod? – kérdezi Jo kíváncsian.
- Egész jól.
- Na és mondd csak: milyen ez a Matt?
- Nem is tudom. Szereti Ant piszkálni, de amúgy meg… – vállat vonok – egész rendes.
- Egész rendes, mi? Bejön? – Jo szélesen rám vigyorog.
- Mi? Nem. Dehogy. – tiltakozok gyorsan.
Jo figyelmesen szemléli az arcomat. Lesütöm a pillantásomat, közben pedig érzem, hogy elpirulok.
- Biztos?
- Tuti. – mondom nyomatékosan, noha én magam sem vagyok száz százalékig biztos abban, hogy ezt komolyan is gondolom-e.