Október 12., szombat
Együtt reggelizek Joval, akinek ma is dolgoznia kell délelőtt valami fontos ügy miatt, úgyhogy úgy néz ki, hogy kettesben leszek Matt-tel, de persze azért megemlítettem Jonak azt, hogy vendégem lesz.
Igazából hasonló lesz a helyzet, mint amikor Leon itt volt, annyi különbséggel, hogy Matt szerintem nem akar majd tanulni.
Reggeli után Jo elköszön, én pedig elpakolom a konyhában, majd felmegyek a szobámba. Mivel Matt délelőtt jön át, ezért neki sem állok a tanulásnak, inkább majd akkor, ha elment vagy talán holnap, ezért inkább a kezembe fogom a gitáromat és elkezdek gyakorolni.
A csengő hangjára abbahagyom a játékot, leszaladok a lépcsőn és kinyitom az ajtót.
Egy pillanatra a lélegzetem is elakad, mert Matt szívdöglesztően néz ki, ráadásul szívdöglesztően mosolyog rám.
Miután magamhoz térek, behívom a házba. Megkínálom innivalóval, majd a poharainkkal együtt felmegyünk a szobámba.
- Látom, elkezdted nélkülem. – jegyzi meg a gitáromra bökve.
Megvonom a vállamat.
- Nem volt jobb dolgom.
Leül az ágyamra, a kezébe fogja a gitáromat és eljátszik rajta egy-két akkordot.
- A gitárhoz is értesz?
Felemeli a fejét és rám néz.
- Egy kicsit. Leo mutatott rajta néhány dolgot.
Bólintok.
- Mit játszottál addig, amíg nem jöttem?
- Mindenfélét. – adok neki kitérő választ.
- Bővebben?
- Komolyan azt akarod, hogy gitározzak? – pillantok rá homlokráncolva.
- Ezért jöttem át, úgyhogy igen. – kutató pillantásokkal méreget – Miért? Te mit akarsz csinálni?
Nem válaszolok semmit, de így is érzem, hogy elpirulok. Remek! Matt a végén még azt hiszi, hogy valami teljesen más jutott az eszembe. Ki tudja, hogy most mit gondolhat rólam…
- Kérem! – mutatok zavartan a hangszerre.
Matt felém nyújtja a gitáromat, amit, miután leülök Matt mellé, egy nagy sóhaj kíséretében át is veszek tőle.
- Éneket is akarok hallani.
- Oké, de… mielőtt bármit is játszok, ígérd meg, hogy nem röhögsz ki.
- Úgy csinálsz, mintha most játszanál először valaki előtt. – jegyzi meg vigyorogva, majd a komor ábrázatomat látva ő is komolyra veszi a figurát – Értem. Rendben, megígérem, hogy nem röhöglek ki.
Bólintok, tétován végigsimítok a húrokon, majd belekezdek egy ismert dalba. A gitárral semmi bajom – az énekléssel annál inkább. Először halkan, bátortalanul kezdek el énekelni, de amikor Matt arcán teljes érdeklődést látok gúny vagy bármi más helyett, jobban kieresztem a hangomat.
Amikor a dal véget ér, leengedem a gitáromat és leteszem magam mellé úgy, hogy közben még véletlenül sem nézek Mattre.
- Mondj valamit! – kérem halkan.
- Kár, hogy nem vettem fel.
Felpillantok.
- Szóval szörnyű volt. – állapítom meg csalódottan.
- Dehogy! Épp ellenkezőleg. Nagyon jó volt.
- Tényleg? – kérdezem hitetlenkedve.
Bólint egyet.
- Tényleg. Ilyen hanggal a színpadon a helyed.
Elmosolyodom.
- Azt azért nem hiszem, de…
- Miért nem hiszed el, amit mondok? – vág a szavamba és megfogja a kezemet – Tudtommal soha nem hazudtam még neked.
Tétován bólintok. Ez végül is igaz… Hazudni még nem hazudott, de bántott már meg. Az a szerencséje, hogy most jó fej… és az, hogy aranyosan néz rám.
Nem tudom, hogy azért, mert a kezemet fogja vagy azért, mert most először hallott valaki énekelni (a sulis énekóra nem számít, mert ott nem így énekelek) vagy esetleg azért, mert amikor a kékes-szürkés szempárba nézek, olyat látok, amit már nagyon régóta nem, mindenesetre úgy döntök, hogy elmondom neki a titkos vágyamat.
- Én… a zenével akarok foglalkozni. Énekesnő és dalszövegíró szeretnék lenni. – megköszörülöm a torkom – Szerinted… ez hülyeség?
Lágyan elmosolyodik.
- Nem. Egyáltalán nem.
- Na és te?
- Csak hobbiból dobolok, a dalszövegekhez meg egyáltalán nem értek…
- Úgy értem, te mi szeretnél lenni? – vágok a szavába kíváncsian.
Elengedi a kezemet, az ölébe ejti és maga elé néz.
- Pilóta.
- Hű!
- Hű, de gáz? – találgat rám pillantva.
- Hű, de klassz! – javítom ki mosolyogva – Miért pont pilóta?
- Szeretek repülni. Olyan… – töprengve néz maga elé – felszabadító. És olyankor az az érzésem, hogy bármire képes vagyok. – mosolyogva elhúzza a száját – Tudom, hogy ez elég nyálasan és hülyén hangzott, de így érzem.
- Egyáltalán nem volt nyálas. – láthatóan nem hisz nekem, ezért megfogom a kezét, hogy rám figyeljen – Ez a véleményed róla és ezzel nincs is semmi gond. – elmosolyodik, mire elengedem a kezét és visszamosolygok rá – Persze csak akkor, ha…
- Ha? – kérdezi kíváncsian.
- Ha pilóta leszel, repülhetek veled egyszer.
Szélesen elvigyorodik.
- Még szép!
- Akkor jó. – hosszasan egymás szemébe nézünk, majd zavartan lesütöm a pillantásomat – Játsszak még valamit?
- Persze.
Bólintok, magamhoz veszem a gitáromat és átadom magam a zenének…
Egy ideig zenélgetek, majd, mivel Matt még itt marad, ebédre pizzát rendelünk.
Ebéd után amíg az ebédünk maradékát takarítom el, addig Matt mellettem áll és engem figyel.
- Nincs kedved bemenni a városba? – kérdezi és kivesz a gyümölcsös kosárból egy narancsot.
Vetek rá egy gyors oldalpillantást.
- Mit akarsz ott csinálni?
Megvonja a vállát.
- Sétálni? – megforgatja a kezében a narancsot – Vagy akár bármi mást. Egész jó idő van ma.
Leteszem a kezemből a konyharuhát és Matt felé fordulok.
- Azt hittem, hogy a zenélésben akarsz segíteni.
- Abban már segítettem és még ráérek. – elmosolyodik – Nemhogy örülnél annak, hogy veled akarok lenni. – mondja komolyan, de a szemén látom, hogy csak szórakozik.
- Oh. Értem. Szóval akkor vegyem megtiszteltetésnek azt, hogy szánsz rám némi időt? – kérdezem szélesen vigyorogva, közben pedig magamra mutatok.
Matt arca is mosolyra húzódik.
- Igen. Nem élvezheti bárki a társaságomat.
Egy darabig mindketten megpróbálunk komolyak maradni, de végül hangosan felnevetünk.
- Jól van. Akkor menjünk be a városba!
Mielőtt azonban elmennénk itthonról, írok egy cetlire egy gyors üzenetet Jonak, hogy tudja, merre vagyok.
- És most merre? – kérdezem Matt-től, miután leszálltunk a buszról.
- Mit szólsz a parkhoz?
Bólintok, így elindulunk a park felé.
- Amúgy… akkor beszélsz Ollival?
Meglepetten néz rám.
- Miért beszélnék vele?
- Tudod… An miatt.
- Tehát mégiscsak róla van szó. – állapítja meg elégedetten vigyorogva.
- Tegnap azt mondtad, hogy tudod, hogy Anről van szó. – jegyzem meg felhúzott szemöldökkel.
- Ez igaz, de most lettem teljesen biztos benne.
Egy pillanatra az ég felé emelem a tekintetemet. Miért nehéz néha annyira a pasikkal?
- Tehát?
- Tehát… mi?
- Beszélsz vele? – csodálkozó tekintetét látva kissé dühösen folytatom – Arról volt szó, hogy ha ma találkozok veled, akkor beszélsz Ollival.
- Ezt így, konkrétan nem mondtuk ki…
- Jó, akkor szia! – vágom a képébe dühösen és elindulok visszafelé.
Matt utánam jön és megfogja a karomat, mire megállok.
- Oké, dumálok vele. – egyezik bele cseppet sem lelkesen.
Elmosolyodom és elégedetten bólintok.
- Köszönöm.
- Van mit. – mondja rosszallón.
Egy röpke ideig fürkésző pillantásokkal méregetem.
- Tudod… nem gondoltam volna, hogy ilyen könnyű téged meggyőzni. – állapítom meg közömbösen, de közben érdeklődve vizslatom Mattet.
- Én se gondoltam, hogy ilyen könnyen belemegyek.
- Ezek szerint jó a meggyőzőképességem.
- Vagy csak szívesen vagyok veled. – kontráz rá habozás nélkül – És ha ahhoz, hogy találkozz velem, nyálasan el kell bájcsevegnem Beckkel, akkor megteszem.
- Nagyon önfeláldozó vagy. – állapítom meg grimaszolva, de a szívem megint vad kalapálásba kezd.
- Bizony. Úgyhogy jó lesz, ha megbecsülsz. – mondja vigyorogva, amiből tudom, hogy ennyit a komoly beszélgetésünkről… legalábbis egyelőre.
- Észben tartom.
Elégedetten biccent egyet, majd folytatjuk az utunkat a parkba.
A délutánt végighülyüljük a parkban, majd vacsoraidő felé hazamegyünk.
Jo már itthon van, akit a konyhában találok meg.
Beszámolok neki az utazásról, illetve a csereprogramról is. Azért csak ma, mert tegnap este még itthon is dolgozott és nem akartam közben zavarni. Jonak szerencsére nincs semmi kifogása a csereprogram ellen, úgyhogy simán kitölti és aláírja a nyomtatványomat, majd átmegyünk a nappaliba, ahol az estéinket tölteni szoktuk.
Október 13., vasárnap
Este, amikor már nincsen semmi dolgom, egy kicsit fellépek Facebookra.
Minden nap be szoktam lépni, de ettől még ugyanúgy van egy csomó értesítésem meg üzenetem.
Először az értesítéseket nézem meg. A nagy része játékfelkérés, de van egy olyan is, ami szerint Mel megjelölt egy fényképen.
Megnyitom a képet, amin ketten vagyunk rajta Mellel és ami a legutóbbi iskolán kívüli találkozásunkkor készült. Az idő szerint alig két órája töltötte fel, de már jött rá egy csomó lájk, a mi osztályunkból is – köztük Matté, Leoné és Ralphé is.
Az üzeneteket is megnézem. An, Mel és néhány régi osztálytársam írt. Annek és Melnek visszaírok, a többieknek nem. Na, nem azért, mert bunkó vagyok vagy ilyesmi, csak… csak nem érzem úgy, hogy lenne bármi mondanivalóm nekik. Most már itt élek, új suliba járok, ahol ezerszer jobb barátaim vannak, mint amilyenek ott voltak.
Az üzenetek után megnézem az üzifalat, ami csak úgy pörög. Mindenki lájkol, posztol, kommentel… Matt például három perce megosztott egy képet azzal a szöveggel, hogy „Ralph és a titkos szerelme :DD”, aki mondjuk annyira nem is titkos, mert a képen Ralph éppen a táblánál áll és Müllernél felel, úgyhogy elég egyértelmű az, hogy ki is az a bizonyos „titkos szerelme”.
Alig egy perc múlva pedig elkezdődik a megjegyzés-háború. Szép sorban elolvasom őket: Ralph Scholz megjegyzést fűzött Matt Wiese fényképéhez: „Ezért véged van, Wiese!”. Matt Wiese megjegyzést fűzött a saját fényképéhez: „Ugyan, Ralphi! Kár titkolóznod. :DD”. Leo Schmidt megjegyzést fűzött Matt Wiese fényképéhez: „Szép pár :D”. Ralph Scholz megjegyzést fűzött Matt Wiese fényképéhez: „Ne kezdd te is, Leo! -.-”. Leo Schmidt megjegyzést fűzött Matt Wiese fényképéhez: „Nem én kezdtem. Te szedted fel Nina nénit :D”. Max Krüger megjegyzést fűzött Matt Wiese fényképéhez: „LOL XD Már le is mentettem, hogy megmaradjon az utókornak :D”. Ralph Scholz megjegyzést fűzött Matt Wiese fényképéhez: „Hárman egy ellen?! Ez nem igazságos!”. Matt Wiese megjegyzést fűzött a saját fényképéhez: „Átmentél lányba Ralphi, hogy így nyavalyogsz? :DD”. Lara Baumann megjegyzést fűzött Matt Wiese fényképéhez: „Nem szidjuk a lányokat!”. Matt Wiese megjegyzést fűzött a saját fényképéhez: „Max, neveld meg az asszonyt! :DD”. Max Krüger megjegyzést fűzött Matt Wiese fényképéhez: „Már évek óta azt csinálom XD”. Lara Baumann megjegyzést fűzött Matt Wiese fényképéhez: „Maximilian, gyere chatre!”. Leo Schmidt megjegyzést fűzött Matt Wiese fényképéhez: „Ajaj. Max testvért elvesztettük :D”. Matt Wiese megjegyzést fűzött a saját fényképéhez: „Ja. De mi ketten még itt vagyunk egymásnak, Leo ;) :DD”.
Vigyorogva olvasom a sok eszetlen kommentet, majd, mivel úgy tűnik, hogy soha nem lesz vége a megjegyzés-áradatnak, kilépek.
Gyanítom, hogy holnap úgyis ez lesz a téma.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése