2015. január 5., hétfő

8. rész

Köszönök Joshnak, majd beszállok a kocsijába. 
- Mi történt? – kérdezi fürkésző pillantásokkal.
- Semmi különös. Miért?
Josh vállat von.
- Nem tudom. Feszültnek látszol. Mi a baj?
Elfordítom a tekintetemet Joshról, mert szörnyen zavar a mély pillantása, ami olyan, mintha a lelkem mélyéig látna.
- Tényleg nincs semmi baj, sőt. Ray megkérte a kezemet.
- És te mit feleltél?
- Természetesen igen-t mondtam.
Josh a kezem után nyúl és megérinti a gyűrűsujjamat.
- Köszönöm, hogy ma este nem hoztad magaddal a gyűrűt. Nem hiszem, hogy hatásos lenne a színjátékunk, ha a többiek látnák, hogy egy másik férfi gyűrűjét viseled. 
- A gyűrűt csináltatjuk, tegnap választottuk ki hozzá a követ az ékszerésznél. – magyarázom Joshnak.
- Meséltél Raynek a mi kis színjátékunkról? – kérdezi Josh kíváncsian, majd elengedi a kezemet és beindítja a motort.
- Azt mondtam neki, hogy a barátaimmal vacsorázom. – felsóhajtok – Nincs értelme, hogy többet tudjon erről, elvégre valójában nem randizunk. – Josh futólag rám néz, mire folytatom – Egyébként Ray sosem szimatol utánam, mert teljesen megbízik bennem.
Josh lelassít a piros lámpánál.
- És megbízik bennem is?
- A létezésedről sem tud, tehát értelmetlen a kérdés, hogy megbízik-e benned vagy sem.
- Ha nem is tud rólam, arról azért csak tud, hogy vannak körülötted férfiak?
- Mit kellene tennie? – dühösen Joshra nézek – Megkérte a kezemet és én igen-t mondtam. A jegygyűrű hamarosan kész. Talán zárjon el a külvilágtól?
A sötét szempár kíváncsian pillant rám.
- Ha az én menyasszonyom lennél és még nem lenne kész a gyűrű, valamit biztosan viselnél az ujjadon. Ha mást nem, hát egy meggörbített gemkapcsot.
- Miért mondod ezt most? Neked sosem állt szándékodban megkérni a kezemet, úgyhogy ne mondd meg nekem, hogy mit tennél, ha a te menyasszonyod lennék.
- Mitől vagy te ebben olyan biztos? Talán meg akartam kérni a kezed, de te addigra leléptél!
Egy pillanatra a torkomon akad a szó. Vajon Josh tényleg meg akart kérni vagy most csak azért mondta ezt, hogy kellemetlen helyzetbe hozzon? Akárhogy is van, nem jöhetek ki a sodromból, hiszen most Amandáékhoz, Josh családjához megyünk, ahol el kell játszanom, hogy teljesen boldog vagyok Josh-sal és ez elég nehezen fog menni, ha Josh előtte jól felidegesít.
- Mondtam már, hogy Ray megbízik bennem. – válaszolom higgadtan.
Josh oldalról rám sandít.
- Akkor bolond. – állapítja meg, majd indexel és jobbra kanyarodik.
Dühösen levegő után kapkodok, de mielőtt bármit is mondhatnék, Josh ismét megszólal.
- Nem szereted annyira, hogy feleségül menj hozzá. Csak a jó ég tudja, hogy miért hiteted el magaddal az ellenkezőjét.
Érzem, ahogy a düh elönti az agyamat.
- Hogyan merészelsz ilyet állítani?! Miért ne szeretném? Mit tudsz te egyáltalán rólunk?
- Sokkal feszültebbnek látszol, mint szerdán. Ez azért elárul valamit, nem?
- Ennek semmi köze Rayhez. Egyszerűen túl sokat dolgoztam mostanában.
- Mellébeszélés. – jelenti ki határozottan – Életre szóló döntést hoztál és ez sokkal fontosabb, mint a munka. – lefékez egy újabb lámpánál – Azok az emberek, akik a bombázások közepette éltek és végül úgy döntöttek, hogy megházasodnak, sugároztak a boldogságtól az őket körülvevő pokol ellenére. És ezt te is nagyon jól tudod. Vagy talán már elfelejtetted azt, amit láttál? A barátod kedvéért el akarod felejteni a múltadat? A mi múltunkat? – kérdezi dühösen, majd amikor a lámpa zöldre vált, ismét a gázra lép.
- Arra nem gondolsz, hogy talán Raynek tartogatom a sugárzást? – kérdezem gúnyosan.
- Ne légy ostoba, Nikki! – mondja nyersen.
- Tulajdonképpen mi a fészkes fene bajod van? Hm? Elárulnád? Már nincs köztünk semmi, úgyhogy semmi jogod sincs kioktatni engem! Ez az én életem és azt csinálok vele, amit akarok! Úgyhogy ha lehet, akkor állítsd le magad!
- Látszik rajtad, hogy boldogtalan vagy.
- Évekig nem találkoztunk, Josh. – jelentem ki egy kicsit higgadtabban – Semmit sem tudsz arról, hogy mi volt velem az utóbbi években. – gúnyosan elmosolyodom – Én ellenben azt tudom, hogy több nő volt az életben, mint ahányszor én meleg vacsorát ettem, úgyhogy jó lenne, ha nem prédikálnál nekem.
Josh meghökkenve néz rám.
- Több nő volt az életemben, mint… Ki az ördög mondta ezt neked? – kérdezi dühösen.
- Nem kellett senkinek sem mondani. Ez olyan nyilvánvaló tény, mint ahogyan én szeretem Rayt.
- Egyáltalán nem nyilvánvaló. És nem azt mondtam, hogy nem szereted Rayt, csak azt, hogy nem szereted annyira, hogy feleségül is menj hozzá. – mondja, majd a Payne család háza előtt megállítja az autót.
- Te magad mondtad, hogy anyádnak kimeríthetetlen tartalékai vannak nagy mellű szőkékből, nem is beszélve azokról a nőkről, akiket te viszel haza. Ez egy hozzám hasonló egyszerű léleknek meglehetősen soknak tűnik.
- Szóval nem feltételezel rólam annyi tisztességet, hogy nem csábítok el minden nőt, akit az anyám rám tukmál?
- Nem mindegy az, hogy mit gondolok rólad? Ezen az egész hülye egyezségen kívül nincs semmi köztünk és ez így is fog maradni.
- Biztos vagy ebben? – kérdezi halkan Josh.
Nem válaszolok, hanem inkább kiszállok a kocsiból. Becsapom az ajtót, felsietek a veranda lépcsőjén, majd becsengetek.
- Nikki! Jó estét! Jöjjön be! – üdvözöl Amanda mosolyogva pont akkor, amikor Josh is felér a lépcsőn – Szia, Josh!
- Szia, anya!
Amanda beenged minket, így belépünk a házba. Amanda felváltva néz hol rám, hol Joshra, közben pedig szinte látni az arcán, hogy erősen gondolkozik azon, hogy mi a fene történt.
- Veszekedtetek? – kérdezi végül.
- Nem. – szólalok meg Josh-sal egyszerre.
- Mi a csudán lehet összeveszni a második randevún? – csodálkozik Amanda.
- A szokásos dolgokon. – mondom csak azért, hogy válaszoljak valamit neki.
Amanda felnevet.
- A szokásos dolgokon? A szokásos min?
Önkéntelenül elmosolyodok. Csakugyan nevetséges ez az egész. Régen sem értettek mindenben egyet Josh-sal és ezután sem kell egyet érteniük semmiben sem, hiszen csak megjátsszák magukat mindketten Amandának és az egész Payne családnak.
- Tudod, anya… - kezd bele Josh mosolyogva – nem tudjuk eldönteni, hogy a gyerekeket magániskolába küldjük-e.
Amanda elhúzza a száját.
- Ha nem akarjátok, ne mondjátok el! – mondja kissé sértődötten, majd bevezet minket a nappaliba.


- Nagyszerűen elszórakoztatok anyámmal. – jegyzi meg Josh a hazafelé vezető úton.
- Elmondta, milyen remek férj és családapa lennél.
- Közölted vele, hogy nálam jobbat találtál? Nem versenyezhetek a Macallan család életszínvonalával.
- Nem érdekel Ray pénze. – jegyzem meg homlokráncolva – Különben meg honnan tudod Ray vezetéknevét?
- Az anyám mondta. – futó pillantást vet rám – És még? Miről beszélgettetek? 
- Semmi kétséged afelől, hogy rólad beszéltünk? – kérdezem gúnyosan.
- Ismerem az anyámat, Nikki, úgyhogy fogadni mernék rá. – válaszol Josh, majd amikor megérkezünk a lakásom elé, leállítja a motort – Ami pedig a vitánkat illeti…
- Nem fontos, Josh.
- Nekem igen.
- Miért?
Josh kinyújtja felém a kezét és megérinti az arcomat.
- Szerinted miért? – a hüvelykujjával végigsimítja az alsó ajkamat – Évekkel ezelőtt elveszítettelek, de most nem foglak.
- De én…
Előrehajol és futó csókot lehel a számra, majd teljesen elhúzódik tőlem és a kormányra szegezi a tekintetét.
- Jó éjt, Nikki!
Felsóhajtok, majd kiszállok a kocsiból. 
Önkéntelenül is felnézek az égre. Miért akartad azt, hogy Josh újra belépjen az életembe? Hiszen ez láthatóan semmi jóra sem vezethet…

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése