2015. január 12., hétfő

15. fejezet

Elmosolyodom, amikor egy kéz csúszik a derekamra, majd a hasamra, ezzel egy időben pedig nedves csókok kerülnek először a nyakamra, majd a fülem mögötti érzékeny területre. A balommal hátra nyúlok és végigsimítok vele Kimi nyakán, mire a finn elégedetten mordul egyet. 
- Jó reggelt! – suttogja a fülembe, majd finoman beleharap a fülcimpámba.
- Neked is. – mondom immár nyitott szemekkel.
Mert hát ki a fene tudna aludni úgy, hogy közben Kimi édesen kínozza?
Mosolyogva a finn felé fordulok, akitől szinte azonnal kapok egy csókot, amit még jó sok követ ezen a reggelen…


Hatalmas mosollyal az arcomon lépek be a házba. Tim a nappaliban ül és egy újságot olvas egészen addig, amíg meg nem jelenek a nappali ajtajában, mert amint meglát engem, leteszi az újságot.
- Jé! Téged is látni még errefelé? – kérdezi tettetett csodálkozással.
- Ezt most miért mondod? – pillantok rá homlokráncolva, majd lehuppanok mellé a kanapéra.
- Talán azért, mert amióta randiztál Kimivel, alig látlak. – jegyzi meg szemrehányóan.
- Ez nem is igaz. – kérem ki magamnak azonnal, noha tudom, hogy igaza van.
A pénteki randink óta az utóbbi néhány napot valóban együtt töltöttük Kimivel. Igazából nekem sokkal hosszabb időnek tűnik. Olyan, mintha már évek óta ismerném a finnt, pedig ez egyáltalán nincs így. Talán azért érzem így, mert mellette önmagam lehetek.
- Ugyan. – finoman oldalba lököm Timet – Legalább van egy kis nyugtod tőlem.
- Te sosem zavarsz. – jelenti ki határozottan, mire megölelem.


Becsengetek. Alig, hogy kinyílik az ajtó, Kimi máris a karjaiba kap és forrón megcsókol.
Miután átlépem a ház küszöbét, a finn azonnal a háló felé terel, ami ellen semmi kifogásom, sőt. Szinte már attól majdnem kész vagyok, ahogy rám néz, különösen akkor, ha azzal az átható tekintetével vizslat, mint ahogyan most.
- Gyere el velem Sanghajba. – morogja Kimi a fülembe, közben pedig szorosan magához húz.
Egy kicsit elhúzódok tőle, hogy a szemébe nézhessek.
- Sanghajba? – kérdezek vissza kissé értetlenül.
- Igen. – a keze becsúszik a pólóm alá és megérinti a mellemet, amitől azonnal jóleső borzongás fut végig rajtam.
- Miért akarsz oda menni? – kérdezem elfúló hangon.
A finn halkan felnevet.
- Talán azért, mert ott lesz a következő nagydíj?
Eltolom magamtól és homlokráncolva nézek rá.
- Azt akarod, hogy kísérjelek el a futamra?
- Persze. – a szája szélén halvány mosoly bujkál – Miért is ne? – ismét megpróbál magához húzni, de elhátrálok, mire felsóhajt – Most mi van?
- Nem mehetek veled. – rázom meg a fejem tehetetlenül.
Az arcáról eltűnik a mosoly.
- Miért nem? 
- Az F-1-es futamokon mindig nagy a felhajtás. A pálya környéke tele van riporterekkel meg tévésekkel és nem szeretném megkockáztatni azt, hogy esetleg bekerüljek a TV-be. Így is kész csoda, hogy még nem jöttek rá arra, hogy itt vagyok…
- Szóval a média miatt nem akarsz jönni? – kérdezi és közben keresztbe fonja a karjait a mellkasa előtt.
- Elegem van belőlük…
- Nekem is, mégis ott vagyok. A sport miatt. – megfogja az egyik kezemet – Azért hívtalak el magammal, mert szeretném, ha velem lennél.
- Tudom, de… - idegesen az ajkamba harapok, mire a finn elengedi a kezemet – És ha együtt látnak minket? Akkor mit fogsz mondani?
- Nem szoktam bájcsevegni a hülye riporterekkel.
- Az lehet, de tudod, hogy milyenek. Ha ott lennék, azonnal elkezdenének kombinálni arról, hogy mi lehet köztünk és én… - zavartan elhallgatok egy pillanatra, de utána folytatom – még csak néhány napja ismerjük egymást közelebbről és…
- Most azt várod tőlem, hogy címkézzem fel azt, ami köztünk van? – vág a szavamba komoran.
- Nézd! Én…
- Miért nem jó ez így, ahogy van? – mutat először rám, majd saját magára.
- Ha azt mondanám, hogy „jó, akkor maradjon minden úgy, ahogy volt”, akkor az mégis mennyi időre szólna? – pillantok rá összeszűkülő szemekkel.
- Talán feleségül kéne vegyelek azért, mert néhányszor nálam aludtál vagy mi? – kérdezi gúnyosan.
- Nem erről van szó! – csattanok fel dühösen.
- Jó! Tudod mit? Felejtsd el ezt az egész hülye meghívást! 
Most, életemben először személyesen is találkozok a Jégemberrel. Olyan fagyos a tekintete, hogy akaratlanul is megremegek. Sem a szemében, sem pedig őbenne nem látom már azokat az érzéseket, amik az érkezésemkor még megvoltak.
Én tényleg nem akartam vitát ebből, de... miért nem képes megérteni a helyzetet az én szemszögemből?
- Kimi, én…
- Jobb lenne, ha most lelépnél. – mondja, majd hátat fordít nekem.
Könnyek gyűlnek a szemembe, de nem mozdulok azonnal. Még nem. Talán még van esély arra, hogy mindezt rendbe hozzam… rendbe hozzuk.
- És ha mégis igen-t mondanék?
- Most már nem kell. Kösz. – mondja keserűen.
Az első könnycseppem végigfolyik az arcomon, de még megpróbálom tartani magam.
- Felhívsz, ha visszajöttél?
- Szerintem semmi értelme.
Tétován bólintok, majd szinte kirohanok a házból.


- Már itthon is vagy? – kérdezi Tim meglepetten.
Nem válaszolok neki, csak sírva felsietek a szobámba. 
Kis idő múlva hallom, hogy Tim kopogtat az ajtómon, majd benyit. Futó pillantást vet rám, majd leguggol elém.
- Mi történt, H?
- Én… mindent elszúrtam.
- Hogy érted ezt? Összevesztetek Kimivel?
- Azt hiszem, hogy…
- Hogy?
- Hogy vége van. – mondom szomorúan és újra elsírom magam, mire a bátyám szó nélkül magához ölel.
Megnyugvást keresve hozzábújok, magamban pedig elátkozom az összes pillanatot, amit Kimivel töltöttem és magát Kimit is, akinek a vitánk ellenére sikerült elérnie azt, hogy ilyen rövid idő alatt fülig beleszeressek.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése