2014. augusztus 19., kedd

28. fejezet - Csütörtök

Fáradtan ébredek, ami nem csoda, mert alig aludtam néhány órát. Ezt persze csak magamnak köszönhetem, mert igen későn értem haza Felixtől, de nem bánom. Nem mulasztanék el egyetlen percet sem, amit a barátommal tölthetek.
Sietősen bekapok pár falatot reggeli gyanánt, majd a szobámba megyek, hogy befejezzem a cikkem végét. Lisa is csatlakozik hozzám és elterül az ágyamon a rajzolós füzetével meg a ceruzáival együtt. Én, mivel dolgozni akarok, az íróasztalomhoz ülök.
Fél órával később elküldöm a kész cikkemet Billnek. Ezután felnézek a közösségi oldalra, de mivel nem látok semmi érdekeset, kilépek. Épp kikapcsolnám a gépemet, amikor jelez a gépem, hogy e-mail-em jött. Kíváncsian nyitom meg a levelezésemet.

Feladó: Bill Morris
Tárgy: Ajánlat
Dátum: 2014. szeptember 4. 8:54
Címzett: Samantha Burkley

Sam!

Nagyon jó munkaerő vagy és már régóta nálunk dolgozol, ezért itt az ideje annak, hogy ezt honoráljuk neked, mégpedig úgy, hogy felajánljuk neked a napi cikkek írását és szerkesztését.
Ehhez viszont vissza kellene jönnöd New Yorkba, mert ez a munka a teljes személyed közreműködését kívánja.
A munka pontos részleteit (munkaidő, fizetés, egyéb tudnivalók) csatolmányként elküldöm.
Remélem, hogy igen-t mondasz és hamarosan újra találkozunk.
Várom mielőbbi válaszod.

Bill

Szájtátva meredek a képernyőre. Mi van? Előléptetnek? Eddig csak heti cikkeket írtam, de a napi cikkek… azok egészen mások. 
Lisára téved a tekintetem, aki csendben rajzol az ágyamon. Abban igaza van Billnek, hogy a napi cikkek írásához vissza kellene mennem. Lisa mellett nem lenne sok időm, de…
Megnyitom a csatolmányt és végigolvasom a szerződést. Hát, igen. Valójában egészen kedvező ez az ajánlat. Több lenne a fizetésem, ehhez pedig nem nagyon kellene megerőltetnem magam attól függetlenül, hogy naponta friss és jó minőségű irományokat várnak tőlem. 
Megint Lisára nézek. Nem fogok igen-t mondani. 
Azt hiszem, hogy ezt már az e-mail elolvasása után is tudtam. Teljesen mindegy, hogy mennyivel jobban keresnék… nem ez a lényeg. Lisa, Rach, Bernd, Karin, a srácok… és persze Felix. Csak ők számítanak. Végül is nem véletlenül jöttem el Amerikából…
Rákattintok a válaszírásra.

Feladó: Samantha Burkley
Tárgy: RE: Ajánlat
Dátum: 2014. szeptember 4. 9:15
Címzett: Bill Morris

Bill!

Köszönöm, hogy rám gondoltatok. 
Nagyon megtisztelő az ajánlat, de vissza kell utasítanom. 
Jól érzem magam itt és a heti egy cikkemmel is elégedett vagyok. Nem szeretnék visszamenni Amerikába. Te tudod, hogy miért és remélem, hogy megérted.

Sam

Elküldöm, majd elégedetten hátradőlök. Rövid, de lényegre törő és Bill amúgy is tudja, hogy nem szoktam nagy szavakat használni az e-mail-jeimben.
Kikapcsolom a gépemet, majd Lisához megyek az ágyra és inkább vele foglalkozom.
Tizenegy óra felé ebédet készítettünk Lisával, majd ettünk és utána ismét játszottunk. Hihetetlen, hogy nemsokára megkezdi a sulit. Nekem még mindig olyan, mintha nemrég született volna, erre… már elsős.


A szokásos időben Rach is hazaérkezik, rá kábé öt percre pedig Felix állít be hozzánk. Rach Lisával a nappaliba megy, hogy mi nyugodtan tudjunk beszélgetni.
Amint a szobámba érünk és becsukom az ajtót, Felix ajka rátapad az enyémre. Mosolyogva viszonzom a csókját.
- Hiányoztam? – kérdezem tőle, amikor elválunk egymástól.
- Még szép! – válaszolja vigyorogva.
Letelepszünk az ágyamra úgy, hogy Felix lazán leül, én pedig az ölébe ülök.
- Fáradtnak tűnsz. – jegyzi meg mosolyogva.
- Persze. Miattad. – világosítom fel vigyorogva.
- Igen? - ártatlan képpel pillog rám.
- Bizony. Tudod… - a nyakára kulcsolom a kezeimet – feltartottál és későn értem haza.
- Vagy inkább túl korán. – lágyan megcsókol.
- Nézőpont kérdése.
- Én már nem is emlékszem arra, hogy mit csináltunk. – mondja elgondolkozva.
- Kár. Pedig egész jó volt…
- Egész jó? – tettetett felháborodással néz rám - Ne minősítsd le a történteket.
Elvigyorodom és lehelek egy csókot a szájára. Felix szorosabban fog magához, amikor elmélyül a csókunk. Élvezettel felnyögök, amikor a nyelvével végigsimít a számon.
Kellemes játékunkat kopogás szakítja félbe. Lecsúszok Felix öléből és mellé ülök, mielőtt nyílna az ajtó.
- Sam, én… nem akarok zavarni, de Bill az előbb hívott fel.
Érzem, hogy lesápadok, de próbálok közönyös maradni.
- És? Mit akart?
- Megkért arra, hogy győzzelek meg téged az állásajánlattal kapcsolatban.
Nagyot nyelek. Hirtelen azt sem tudom, hogy mit mondjak, ráadásul folyamatosan magamon érzem Felix kérdő tekintetét. Remek!
- Már írtam neki e-mail-t. – nyögöm ki nagy nehezen.
Rach bólint.
- Ő is ezt mondta, de nyilván nem volt elégedett. Milyen ajánlatról van szó?
- Nem lényeges. Már válaszoltam és innentől kezdve lezártnak tekintem ezt a dolgot. – mondom kissé idegesen.
- Jól van. – Rach felsóhajt – Megyek, megnézem Lisát.
Kimegy és becsukja maga után az ajtót. Ettől függetlenül tudom, hogy még ki fog faggatni ugyanúgy, mint Felix. 
Mosolyt erőltetek az arcomra és a barátomra pillantok. 
- Hol is tartottunk?
Homlokráncolva néz rám.
- Miről van szó, Sam? – kérdezi végül.
- Hát, a csóknál tartottunk… - mondom tétován.
- Tudom, de nem erre gondoltam. És ezt te is tudod. – jegyzi meg összeszűkült szemekkel.
- Nem lényeges. – ismétlem meg konokul egy korábbi mondatomat.
- Azt hittem, hogy nem titkolózol előttem. – mondja gúnyosan ugyanazt, amit én is mondtam neki még tegnap.
Felsóhajtok és az ujjamon lévő gyűrűt kezdem el babrálni. Végül felkelek az ágyról és az asztalomhoz lépek. Bekapcsolom a gépemet, megnyitom a levelezésemet és odanyújtom Felixnek a laptopomat. Kíváncsian átveszi tőlem és elolvassa Bill e-mail-jét. Amíg olvas, leülök vele szembe, a székre.
Amikor végez a levél elolvasásával, maga mellé teszi a gépemet és rám emeli szép, kék szemét.
- Nem-et mondtál? 
Bólintok. Abból, amit Rachcsel beszéltünk, nyilvánvalóan már összerakta a képet.
- Miért?
Keserűen elmosolyodom.
- Nem egyértelmű? Nem akarok visszamenni.
- Ez nagyon jó lehetőség, Sam. 
- És? Mondtam már neked, hogy nekem a pénz nem minden.
- A karriered szempontjából viszont...
- Azt hittem, hogy te megértesz! – csattanok fel dühösen.
- Próbállak. – mondja enyhébb hangvétellel.
Csalódott pillantást vetek Felixre.
- Nem értem, hogy most miért vagy ilyen. Felajánlották, nem-et mondtam, ennyi. Miért kell túlbonyolítani?
- Csak arra kérlek, hogy gondold át.
Gondolkodó fejet vágok.
- Hm… - három másodperc múlva egy grimasz jelenik meg az arcomon – Megtörtént. Nem gondoltam meg magam.
- Miért?
- Mondtam már: nem akarok visszamenni.
- Csak ennyi? – néz mélyen a szemembe.
- Nem véletlenül jöttem el és ezt te is tudod. – hitetlenül megrázom a fejemet – Meddig kell még erről beszélnünk?
- Amíg át nem gondolod normálisan. Egy ilyen ajánlatot nem lehet csak úgy lemondani…
- Ma már csak ez lesz a téma? Mert ha igen, akkor akár el is mehetsz! – mormogom duzzogva.
- Szeretnéd, ha elmennék? 
- Nem. – suttogom megadóan – Eddig olyan jól megvoltunk…
A kezét nyújtja felém, amit én elfogadok. Felix az ölébe húz és a derekamra csúsztatja a kezét.
- Nem akartam vitatkozni, de nem szeretném, ha félvállról vennéd ezt. – mondja halkan egy gyors csók után.
- Nemhogy örülnél, hogy maradok. 
- Nem várnám el, hogy miattam maradj.
Felhúzott szemöldökkel meredek rá.
- Szóval neked mindegy, hogy megyek vagy sem?
- Ez a te életed és a te döntésed. Én nem szólhatok bele és nem is fogok.
Lefejtem magamról a karjait és felkelek az öléből.
- Az én életem? Azt hittem, hogy együtt vagyunk. – pillantok rá felháborodva.
- Nézd, Sam, én…
- Tehát neked tökmindegy, hogy mit csinálok? – halványan bólint, mire megsemmisülten meredek rá – Jó tudni. – motyogom magam elé.
- Bolhából csinálsz elefántot, ugye tudod?
- Én? Inkább te! Te erőlteted ezt a témát. Bár… nem hiszem, hogy meg kellene ezt beszélnem veled, ha szerinted ez egyedül az én döntésem.
- Félreértesz.
- Szerintem nem. Tudod, valamiért olyan naiv voltam, hogy azt hittem, hogy számítok neked és hogy támogatni fogsz. – közlöm vele keserűen.
- Azt teszem.
- Ez nem igaz. Ha tényleg fontos lennék neked, akkor most egyetértenél a döntésemmel.
- Ne várd tőlem, hogy marasztaljalak.
Mintha gyomorszájon vágtak volna, úgy érzem magam. Hát nem érti…?
- Akkor én sem marasztallak téged. – vetem oda neki könnybe lábadt szemekkel. 
- Szóval most elküldesz?
- Úgysincs semmi értelme ennek a beszélgetésnek.
- Gyerekesen viselkedsz. – hányja a szememre komoran.
- Nem is tudom, hogy kettőnk közül ki az, aki most gyerekes.
Felix feláll az ágyamról és elindul az ajtó felé. Megfogja a kilincset, de mielőtt kilépne, még visszafordul és fagyos tekintetet villant felém.
- Azért remélem van annyi eszed, hogy átgondold, neked mi a jó.
- Ne aggódj, már megtettem. – mondom keserűen.
Felix megrázza a fejét „ezt nem hiszem el” stílusban, majd elhagyja a szobámat.
Dühösen levetem magam az ágyamra. Hát tényleg nem érti, hogy miért nem akarok elmenni? Pedig azt hittem, hogy egyértelmű…
Még ha anyu nem is ment volna el, akkor sem mennék vissza, hiszen Felix itt van és ő fontos nekem. Egyszerűen nem tudom nem figyelembe venni még akkor sem, ha ő ezt kéri. Egyáltalán hogy kérhet tőlem ilyet? Felejtsem el őt és azt, ami köztünk van – a munka miatt? Azért ennyire felszínes nem vagyok.
Csalódottan bámulom a plafont. Nem sejtettem, hogy ennyire fel fogja húzni magát ezen, hiszen én sem tettem. 
Azt hiszem, arra vártam, hogy marasztaljon, hogy azt mondja, hogy ne hagyjam el, de erre nincs túl sok esélyem, hiszen ő kerek perec kijelentette, hogy nem marasztal. Na, kösz szépen! Mindig is ilyen kapcsolatra vágytam…


Amikor már végképp eluntam a sok töprengést, kimentem a többiekhez. Természetesen Rach is kikérdezett, de ő egyáltalán nem akadt ki azon, hogy maradok. Szerencsére Bernd is támogat, mert amint hazaért, vele is beszéltem. Sőt, még Karin és Dave is tud a dologról. Karint én hívtam fel, mert kíváncsi voltam arra, hogy mi van vele meg Peterrel – kibékültek, kiderült, hogy Karin csak túlreagálta ezt az egészet –, Dave pedig engem hívott, mert beszélgetni akart velem.


Este, lefekvéskor a telefonomra pillantok, de nem jött se hívásom, se sms-em pont attól, akitől elvárnám.
Miért van az, hogy gyakorlatilag mindenki megérti az érveimet, csak Felix nem?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése