2015. január 26., hétfő

12. rész

- Késésben vagyok. – szólok bele a kaputelefonba – Megvársz vagy menjek utánad a saját autómmal?
- Megvárlak. – mondja Josh – Feljöhetek?
- Hogyne. – felelem neki, majd megnyomom a gombot, hogy Josh bejusson.
Mivel még csak fehérnemű van rajtam, gyorsan felkapok egy fürdőköpenyt és az ajtóhoz szaladok, hogy kinyissam azt.
- Szia! – üdvözöl Josh vidáman és lehajol, hogy adjon egy puszit az arcomra, ami ellen semmi kifogásom, mert a csütörtöki vacsora óta valahogy közelebb kerültünk egymáshoz – Na, milyen alakítást nyújtottam?
Elmosolyodok.
- Remek voltál. Teljesen lenyűgözted Rayt.
- Gondoltam.
Figyelmesen Joshra nézek, hogy vajon gúnyolódott-e az imént, de ártatlan nyájassággal néz vissza rám, ezért kissé megnyugszok.
- Hálás vagyok érte, de ha nem akarod nagyon megvárakoztatni a családodat, akkor jobb, ha a kocsiban beszélgetünk.
Beszaladok a hálóba a ruhámért, majd visszatérek Joshhoz, aki épp a konyhában lévő asztalnál áll és a vasárnapi újság keresztrejtvénye felett mereng.
- Van itt olyan toll, ami fog? – kérdezi rám pillantva.
Sikertelen próbálkozásainak eredményeképp már egy halom ócska toll hever a virágváza mellett.
- Nézd meg a telefonnál. – javasolom vállvonogatva.
- Minek tartogatod ezeket? – érdeklődik Josh kíváncsian.
- Sosem jutok hozzá, hogy kidobáljam őket. – válaszolom neki mosolyogva.
- Megértem a szempontodat. Legalább egynapi komoly munka lenne. – egy széles vigyort villant felém, mire megcsóválom a fejemet, majd a ruhámmal együtt bemegyek a fürdőbe, hogy összekészülődjek.
Épp becsuknám magam után az ajtót, amikor Josh megjelenik a fürdőajtóban és felém mutatja a kezében lévő használhatatlan tollakat.
- Most figyelj!
- Ki akarod dobni őket? – kérdezem tőle
- Nem is az Ontariói Királyi Múzeumba készülök velük.
- Ne nevettess, épp a szememet festem.
Josh magamra hagy, én pedig hallom, hogy a tollakat bedobja a szemetesbe.
- Köszönöm. Óriási terhet vettél le a vállamról. Én képtelen lettem volna rá. – kiáltom ki neki, hogy meghallja a mondandómat.
- Josh Golyóstollirtó Szakszolgálata. Állunk rendelkezésére. – kiáltja vissza hasonló hangerővel.
Amint elkészülök a sminkemmel, belebújok a ruhámba.
- Ugye tudod, hogy rosszul töltötted ki a rejtvényt? – kérdezi Josh.
- Elvesztettem a türelmemet. – bosszúsan felsóhajtok – Segítenél?
Kisvártatva Josh kíváncsian megáll a fürdőajtóban. 
- Azt hiszem, elakadt a zipzár. – fogalmazom meg neki a problémámat.
Josh bólint egyet és hozzám lép, mire hátat fordítok neki és oldalt húzom a hajamat. 
- Beleakadt a hajad. – szólal meg, rögtön utána pedig megérzem az ujjait a nyakamon.
Megborzongok és meglepetten lehunyom a szememet. Mozdulatlanul állok, szinte még lélegzetet sem merek venni, amíg Josh a zipzárral bíbelődik.
Végül sikerül kiszabadítania a hajtincsemet, mire megkönnyebbülten sóhajtok egyet.
- Na… - kezdek bele, de elhallgatok, amikor megérzem Josh száját a nyakamon.
Megint lehunyom a szememet.
- Josh. – suttogom – Ne csináld ezt!
Az imént még tréfálkoztunk, mintha ugyanúgy barátok lennénk, mint régen, a közös munkánk megkezdésekor. Mitől változott meg hirtelen a légkör?
- Nikki…
Ismét megborzongok. Josh hangja olyan, mintha a sivatagban végre éltető vízre talált volna. 
Megfogja a karomat, a másik keze a hajamba túr, miközben a szája továbbra is a fülem alatti érzékeny területet kutatja.
Szinte mozdulatlanul állunk. Érzem, hogy a vágy a hatalmába kerít – és nem csak engem.
- Josh. – zihálom halkan – Eljegyzett menyasszony vagyok.
- Még nem. – mondja Josh kétségbeesetten – Még nem.
Maga felé fordít és kisimít egy tincset a homlokomból. A szeme sötéten ragyog, a keze pedig, mint a vaskapocs szorítja továbbra is a karomat.
- Még nem. – mondja újra és megsimogatja a hajamat és a nyakamat – Nikki…
Ez a házasság. Ellenállni a fizikai vonzerőnek egy erősebb, értékesebb kötelék kedvéért. Ha most elbukom, akkor örökre elbuktam. Nem csalhatom meg Rayt… 
Sikerül időben elfordítanom a fejemet és kitérnem Josh szája elől.
Mindketten dermedten állunk, a testünk pedig majdnem összeér. Josh sokáig mélyen a szemembe néz, majd végül elenged, én pedig pánikszerűen elhagyom az apró fürdőt.


A Payne család már a karácsonyt tervezgeti, amikor nekiállunk a vacsorának.
- A tónál töltjük az ünnepeket. – magyarázza Amanda – Simon születése óta minden karácsonykor ott vagyunk. Ben akkoriban hároméves volt és szentül hitte, hogy nincs karácsony hó nélkül. Torontóban nem esett, ezért felmentünk a tóhoz. Azóta minden évben ezt tesszük.
- Remélem, Hannah előbb megérkezik. – mondja Simon és tettetett szigorral Caroline-ra néz – Beszélj vele, rendben?
Caroline derűsen elmosolyodik és a kezét a már igencsak gömbölyű pocakjára simítja.
- Ne aggódj! Megjön, ha itt lesz az ideje.
- Nem szeretném, ha ott fent elakadnánk a hóban, mikor vajúdni kezdesz. – morogja Simon.
- Te is jössz, Josh? – kérdezi Ellaine.
- Persze.
- Hozz magaddal meleg ruhát, Nikki! Rengeteget sétálunk és korcsolyázni is szoktunk. – mondja nekem Ben, Josh legidősebb bátyja.
Jó érzés, hogy máris családtagként kezelnek, de tudom, hogy nem fogadhatom el a meghívást. Ezúttal nem.
- Sajnálom, de karácsonykor nem jöhetek. – felelem fájó szívvel.
Az ünnepeket természetesen Ray családjával kell töltenem. Elvárják tőlem.
Mindenki azonnal tiltakozni kezd, Amanda pedig meghökkenve néz rám.
- Carlos hazajön karácsonyra? Ez az oka?
- Valószínűleg itt lesz a bátyám. Általában együtt töltjük az ünnepeket. De nem…
- Miért nem hívod meg őt is? – vág a szavamba Simon – Szívesen látjuk és lesz elég hely Hannah érkezése ellenére. Meglátod, jó buli lesz.
Némán megrázom a fejemet.
- Nem mehetek. Tényleg nem. Sajnálom. Szeretnék, de…
Az ajkamba harapok és rémülten érzem, hogy mindjárt elbőgöm magam, akár egy csalódott kisgyerek. Joshhoz fordulok támogatásért, de ő egy szót sem szól. Egyszerűen csak néz. Miért nem mond semmit? Miért nem közli velük, hogy én nem jöhetek?
Most döbbenek rá ismét, hogy véget kell vetni ennek a játéknak. A többiek családtagként kezelnek, mert azt hiszik, hogy Josh komolyan udvarol nekem. Meg kell mondanom nekik, hogy én Ray menyasszonya vagyok. A barátságukat talán a jövőben sem tagadja meg a Payne család – ezt őszintén remélem –, de tudniuk kell, hogy Josh és én sosem leszünk egy pár.
Már nem.
Ám képtelen vagyok elmondani az igazságot.
- Akkor legalább gyere el karácsonyfát díszíteni! – javasolja Simon – Az legalább olyan mulatságos, mint maga a karácsony.
- Igen, gyere el! – erősködik Connor is.
Gyámoltalanul Joshra nézek. Miért nem mond valamit és ment ki engem?
- Josh, úgy látom, neked kell állást foglalnod az ügyben. – szólal meg Robert, Josh apja.
Mindenki elhallgat. Josh-sal egymás szemébe nézünk.
- Hát persze, hogy eljön. – jelenti ki Josh végül.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése