- Nézd, Sammy! Ezt neked rajzoltam.
Mosolyogva nyúlok a lapért, amit Lisa nyújt felém. Két alak van rajta, akik egy ház mellett állnak. Tipikus gyerekrajz, de ettől függetlenül melegséget érzek a szívemben.
- Az te vagy, az meg én. – mutat először a magasabb, majd az alacsonyabb alakra.
- Sejtettem. – közlöm vele bólogatva – Köszönöm.
- Rajzolok még egyet neked, jó?
Bólintok, mire Lisa ismét beletemetkezik egy papírba.
Amíg őt nézem, felrémlenek bennem az utolsó két nap eseményei…
A hétfő és a kedd délelőttöt is Lisával töltöttem. A két nap csak annyiban különbözött egymástól, hogy míg hétfő délután az edzésen voltunk, addig tegnap délután csak kettesben voltunk Felixszel. Igazából mindkét nap nagyon jól szórakoztam. Hétfőn a srácok a sok hülyüléssel megadták az alaphangulatot, míg tegnap Felix kizárólag velem foglalkozott. A városban voltunk. Sétáltunk, aztán meg beültünk egy viszonylag csendesebb kávézóba. A város után Felixhez mentünk és egészen estig nála voltam. Nem aludtam ott, több okból sem. Nem akartam hajnalban mászkálni egyik házból a másikba, mert ugyebár a héten Bernd délelőtt dolgozik, ezért rám marad Lisa, de nem bánom. Szerencsére Felixnek sincs semmi kifogásolnivalója ezzel kapcsolatban, plusz, így legalább ő is tud pihenni rendesen. Talán. Fogalmam sincs, hogy mennyit sikerült aludnia, mert éjjel egymást szórakoztattuk néhány sms-sel.
A csengő hangja szakítja meg az emlékezésemet. Lisa kérdőn pillant rám.
- Kinyissam?
Nem-et intek a fejemmel.
- Majd én megyek.
A bejárathoz megyek és kilesek, mielőtt kinyitnám. Karin áll az ajtóban. Homlokráncolva engedem be barátnőmet a házba.
Nem arról van szó, hogy baj, amiért itt van, de… úgy emlékszem, hogy nem beszéltünk meg találkozót.
- Szia! Nem… zavarok?
- Dehogy.
Figyelmesebben megnézem barátnőm ábrázatát. Eléggé feldúltnak tűnik, amit szóvá is teszek neki, mialatt a szobám felé tartunk.
- Ne is mondd… - nagyot sóhajt – Már megint Lena…
- Miért, mi van vele? – sandítok rá kíváncsian.
Karin először köszön Lisának, aki az üdvözlést lerendezi egy intéssel, majd megint a papír fölé hajol és folytatja a rajzolást.
- Ülj le! – intek Karinnak, mire leül velem szemben az ágyamra – Na, mi történt?
- Én… láttam őt. – suttogja maga elé.
- És? Sajnos a környéken lakik, úgyhogy előfordul, ha néha látjuk…
- De Peterrel volt! – csattan fel Karin dühösen, majd az arcát a kezébe temeti – Beszélgettek… - barátnőm leengedi a kezeit és felpillant rám – és nevetgéltek. Érted?
Elgondolkodva bólintok.
- Lehet, hogy csak összefutottak. – töprengek félhangosan.
- Nem hinném. Akkor nem beszélgettek volna olyan sokáig…
- Miért, egészen pontosan meddig figyelted őket? – vágok a szavába kíváncsian.
- Nem sokáig. Egy nevetgélés után Lena szinte belecsimpaszkodott Peterbe. Na, akkor lett elegem és azonnal hozzád jöttem. – mondja megtörten.
Ha azt vesszük, ez még nem jelent semmit… Jó, oké, persze, jártak, de tudtommal Lena Johann-nal van, Peter meg Karinnal és az, hogy beszélgetnek, elméletileg nem számít túl jelentős dolognak. Másrészről viszont… pontosan tudom, hogy Karin miért ilyen feldúlt. Hiszen Lenáról van szó! Emlékszem, hogy én is totál kivoltam attól, amikor Felix körül legyeskedett…
- És mihez akarsz most kezdeni? – kérdezem végül a barátnőmet.
- Fogalmam sincs. Arra gondoltam, hogy te tudsz valamilyen tanácsot adni…
- Ők láttak téged?
Tagadólag megrázza a fejét.
- Nem. Vagyis… nem hiszem.
- Beszélj Peterrel! – javaslom neki kedvesen.
Karin fura pillantással illet.
- Ez a legjobb tanácsod?
- Figyelj, lehet, hogy nem is történt semmi…
- Én a nevetgélést meg azt, hogy Lena gyakorlatilag rátapadt, nem nevezném semminek. – vágja a fejemhez Karin mérgesen.
Védekezően felemelem a kezem.
- Ne velem kiabálj, én nem csináltam semmit. – kérem halkan, mire Karin biccent egyet.
- Igazad van. Sajnálom. Én csak… tudod, hogy milyen Lena.
- Tudom. – értek vele egyet és elhúzom a szám.
Tökéletesen tudom. Sajnos.
- Ettől függetlenül beszélj Peterrel. Egyedül ő tudja neked megmagyarázni a történteket.
Barátnőm beletörődötten bólint.
- Lehet. De én… mi van, ha azt mondja, hogy már nem szeret?
- Ugyan! Ez kizárt dolog. – nyugtatom Karint – Veled jár és téged szeret. Eddig akárhányszor láttalak titeket együtt, lerítt rólatok, hogy oda-vissza vagytok egymásért.
- Eddig. – mondja keserűen.
- Látom, felfogtad a monológom lényegét. – jegyzem meg kissé ironikusan, mire Karin halványan elmosolyodik.
- Bocs. Tényleg.
- Semmi gond. Megértelek. De én akkor is azt mondom, hogy tisztázd ezt Peterrel.
- Oké. – egyezik bele végül.
- És mikor? Az edzés előtt vagy után?
Karin ijedt képpel néz rám.
- Én… - grimaszol – El is felejtettem az edzést. – töprengve néz maga elé – Nem tudom. Talán… az edzés után.
Bólintok.
- De azért az edzésre jössz, nem?
- Nincs sok kedvem… és ha Lena is ott lesz?
- Nem lesz.
- Honnan tudod?
- Nem emlékszel? Felix elküldte… azóta meg nem jött. – szinte látni Karinon, hogy magában viaskodik, ezért tovább ütöm a vasat – Na és ha ott lesz? Kit érdekel? Meg akarsz futamodni? – Karin nem-et int, így folytatom – Gyere el és mutasd meg, hogy erős vagy. Különben is tök jól szoktunk szórakozni… a srácok is hiányolnának és én is.
- Hát… jó. – mondja nem túl meggyőzően.
- Akarsz velem jönni?
- Te nem Felixszel mész?
- Most az egyszer mehetek veled is. – mosolygok rá biztatóan, mire végre-valahára Karin is elmosolyodik.
- Köszi, Sam.
Vállat vonok.
- Hát, barátnők vagyunk, nem?
Karin lelkesen bólogat és ebből a reakciójából már tudom, hogy minden oké vele… egyelőre.
Karin nem ebédelt nálunk, hanem hazament, de megbeszéltük, hogy délután átjön és – akárcsak régen – tőlünk megyünk az edzésre.
Ebéd után Lisával játszottam és közben írtam egy sms-t Felixnek, amiben röviden csak annyi állt, hogy „Karinnal megyek, szüksége van rám.”. Erre pedig egy rövid, lényegre törő „Oké”-t kaptam válaszként. Remélem, hogy nem haragszik rám azért, mert nem vele megyek, de csak megértő lesz, ha elmondom neki, hogy mi történt…
- Anya! – kiált fel boldogan Lisa és már rohan is az anyjához.
Üdvözlöm Racht, majd elveszem tőle a szatyrokat és a konyhába viszem.
Pont végzek, amikor meghallom a csengőt. Rach ajtót nyit. Meglepettnek tűnik, hogy Karin van itt. Hát igen, tényleg régen mentem Karinnal az edzésre… de most bepótoljuk.
Gyorsan átöltözök és kicsivel fél öt után elindulunk. Úgy számolom, hogy háromnegyedre ott is leszünk.
Oldalra sandítok. Barátnőm csendben lépked mellettem. Finoman meglököm, mire rám néz.
- Mi az?
- Nem akarsz… beszélgetni?
- De, persze, csak…
- Tele van a fejed és azon tanakodsz, hogy mit is mondj Peternek. – fejezem be a megkezdett mondatát.
- Valami… olyasmi. – felsóhajt – Eddig minden olyan jó volt… de persze megint kellett történnie valaminek.
- Megoldjátok. – biztatóan rámosolygok.
- Remélem. – mondja végül kissé szomorúan.
A pálya szélén megállok és megfogom Karin karját, mire kérdőn felém fordul.
- Jól vagy?
- Igen. Nem.
A pálya felé nézek, ahol a srácok a padoknál beszélgetnek. Nem tudom, hogy Dave-nek milyen radarjai vannak, de megint ő vesz észre minket elsőként és felénk int. Karinra pillantok, aki kissé mintha fehér lenne.
- Biztos, hogy jól vagy?
- Nem tudom. Folyton az jár a fejemben, hogy Peter meg Lena…
Karin elé állok, hogy a szemembe nézzen.
- Felejtsd el! Ne kombinálj addig, amíg nem beszéltek. Higgy nekem!
- Jól van.
Miután meggyőződök arról, hogy Karin nem fog összeesni, odamegyünk a srácokhoz. Köszönünk egymásnak, majd Felixhez lépek, aki rögtön átkarol. Rámosolygok és hozzábújok, de azért még Karint figyelem.
Peter odamegy hozzá és váltanak pár szót, de Karin eléggé elutasítónak tűnik…
Felix végigsimít a hátamon, mire rápillantok.
- Mi a helyzet?
Mivel a srácok engem bámulnak és nagyon kíváncsiak arra, hogy mi van, megrázom a fejemet.
- Majd az edzés után elmondom.
Felix bólint, majd az órájára pillant és közli a srácokkal, hogy kezdjék el az edzést.
Karinnal leülünk a padra, amíg a srácok a pályán vannak. Barátnőm eléggé szótlan, még velem sem akar beszélgetni és úgy tűnik, hogy Peter sincs a helyzet magaslatán.
A szünetben nagyrészt Dave-ék beszélgetnek, Karin szótlanul mered maga elé, akárcsak Peter. Én Felix ölében ülök és innen hallgatom a beszélgetést.
A szünet végén folytatódik az edzés, de mivel eléggé keservesre sikeredik ez a mai edzés, előbb abbahagyják. Elmennek átöltözni, én pedig barátnőmhöz fordulok.
- Ugye beszélsz vele?
- Persze.
- És írj, hogy mi van.
- Oké. – Karin fáradtan bólint, majd feláll mellőlem, amikor a srácok megjelennek és Peterrel együtt elindul hazafelé.
Mi is elköszönünk Felixszel a többiektől és szokás szerint Felixhez megyünk.
- Szóval? Mi van?
- Te mennyit tudsz? – kérdezek vissza tőle, miután leülünk a nappaliban álló kanapéra.
- Nem sokat. – vállat von - Peter csak annyit mondott, hogy Karin lepattintotta és inkább veled jön. – bólintok, mert erről én is tudtam – De azt nem mondta, hogy mi a baja.
- Karin látta őt meg Lenát… azt mondta, hogy beszélgettek és úgy tűnt, hogy nagyon jól megvannak egymással.
Felix kétkedő pillantásokat vet rám.
- Biztos, hogy Petert meg Lenát látta?
Bólintok.
- Igen. És azt is mondta, hogy Lena nagyon rá volt akaszkodva Peterre.
- Nem értem… - motyogja maga elé Felix, majd rám pillant – Ez egyáltalán nem vall Peterre.
- De Lenára igen.
Megint bólint egyet.
- De csak beszélgettek, nem? Szóval nem történt köztük semmi komolyabb…
- Viszont vannak előzmények. – utalok arra, hogy Peter korábban járt Lenával.
- Nem hiszem, hogy nagy jelentősége lenne ennek az egésznek. Peter totál odavan Karinért.
- Tudom. – sóhajtok egyet – Én is ezt mondtam neki, de… Karinnak már volt konfliktusa Lenával. Remélem, hogy meg tudják beszélni…
- Biztos. Egy ilyen semmiség miatt nyilván nem mennek szét.
- Karinnak ez nem semmiség. Nekem sem lenne az… - teszem hozzá mellékesen, mire Felix felkapja a fejét.
- Tehát ha beszélgetnék Lenával, szakítanál velem? – kérdezi vigyorogva.
- Nem. De ha azt látnám, hogy igencsak elvagytok egymással… átgondolnék egy-két dolgot.
- Ilyen nem lesz. – magához húz és a karját a derekamon pihenteti – És Peterék is megoldják.
Bólintok. Igaza van Karinnak abban, hogy ha valami jól megy, akkor jön Lena és elrontja az egészet… Tulajdonképpen még mindig nem értem, hogy mit bírt Peter is és Felix is Lenában…
Úgy határozok, hogy rákérdezek erre, hiszen ez már régóta foglalkoztat.
- Miért szakított Peter és Lena? – pillantok fel Felixre.
Megkeményednek az arcvonásai és sötét szemmel néz rám.
- Miért érdekel?
Vállat vonok és próbálok közömbös fejet vágni.
- Lena mindig felbukkan…
- És?
- És nekem is beszólt már… miattad.
Felix értetlenül bámul rám.
- És?
Elhúzódom tőle és homlokráncolva nézek rá.
- Miért nem akarod elmondani?
- Miért érdekel? – ismétli meg a korábbi kérdését.
Keresztbe fonom a karomat a mellkasom előtt.
- Azt hittem, hogy nem titkolózol előttem.
- Nem titkolózom.
- Á, dehogy. – keserű pillantást vetek rá – Érdekel még?
- Ki? Lena? Neked teljesen elment a józan eszed? – kérdezi felháborodva.
- Akkor miért nem mondod el?
- Nem tartozik rád.
- Akkor azt mondd meg, hogy te miért mentél szét vele.
- Ez sem tartozik rád.
- Nem?
- Nem. Én sem faggatlak az exeidről.
Elképedve nézek rá.
- Lehet. Viszont te nem találkozol az exeimmel.
Dühösen meredünk egymásra. Egyikünk sem akar engedni. Most már mindenképpen tudni akarom, hogy mi történt Peter és Lena, illetve Felix és Lena között, de Felix, úgy tűnk, hogy hajthatatlan. Igazán nem értem, hogy miért. Régen volt, úgyhogy nem befolyásolna semmit, én csak… kíváncsi vagyok. Korábban kérdeztem már Karint is, de ő sem tudott konkrét válasszal szolgálni.
Lehunyom a szemem és azon tanakodom, hogy hogyan tovább, mert ez már megint egy patthelyzet.
Végül kinyitom a szemem és Felixre pillantok, de ő még mindig makacsul hallgat. Hát, jó… legyen úgy, ahogyan ő akarja…
Felkelek, az asztalon álló poharamért nyúlok és elindulok kifelé. A konyhaajtóba érve meghallom Felix hangját.
- Sam!
Kíváncsian megfordulok. Kisvártatva meglátom Felix alakját a nappali bejáratánál.
- Elmész?
Halványan elmosolyodom.
- Csak a konyhába. – felemelem a kezemben lévő poharat – Inni akarok.
Felix bólogat, majd követ a konyhába.
Kiveszem a hűtőből a gyümölcslét, majd, mivel érzem, hogy engem figyel, felé tartom a dobozt.
- Kérsz?
- Nem.
Teletöltöm a poharamat, majd visszarakom a dobozt a helyére. Ivás közben próbálok az innivalómra figyelni, de zavar, hogy Felix szótlanul bámul, ezért egy-két korty után leteszem a poharamat.
- Mi az?
Hanyagul vállat von.
- Semmi.
- Akkor ne bámulj így! – kérem kissé ideges hangon, majd békülékenyebb stílusban folytatom – Zavar.
Bólint.
- És most? – értetlen tekintetemet látva felsóhajt – Úgy értem, hogy most mit fogsz csinálni.
- Tőled függ. – a pultnak dőlök.
- Tőlem?
- Igen. Ha hajlandó vagy mondani valamit, akkor maradok. Ha nem…
- Szóval ultimátumot adsz?
- Nem. Van választási lehetőséged.
- Ja. Egyik jobb, mint a másik.
- Nem értem, hogy miért húztad fel magad ennyire ezen. Ez csak egy egyszerű kérdés volt…
- Se nem egy és se nem egyszerű. – vág a szavamba dühösen – Különben sem értem, hogy mit faggatsz ennyit.
- Talán azért, mert magadtól nem mondasz el semmit és ebből már kezd nagyon elegem lenni. – csattanok fel most már én is ingerülten.
- Mondtam már: elmehetsz, ha valami nem tetszik. – morogja szikrázó tekintettel.
- Hát persze! Mindenre az a megoldás, hogy nem beszélsz róla, igaz? Akkor olyan, mintha meg sem történt volna. – vágom a fejéhez mérgesen.
Őt figyelem, közben pedig arra várok, hogy valami újabb sértést dörgöljön az orrom alá, de nem történik semmi ilyesmi. Nem mond semmit, csak néz. Már megint ez a hülye hallgatás!
Fáradtan megdörzsölöm a halántékomat. Annyira utálom, ha elhallgatnak előlem valamit… Jó, lehet, hogy én vagyok túl erőszakos, de… kíváncsi vagyok, nem tehetek róla.
- Miattunk nem akarok beszélni róla.
Felkapom a fejem Felix hangjára. Homlokráncolva méregetem.
- Ezt hogy érted?
- Másképp viszonyulnál hozzám, ha megtudnád, hogy mi történt. – hamar letudja a köztünk lévő távolságot és a karjába zár – Nem akarom, hogy megváltozzon a kapcsolatunk azért, ami a múltban volt.
- Nem fog. – mondom neki halkan.
- De igen. – hirtelen elenged – Ha akarod, elmondom, hogy miért mentünk szét mindketten Lenával. – beletörődötten felsóhajt – Még akkor is, ha ezzel megkockáztatom azt, hogy elveszítelek. – a kezét nyújtja felém, amit némi hezitálás után elfogadok – Ne itt beszéljük meg. Menjünk vissza a nappaliba. – javasolja halkan.
Bólintok és visszatérünk a nappaliban álló kényelmes kanapéra, ami, úgy tűnik, hogy a fontos megbeszélnivalónk helyévé vált.
Megint leülünk egymás mellé, de Felix most nem ölel magához. A keze az ölében nyugszik és maga elé bámul.
- Lena egyik este eljött hozzám. Azt mondta, hogy szakítottak Peterrel… Mi… beszélgettünk és… - lehunyja a szemét egy pillanatra, mielőtt folytatná – lefeküdtünk egymással. Elég pocsékul voltam az apám miatt és… akkor ez ártatlan dolognak tűnt. Két egyedülálló ember tettének.
Bólintok, de ezt persze Felix nem látja, mert a kezeit tanulmányozza, mialatt mesél.
- Másnap megjelent Peter. – ökölbe szorul a keze – Kiderült, hogy Lena átvert. – rám pillant – Nem szakítottak. Előző nap még nem. Csak azután, hogy Peter gyakorlatilag rajtakapott minket. – mély levegőt vesz – Ezután sokáig nem állt szóba velem. Az edzések is kész katasztrófák voltak. Peter utált, amit én megértettem, de nehéz volt elfogadnom, hogy mit is tettem…
Megfogom a kezét, amely még mindig ökölbe van szorítva, mire a keze elernyed és már nem olyan görcsös, mint volt.
- Végül kibékültünk. A barátságunk fontosabb volt, mint egy csaj, aki egyikünkhöz sem hűséges. – keserűen elmosolyodik – Mint kiderült, Lena többször megcsalt engem… Johann-nal.
Elkerekedett szemekkel nézek Felixre. A fejemben egymás után kavarognak a különféle gondolatok.
- Úgyhogy szakítottam Lenával.
- De nem végleg. – jegyzem meg közömbösen.
- Nem. – ért velem egyet elgondolkodva – Miután Lena megcsalt, nem volt kedvem komoly kapcsolathoz, ezért… amikor újra felbukkant… belementem a laza, kötöttségek nélküli viszonyba. – kissé megszorítja a kezemet – De aztán jöttél te. És teljesen felborult az eddigi életem. – kérdő pillantásomat látva elmosolyodik – Jó értelemben. Amióta téged ismerlek… nem érdekel Lena. Csak te. – elengedi a kezemet – Veled rendes kapcsolatot akarok… de ezt szerintem már mondtam.
Bólintok. Igen, ezt már valóban mondta, amikor szintén Lenáról beszélgettünk.
- Ennyi? – kérdezem nagysokára.
- Igen. – megint megjelenik a keserű mosoly a száján – Ez nem elég?
Hümmögök egy sort, majd átgondolom azt, amit mondott. Akárhonnan is nézzük, erről is Lena tehet, mert ha nem kavar be, akkor Felix és Peter barátsága nem szűnik egy percre sem. Viszont… Felix ettől még ugyanúgy együtt volt Lenával… azok után, ami történt…
Most már sejtem, hogy miért nem akarta nekem ezt elmondani. Nyilvánvalóan azért, mert azt hitte, hogy Lena alapján ítélem meg őt is. Igaz, hogy az egyéjszakás kapcsolatok nem a kedvenceim, de attól még nem törhetek pálcát Felix feje felett. Ez végül is még azelőtt történt, hogy összejöttünk volna.
- Szerintem… - kezdek bele a mondanivalómba, mire Felix rögtön rám pillant – ez nem változtat köztünk semmit.
Felcsillan a szeme és egy kedves mosolyt villant rám.
- Tényleg?
Bólintok.
- Úgy vélem, hogy… Lena volt a hibás. Már akkor is.
Felix magához ölel.
- Most, hogy elmondtam… ugye, már nem kell többet Lenáról beszélnünk?
- Nem. – mosolyogva végigsimítok az arcán – De azért örülök, hogy elmondtad. Igaz, hogy nagy nehezen, de azért elmondtad. – a nyakára kulcsolom a kezeimet – Értem, hogy aggódtál azért, hogy mit fogok szólni, de felesleges volt. Hiszen tudod, hogy én így szeretlek…
- Tudom. – vág közben szélesen mosolyogva, majd megcsókol – Most már tudom. – suttogja vigyorogva, majd végigdönt a kanapén, amit elégedetten veszek tudomásul.
Attól, hogy később érek haza, még hazamegyek, hogy reggel vigyázni tudjak Lisára, de most…
Most csak Felixre és a kínzóan édes csókjaira figyelek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése