- Gratulálok, Becky! – ölel meg Mika vigyorogva.
Mosolyogva bólintok. Hát igen. Végül is nem minden nap van az embernek fotókiállítása.
Évek óta érlelődött bennem az az elhatározás, hogy egy szép napon majd kiállítom a képeimet… és az a szép nap ma van.
Még jó, hogy sikerült ezt véghez vinnem, mielőtt…
- Gyere, Becky, bemutatlak pár embernek. – mondja Mika és magával húz.
Szerencsére mindenkit nagyon érdekelnek a képeim. Néhány beszélgetés között én is elidőzök egy-egy fotó előtt. Leginkább olyan előtt, ami különösen a kedvencem. A kedvenceim közé elsősorban azok tartoznak, amiket még régen mutogattam Kiminek.
Apropó, Kimi…
Évek óta nem beszéltem vele. Sajnos. Az esküvője napján párszor még hívott, de egyszer sem vettem fel. Azóta pedig nem igazán hallottam felőle. Jó, persze, újságot én is olvasok, így pontosan tudom, hogy világbajnok lett az F-1-ben, majd otthagyta és visszatért… Csak kár, hogy mindezt nem tőle tudom.
Még mindig fáj az, ami történt… akkor még – én naiv – azt hittem, hogy pár nap múlva – vagy legalábbis a nászútjuk után, amikor már van ideje – megbeszéljük, de nem így történt. Nem keresett többet és az ezer százalék, hogy nem én fogom először megkeresni. Az ő dolga lenne, végül is miatta romlott meg a barátságunk…
Felemelem a fejemet a munkámból és kíváncsi pillantást vetek Mikára.
- Melyikeket?
- Jenni Dahlmann-ról és…
- Nem nézegetek képeket Kimiről. – szakítom félbe a mondandóját komoran.
Természetesen Mika is tud arról, hogy mi történt köztem és Kimi között.
- Hát ez az, Becky. Nem Kimivel van…
- Akkor kivel? – pillantok rá homlokráncolva.
- Az edzőjével. – Mika az állára simítja a kezét – Elég… pikáns képek lettek.
Elkerekedett szemekkel vizslatom Mikát.
- Mi? Ez azt jelenti, hogy…
- Igen. Dahlmann csalja a barátodat.
- Nem a barátom. – morgom neki dühösen.
- Nem ez a lényeg, Becky.
- Hol vannak a képek?
- Még Joe-nál. Délután pedig… már az újság címlapján.
- Mi? – riadt tekintettel állok fel az asztalomtól – Nem kerülhetnek bele, Mika.
- Nem akadályozhatod meg. Nagyon jól tudod, hogy milyen Joe. Pont az ilyen sztorik a kedvencei.
Az agyam lázasan kattog. Akármi is történt köztem és Kimi között, azért azt mégsem hagyhatom, hogy az újságból tudja meg, hogy Jenni…
Jó, az mondjuk igaz, hogy nem igazán olvas újságokat – régen legalábbis nem tette –, de előbb vagy utóbb nyilvánvalóan a tudomására jutna a dolog. Hacsak nem tud már róla… bár, azért más dolog tudni valamiről, mint fényképeken szembesülni vele.
- Hol van Joe? – kérdezem sürgetően Mikát.
- Szerintem a helyén.
Bólintok és elindulok Joe asztala felé, közben pedig azon tanakodom, hogy hogyan is győzhetném meg Joe-t arról, hogy hanyagolja a képeket… vagy legalább ne ma tetesse be a lapba.
Nagyot nyelek és félénken bekopogok a jól ismert ajtón. Korábban nem hittem volna, hogy ismét találkozni fogok Kimivel… és most tessék. Itt vagyok – a leleplező fotókkal együtt.
Joe-nál végül annyit sikerült elérnem, hogy vár pár napot a képek közzétételével és kaptam belőlük másolatot, cserébe viszont segítenem kell neki a következő munkáiban. Igazán méltányos ajánlatnak tűnt, úgyhogy simán belementem. Már csak Kimi miatt is.
Kisvártatva megjelenik a finn alakja. Meglepődöttnek tűnik. Hát, őszintén szólva én is meglepődtem saját magamon.
- Becca!
Jóleső borzongás fut végig rajtam. Évek óta nem hívott így senki. Egyedül Kimi nevez Beccának, mindenki másnak Becky vagyok. Ugyanúgy ejti ki a nevemet, mint anno. Csupán annyi változott, hogy idősebbek lettünk. Igaz, hogy Kimi most is ugyanolyan jól néz ki, mint amikor utoljára láttam.
- Szia! Én… bemehetek? – szólalok meg tétován.
- Persze.
Bemegyünk a nappaliba. A finn hellyel kínál, mire leülök. Ő velem szemben ül le. Hátradől a kanapén és kíváncsian végig mér.
- Szóval… hogy kerülsz ide?
- Beszélni szeretnék veled.
- Az esküvőm napján is beszélhettünk volna. – jegyzi meg fagyos tekintettel.
- Jenni itthon van? – kérdezem ahelyett, hogy reagálnék a megjegyzésére.
- Nincs. Edzésen van. – mondja meglepetten, nyilván nem érti a hirtelen témaváltásom okát.
Bólintok és a táskámból kiveszem a borítékot, amiben a másolatok vannak és az asztalon Kimi felé csúsztatom a kis csomagot.
- Mi ez? – kérdezi a fejével a boríték felé bökve.
- Az egyik munkatársam csinálta őket. Ma akarta megjelentetni az újságban, de sikerült lebeszélnem róla. Igaz, hogy előbb vagy utóbb meg fognak jelenni, de…
- Mi ez? – szakít félbe erélyesen.
- Egyszerűbb lenne, ha megnéznéd. – lesütöm a pillantásomat és a kezeimet kezdem el nézegetni, mintha azok olyan érdekesek lennének.
Az az igazság, hogy nem tudom, hogyan is mondhatnám a szemébe, hogy a felesége csalja… ha még mindig ugyanolyan jó barátok lennénk, akkor sem biztos, hogy képes lennék rá, hát még most, hogy…
Kimi végül előredől a borítékért. Kiveszi belőle a fotókat és megnézi őket, majd az egész csomagot ledobja az asztalra.
- Ez most komoly, Becca? – hitetlenkedve mered rám.
- Nem akartam, hogy esetleg más előbb lássa, mint te…
- Kifelé. – mondja halkan.
Amikor a szemembe néz, olyan mértékű dühöt látok, amivel még nem volt szerencsém korábban találkozni.
- Kimi, én…
- Mégis mi a faszt képzelsz magadról?! Évekig nem látlak, aztán beállítasz ezzel a szarral és azt hiszed, hogy benyelem a hülye mesédet? Komolyan ennyire idiótának nézel? – ordítja bele dühösen a képembe.
Könnybe lábadt szemekkel nézek a finnre.
- Kimi…
- Húzz el innen a jó büdös fenébe! – az ajtó felé mutat – Gyerünk!
A táskámért nyúlok és felállok.
- Nem hinném, hogy én lennénk a hibás azért, ami történt. – közlöm vele szomorúan.
- Nem hallottad? Tűnj már el! – mondja elcsukló hangon.
Egy utolsó pillantást még vetek a finnre, mielőtt eleget tennék a kérésének. Mit kérésének… inkább követelésének.
A kocsimban ülve végül arra a következtetésre jutok, hogy kár volt idejönnöm. Akármennyire is a jó szándék vezérelt, csak sokkal rosszabb lett minden. Igaz, hogy nem feltétlenül csak miattam, de mégis csak rosszabb lett…
És nem tudom, hogy lehet-e még jobb.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése