2018. június 11., hétfő

15. fejezet

Október 12., szombat

Együtt reggelizek Joval, akinek ma is dolgoznia kell délelőtt valami fontos ügy miatt, úgyhogy úgy néz ki, hogy kettesben leszek Matt-tel, de persze azért megemlítettem Jonak azt, hogy vendégem lesz. 
Igazából hasonló lesz a helyzet, mint amikor Leon itt volt, annyi különbséggel, hogy Matt szerintem nem akar majd tanulni.
Reggeli után Jo elköszön, én pedig elpakolom a konyhában, majd felmegyek a szobámba. Mivel Matt délelőtt jön át, ezért neki sem állok a tanulásnak, inkább majd akkor, ha elment vagy talán holnap, ezért inkább a kezembe fogom a gitáromat és elkezdek gyakorolni.
A csengő hangjára abbahagyom a játékot, leszaladok a lépcsőn és kinyitom az ajtót. 
Egy pillanatra a lélegzetem is elakad, mert Matt szívdöglesztően néz ki, ráadásul szívdöglesztően mosolyog rám. 
Miután magamhoz térek, behívom a házba. Megkínálom innivalóval, majd a poharainkkal együtt felmegyünk a szobámba. 
- Látom, elkezdted nélkülem. – jegyzi meg a gitáromra bökve.
Megvonom a vállamat.
- Nem volt jobb dolgom.
Leül az ágyamra, a kezébe fogja a gitáromat és eljátszik rajta egy-két akkordot.
- A gitárhoz is értesz?
Felemeli a fejét és rám néz.
- Egy kicsit. Leo mutatott rajta néhány dolgot.
Bólintok.
- Mit játszottál addig, amíg nem jöttem? 
- Mindenfélét. – adok neki kitérő választ.
- Bővebben?
- Komolyan azt akarod, hogy gitározzak? – pillantok rá homlokráncolva.
- Ezért jöttem át, úgyhogy igen. – kutató pillantásokkal méreget – Miért? Te mit akarsz csinálni?
Nem válaszolok semmit, de így is érzem, hogy elpirulok. Remek! Matt a végén még azt hiszi, hogy valami teljesen más jutott az eszembe. Ki tudja, hogy most mit gondolhat rólam…
- Kérem! – mutatok zavartan a hangszerre.
Matt felém nyújtja a gitáromat, amit, miután leülök Matt mellé, egy nagy sóhaj kíséretében át is veszek tőle.
- Éneket is akarok hallani. 
- Oké, de… mielőtt bármit is játszok, ígérd meg, hogy nem röhögsz ki.
- Úgy csinálsz, mintha most játszanál először valaki előtt. – jegyzi meg vigyorogva, majd a komor ábrázatomat látva ő is komolyra veszi a figurát – Értem. Rendben, megígérem, hogy nem röhöglek ki.
Bólintok, tétován végigsimítok a húrokon, majd belekezdek egy ismert dalba. A gitárral semmi bajom – az énekléssel annál inkább. Először halkan, bátortalanul kezdek el énekelni, de amikor Matt arcán teljes érdeklődést látok gúny vagy bármi más helyett, jobban kieresztem a hangomat. 
Amikor a dal véget ér, leengedem a gitáromat és leteszem magam mellé úgy, hogy közben még véletlenül sem nézek Mattre. 
- Mondj valamit! – kérem halkan.
- Kár, hogy nem vettem fel.
Felpillantok.
- Szóval szörnyű volt. – állapítom meg csalódottan.
- Dehogy! Épp ellenkezőleg. Nagyon jó volt.
- Tényleg? – kérdezem hitetlenkedve.
Bólint egyet.
- Tényleg. Ilyen hanggal a színpadon a helyed.
Elmosolyodom.
- Azt azért nem hiszem, de…
- Miért nem hiszed el, amit mondok? – vág a szavamba és megfogja a kezemet – Tudtommal soha nem hazudtam még neked.
Tétován bólintok. Ez végül is igaz… Hazudni még nem hazudott, de bántott már meg. Az a szerencséje, hogy most jó fej… és az, hogy aranyosan néz rám.
Nem tudom, hogy azért, mert a kezemet fogja vagy azért, mert most először hallott valaki énekelni (a sulis énekóra nem számít, mert ott nem így énekelek) vagy esetleg azért, mert amikor a kékes-szürkés szempárba nézek, olyat látok, amit már nagyon régóta nem, mindenesetre úgy döntök, hogy elmondom neki a titkos vágyamat.
- Én… a zenével akarok foglalkozni. Énekesnő és dalszövegíró szeretnék lenni. – megköszörülöm a torkom – Szerinted… ez hülyeség?
Lágyan elmosolyodik.
- Nem. Egyáltalán nem. 
- Na és te?
- Csak hobbiból dobolok, a dalszövegekhez meg egyáltalán nem értek…
- Úgy értem, te mi szeretnél lenni? – vágok a szavába kíváncsian.
Elengedi a kezemet, az ölébe ejti és maga elé néz.
- Pilóta.
- Hű!
- Hű, de gáz? – találgat rám pillantva.
- Hű, de klassz! – javítom ki mosolyogva – Miért pont pilóta?
- Szeretek repülni. Olyan… – töprengve néz maga elé – felszabadító. És olyankor az az érzésem, hogy bármire képes vagyok. – mosolyogva elhúzza a száját – Tudom, hogy ez elég nyálasan és hülyén hangzott, de így érzem.
- Egyáltalán nem volt nyálas. – láthatóan nem hisz nekem, ezért megfogom a kezét, hogy rám figyeljen – Ez a véleményed róla és ezzel nincs is semmi gond. – elmosolyodik, mire elengedem a kezét és visszamosolygok rá – Persze csak akkor, ha…
- Ha? – kérdezi kíváncsian.
- Ha pilóta leszel, repülhetek veled egyszer.
Szélesen elvigyorodik.
- Még szép! 
- Akkor jó. – hosszasan egymás szemébe nézünk, majd zavartan lesütöm a pillantásomat – Játsszak még valamit?
- Persze.
Bólintok, magamhoz veszem a gitáromat és átadom magam a zenének…


Egy ideig zenélgetek, majd, mivel Matt még itt marad, ebédre pizzát rendelünk. 
Ebéd után amíg az ebédünk maradékát takarítom el, addig Matt mellettem áll és engem figyel.
- Nincs kedved bemenni a városba? – kérdezi és kivesz a gyümölcsös kosárból egy narancsot.
Vetek rá egy gyors oldalpillantást.
- Mit akarsz ott csinálni?  
Megvonja a vállát.
- Sétálni? – megforgatja a kezében a narancsot – Vagy akár bármi mást. Egész jó idő van ma.
Leteszem a kezemből a konyharuhát és Matt felé fordulok.
- Azt hittem, hogy a zenélésben akarsz segíteni.
- Abban már segítettem és még ráérek. – elmosolyodik – Nemhogy örülnél annak, hogy veled akarok lenni. – mondja komolyan, de a szemén látom, hogy csak szórakozik.
- Oh. Értem. Szóval akkor vegyem megtiszteltetésnek azt, hogy szánsz rám némi időt? – kérdezem szélesen vigyorogva, közben pedig magamra mutatok.
Matt arca is mosolyra húzódik.
- Igen. Nem élvezheti bárki a társaságomat.
Egy darabig mindketten megpróbálunk komolyak maradni, de végül hangosan felnevetünk. 
- Jól van. Akkor menjünk be a városba!
Mielőtt azonban elmennénk itthonról, írok egy cetlire egy gyors üzenetet Jonak, hogy tudja, merre vagyok.


- És most merre? – kérdezem Matt-től, miután leszálltunk a buszról. 
- Mit szólsz a parkhoz?
Bólintok, így elindulunk a park felé.
- Amúgy… akkor beszélsz Ollival?
Meglepetten néz rám.
- Miért beszélnék vele?
- Tudod… An miatt.
- Tehát mégiscsak róla van szó. – állapítja meg elégedetten vigyorogva.
- Tegnap azt mondtad, hogy tudod, hogy Anről van szó. – jegyzem meg felhúzott szemöldökkel.
- Ez igaz, de most lettem teljesen biztos benne.
Egy pillanatra az ég felé emelem a tekintetemet. Miért nehéz néha annyira a pasikkal?
- Tehát?
- Tehát… mi?
- Beszélsz vele? – csodálkozó tekintetét látva kissé dühösen folytatom – Arról volt szó, hogy ha ma találkozok veled, akkor beszélsz Ollival.
- Ezt így, konkrétan nem mondtuk ki…
- Jó, akkor szia! – vágom a képébe dühösen és elindulok visszafelé.
Matt utánam jön és megfogja a karomat, mire megállok.
- Oké, dumálok vele. – egyezik bele cseppet sem lelkesen.
Elmosolyodom és elégedetten bólintok.
- Köszönöm.
- Van mit. – mondja rosszallón.
Egy röpke ideig fürkésző pillantásokkal méregetem.
- Tudod… nem gondoltam volna, hogy ilyen könnyű téged meggyőzni. – állapítom meg közömbösen, de közben érdeklődve vizslatom Mattet.
- Én se gondoltam, hogy ilyen könnyen belemegyek.
- Ezek szerint jó a meggyőzőképességem. 
- Vagy csak szívesen vagyok veled. – kontráz rá habozás nélkül – És ha ahhoz, hogy találkozz velem, nyálasan el kell bájcsevegnem Beckkel, akkor megteszem.
- Nagyon önfeláldozó vagy. – állapítom meg grimaszolva, de a szívem megint vad kalapálásba kezd.
- Bizony. Úgyhogy jó lesz, ha megbecsülsz. – mondja vigyorogva, amiből tudom, hogy ennyit a komoly beszélgetésünkről… legalábbis egyelőre.
- Észben tartom.
Elégedetten biccent egyet, majd folytatjuk az utunkat a parkba.


A délutánt végighülyüljük a parkban, majd vacsoraidő felé hazamegyünk. 
Jo már itthon van, akit a konyhában találok meg. 
Beszámolok neki az utazásról, illetve a csereprogramról is. Azért csak ma, mert tegnap este még itthon is dolgozott és nem akartam közben zavarni. Jonak szerencsére nincs semmi kifogása a csereprogram ellen, úgyhogy simán kitölti és aláírja a nyomtatványomat, majd átmegyünk a nappaliba, ahol az estéinket tölteni szoktuk.


Október 13., vasárnap

Este, amikor már nincsen semmi dolgom, egy kicsit fellépek Facebookra. 
Minden nap be szoktam lépni, de ettől még ugyanúgy van egy csomó értesítésem meg üzenetem. 
Először az értesítéseket nézem meg. A nagy része játékfelkérés, de van egy olyan is, ami szerint Mel megjelölt egy fényképen. 
Megnyitom a képet, amin ketten vagyunk rajta Mellel és ami a legutóbbi iskolán kívüli találkozásunkkor készült. Az idő szerint alig két órája töltötte fel, de már jött rá egy csomó lájk, a mi osztályunkból is – köztük Matté, Leoné és Ralphé is.
Az üzeneteket is megnézem. An, Mel és néhány régi osztálytársam írt. Annek és Melnek visszaírok, a többieknek nem. Na, nem azért, mert bunkó vagyok vagy ilyesmi, csak… csak nem érzem úgy, hogy lenne bármi mondanivalóm nekik. Most már itt élek, új suliba járok, ahol ezerszer jobb barátaim vannak, mint amilyenek ott voltak.
Az üzenetek után megnézem az üzifalat, ami csak úgy pörög. Mindenki lájkol, posztol, kommentel… Matt például három perce megosztott egy képet azzal a szöveggel, hogy „Ralph és a titkos szerelme :DD”, aki mondjuk annyira nem is titkos, mert a képen Ralph éppen a táblánál áll és Müllernél felel, úgyhogy elég egyértelmű az, hogy ki is az a bizonyos „titkos szerelme”.
Alig egy perc múlva pedig elkezdődik a megjegyzés-háború. Szép sorban elolvasom őket: Ralph Scholz megjegyzést fűzött Matt Wiese fényképéhez: „Ezért véged van, Wiese!”. Matt Wiese megjegyzést fűzött a saját fényképéhez: „Ugyan, Ralphi! Kár titkolóznod. :DD”. Leo Schmidt megjegyzést fűzött Matt Wiese fényképéhez: „Szép pár :D”. Ralph Scholz megjegyzést fűzött Matt Wiese fényképéhez: „Ne kezdd te is, Leo! -.-”. Leo Schmidt megjegyzést fűzött Matt Wiese fényképéhez: „Nem én kezdtem. Te szedted fel Nina nénit :D”. Max Krüger megjegyzést fűzött Matt Wiese fényképéhez: „LOL XD Már le is mentettem, hogy megmaradjon az utókornak :D”. Ralph Scholz megjegyzést fűzött Matt Wiese fényképéhez: „Hárman egy ellen?! Ez nem igazságos!”. Matt Wiese megjegyzést fűzött a saját fényképéhez: „Átmentél lányba Ralphi, hogy így nyavalyogsz? :DD”. Lara Baumann megjegyzést fűzött Matt Wiese fényképéhez: „Nem szidjuk a lányokat!”. Matt Wiese megjegyzést fűzött a saját fényképéhez: „Max, neveld meg az asszonyt! :DD”. Max Krüger megjegyzést fűzött Matt Wiese fényképéhez: „Már évek óta azt csinálom XD”. Lara Baumann megjegyzést fűzött Matt Wiese fényképéhez: „Maximilian, gyere chatre!”. Leo Schmidt megjegyzést fűzött Matt Wiese fényképéhez: „Ajaj. Max testvért elvesztettük :D”. Matt Wiese megjegyzést fűzött a saját fényképéhez: „Ja. De mi ketten még itt vagyunk egymásnak, Leo ;) :DD”. 
Vigyorogva olvasom a sok eszetlen kommentet, majd, mivel úgy tűnik, hogy soha nem lesz vége a megjegyzés-áradatnak, kilépek.
Gyanítom, hogy holnap úgyis ez lesz a téma.

2018. május 16., szerda

14. fejezet

Október 11., péntek

Az órák előtti, viszonylag nyugisabb időnket a lépcsőnél töltjük. Ma is Müller (vagy ahogyan a fiúk hívják: Nina néni) a téma, mint olyankor mindig, ha óránk van vele, meg persze a délután, amit ma én is Ralphnál töltök. 
Most kivételesen csak fél füllel hallgatom a beszélgetést, mert közben nézem a suliba özönlő diákságot. Igazából Ollit keresem a tekintetemmel. Mondjuk egyelőre még fogalmam sincs arról, hogy mit fogok neki mondani, de… majd csak kialakul.
- Ennyire nem érdekel Nina néni? – áll mellém mosolyogva Leon.
- Én csak… elgondolkoztam. – mondom neki zavartan a szokásos elpirulásom mellett.
- Feltűnt. Na és mi foglalja le annyira a gondolataidat?
Megvonom a vállamat.
- Ez is, az is.
- Szóval nem akarod elmondani? – kérdezi vigyorogva.
- Igazából nincs mit mondanom…
- Oké. Majd elmondod, ha úgy érzed.
Bólintok, majd ezúttal megpróbálok odafigyelni a többiekre. Végül is még előttem áll az egész nap arra, hogy beszéljek Ollival…
Nyelvtanon szokás szerint továbbmegyünk az anyaggal, de óra végén azért a tanárnő bejelenti, hogy jövő héten dolgozatot írunk.
Kémián megint felelünk. Ma Leon van soron, aki a feleletéért hármast kap, amivel Leon teljesen elégedett, egyedül Ralphnak van kifogásolnivalója a jeggyel kapcsolatban.
- Tanárnő! Miért kaptam múltkor hatost? Én is mondtam legalább annyit, mint Leo.
- Az lehet, de nem azzal kapcsolatban, amiről kérdeztelek. – mondja szigorúan Müller.
- Mert nem tetszett konkrétan kérdezni, csak azt mondta, hogy mondjam azt, ami eszembe jut. – Ralph ártatlanul néz a tanárnőre.
- És neked éppen a biciklikről kellett beszélned. – jegyzi meg epésen a tanárnő.
Az ajkamba harapok, nehogy elnevessem magam Ralph béna próbálkozásán. Oldalra sandítok. Melnek is hasonlóképp nevethetnékje van, mint nekem.
- Robogókról, tanárnő. A bicikli már rég lejárt lemez.
Müller az előtte heverő naplóba pillant.
- Ha jól látom, már van két hatosod. Szeretnél esetleg javítani?
- Nem. Én csak azért szóltam, mert…
- Gyere ki a táblához. – vág Ralph szavába Müller – Itt nyugodtan beszélhetsz.
- Ööö… köszönöm, de kihagynám ezt a lehetőséget.
- Akkor erre ismét elégtelent kell adnom.
- Ne már… 
Müller szigorúan Ralphra néz. Bólint és beírja az újabb hatost Ralphnak, majd továbbmegy az anyaggal.
- Hogy te milyen béna vagy, Ralph. – mondja vigyorogva Matt, amikor Müller elhagyja a termünket.
- Most miért? Igenis járt volna nekem a múltkoriért minimum egy ötös…
- És mire mennél vele? Ha lenne egy ötösöd, akkor is bukásra állnál, te észlény. – röhögi ki lazán Leon.
- De egy ötös azért mégiscsak jobb.
- Szerintem ne erőltesd, Ralphi. – mondja Matt, majd vigasztalóan vállon veregeti Ralphot.
Úgy tűnik, hogy ma a tanárok kikérdezős kedvükben vannak, mert angolon is felelünk. 
Richter engem hív ki a táblához. A nyelvekkel nincsen semmi bajom, úgyhogy elég simán lefelelek.
Utánam Mel felel, majd Jan. A barátnőm kettest, míg Jan egyest kap, úgyhogy elégedettek lehetünk a produkcióinkkal. Azt azért muszáj megemlítenem, hogy Richter nem szigorú tanár és egész könnyű dolgokat is kérdezett, de az egyes így is, úgy is egyes és ez a lényeg.
Biológián visszatér körünkbe Müller, aki szerintem még mindig pipa a Ralph-fal való „beszélgetése” után, mert egész órán felelünk.
Még jó, hogy egy tanóra csak negyvenöt percből áll, de így is lefelel a fele osztály. Akárcsak angolon, most is én kezdek. Kettest kapok, utánam Lara következik, aki hármast kap, majd Mel jön, aki megint kettest kap. A sort Matt, Rina és Max zárja, akik mind négyesre felelnek.
- Ha lehet, máskor inkább kussolj az órán. – morogja dühösen Matt.
Ralph védekezően felemeli a kezét.
- Jól van na. Bocs.
- Sokra megyünk vele. – csatlakozik a kialakuló vitához Lara.
Ebédszünetben megint Matt mellé ülök. An Mellel külön ül, mert An neki is elmeséli az Ollival történteket – vagy éppen azt, hogy mi nem történt, úgyhogy épp itt az ideje tájékozódnom Olliról és most, hogy Matt-tel ilyen jól megértjük egymást (na jó, ez kissé ironikus volt), úgy döntök, hogy őt fogom megkérdezni. Végül is ő régebb óta ismeri Ollit, mint én.
- Mondd csak: szoktál beszélgetni Ollival? 
Felhúzott szemöldökkel sandít rám.
- Nem igazán. Miért?
- Csak úgy. 
Matt bólint, majd belemélyed a telefonjába. Azért, hogy a többiek ne hallják azt, amit kérdezek, kissé közelebb hajolok hozzá.
- És amúgy… van most barátnője? 
Matt kíváncsian felemeli a fejét és rám néz, én pedig visszahúzódom, mert a kékes-szürkés tekintet túl közel került hozzám...
- Miért érdekel?
Válasz helyett megvonom a vállamat.
A zsebébe süllyeszti a mobilját és az asztalra könyököl.
- Bejön? – kérdezi komoran.
Tagadólag megrázom a fejemet.
- Nem. Nem is ismerem igazán…
- Akkor? Miért akarod tudni, hogy jár-e valakivel?
Felsóhajtok.
- Az egyik barátnőmet érdekli…
- Annát, mi? – találgat szélesen vigyorogva.
- Nem. – megpróbálok közömbösen nézni, de szerintem Matt tudja, hogy Anről van szó, mert jelentőségteljesen húzogatja a szemöldökét és közben kajánul vigyorog.
- Szóval Annának bejön Beck… Szép kis páros lennének. – jegyzi meg csúfondárosan.
Úgy, hogy a többiek lehetőleg ne vegyék észre, a könyökömmel oldalba lököm Mattet.
- A kombinálás helyett inkább válaszolhatnál. 
Megadóan sóhajt egyet.
- Nem jár senkivel.
Homlokráncolva nézek rá.
- Miből gondolod? Az előbb azt mondtad, hogy nem szoktatok beszélni…
- Mert így is van. Nem szoktam dumálni Beckkel, de azt azért vágom, hogy nincs csaja.
- Honnan tudod?
- A pasik ezt tudják egymásról. – mondja nekem fölényesen.
- Hát persze. – vágom rá grimaszolva.
Matt Anre néz, majd Ollira, végül vissza rám.
- Nem is gondoltam volna, hogy a barátnődnek tetszik Beck. 
- Nem mondtam, hogy Anről van szó. – megint jelentőségteljesen rám néz, mire felsóhajtok – Amúgy sem hiszem, hogy eléggé ismernéd Ant. 
- Szerintem épp eleget tudok róla.
Megrázom a fejemet, mire Matt érdeklődve pillant rám.
- Mi az?
- Semmi, csak… Azt hiszem, soha nem fogom megérteni azt, hogy miért utálod ennyire. 
- Attól, mert te bírod, nekem még nem kell.
- Pedig volt olyan, amikor bírtad. – szúrom oda neki kíváncsian.
- Ja. Volt. 
- Van egy olyan érzésem, hogy téged sem foglak soha megérteni.
Elvigyorodik és hátradől a széken.
- Addig jó nekem.
Matekon kikapjuk a hétfői dolgozatainkat, amire kettest kaptam – megint. Szerintem soha nem fogok egyest írni, amíg Schneider tartja ezt az órát, de mivel nem vagyok maximalista a matekot illetően, a kettessel is tökéletesen elégedett vagyok.
- Ma is játszunk valamit, tanárnő? – kérdezi Ralph az osztályfőnököt, amikor az belép a termünkbe.
- Nem, Ralph. Ma egy fontos dologról kell beszélnünk.
- Miről?
- Mindjárt megtudod. – a tanárnő lerakja a cuccát az asztalára, majd megáll az asztal mellett és ránk néz – Mint azt bizonyára tudjátok, iskolánknak több testvériskolája is van. – hümmögünk néhányat, mire a tanárnő bólint egyet – Az egyik ilyen iskola Mallorcán van, ahová a jövő hónap végén egy hétre elmegyünk, hogy megismerkedhessetek a környékkel a nyári csereprogramunk előtt.
Egy percig senki sem szól egy szót sem. Meglepetten nézek magam elé. Hű! A testvériskolákról én is tudtam, mert a tanév kezdete előtt átnéztem a suli honlapját, ahol ez fel volt tüntetve, de hogy oda is megyünk… király.
Az egy perc letelte után többen is kérdéseket kiabálnak be, mire az ofő felemeli a kezét, hogy csendre intsen minket.
- Egyszerre csak egyesével, rendben? Ralph?
- Mi ez a csere izé?
- A csereprogram lényegében a nyelvtudásotok fejlesztésére szolgál. Az idei tanév végén lehetőségetek van arra, hogy a teljes augusztust Mallorcán töltsétek – természetesen csak akkor, ha a szüleitek beleegyeznek ebbe.
- Ha ez nyári program, akkor minek megyünk most novemberben? – érdeklődik Max kíváncsian.
- Kétévente szoktunk mi menni és ők is kétévente szoktak hozzánk jönni. Az idei tanévben ez pedig pont úgy jön ki, hogy mi megyünk. Jövő novemberben pedig ők látogatnak el hozzánk. – a tanárnő megköszörüli a torkát – Igazából a csereprogramra való felkészülés csak a második félévtől indul be komolyabban, amikor is több spanyol órátok lesz, mint most.
- Ez mit jelent pontosan? – teszi fel Mel a kezét.
- Azt, hogy egy óra helyett négy spanyol órátok lesz. 
- Annak is muszáj járni, aki nem akar részt venni ezen a csere izén? – veszi át a szót ismét Ralph.
- Természetesen. Az iskola nagy hangsúlyt fektet az idegen nyelv tanulásra és tanításra, ráadásul a spanyol nyelvet érettségi tantárgyként is választhatjátok majd. – az ofő elmosolyodik – De most ebbe ne menjünk bele annyira részletesen. Ráérünk erről még a második félévben beszélni. Most sokkal fontosabb a november végi utazásunk. – mondja és a kezébe vesz egy köteg papírt – Ezt legyetek szívesek aláíratni a szüleitekkel és hozzátok vissza legkésőbb jövő péntekre, mert a szünet előtt szeretném látni, hogy pontosan kiket is engedtek el. – átnyújtja a papírokat Annek – Légy szíves, oszd ezt ki!
An bólint, majd feláll és mindenkinek ad egy lapot. 
- Tanárnő?
- Tessék, Ralph!
- Attól, mert most novemberben megyünk erre a csere izére, attól még lesz osztálykirándulás?
- Igen, természetesen. A két dolog nem függ össze egymással. – válaszolja mosolyogva – És ha már itt tartunk: megbeszélhetnénk azt, hogy hogyan képzelitek a kirándulást…


Órák után hazamegyünk, majd lepakolunk és Mellel együtt vissza is megyünk a városba, Ralphhoz. 
Amikor odaérünk, a srácok már ott vannak. Ezen mondjuk nincsen semmi meglepő, mert ők suli után alapból Ralphékhoz jöttek.
Leülök a kanapéra, Mel pedig odamegy Larához, de nem kell sokáig egyedül ücsörögnöm, mert kisvártatva Matt lehuppan mellém.
- Azt nem is mondtad, hogy mi a szándékod Beckkel. – jegyzi meg látszólag közömbösen, de a szemén látom, hogy majd megeszi a kíváncsiság azért, hogy megtudja, mi a tervem.
- Őszintén szólva még én sem tudom, de… de össze akarom hozni a barátnőmmel.
- Azt legalább tudod, hogy Anna bejön-e neki?
- Nem mondtam, hogy Anről van szó.
- De én tudom. – mondja fölényesen vigyorogva – Tehát?
Egy pillanatig eltöprengek azon, hogy hogyan tovább. Végül, teljesen váratlanul eszembe jut valami.
- Tudsz titkot tartani? – kérdezem tőle teljesen komolyan.
- Persze, de ha Anna barátnőd továbbra is így bámulja Becket, nem nagyon kell titkot tartanom, mert mindenki rá fog jönni.
- Nincs kedved beszélni Ollival? – felhúzom a lábaimat és mosolyogva Matt-re pillantok.
- Mi? – meghökkenve néz rám.
- Na! – ártatlanul pislogok rá – Kérlek!
- Mit adsz érte cserébe? – kérdezi vigyorogva.
Grimaszolok és az ég felé emelem a tekintetemet.
- Semmit sem tudsz megtenni nekem csak úgy? Anélkül, hogy bármilyen ellenszolgáltatást kérnél érte?
- Tulajdonképpen, de… De minek tenném, ha ezért cserébe kérhetek valamit tőled?
- Attól függ, hogy mit szeretnél. – nézek rá összeszűkölő szemekkel.
Töprengő fejet vág.
- Hm… Nem is tudom… - lágyan elmosolyodik és mélyen a szemembe néz – Mit csinálsz holnap?
- Még nincs konkrét tervem.
- Oké, akkor vedd úgy, hogy most már van.
- Kifejtenéd ezt bővebben is? 
- Arról volt szó, hogy segítek a zenében, nem? – bólintok, mire elvigyorodik – Akkor meg is van a holnapi programunk. 
- Szóval… át akarsz jönni hozzám? – pillantok rá csodálkozva.
- Csak, ha szeretnéd.
Egy szombat Matt-tel? Hm… Végül is… miért is ne? 
Amúgy is csak a zenével fogunk foglalkozni...
Legalábbis azt hiszem.
- Rendben. Délelőtt vagy délután akarsz jönni?
- Délelőtt. – vágja rá habozás nélkül, amin én már meg sem lepődök.
- Hé, Lex! – Leon hangjára hátrafordulok – Nincs kedved játszani? – mutatja fel a gitárját kíváncsian.
Kényszeredetten elmosolyodom.
- Most nem. Talán majd máskor.
- Oké.
Továbbra is Leont nézem, de a szemem sarkából látom, hogy Matt közelebb hajol hozzám.
- Nekem holnap nem mondhatsz nem-et.
- Nagyon magabiztos vagy. – állapítom meg és felé fordítom a tekintetemet.
Mivel továbbra is közel van hozzám, az arcomon érzem a leheletét, amikor megszólal.
- Ha tudnád, hogy mennyire…

2018. április 29., vasárnap

13. fejezet

Október 10., csütörtök

Reggel minden úgy alakul, ahogyan szokott, azt leszámítva, hogy Ralph meghív magához engem is holnap délutánra. 
Egy pillanatra Mattre, majd Leonra nézek. Mindketten bólintanak egy aprót, így igen-t mondok a meghívásra.
- De gitár nélkül. – néz rám tettetett szigorral Ralph.
Mosolyogva bólintok, majd a fiúk tovább poénkodnak, mi lányok pedig rajtuk röhögünk. Így azért mégiscsak jobb, mint amikor Matt levegőnek nézett és látványosan félrevonult, ha megjelentem…
Angolon végre kikapjuk a fogalmazásainkat. Szerintem soha nem fogom megérteni a tanárok logikáját. Szinte minden órán feleltetnek vagy iratnak azért, hogy heteket kelljen várnunk, mire visszakapjuk őket. Na, mindegy. Az, hogy egyest kaptam rá, teljesen kárpótol azért, amiért ennyit kellett rá várni.
- Na? – kérdezi a szünetben Leon.
- Egyes. – mondom vigyorogva.
- Látom. Virul a fejed. – lazán, de mégis kedvesen kiröhög.
- És a tiéd?
- Egyes. 
- Gratula.
- Neked is. – mondja, majd felkelünk és lemegyünk az udvarra.
A második óra kémia, ahol – milyen meglepő – felelünk. Ma Lara és An van soron. Mindketten négyest kapnak, majd a tanárnő elkezdi az újabb anyagot.
Szünetben Annel kimegyek a mosdóba. 
- Feltűnően jókedvű vagy. – állapítom meg félhangosan.
- Ma Matt még nem is volt bunkó velem. – jegyzi meg, miközben kezet mos.
Bólintok.
- Igen, ez nekem is feltűnt.
- Ezek szerint jó hatással vagy rá. – mondja a tükörbe nézve és mivel én mögötte állok, a pillantásunk találkozik.
Szombaton, amikor átmentem Anhez, természetesen beszámoltam neki a Matt-tel való találkozásomról. Eredetileg nem akartam senkinek sem szólni róla, mert ez végül is csak egy szimpla beszélgetés volt, de Lia is látott minket és An a barátnőm, ezért úgy éreztem, hogy nincs mit titkolnom előle.
- Ebben azért nem vagyok annyira biztos…
- Én igen. 
- Tehát csak Matt miatt vagy ilyen kis mosolygós?
Megtörli a kezét és megfordul.
- Hát… tulajdonképpen…
- Igen?
- Olli ma már jött suliba. – mondja elpirulva.
Elmosolyodom és a falnak dőlök.
- Aha. De… a betegsége előtt is volt suliban és akkor nem vigyorogtál ennyire.
- Megkért arra, hogy írjam le neki a házit és vigyem át neki délután, a drámaszakkör után.
- Na, így most már mindent értek. 
- De csak a háziról lesz szó, úgyhogy…
- Nem muszáj csak arról beszélnetek.
- Ez mondjuk igaz. – jegyzi meg töprengőn.
- Majd szorítok. – mondom neki vigyorogva, mire az ő szája is széles vigyorra húzódik.
- Köszi. 
A kis beszélgetésünk után vidáman megyünk vissza a terembe.
Irodalmon nem történik semmi különös, majd jön a tesi, ahol a bemelegítő köröket ezúttal Matt-tel futom.
- Verseny? – kérdezi a szemöldökét húzogatva. 
- Bármikor. 
Elvigyorodik, majd amikor megszólal a síp, nekiiramodunk. Az agyam teljesen kikapcsol és most csak két ember vagyunk, akik egymás mellett futnak, tökéletes összhangban. 
A körök végén fáradtan ülünk le a padra. Gyakorlatilag ugyanaz a helyzet, mint a múltkor, azt leszámítva persze, hogy Matt most közvetlenül mellém ül.
- Döntetlen? – kérdezi rám sandítva.
- Döntetlen. – lihegem fáradtan. 
Szinte egy emberként nyögünk fel, amikor Lehmann int nekünk, hogy menjünk oda, mert jó lenne, ha mi is részt vennénk az óra további részén.
Amennyire szeretek énekelni, annyira nem szeretem mindezt a nagy nyilvánosság előtt tenni, ezért most is, mint általában, az ének órán halkan éneklem a dalt, amit ma tanulunk. 
Christina a padok között sétál, végül megáll mellettem.
- Egy kicsit hangosabban. – kéri barátságosan, majd továbbsétál, de nekem totál elszorul a torkom, ezért csak bólintani tudok.
Óra után megkönnyebbülve dőlök hátra. Érzem, hogy valaki megáll a padom mellett, ezért felpillantok. Matt az.
- Minden oké? – kérdezi fürkésző pillantások közepette.
- Persze, csak…
- Lejössz velem az udvarra?
Egy pillanatig habozok, de végül beleegyezek.
Odalent leülünk az egyik padra.
- Tehát? Mi a helyzet?
- Semmi.
- Bővebben?
Felhúzom a jobb lábamat és Matt felé fordulok.
- Nem szeretek énekelni az órán.
- Miért?
- Talán, mert nem tartom magam elég jónak hozzá. – mondom vállvonogatva.
- Szerintem Albi sokkal bénább nálad.
Akaratlanul is elmosolyodom.
- Hát, köszi, de ez engem nem vígasztal.
- Miért?
- Azt hiszem, hogy lámpalázas vagyok. – vallom meg neki halkan.
- De Leo hallott már énekelni, nem?
- Nem. Csak gitároztam neki.
Elégedettség villan a szemében.
- Akkor majd én segítek.
- Te? – pillantok rá csodálkozva.
- Miért ne? Leo matekban segít, én meg az énekben. 
Egy pillanatra eláll a szavam. Most mi a fenét mondjak neki erre? 
- Oh, hát… oké. De nem hiszem, hogy tudsz segíteni.
- Miből gondolod? Egy csomó mindent nem tudsz rólam.
- Még. – csúszik ki a számon akaratlanul.
- Még. – mondja egy bólintás mellett – Ezért is találkozunk mostantól sűrűbben. – rám kacsint, majd feláll, mert a szünetnek nemsokára vége van.
Földrajzon röpdolgozatot írunk, majd, mivel mindkettőt Schäffer tartja, törin is. 
Órák után Matt-tel váltok még néhány szót, majd elköszönünk egymástól, mert a fiúkkal mennek valahová, én pedig hazamegyek, mert ma a lányok drámaszakkörre mennek, ahol úgyis valami darabot próbálnak, én meg ugyebár nem vagyok tagja a szakkörnek.


Este An felhív.
- Szia! Na? Mi volt? – kérdezem izgatottan.
- A darabot próbáltuk. A mai jelenetemben…
- Úgy értem, hogy Ollival mi volt. – vágok közbe rosszallón, amiért a barátnőm nem arra válaszolt, amit kérdeztem tőle.
Vagy csak én kérdeztem rosszul?
- Ja. Semmi.
- Bővebben?
Hallom, hogy An felsóhajt.
- Dráma után elmentem hozzá. A leckéről kérdezgetett és kábé fél órával később már haza is jöttem.
- Nem próbáltál meg vele beszélni valami másról? – kérdezem homlokráncolva.
- De, de… csak röviden válaszolgatott. – megint felsóhajt – Szerintem nem jövök be neki…
- Vagy csak nem tudja, hogy mi a véleményed róla és ezért nem mer lépni. – vágom rá az első dolgot, ami eszembe jut.
- Hááát… nem tudom. – mondja csüggedten.
- Figyelj! Ez még nem jelent semmit. Ha többször beszélsz vele, akkor előbb-utóbb úgyis kiderül, hogy mit gondol rólad.
- Gondolod?
- Tuti!
Ezután An mesél a drámaszakkörről és a darabról, majd elköszönünk egymástól.
A beszélgetésünk után még mindig An és Olli jár a fejemben. An kedves lány, ezért sem értem, hogy Olli miért nem képes lépni valamit… 
Persze lehet, hogy csak én vagyok elfogult Annel, amiért a barátnőm, de ettől függetlenül azért szurkolok neki.
Végül úgy döntök, hogy nem bízok semmit sem a véletlenre. 
Holnap én magam fogom kifaggatni Ollit vagy valamelyik fiút Ollival kapcsolatban.
Csak aztán nehogy rosszul süljön el a szervezkedésem… Hogy is van az a mondás? Igen, megvan.
A pokolba vezető út is jó szándékkal van kikövezve…

2018. február 22., csütörtök

12. fejezet

Október 5., szombat

Épp a biológiába vagyok belemerülve, amikor csörög a mobilom. Megnézem a kijelzőt – An hív.
- Szia!
- Szia! Nincs kedved átjönni délután?
- De, szívesen átmegyek. – válaszolom habozás nélkül.
An a barátnőm, ráadásul így elszakadhatok egy kicsit a tanulnivalóktól is.
- Oké, akkor három körül várlak.
- Rendben.
Elköszönünk egymástól, majd leteszem a telefont és visszamélyedek a biológiába. Háromig még bőven van időm arra, hogy bemagoljam a leckét.


Október 6., vasárnap

- Kérdezhetek valamit? – pillantok kérdőn Jora, miután vacsora után rendet raktunk a konyhában.
- Nem. Általában megtiltom, hogy kérdezz tőlem.
Az ég felé nézek, majd vissza a nagybátyámra.
- Úgy értem…
- Tudom, hogy érted. Menjünk át a nappaliba, aztán kérdezhetsz.
- Rendben.
Miután áttelepszünk a nappaliba, Jo kíváncsian néz rám.
- Szóval? Mi az, ami annyira érdekel?
Egy pillanatra elbizonytalanodom, de végül kibököm.
- Nincs senki aki… aki tetszik neked?
Jo meglepett fejet vág és értetlenül mered rám.
- Ez most… hogy jutott az eszedbe?
Megvonom a vállamat.
- Csak úgy. – felsóhajtok – Már nyár eleje óta itt élek veled, de nem jött hozzánk semmilyen nőnemű egyed, kivéve persze Ant. Sőt, még csak nem is beszéltél soha semmilyen nőről.
- Alex… A nyár a költözködésedről szólt és arról, hogy a lehető legjobb körülményeket teremtsem meg neked azért, hogy minél inkább otthon érezd magad nálam. Eszemben sem jutott, hogy én…
- Szóval akkor miattam nincs senkid?
- Dehogy. – Jo fáradtan megdörzsöli a halántékát – Sokat dolgozom és a kevés szabadidőmet, ami akad, azt veled szeretném eltölteni.
- De… nem hiányzik melléd valaki?
Jo aranyosan elmosolyodik.
- Minek, amikor itt vagy nekem te?
Ellágyulón pislogok a nagybátyámra, noha tudom, hogy csak elsumákolta a rendes válaszadást, majd közelebb csúszok hozzá és átölelem.
- Szeretlek, Jo.
- Én is téged.  


Október 7., hétfő

Amikor reggel a lányokkal odaérünk a sulihoz, a többiek épp élménybeszámolót tartanak a hétvégéjükről.
- Na és te mit csináltál, Leo? – fordul kíváncsian Ralph Leonhoz.
- Csak a szokásost. – vállat von – Gitározgattam, hogy bővítsem a repertoáromat péntekre. – mondja vigyorogva.
Ralph gúnyos grimaszt vág.
- Oh, köszi. Nagyon ari vagy.
- Tudom.
- Nemhogy te is megtanulnál egy dalt a jó Nina néninek. – mondja Matt vigyorogva, majd röhögve oldalba löki Ralphot és összepacsizik Leonnal és Maxszal.
- Szép is lenne! – Ralph elszörnyedve bámul ránk – Én soha nem fogok szerenádozni Müllernek.
- Ki tudja, hogy mit hoz a jövő? – szólok mosolyogva Ralphhoz.
- Ez az. Lehet, hogy az érettségi után sírva fogsz Nina néni lábai előtt heverni. – kontrázik rá Leon, majd rám kacsint.
- Hát, ha sikerül leérettségiznem, tuti, hogy sírva fakadok. – jelenti be Ralph nagy komolyan, majd mindannyian elnevetjük magunkat.
Megszólal a jelzőcsengetés, ezért bemegyünk az épületbe.
Fizikán megint Matt felel. Most hajlandó kimenni a táblához, sőt, kettest kap a feleletére.
Amikor visszamegy a helyére, egy pillanatra rám néz, de nekem ez a pillanat is elég arra, hogy rögtön melegem legyen.
A második órán Müller rögtön röpdolgozattal kezdi az óráját. Klassz! Még jó, hogy tanultam rá…
Biológia után jön egy nyelvtan, majd egy újabb matek dolgozatírás. 
- Vélemény? – kérdezi óra végén Leon.
- Annyira nem volt vészes. Na és neked?
- Könnyebb volt, mint a múltkori.
- Igaz.
Lemegyünk az ebédlőbe, ahol az osztályunk megint az összetolt asztaloknál ül. Annel tétován összenézünk, mivel már csak Rina, illetve Matt mellett van két-két hely. 
Végül Matt mellé ülünk le, vagyis én ülök le mellé, An pedig énmellém. Mattet jobban bírom, mint Rinát, úgyhogy evidens volt, hogy ezt a helyet választom.
Amikor Matt mellé telepszek, felnézem rám a mobiljából és félmosolyra húzza a száját, majd elrakja a mobilját.
- Lehet, hogy már kérdezték, de… jössz kosárra?
- Még nem kérdezték és igen, valószínűleg ott leszek.
Felhúzott szemöldökkel méreget.
- Nocsak. Leo nem kérdezte meg?
- Nem. Ez miért olyan meglepő? – pillantok rá hitetlenkedve.
Megvonja a vállát.
- Már megszoktam.
- Szerintem nincs neki előírva, hogy muszáj megkérdeznie minden egyes alkalommal.
Bólint egyet.
- Tehát akkor jössz. – állapítja meg még egyszer a nyilvánvalót.
- Igen. – elmosolyodom – Megnézem, hogy mit fogsz összebénázni.
- Köszi. – válaszol grimaszolva – Ha ezt tudom, én se kérdezlek meg.
- Tényleg? – megjátszott ijedtséggel nézek rá.
Láthatóan veszi a lapot, mert elvigyorodik.
- Tényleg. 
- Az tragédia lenne. – mondom neki és közben próbálom megőrizni a komolyságomat.
- Csak nem. – mélyen a szemembe néz, mielőtt újra megszólalna – Egyébként… mit csinálsz kosár előtt?
- Még nem tudom. Ha Mel jön, akkor szerintem elmegyünk valamerre. – összehúzott szemekkel sandítok Matt-re – Miért?
- Eljöhetnél velünk a No Limits-be. 
- Veletek?
- Ja. Leo, Ralph, Max és Lara lesz ott.
- Hát… oké, de megkérdezhetem Melt is?
An ma nem ér rá itt maradni, mert vendégeknek lesznek náluk, őt ezért nem kérdezem meg.
- Persze. 
Egymásra mosolygunk, majd nekiállunk az ebédünknek.
Az ötödik óra egy laza etika Christinával, ahol megint játszunk, majd jön az utolsó óra, a töri, ami után Mellel együtt csatlakozunk a társasághoz.


- Ki mit kér? – néz szét a társaságunkon Ralph.
Mindenki elmondja neki a kívánságát (mindenki kólát kér, kivéve Larát, aki valami diétás koktélt kér és engem, mert én most gyümölcslevet iszok), majd megrendeli az innivalókat és ismét leül az asztalunkhoz.
Én most is Matt mellett ülök, a jobbomon pedig Mel ül. Persze nem én erőltettem azt, hogy így üljünk. Matt alapból mellém telepedett le, de én nem bánom. Igazából mindenkit bírok a társaságból, úgyhogy lényegtelen az, hogy ki ki mellett foglal helyet.
- Fúj, Lara! Hogy vagy képes meginni azt a löttyöt? – kérdezi berzenkedve Ralph, amikor megkapjuk az innivalókat.
- Sokkal egészségesebb, mint a kólád. 
- Ugyan! Ezt kitől hallottad?
- Ezt mindenki tudja, Ralph.
- Kamu.
- Tényleg nem túl egészséges. – pillantok Ralphra.
Az előtte álló pohárra néz, majd megint rám.
- Komoly?
Bólintok.
- Igen.
- Én mondtam neked, hogy tele van egészségtelen cuccokkal. – mondja Lara diadalittasan Ralphnak.
Ralph kérdőn néz rám.
- Új csaj?  
- Állítólag jó vízkőoldó. 
Elmosolyodom, amikor Ralph rémült fejet vág. Matt is meglepetten fordul felém.
- Tényleg?
- Aha.
- Még jó, hogy nem iszok vizet. – mondja vigyorogva Ralph, majd – szokás szerint – összepacsizik a fiúkkal.
- Ettől még káros. – jelenti be Lara elégedetten mosolyogva.
- A múltkor te is kóláztál. – mondja nekem Matt olyan halkan, hogy csak én halljam.
Megvonom a vállamat.
- Néha belefér egy-egy kóla.
- Néha? Szóval ha… máskor is elhívlak, igen-t mondasz?
- A kosárra is igen-t mondtam, nem? – kérdezek vissza mosolyogva. 
Matt egy darabig csak néz engem, majd elvigyorodik.
- Ez igaz.
- Szerintetek milyen esélyeink vannak a jómadarak ellen? – vált témát Max.
- Jómadarak? – kérdezem kissé értetlenül.
- A másik suli kosárcsapata. – válaszol Max.
- A Strauß gimi a nagy riválisunk. – veszi át a szót Ralph – És tudod: Strauß… stucc… vagyis madár… 
- Szóval jómadarak.
- Jaja. Jövő hónapban lesz velük meccsünk. Szerintem – Max felé fordul – simán leverjük őket.
- Mintha tavaly is ezt mondtad volna. – jegyzi meg ironikusan Leon.
- Igen, és? Nyertünk is ellenük…
- De nem a döntőn, nagyokos. – vág Ralph szavába Matt.
- Részletkérdés… - motyogja Ralph, mire a többiek a fejüket rázva legyintenek egyet – De idén attól még nyerhetünk.
- Ha nem bénázod el, akkor simán. – mondja Leon, majd oldalba löki Ralphot.
- Na ne már! Most engem hibáztattok vagy mi?
- Igen, öreg. Bocs. – Matt Ralphra vigyorog, majd rám néz – A tavalyi döntőn volt jó néhány lehetőségünk, de Ralph mindig kihagyta őket, úgyhogy buktuk a meccset.
- Rossz idényem volt. – védekezik kissé erőtlenül Ralph, mire a fiúk lazán kiröhögik – Most miért? Nekem is lehet rossz sorozatom, nem?
- Neked csak az van. – mondja vigyorogva Leon.
- Elmehettek ám, ahova gondolom…
- Majd Nina néni megvigasztal. – Leon Ralphra kacsint.
Ralph duzzogva körbenéz a társaságunkon, majd a tekintete megállapodik rajtam.
- Úgy látszik, hogy csak az új csajnál vagyok nyerő.
- Ezt honnan veszed? – kérdezi vigyorogva Matt.
- Neked nem osztottam lapot, Matty fiú.
- Azt tudtad, hogy nem „új csaj”-nak hívnak, hanem van nevem is? – pillantok kíváncsian Ralphra.
- Beégtél, öreg. – mondja Leon, majd előrehajol és összepacsizik Matt-tel.
- Ja. Persze, hogy tudom, de ez így menőbb. – közli velem fontoskodva, mire megint lehurrogják a többiek.
- Ne hallgass rá! – hajol a fülemhez Matt, amitől hirtelen libabőrös leszek.
Bólintok. Szerencsére nem kell több kommentárt fűznöm ehhez az új csajos dologhoz, mert Max megint témát vált.


A No Limits után visszamegyünk a suliba, majd Mellel és Larával együtt végignézem a srácok edzését, ami után Mellel, Leonnal és Matt-tel megyek haza. 
A buszról leszállva elköszönünk Meltől és Matt-től, mert ők a híd túloldalán laknak, majd Leonnal együtt továbbmegyek.
A házunk előtt még beszélgetünk egy kicsit, majd mindketten hazamegyünk.

2018. február 11., vasárnap

11. fejezet

Október 4., péntek

Reggel, az első óra előtt a suli lépcsőjénél állunk.
- Ma átjössz? – kérdezi Ralph a mellette ülő Mattet.
Matt futólag rám néz, mielőtt válaszolna.
- Ma nem jó. Dolgom van.
- Oh, értem. Karla, mi? – vigyorogva oldalba löki Mattet.
Lélegzetvisszafojtva nézek Mattre. Most mit fog mondani? Mert, ha esetleg azt, hogy „igen, tényleg Karláról van szó”, akkor tuti, hogy elfelejtheti a délutáni találkozónkat.
Szerencsére Mattnek nem Karla jár az eszében… legalábbis most nem.
- Nem. – válaszol Ralphnak, majd megint egy pillanatra felém néz.
- Akkor? Nem szoktad kihagyni a péntek délutáni összeröffenéseket.
- Mondtam már: dolgom van. – mondja nem túl meggyőzően.
- Szerintetek kémián megint felelni fogunk? – szólok bele a beszélgetésbe, mire Matt hálásan pillant rám.
Nem tudom, hogy miért, de nem akarja a többiek orrára kötni azt, hogy ma velem fog találkozni. Mondjuk, ez annyira nem is baj… először jöjjünk ki egymással normálisan, aztán felőlem, annak mesél, akinek akar. Úgysem lesz semmi olyan, ami miatt érdemes lenne Mattet faggatni.
- Biztos. – bólogat mellettem Leon.
- Ja, tuti. Sőt, szerintem megint engem fog szekálni. – mondja Ralph.
- Csak nem.
Egy viszonylag nyugisabb nyelvtan után, kémia óra elején bebizonyosodik Ralph állítása, mert Müller őt hívja ki felelni – és megint hatost kap. Mivel Ralph teljesítménye nem volt megfelelő, a tanárnő újabb felelőt választ – engem.
Nagyot sóhajtva kimegyek a táblához, majd némi gyötrődés után kapok egy hármast, aminek kifejezetten örülök, mert kémiából soha nem voltam jó tanuló.
Óra után az egész társaság lent van az udvaron, a kerítésnél, ahol is több pad van egymás mellé tolva.
- Máskor, ha lehet, ne emlegesd a kémiát, új csaj. – morogja Ralph.
Félszegen vállat vonok, közben pedig a tekintetem találkozik Mattével, aki mosolyogva rám kacsint. Ő nyilvánvalóan tudja, hogy miért dobtam be a témát reggel… Bár, ha tudom, hogy én fogok felelni – meg persze Ralph –, akkor tuti, hogy inkább valami mást kérdeztem volna meg.
- Még jó, hogy az utolsó óra ofő. – szólal meg Ralph ismét.
- Van már valami ötletetek az osztálykirándulással kapcsolatban? – nézek szét a társaságunkon.
Persze mindenki elfelejtette, úgyhogy kitalálják, hogy most hozzunk össze valamit.
- Legyen három napos. Minél hosszabb, annál jobb. – javasolja Matt.
- És hová? Lehetőleg ne olyan helyre, mint tavaly. – berzenkedik Ralph látványosan.
- Miért? Hol voltatok tavaly? – kérdezem kíváncsian.
- Ne! – Ralph tettetett szigorral néz rám – Nehogy mondj akár egy szót is arról a förtelmes két napról! A végén még idén is oda megyünk… – egy pillanatra elgondolkozik – És az kész katasztrófa lenne. 
Bólintok, majd kérdő tekintettel nézek Leonra, aki megérti a néma kérdésemet, mert válaszol.
- A két nap alatt csak történelmi helyeket néztünk meg. Schäffer volt a kísérőtanár, úgyhogy a két nap gyakorlatilag csak töriről szólt. 
- Értem. Akkor… hová?
Egy darabig mindenki szótlanul néz maga elé.
- Talán… mehetnénk valami tó környékére. – vetem fel félszegen.
Leon és Matt elismerően pillantanak rám.
- Ez nem is rossz ötlet. – mondja végül Matt.
- Köszönöm.
- Három nap, víz mellett. – összegzi Ralph elgondolkozva – Egész jól hangzik. 
Leon Ralphra vigyorog.
- Jaja. Főleg esténként gitároznánk…
- Felejtsd el!
- Miért utálod ennyire a gitárt? – kérdezem tőle kíváncsian.
- Azért, mert Leo direkt nyomi számokat játszik rajta.
- Csak azért, hogy idegesítselek. – vág vissza vigyorogva Leon.
- Köszi. – grimaszol Ralph.
A kis eszmefuttatásunk után bemegyünk az épületbe, mert nemsokára csengetnek, ráadásul a szél is kissé feltámadt.
Angolon csoportokban dolgozunk, így én Leonnal, Matt-tel és Ralph-fal kerülök egy csoportba – megint. 
Biológián hála a magasságosnak nem felelünk, hanem alapból továbbmegyünk az anyaggal. 
Ebédszünetben az asztalunkhoz ülünk Annel és Mellel. Olli ma nem jött suliba, mert beteg, de néhány perccel később így is növekszik az asztalunk létszáma, mert Matt, Leon és Ralph is hozzánk ül le enni.
Matekon ismét írunk. Remélem, hogy jól sikerült így is, hogy Leon nem segített. Természetesen jól esik az, hogy segített és az, hogy bármikor hajlandó nekem segíteni, de azért nem akarom mindig a matek miatt zaklatni.
Az utolsó órán, azaz osztályfőnökin a kirándulásról beszélgetünk. A tanárnő szerint érdemes május-június felé időzítenünk, mert akkor lényegesen jobb lesz már az idő, amivel mi teljesen egyetértünk, hiszen ki szeret rossz időben kirándulni?
Óra után elköszönök a lányoktól, majd szép lassan elkezdem összepakolni a cuccaimat. Közben hallom, hogy Matt is épp búcsúzkodik a srácoktól.
- Nincs kedved átjönni Ralphékhoz? – kérdezi tőlem Leon.
A szemem sarkából Mattre sandítok, aki most pont minket néz. Már elígérkeztem Mattnek, ezért mindenképpen el kell utasítanom Leon meghívását, de persze lehetőleg úgy, hogy ő ne sértődjön meg.
- Hát… mára mást terveztem. – mondom sajnálkozva.
- Oh, oké. – elmosolyodik – Akkor talán majd máskor.
- Persze. De azért köszi, hogy gondoltál rám.
Leon hosszan a szemembe néz.
- Mikor nem gondolok rád? – kérdezi végül egy vigyorral az arcán, majd, mielőtt én bármit is mondhatnék, elköszön és Maxékkal együtt kimegy a teremből.
- Kész vagy? – áll meg mellettem Matt, amikor már csak mi ketten vagyunk a teremben.
- Igen. 
Elégedett mosolyt villant, majd mi is elhagyjuk az iskola területét.


- Merre akarsz menni? – kérdezem tőle, amikor átlépjük a suli kapuját.
- Van itt a közelben egy jó kis hely. No Limits a neve. Ismered?
- Még nem jártam ott. – csodálkozó tekintetét látva hozzáteszem – A nyáron költöztem ide és még nem igazán volt alkalmam körbenézni a városban.
- Akkor itt az ideje, hogy bepótold. – mondja mosolyogva.


- Na? 
Levesszük a kabátjainkat, majd leülünk a sarokba az egyik asztalhoz. 
- Egész jó. – állapítom meg elismerően, amikor körbehordozom a tekintetemet a helységben, ami hivatalosan kávézó és bár egyben.
Matt bólint egyet, majd, miután megbeszéljük, hogy mit iszunk, elmegy a pulthoz és rendel két kólát, utána pedig az italaink társaságában ismét csatlakozik hozzám.
- Szóval… miről akarsz beszélgetni?
- Te miért akartál velem találkozni? – kérdezek vissza válasz helyett.
Megvonja a vállát.
- Azért, hogy beszélgessünk anélkül, hogy bárki megzavarna minket.
- Miért? Ki zavar téged? – nézek rá homlokráncolva.
- Szerintem nagyon jól tudod.
- Adhatnál valami támpontot…
Szólásra nyitja a száját, majd be is csukja és inkább elnéz mellettem. Néhány másodperc múlva megint rám néz.
- Azt hiszem, társaságunk lesz.
Épp rákérdeznék arra, hogy mi a fenéről beszél, amikor megjelenik az asztalunk mellett Lia. 
Mivel én a bejáratnak háttal ülök, nem láttam, hogy ő is itt van. 
- Sziasztok! – köszön nekünk mosolyogva.
Viszonozzuk az üdvözlését, majd Matt átül mellém, hogy Lia is leülhessen. Mondjuk Lia ülhetett volna akár mellém is, de Mattnek úgy látszik más erről a véleménye.
- Hogy kerültök ide?
- Mi csak… – kezdek bele, de hirtelen elakadok, mert fogalmam sincs arról, hogy mit is mondjak neki.
Segélykérőn Mattre pillantok, aki nyugtatóan rám néz, majd Lia felé fordul.
- Beugrottunk dumálni.
- Mentek Ralphhoz?
- Nem valószínű. – válaszol helyettem Matt, közben pedig mélyen a szemembe néz.
- Te mész? – kérdezem némi torokköszörülés után Liát, csak hogy én is beleszóljak a beszélgetésbe és ne üljek itt úgy, mint egy rakás szerencsétlenség.
- Gondoltam már rá. Azt esetleg nem tudjátok, hogy… – elkezdi babrálni a karkötőjét – hogy Leo ott lesz-e Ralphnál?
Aha. Tehát erről van szó… vagyis egészen pontosan Leonról. Felidézem magamban azt a szombatot, amikor Annel az osztályról beszéltünk… és akkor hirtelen megvilágosodok. An akkor mintha említett volna valami olyasmit, hogy Liának tetszik Leon... Nyilván ezért akarja biztosra tudni azt, hogy Leon is ott lesz-e. 
 - Tuti, hogy ott lesz. – mondja Matt negédesen, amitől rögtön gyanúsan vizslatom, de egyelőre nem teszem ezt szóvá neki.
Egyelőre.
- Oh, oké. Köszi. Akkor én most megyek is. – Lia felvillanyozódva ránk mosolyog, majd elköszön tőlünk és magunkra hagy minket.
- Hát nem édes? – kérdezi gúnyosan Matt – Leot keresi.
- De, az. – motyogom halkan, majd beleiszok a kólámba.
- Minden oké?
- Ha Lia nem pletykás típus, akkor igen.
- Ezt kifejtenéd esetleg bővebben is? – pillant rám Matt kíváncsian.
- Persze. Nem szeretném hétfőn azt hallgatni a suliban, hogy mi ketten találkoztunk.
- Az olyan nagy baj lenne? – kérdezi mosolyogva.
- Igen. – zavartan lepillantok a kezemre – A végén még azt hinnék, hogy esetleg mi… szóval…
- Igen?
Lerí róla, hogy élvezi a kialakult helyzetet és azt, hogy szörnyen zavarban vagyok. De hát mit is vártam Matt-től?
- Szóval nem szeretném, ha azt hinnék, hogy összejöttünk… vagy valami ilyesmi.
Pimaszul rám vigyorog.
- Tehát vigyázni akarsz a jó híredre?
- Mondhatjuk így is.
Kissé közelebb hajol hozzám.
- Miből gondolod, hogy egyáltalán az esetem vagy?
Miután Lia elment, nem ült vissza az eredeti helyére, velem szembe, hanem itt maradt mellettem, amitől már így is kissé feszélyezve éreztem magam és az sem könnyít a helyzetemen, hogy most még közelebb van hozzám. A kékes-szürkés szempár kíváncsian tapad rám, amibe, ha sokáig nézek, valamiért az az érzésem, hogy elveszek benne és meg akarom fejteni azt, hogy valójában inkább kékes vagy inkább szürkés színe van-e. Ehhez pedig még hozzátársul az illata is és az idétlennek tűnő, ám mégis valahogy szexi vigyora…
Alig észrevehetően megrázom a fejemet, hogy elhessegessem az ostoba gondolataimat.
- Ez mondjuk igaz, de… a suliban vannak olyanok, akik bolhából csinálnak elefántot.
- Hm… – töprengve néz rám, de továbbra is közel marad hozzám – És ha okod adnánk nekik?
Egy végtelennek tűnő másodpercig a szavam is eláll. Ezek szerint ő most…? Áh, biztosan nem… vagy mégis? Muszáj rákérdeznem.
- Szóval… randizni akarsz?
- Miért ne?
Miért van az, hogy ha Matt-tel vagyok, gyakran nem tudok mit mondani a váratlan kijelentéseire, felvetéseire? Azt hiszem, hogy ez talán azért van, mert mindig meg tud lepni valamivel.
- Miből gondolod, hogy egyáltalán az esetem vagy? – teszem fel neki azt a kérdést, amit ő is feltett már nekem korábban.
Bólogatva hátradől, nekem pedig hirtelen hiányérzetem lesz, amiért távolabb került tőlem.
- Jó kérdés. – belekortyol a kólájába – De szerintem van elég időnk arra, hogy ezt kiderítsem. – jelenti ki mosolyogva.
Visszamosolygok rá, de közben a szívem hevesebben ver, mint szokott. Még ez is… mostanában folyton gyorsabban ver a szívem, ha velem van. Talán el kellene mennem egy orvoshoz?


Ezután más témákra evezünk át. Szóba kerül a költözésem és annak okai. Először nem akarok erről beszélgetni vele, mert nem tudom, hogy mennyire megbízható, de, mivel Leonnak is elmondtam, elmondom neki is. Végül is ez nem titok, csak nem szeretném, ha téma lennék a suliban vagy akár a srácok között, meg persze azt se szeretném, hogy szánakozzanak rajtam.
Amikor a mondandóm végére érek, úgy döntök, hogy most én faggatom ki Mattet, amit láthatóan nem vesz zokon, sőt. Teljesen nyugodtan és lazán válaszol minden kérdésemre, amik leginkább a sulival, a srácokkal és persze vele kapcsolatosak.
- Egyébként… meddig érsz rá?
Az órámra pillantok. Elhűlve tapasztalom, hogy már fél hat is elmúlt. Nem is sejtettem, hogy már órák óta itt vagyunk.
- Hát… végül is nem vagyok időhöz kötve…
- Azért menjünk?
Tétován bólintok, amit láthatóan nem vesz zokon. 
- Oké. Mindjárt jövök. – mondja, majd elmegy a pulthoz, hogy kifizesse a kóláinkat.
Ha nem láttam volna már a flegma, bunkó oldalát, most azt mondanám, hogy teljesen aranyos és jó fej, de mivel láttam… 
Még mindig vannak kérdőjelek bennem vele kapcsolatban, de szerintem eléggé valószínű az, hogy az öntelt stílusa csak egyfajta álarc. 
Különös, de valamiért jól érzem magam attól, hogy a maszk mögé láthattam, mert a normális Mattet sokkal jobban bírom, mint azt, aki Ant piszkálja.
Matt visszatér hozzám. Felvesszük a kabátjainkat és a táskáinkkal együtt elhagyjuk a helyet.


- Hogy telt a délutánod? – kérdezi Jo kíváncsian.
- Egész jól.
- Na és mondd csak: milyen ez a Matt?
- Nem is tudom. Szereti Ant piszkálni, de amúgy meg… – vállat vonok – egész rendes.
- Egész rendes, mi? Bejön? – Jo szélesen rám vigyorog.
- Mi? Nem. Dehogy. – tiltakozok gyorsan.
Jo figyelmesen szemléli az arcomat. Lesütöm a pillantásomat, közben pedig érzem, hogy elpirulok.
- Biztos?
- Tuti. – mondom nyomatékosan, noha én magam sem vagyok száz százalékig biztos abban, hogy ezt komolyan is gondolom-e.

2018. január 4., csütörtök

10. fejezet

Október 2., szerda

Amint a lányokkal odaérünk a sulihoz, Matt feláll és bemegy az épületbe. Rámosolygok a srácokra, de belül nagyot sóhajtok. 
Ez megy már lassan másfél hete, egészen pontosan azóta, hogy azt mondta nekem, hogy az a baja, hogy nem tudja, hogyan szedje fel Karlát. 
Valójában örülnöm kellene annak, hogy nem piszkál – engem legalábbis, mert Ant továbbra is ugyanúgy oltja –, de valahogy mégsem tudok ennek örülni. Az az igazság, hogy hiányzik az, hogy odajön hozzám vagy ahogy rám néz… sőt, még a hülye beszólásait is hiányolom. Azt persze nem tudom, hogy miért… vagyis… ajj, én magam sem tudom, hogy mit gondoljak Mattről és erről az egész helyzetről, csak azt tudom száz százalékosan, hogy ma, kosár után megpróbálom elcsípni, hogy beszéljünk.
Matekon Schneider bejelenti az újabb dolgozatot, amit lényegesen jobban fogadok, mint az előzőt, ami történetesen kettes lett, hála Leonnak. Ez a téma amúgy is egyszerűbb, úgyhogy most talán nem kell igénybe vennem Leon segítőkészségét.
Nyelvtanon dolgozatot írunk, törin pedig felelünk. Rina felel, méghozzá négyesre, majd tovább megyünk.
Fizikán az osztályfőnök az óra első felében október 3.-áról beszél, a holnapi napról, amikor is nem kell iskolába jönnünk, mert az ugyebár ünnepnap, majd az óra második felében felelünk. Ezúttal Matt a „kiválasztott”. Hatost kap, mert nem tud semmit – vagy ha esetleg tud is valamit, akkor sem akar felelni, amit Frau dr. Steinnak is megmond.
- Biztos nem akarod megpróbálni, Matthias?
- Biztos. – morogja kelletlenül Matt.
- Rendben. – sóhajt fel az ofő – Vagyis… nincs rendben, de nem tehetünk semmit. Akkor talán… Leonard?
Leon felkel és kimegy a táblához, majd kábé tíz perc múlva egy kettes értékeléssel megy vissza a helyére.
- Ügyes voltál. – fordulok hátra hozzá az óra végén.
- Pedig nem korrepetált senki. – mondja vigyorogva.
- Kösz. Ezt megjegyeztem. – válaszolom neki grimaszolva, mire felnevet.
- Jössz kajálni?
Bólintok, majd Leonnal és persze a lányokkal együtt lemegyünk az ebédlőbe.


A spanyol óra nyugisan telik, leszámítva az, hogy jövő héten ebből a tantárgyból is írunk. Az a jó, hogy szeretem a nyelveket, így a spanyolt is, amit már évek óta tanulok második nyelvként, úgyhogy bízom abban, hogy elboldogulok majd vele.
Infón többször is Mattre sandítok, de ő gyakorlatilag egész óra alatt háttal van nekem, mert inkább Ralph-fal foglalkozik. 
Csak azt tudnám, hogy ez miért fáj annyira…


Kosáredzés után elköszönök a többiektől, majd a kapunál megállok, nehogy lemaradjak Mattről.
Szerencsére nem történik semmi ilyesmi, mert alig öt perccel később megjelenik gondjaim okozója. Kérdőn rám pillant, majd lazán elsétál mellettem.
Egy pillanatra meglepődök, de aztán gyorsan összeszedem magam és utána sietek.
- Matt?
- Mi van?
- Beszélhetnénk? – kérdezem, közben pedig sebesen kapkodom a lábaimat, hogy lépést tudjak tartani vele.
- Most nem érek rá.
- Mostanában soha nem érsz rá. – jegyzem meg csípősen.
Matt váratlanul megtorpan.
- Nem úgy volt, hogy nézzelek levegőnek? – kérdezi homlokráncolva.
- De igen, de…
- Hát akkor meg? – nem válaszolok, mire vág egy gyors grimaszt – Ne raboljuk egymás idejét. – mondja közömbösen, majd tovább folytatja az útját.
- Miért nem akarsz már találkozni velem? – kiáltom utána, amitől ismét megtorpan. 
Felhúzott szemöldökkel fordul hátra.
- Hogy jön ez most ide?
- Én… – felsóhajtok – Mi a bajod?
- Már mondtam…
- Igen, tudom. Karlát akarod felszedni. – vágok a szavába idegesen, majd teszek felé egy lépést – Úgy értettem, hogy velem mi a bajod?
Egy tizedmásodpercig kifürkészhetetlen tekintettel néz rám.
- Semmi. – közli egyszerűen.
- Semmi? Akkor miért kerülsz?
- Te akartad. – mondja vállvonogatva.
- Érdekes módon, amikor ezt mondtam neked, egyáltalán nem kerültél. – jegyzem meg gúnyosan – Csak azóta, hogy Leon nálam volt.
- Nem érdekel az, hogy mi van köztetek.
- De hát nincs köztünk semmi!
- Jó, mindegy, ez nem az én dolgom.
Tehetetlenül megrázom a fejemet.
- Ha nem mondod meg, hogy mit akarsz, akkor nem tudok segíteni. – mondom halkan, majd sarkon fordulok és elindulok a buszmegálló irányába.
Csak akkor állok meg, amikor sietős lépteket hallok magam mögött.
- Alex! Várj!
Kíváncsian bámulok a kékes-szürkés szempárba.
- Igen?
- Miért hoztad szóba a találkozót? – kérdezi némi tétovázás után.
Igaz is… miért? Eddig totál nyugodt volt az életem, nem piszkált, nem ugratott, teljesen közömbös volt az irányomba, erre én… 
- Eddig annyira erőltetted, most meg… – vállat vonok.
- Pénteken ráérsz? – kérdezi zsebre dugott kezekkel.
A szívem gyorsabban kezd el verni. Csak a stressz miatt… legalábbis én ezzel nyugtatom magam.
- Igen. Tulajdonképpen bármikor jó.
- Holnap nem lesz suli és jönnek hozzánk, ezért mondtam a pénteket.
- Jó, rendben.
Matt halványan elmosolyodik.
- Most hazamész? 
Bólintok.
- Igen, de csak akkor, ha…
- Ha? – érdeklődik tőlem kíváncsian.
- Ha már nem haragszol rám és megígéred, hogy nem fogsz kerülni.
- Ennyire számít a véleményem?
- Nem akarok rosszban lenni senkivel…
- Azért akarsz találkozni, hogy ne piszkáljam a barátnődet?
Természetesen helyeselhetnék, de nem teszem. Még mindig fúrja az oldalamat az, hogy milyen Matt valójában, ezért is gondolom úgy, hogy nem túl nagy áldozat tőlem az, ha együtt töltök vele egy kis időt.
- Nem.
- Hát akkor?
- Én csak… szeretnék beszélgetni veled. – mondom végül közömbösen, de a szívem a torkomban dobog.
Matt megajándékoz egy csibészes mosollyal, amihez a kifürkészhetetlen, de most mégis valahogy lágy tekintete társul. 
- Rendben. 
Félszegen rámosolygok, majd elindulunk a buszmegállóba.


- Szóval… gitározol? – kérdezi meg, amikor leszállunk a buszról.
- Igen. Te?
- Á, dehogy. Nálam a dob a nyerő.
Meglepetten sandítok rá. Nem is tudtam, hogy dobol… mondjuk elég sok mindent nem tudok róla. 
- Nem nehéz?
- A gitár nem nehéz? – kérdez vissza, mire bólintok.
Végül is igaza van. Minden nézőpont kérdése.
Csodálkozva megállok, amikor Matt folytatja velem az útját a házunkig.
- Te nem a másik irányba laksz?
- De. – vállat von – De gondoltam, elkísérlek.
- Oh, köszi. – mondom elpirulva.
Szörnyű, hogy a leghülyébb helyzetekben leszek piros. Ideje lenne utánanéznem, hogy nincs-e véletlenül ez ellen valami jó kis módszer.
Legközelebb a házunk előtt állunk meg. 
- Nincs kedved… bejönni? – kérdezem félszegen, de természetesen csak is udvariasságból. 
Legalábbis azt hiszem…
- Nem, kösz. Még van egy kis dolgom. Talán majd máskor.
- Oké. Akkor… szia.
Mélyen a szemembe néz, majd elmosolyodik.
- Szia!


Matten gondolkozok még akkor is, amikor Jo hazaérkezik. 
Tulajdonképpen… most, hogy újra képesek vagyunk normálisan kommunikálni egymással, lényegesen jobban érzem magam. Tényleg nem szeretnék senkivel sem rosszban lenni, különösen nem vele… 


Október 3., csütörtök

Talán most először átkozom azt, hogy ma nem kell suliba menni. Szívesen beszélnék még Matt-tel, főleg most, hogy újra minden rendben van köztünk, de várnom kell holnapig. Különben is: holnap a sulin kívül is fogunk találkozni.


A napot itthon töltöm, Joval. Ma neki sincs munka, aminek igazán örülök, mert ritkán szoktam itthon látni.
- Holnap délután nincs kedved bejönni velem a városba? – kérdezi Jo, majd leül mellém a kanapéra.
- Ami azt illeti… már elígérkeztem.
- Oh, értem. Na és ki a szerencsés?
- Matt. – válaszolom neki, majd a kezembe veszem a távirányítót és elkezdem kapcsolgatni a csatornákat.
- Nocsak.
- Mi az? – fordulok ismét Jo felé.
- Mattről eddig még nem beszéltél.
- Hát ez most… hosszú történet lenne. – nyögöm ki nagy nehezen.
- Értem… Nincs kedved forró csokizni?
- Kösz, de most nincs.
- Ahha.
- Mi ez a mindent tudó nézés? – pillantok rá meglepetten.
- Most már legalább tudom, hogy az utóbbi időben ki miatt nőtt meg a forró csoki fogyasztásunk. – állapítja meg egy elégedett vigyorral az arcán.
Grimaszolok, majd oldalba vágom.
- Jól van na! Befejeztem. Akkor mit szólnál ahhoz, ha…