Tétován megállok a konyhaajtóban.
- Jó reggelt!
- Jó reggelt! – mondja Josh mosolyogva, majd aggódóvá válik a tekintete – Tudtál aludni valamennyit?
- Igen. – lesütöm a pillantásomat – Azt hiszem, hogy jó hatással volt rám a beszélgetésünk.
- Vagy a társaság. – vágja rá mosolyogva.
- Miféle társaság? – meglepetten nézek rá – Még egy plüss mackód sincs. – jegyzem meg kuncogva.
- Hogyne lenne. De természetesen velem alszik. – feleli sértett méltósággal.
Elnevetem magam.
- Macival alszol? Nem hiszem.
Hozzám lép és felém nyújtja a kezét.
- Gyere velem! – utasít lágyan, ezért megfogom a kezét, mire kihúz a konyhából.
Felmegyünk a keskeny csigalépcsőn és jobbra fordulunk, Josh dolgozószobája felé, ahol Josh az éjszakát töltötte, miután kibeszélgettük magunkat.
Amint belépünk Josh elengedi a kezemet. Körbepillantok a helyiségben, ami gyakorlatilag asztalok és fotófelszerelések sokaságából áll. A bal oldalon, a falnál egy keskeny vendégágy van, a falakat pedig töménytelen mennyiségű fénykép borítja.
Természetesen szeretem Josh képeit, de engem most egy köt le igazán.
Az, ami az ággyal szemben lóg.
Egy lebombázott utcát ábrázol, tele kőtörmelékkel, a távolban pedig egy templom csonka tornya meredezik. Az előtérben egy maci hever. A kép elég éles ahhoz, hogy látni lehessen, hogy az egyik üvegszemét gombbal pótolták. Egyik fülén elkopott a szőr, mintha apró, szerető kezek mindig is ott markolták volna meg. A maci a karjait mintha a néző felé nyújtotta volna. A kép egyértelmű tiltakozás a háború ellen.
Nem először látom ezt a képet, mégis most is nagy hatással van rám. Emlékszem, amikor az egykori főnököm megmutatta nekem ezt a fotót, tudtam, hogy Josh-sal akarok dolgozni. Annyira jól fogta meg a pillanatot, hogy abban a percben igen-t mondtam a munkára.
És nem is volt rossz döntés, hiszen a karrierem hihetetlenül fellendült és szerettem tudósításokat írni, de… de ma már nem hiszem, hogy képes lennék rá.
- Ez volt az első műved, amit láttam. – motyogom halkan – Olyan… - elhallgatok, mert képtelen vagyok szavakba önteni az érzéseimet.
- A fenébe is! – csattan fel Josh idegesen, majd karon ragad és kihúz a szobából – Nem akartalak már reggel megríkatni.
- Te nem… Láthatnám a többit is?
- Most nem. Majd reggeli után.
Visszatérünk a konyhába, ahol a kávé isteni illata már tudatja velünk, hogy elkészült.
- Az a kép… - kezdek bele, amikor Josh kávét tölt a csészémbe – Tudtad, hogy az győzött meg arról, hogy elfogadjam a felkérést?
Josh leül velem szembe és kíváncsi tekintetét rám emeli.
- Nem. – a kezébe fogja a csészéjét – Amikor megtaláltam azt a macit, azonnal lekaptam. Nehogy azt hidd, hogy csak rád van hatással az a kép. – belekortyol a kávéjába, majd leteszi a csészét és rám pillant – De így még inkább fontossá válik nekem is, hiszen ezek szerint emiatt találkoztunk. – jegyzi meg elmosolyodva.
Lesütöm a pillantásomat és inkább a kávémra összpontosítok. Persze azért néha lopva Joshra sandítok, aki nyugodtan, hátradőlve ül a széken. Haján megcsillan a reggeli Nap fénye. Olyan, mint egy nagy macska. Lustának látszik, de bármelyik pillanatban ugorhat.
- Köszönöm az éjszakai szállást. – mondom hálásan – Kényelmes az ágyad és sajnálom, hogy kitúrtalak onnan.
Josh meleg tekintete szinte megigéz, mialatt lustán, de meglehetősen szexin elmosolyodik.
- Szívesen, máskor is.
Hazaérve látom az üzenetrögzítőn, hogy van néhány nem fogadott hívásom. Meglepetten állapítom meg magamban, hogy Ray hívott – tegnap este többször is.
Ajaj. Tegnap este a Payne családnál voltam, aztán meg Joshnál. Persze nem történt semmi említésre méltó, legalábbis olyan, ami Rayt érdekelné, de… de ha visszahívom, akkor nyilván tudni akarja, hogy miért nem vettem fel a telefont és hogy merre voltam, az pedig kizárt dolog, hogy elmondjam neki. A végén még félreértené.
Szerencsére nem féltékeny típus, de az, hogy egy pasinál – az exemnél – voltam, az talán még neki is sok lehet, ezért gyorsan ki kell találnom valami elfogadhatót.
Amikor úgy érzem, hogy egy elég nyomós érvet találtam, nagyot sóhajtva leülök és tárcsázom Ray számát.
- Josh? – szólok bele a telefonba.
- Szia, Nikki!
- Történt valami.
- Hallom a hangodon.
- Ray hívott tegnap, de mivel nem voltam itthon, nem tudtunk beszélni. Az előbb felhívtam és tudni akarta, hogy miért nem vettem fel a telefont, ezért én… azt mondtam… Lehetetlen volt rólad beszélni, Josh…
Lehunyom a szememet. Még soha nem hazudtam Raynek, de egyszerűen nem volt más kiút.
- Mit mondtál? – kérdezi Josh szenvtelenül – Egy régi barátnőd vagyok, akivel még sosem találkozott?
- Azt mondtam, hogy a szüleidnél töltöttem az éjszakát, mert túl sokat ittam ahhoz, hogy vezessek. – felelem gyorsan, közben pedig átkozom a saját gyengeségemet.
Josh jóízűen felnevet.
- Sokkal jobb, mint a barátnő.
- Kérlek, ne viccelődj ezen! Utálok hazudni és ezt te is nagyon jól tudod.
- De hiszen nem történt semmi. Én a dolgozószobámban töltöttem az éjszakát, te pedig a hálóban. Talán attól tartasz, hogy miután beszélgettünk, visszaosontam hozzád és álmodban elcsábítottalak?
Akármennyire is abszurd ez a feltételezés, érzem, hogy elpirulok. Még jó, hogy Josh most nem lát.
- Nem magyarázhattam el neki az egész históriát. Hogyan beszélhettem volna a kettőnk egyezségéről? Nevetségesen hangzott volna.
- Persze.
- Josh… Ha arra kerülne a sor… hazudnál a kedvemért?
- Én sem szeretek hazudni, de érted megteszem. – mondja határozottan.
Megkönnyebbülten felsóhajtok.
- Tényleg?
- Nem veszíthetsz el egy gazdag vőlegényt, mert az anyám odavan a nagy mellű szőkékért. – válaszolja Josh – De mennyi a valószínűsége, hogy én is belekeveredem ebbe a dologba?
- Ray természetesen tudta, hogy ismerlek és hogy együtt dolgoztunk és… Ray most találkozni szeretne veled. Furcsának tűnt volna, ha nem-et mondok. – mély levegőt veszek – Hajlandó vagy nálam vacsorázni Rayjel együtt?
- Persze.
- Jövő csütörtök megfelel?
- Igen.
- Köszönöm, Josh.
Josh hümmög néhányat, majd bontjuk a vonalat.
- Örülök, hogy megismerhetlek. – mondja Ray Joshnak – Nagyon tetszenek a képeid.
- Köszönöm. – válaszolja nyájasan Josh, majd rám néz, illetve a kezemre – Hol a gyűrűd? Úgy hallottam, hogy mára kész lesz.
- Tudsz róla? Nikki születésnapi ajándéka. – válaszol helyettem büszkén Ray – A családom egy kisebb estélyt rendez és ott akarom átadni.
Josh váratlanul elvigyorodik.
- Ez azt jelenti, hogy hivatalosan még nem jegyeztétek el egymást?
- Még nem. – válaszolok neki összehúzott szemekkel.
Josh túlságosan is elégedettnek látszik, ami nekem viszont egyáltalán nem tetszik.
- Megfogalmazás kérdése. – feleli Ray.
Átsétálunk a nappaliba, ahol Ray tölt mindenkinek a poharába.
Josh ma esti partnernője egy szőke lány, Lucy, aki leginkább egy életre kelt Barbie babára hasonlít.
Josh elkapja a pillantásomat, mire rámosolygok. Elvigyorodik, ezért az ajkamba harapok, nehogy hangosan felröhögjek. Úgy látszik, tényleg kimeríthetetlen az a bizonyos tartalék.
Miután nagy nehezen sikerül legyűrnöm a nevethetnékemet, megint Joshra nézek, aki most a vigyorgás helyett lágyan tekint rám. Pont úgy, mint…
Alig észrevehetően megrázom a fejemet és inkább a Lucy és Ray között kialakult beszélgetésre figyelek.
Némi beszélgetés után az asztalhoz telepszünk, hogy nekilássunk a vacsorának.
- Hogy álltok a lakáskereséssel? – kérdezi Josh inkább Raytől.
- Még nem vettem meg, de erősen gondolkozok rajta. Nikki egy kicsit elsiette a dolgot, amikor mesélt róla neked. – jegyzi meg Ray, majd rám sandít.
- Nikki és én régi jó barátok vagyunk. Mindent elmond nekem. – válaszolja Josh elégedett vigyorral az arcán.
- Ajánlottam egy árat, ami természetesen jóval kevesebb, mint amit kértek. – mondja Ray nagyképűen, ami egyáltalán nem vall rá.
Mondjuk, kezdjük ott, hogy én nem is tudtam arról, hogy ajánlatott tett. Utoljára még csak elméletben beszéltünk arról a lakásról.
Aztán az sem tetszik túlzottan, ahogyan Ray ma este viselkedik. Olyan, mintha dicsekedni akarna a pénzügyi szakértelmével…
- Nem-et mondtak. – folytatja tovább Ray a mondandóját – Várok pár hetet, egy kicsit megizzasztom őket, aztán előrukkolok egy újabb ajánlattal.
- Úgy látom, nem is akarod igazán azt a lakást. – jegyzi meg Josh kétértelműen.
Én legalábbis biztos vagyok abban, hogy Josh most nem a lakásra gondolt.
- Dehogynem. Remek helyen fekszik. Igaz, hogy egy kicsit drága, de a minőségért fizetni kell.
- Bátrabb vagy, mint én. – mondja végül Josh – Én nem kockáztatnám meg, hogy megkaparintsák az orrom elől, amit akarok. – Josh először Rayre, majd rám néz.
A tekintete lágyan siklik végig rajtam, ez pedig rám nézve nem sok jóval kecsegtet…
…vagy mégis?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése