Október 11., péntek
Az órák előtti, viszonylag nyugisabb időnket a lépcsőnél töltjük. Ma is Müller (vagy ahogyan a fiúk hívják: Nina néni) a téma, mint olyankor mindig, ha óránk van vele, meg persze a délután, amit ma én is Ralphnál töltök.
Most kivételesen csak fél füllel hallgatom a beszélgetést, mert közben nézem a suliba özönlő diákságot. Igazából Ollit keresem a tekintetemmel. Mondjuk egyelőre még fogalmam sincs arról, hogy mit fogok neki mondani, de… majd csak kialakul.
- Ennyire nem érdekel Nina néni? – áll mellém mosolyogva Leon.
- Én csak… elgondolkoztam. – mondom neki zavartan a szokásos elpirulásom mellett.
- Feltűnt. Na és mi foglalja le annyira a gondolataidat?
Megvonom a vállamat.
- Ez is, az is.
- Szóval nem akarod elmondani? – kérdezi vigyorogva.
- Igazából nincs mit mondanom…
- Oké. Majd elmondod, ha úgy érzed.
Bólintok, majd ezúttal megpróbálok odafigyelni a többiekre. Végül is még előttem áll az egész nap arra, hogy beszéljek Ollival…
Nyelvtanon szokás szerint továbbmegyünk az anyaggal, de óra végén azért a tanárnő bejelenti, hogy jövő héten dolgozatot írunk.
Kémián megint felelünk. Ma Leon van soron, aki a feleletéért hármast kap, amivel Leon teljesen elégedett, egyedül Ralphnak van kifogásolnivalója a jeggyel kapcsolatban.
- Tanárnő! Miért kaptam múltkor hatost? Én is mondtam legalább annyit, mint Leo.
- Az lehet, de nem azzal kapcsolatban, amiről kérdeztelek. – mondja szigorúan Müller.
- Mert nem tetszett konkrétan kérdezni, csak azt mondta, hogy mondjam azt, ami eszembe jut. – Ralph ártatlanul néz a tanárnőre.
- És neked éppen a biciklikről kellett beszélned. – jegyzi meg epésen a tanárnő.
Az ajkamba harapok, nehogy elnevessem magam Ralph béna próbálkozásán. Oldalra sandítok. Melnek is hasonlóképp nevethetnékje van, mint nekem.
- Robogókról, tanárnő. A bicikli már rég lejárt lemez.
Müller az előtte heverő naplóba pillant.
- Ha jól látom, már van két hatosod. Szeretnél esetleg javítani?
- Nem. Én csak azért szóltam, mert…
- Gyere ki a táblához. – vág Ralph szavába Müller – Itt nyugodtan beszélhetsz.
- Ööö… köszönöm, de kihagynám ezt a lehetőséget.
- Akkor erre ismét elégtelent kell adnom.
- Ne már…
Müller szigorúan Ralphra néz. Bólint és beírja az újabb hatost Ralphnak, majd továbbmegy az anyaggal.
- Hogy te milyen béna vagy, Ralph. – mondja vigyorogva Matt, amikor Müller elhagyja a termünket.
- Most miért? Igenis járt volna nekem a múltkoriért minimum egy ötös…
- És mire mennél vele? Ha lenne egy ötösöd, akkor is bukásra állnál, te észlény. – röhögi ki lazán Leon.
- De egy ötös azért mégiscsak jobb.
- Szerintem ne erőltesd, Ralphi. – mondja Matt, majd vigasztalóan vállon veregeti Ralphot.
Úgy tűnik, hogy ma a tanárok kikérdezős kedvükben vannak, mert angolon is felelünk.
Richter engem hív ki a táblához. A nyelvekkel nincsen semmi bajom, úgyhogy elég simán lefelelek.
Utánam Mel felel, majd Jan. A barátnőm kettest, míg Jan egyest kap, úgyhogy elégedettek lehetünk a produkcióinkkal. Azt azért muszáj megemlítenem, hogy Richter nem szigorú tanár és egész könnyű dolgokat is kérdezett, de az egyes így is, úgy is egyes és ez a lényeg.
Biológián visszatér körünkbe Müller, aki szerintem még mindig pipa a Ralph-fal való „beszélgetése” után, mert egész órán felelünk.
Még jó, hogy egy tanóra csak negyvenöt percből áll, de így is lefelel a fele osztály. Akárcsak angolon, most is én kezdek. Kettest kapok, utánam Lara következik, aki hármast kap, majd Mel jön, aki megint kettest kap. A sort Matt, Rina és Max zárja, akik mind négyesre felelnek.
- Ha lehet, máskor inkább kussolj az órán. – morogja dühösen Matt.
Ralph védekezően felemeli a kezét.
- Jól van na. Bocs.
- Sokra megyünk vele. – csatlakozik a kialakuló vitához Lara.
Ebédszünetben megint Matt mellé ülök. An Mellel külön ül, mert An neki is elmeséli az Ollival történteket – vagy éppen azt, hogy mi nem történt, úgyhogy épp itt az ideje tájékozódnom Olliról és most, hogy Matt-tel ilyen jól megértjük egymást (na jó, ez kissé ironikus volt), úgy döntök, hogy őt fogom megkérdezni. Végül is ő régebb óta ismeri Ollit, mint én.
- Mondd csak: szoktál beszélgetni Ollival?
Felhúzott szemöldökkel sandít rám.
- Nem igazán. Miért?
- Csak úgy.
Matt bólint, majd belemélyed a telefonjába. Azért, hogy a többiek ne hallják azt, amit kérdezek, kissé közelebb hajolok hozzá.
- És amúgy… van most barátnője?
Matt kíváncsian felemeli a fejét és rám néz, én pedig visszahúzódom, mert a kékes-szürkés tekintet túl közel került hozzám...
- Miért érdekel?
Válasz helyett megvonom a vállamat.
A zsebébe süllyeszti a mobilját és az asztalra könyököl.
- Bejön? – kérdezi komoran.
Tagadólag megrázom a fejemet.
- Nem. Nem is ismerem igazán…
- Akkor? Miért akarod tudni, hogy jár-e valakivel?
Felsóhajtok.
- Az egyik barátnőmet érdekli…
- Annát, mi? – találgat szélesen vigyorogva.
- Nem. – megpróbálok közömbösen nézni, de szerintem Matt tudja, hogy Anről van szó, mert jelentőségteljesen húzogatja a szemöldökét és közben kajánul vigyorog.
- Szóval Annának bejön Beck… Szép kis páros lennének. – jegyzi meg csúfondárosan.
Úgy, hogy a többiek lehetőleg ne vegyék észre, a könyökömmel oldalba lököm Mattet.
- A kombinálás helyett inkább válaszolhatnál.
Megadóan sóhajt egyet.
- Nem jár senkivel.
Homlokráncolva nézek rá.
- Miből gondolod? Az előbb azt mondtad, hogy nem szoktatok beszélni…
- Mert így is van. Nem szoktam dumálni Beckkel, de azt azért vágom, hogy nincs csaja.
- Honnan tudod?
- A pasik ezt tudják egymásról. – mondja nekem fölényesen.
- Hát persze. – vágom rá grimaszolva.
Matt Anre néz, majd Ollira, végül vissza rám.
- Nem is gondoltam volna, hogy a barátnődnek tetszik Beck.
- Nem mondtam, hogy Anről van szó. – megint jelentőségteljesen rám néz, mire felsóhajtok – Amúgy sem hiszem, hogy eléggé ismernéd Ant.
- Szerintem épp eleget tudok róla.
Megrázom a fejemet, mire Matt érdeklődve pillant rám.
- Mi az?
- Semmi, csak… Azt hiszem, soha nem fogom megérteni azt, hogy miért utálod ennyire.
- Attól, mert te bírod, nekem még nem kell.
- Pedig volt olyan, amikor bírtad. – szúrom oda neki kíváncsian.
- Ja. Volt.
- Van egy olyan érzésem, hogy téged sem foglak soha megérteni.
Elvigyorodik és hátradől a széken.
- Addig jó nekem.
Matekon kikapjuk a hétfői dolgozatainkat, amire kettest kaptam – megint. Szerintem soha nem fogok egyest írni, amíg Schneider tartja ezt az órát, de mivel nem vagyok maximalista a matekot illetően, a kettessel is tökéletesen elégedett vagyok.
- Ma is játszunk valamit, tanárnő? – kérdezi Ralph az osztályfőnököt, amikor az belép a termünkbe.
- Nem, Ralph. Ma egy fontos dologról kell beszélnünk.
- Miről?
- Mindjárt megtudod. – a tanárnő lerakja a cuccát az asztalára, majd megáll az asztal mellett és ránk néz – Mint azt bizonyára tudjátok, iskolánknak több testvériskolája is van. – hümmögünk néhányat, mire a tanárnő bólint egyet – Az egyik ilyen iskola Mallorcán van, ahová a jövő hónap végén egy hétre elmegyünk, hogy megismerkedhessetek a környékkel a nyári csereprogramunk előtt.
Egy percig senki sem szól egy szót sem. Meglepetten nézek magam elé. Hű! A testvériskolákról én is tudtam, mert a tanév kezdete előtt átnéztem a suli honlapját, ahol ez fel volt tüntetve, de hogy oda is megyünk… király.
Az egy perc letelte után többen is kérdéseket kiabálnak be, mire az ofő felemeli a kezét, hogy csendre intsen minket.
- Egyszerre csak egyesével, rendben? Ralph?
- Mi ez a csere izé?
- A csereprogram lényegében a nyelvtudásotok fejlesztésére szolgál. Az idei tanév végén lehetőségetek van arra, hogy a teljes augusztust Mallorcán töltsétek – természetesen csak akkor, ha a szüleitek beleegyeznek ebbe.
- Ha ez nyári program, akkor minek megyünk most novemberben? – érdeklődik Max kíváncsian.
- Kétévente szoktunk mi menni és ők is kétévente szoktak hozzánk jönni. Az idei tanévben ez pedig pont úgy jön ki, hogy mi megyünk. Jövő novemberben pedig ők látogatnak el hozzánk. – a tanárnő megköszörüli a torkát – Igazából a csereprogramra való felkészülés csak a második félévtől indul be komolyabban, amikor is több spanyol órátok lesz, mint most.
- Ez mit jelent pontosan? – teszi fel Mel a kezét.
- Azt, hogy egy óra helyett négy spanyol órátok lesz.
- Annak is muszáj járni, aki nem akar részt venni ezen a csere izén? – veszi át a szót ismét Ralph.
- Természetesen. Az iskola nagy hangsúlyt fektet az idegen nyelv tanulásra és tanításra, ráadásul a spanyol nyelvet érettségi tantárgyként is választhatjátok majd. – az ofő elmosolyodik – De most ebbe ne menjünk bele annyira részletesen. Ráérünk erről még a második félévben beszélni. Most sokkal fontosabb a november végi utazásunk. – mondja és a kezébe vesz egy köteg papírt – Ezt legyetek szívesek aláíratni a szüleitekkel és hozzátok vissza legkésőbb jövő péntekre, mert a szünet előtt szeretném látni, hogy pontosan kiket is engedtek el. – átnyújtja a papírokat Annek – Légy szíves, oszd ezt ki!
An bólint, majd feláll és mindenkinek ad egy lapot.
- Tanárnő?
- Tessék, Ralph!
- Attól, mert most novemberben megyünk erre a csere izére, attól még lesz osztálykirándulás?
- Igen, természetesen. A két dolog nem függ össze egymással. – válaszolja mosolyogva – És ha már itt tartunk: megbeszélhetnénk azt, hogy hogyan képzelitek a kirándulást…
Órák után hazamegyünk, majd lepakolunk és Mellel együtt vissza is megyünk a városba, Ralphhoz.
Amikor odaérünk, a srácok már ott vannak. Ezen mondjuk nincsen semmi meglepő, mert ők suli után alapból Ralphékhoz jöttek.
Leülök a kanapéra, Mel pedig odamegy Larához, de nem kell sokáig egyedül ücsörögnöm, mert kisvártatva Matt lehuppan mellém.
- Azt nem is mondtad, hogy mi a szándékod Beckkel. – jegyzi meg látszólag közömbösen, de a szemén látom, hogy majd megeszi a kíváncsiság azért, hogy megtudja, mi a tervem.
- Őszintén szólva még én sem tudom, de… de össze akarom hozni a barátnőmmel.
- Azt legalább tudod, hogy Anna bejön-e neki?
- Nem mondtam, hogy Anről van szó.
- De én tudom. – mondja fölényesen vigyorogva – Tehát?
Egy pillanatig eltöprengek azon, hogy hogyan tovább. Végül, teljesen váratlanul eszembe jut valami.
- Tudsz titkot tartani? – kérdezem tőle teljesen komolyan.
- Persze, de ha Anna barátnőd továbbra is így bámulja Becket, nem nagyon kell titkot tartanom, mert mindenki rá fog jönni.
- Nincs kedved beszélni Ollival? – felhúzom a lábaimat és mosolyogva Matt-re pillantok.
- Mi? – meghökkenve néz rám.
- Na! – ártatlanul pislogok rá – Kérlek!
- Mit adsz érte cserébe? – kérdezi vigyorogva.
Grimaszolok és az ég felé emelem a tekintetemet.
- Semmit sem tudsz megtenni nekem csak úgy? Anélkül, hogy bármilyen ellenszolgáltatást kérnél érte?
- Tulajdonképpen, de… De minek tenném, ha ezért cserébe kérhetek valamit tőled?
- Attól függ, hogy mit szeretnél. – nézek rá összeszűkölő szemekkel.
Töprengő fejet vág.
- Hm… Nem is tudom… - lágyan elmosolyodik és mélyen a szemembe néz – Mit csinálsz holnap?
- Még nincs konkrét tervem.
- Oké, akkor vedd úgy, hogy most már van.
- Kifejtenéd ezt bővebben is?
- Arról volt szó, hogy segítek a zenében, nem? – bólintok, mire elvigyorodik – Akkor meg is van a holnapi programunk.
- Szóval… át akarsz jönni hozzám? – pillantok rá csodálkozva.
- Csak, ha szeretnéd.
Egy szombat Matt-tel? Hm… Végül is… miért is ne?
Amúgy is csak a zenével fogunk foglalkozni...
Legalábbis azt hiszem.
- Rendben. Délelőtt vagy délután akarsz jönni?
- Délelőtt. – vágja rá habozás nélkül, amin én már meg sem lepődök.
- Hé, Lex! – Leon hangjára hátrafordulok – Nincs kedved játszani? – mutatja fel a gitárját kíváncsian.
Kényszeredetten elmosolyodom.
- Most nem. Talán majd máskor.
- Oké.
Továbbra is Leont nézem, de a szemem sarkából látom, hogy Matt közelebb hajol hozzám.
- Nekem holnap nem mondhatsz nem-et.
- Nagyon magabiztos vagy. – állapítom meg és felé fordítom a tekintetemet.
Mivel továbbra is közel van hozzám, az arcomon érzem a leheletét, amikor megszólal.
- Ha tudnád, hogy mennyire…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése