Reggel kissé álmosan ébredtem, ami mondjuk nem csoda, tekintve, hogy késő estig kint voltunk Felixszel a kertben.
Délelőtt megint biciklizni voltam Lisával, majd ebéd után Lisa a szobámban játszott addig, amíg én dolgoztam.
Péntek lévén Rach ma előbb ért haza, úgyhogy Lisa most épp őt nyüstöli. Így legalább van időm és energiám a cikkemre is, amin jelenleg az utolsó simításokat végzem.
A kopogás hangjára az ajtómon megfordulok. Rach nyit be a szobámba.
- Karin van itt.
Bólintok, mire kisvártatva megjelenik Karin is. Köszöntjük egymást, majd hellyel kínálom. Leül velem szembe az ágyra.
Kérdőn pillantok rá, mert őszintén szólva fogalmam sincs arról, hogy miért is jött át. Nem arról van szó, hogy gond, amiért itt van, csak… nem beszéltük meg előre és ez így most váratlanul ért.
- Nem maradok sokáig, csak azért jöttem, hogy beszámoljak neked, ahogyan tegnap megbeszéltük. – mondja, majd habozva hozzáteszi - Erről nem akartam telefonban beszélni…
Megint bólintok egyet egyfajta bíztatásként, mire Karin folytatja.
- Kibékültünk Holgerrel.
Halványan elmosolyodom.
- Az jó. Ideje volt.
- Igen, én is tudom. – sóhajt nagyot barátnőm – De azért így jobb, hogy most már minden kiderült.
- Na és Peterrel hogy álltok? – kérdezem óvatosan.
- Hát… este felhívott és váltottunk pár szót, de azért ezt még személyesen is átbeszéljük… elméletileg három fele találkozunk.
- Drukkolok. – mosolygok rá kedvesen.
- Köszi. – felsóhajt, majd kíváncsian elkezd méregetni – Neked mi a délutáni programod?
- Felixszel leszek. Kocsit akar venni.
- Tényleg? Hű, az klassz! Milyet? – pillant rám csillogó szemekkel.
- Azt nem tudom, de majd este meglátod. Szerintem a városba is már azzal megyünk.
- Remélem, hogy addigra meg tudunk beszélni mindent Peterrel. – mondja kissé komorabban.
- Én is remélem, mert azért jó lenne találkozni veled, mielőtt elmegyek.
- Hová mész? – kérdezi csodálkozva.
Hupsz, tényleg! Karinnak még nem is mondtam… mondjuk, nem is volt megfelelő idő arra, hogy beavassam.
- Berlinbe, Felix apukájához. Ott leszünk egész hétvégén.
Karin bólogat párat, majd egy kicsit még beszélünk az útról. Kábé negyed órával később már el is megy, mert még van egy kis munkája, amit be akar fejezni és Felix is nemsokára jön.
Pár perccel később már Felix karjaiban vagyok és gyengéd csókot váltunk. A csók után kézen fogva elindulunk a buszmegálló felé, közben pedig beszámolunk egymásnak arról, hogy eddig hogyan telt a napunk.
- Tényleg… milyen autóra gondoltál? – pislogok rá kérdőn.
Ez engem is érdekel, nem csak Karint…
- Egy… BMW-re. – féloldalasan rám pillant.
Hümmögök párat az orrom alatt, mire kissé megszorítja a kezemet.
- Nem tetszik?
Megállok, mielőtt válaszolnék.
- Honnan veszed ezt? – nézek rá homlokráncolva.
- Nézd… olyat veszünk, ami neked is tetszik.
Hitetlenül felnevetek.
- De hát én nem értek a kocsikhoz! Már mondtam neked.
Lazán megvonja a vállát és magához húz.
- Azért csak tudsz választani egyet, nem?
- De ez a te kocsid lesz! – meresztek rá értetlenkedő arckifejezést – Neked kell eldöntened, hogy milyen legyen.
- Viszont téged viszlek benne, szóval csak azt vesszük meg, amelyik neked is okés. – rám villant egy észvesztően édes mosolyt.
Lábujjhegyre állok, hogy felérjem és megcsókolom. Hiába na, ezzel a mosolyával totál le tud venni a lábamról… és nem mellesleg tök jó, hogy ennyire érdekli a véleményem, még ha szerintem egyáltalán nem jó ötlet az, hogy rám akar hagyatkozni.
Időközben odaérünk a buszmegállóhoz, hamarosan pedig a busz is befut.
- Mit gondolsz? – mutat kérdőn az egyik autóra Felix.
Nagyot sóhajtva nézek körül a szalonban. Igazság szerint az összeset megvenném, mert mindegyik tetszik.
Kíváncsian közelebb megyek ahhoz, amelyikre Felix mutat. Nagyon jól néz ki és ahogyan elnézem Felixet a kocsi mellett, jól is áll neki.
- Ezt akarod megvenni? – érdeklődök tőle, mialatt átölelem a derekát.
- Tőled függ.
Összehúzott szemöldökkel nézek fel rá.
- Ne csináld már! – kérdő tekintetét látva felsóhajtok – Tetszik, de…
- Akkor ezt választjuk. – mondja határozottan, majd ad egy puszit a hajamba.
Idehívja hozzánk az egyik értékesítőt és megkéri, hadd ülhessünk be, hogy megnézzük belül is, majd a kérésünket tett követi.
Már-már szájtátva nézek szét a kocsiban. Egyszerűen… csúcs szuper! Nem… ez mégsem a legjobb kifejezés arra, hogy leírjam, milyennek is találom a járgányt. Talán nincs is rá megfelelő szó.
Elfordítom a fejemet és Felixre nézek. Úgy tűnik, hogy neki is eléggé bejön ez az autó.
- Na? – pillant rám kíváncsian.
Lelkesen bólogatok, mire hozzám hajol és ad egy csókot, mielőtt kiszállnánk a járműből.
Ezután már minden gyorsan történik, az egész adásvétel pár perc alatt megvan, én addig a kocsi mellett álldogálok és Felixet figyelem. Levakarhatatlan vigyorral – és persze a kulccsal – jön vissza hozzám.
Beszállunk a kocsiba és hazamegyünk, mert még mindkettőnknek össze kell pakolnia a hétvégi út miatt.
Viszonylag hamar összepakolok. Ezután váltok pár szót Rachcsel, adok egy puszit Lisának és a táskámmal együtt átmegyek Felixhez, mert úgy állapodtunk meg, hogy este a városból rögtön hozzá megyünk, mert holnap korán reggel indulunk és nem akarom feleslegesen felébreszteni Racht azzal, hogy mozgolódok a lakásban. Amúgy is hétvége lesz, ők is megérdemlik a pihenést. Most nem kopogok, rögtön bemegyek a házba. Ezt persze csak azért teszem, mert Felix mondta, hogy nyugodtan menjek be. Magamtól tuti, hogy nem jutna eszembe ilyesmi.
Lerakom a nappali ajtajába a táskámat, majd felszaladok a lépcsőn és elfordulok a szobája felé. Úgy tűnik, hogy ő is készen van, mert már a zipzárt húzza be a táskáján.
Odalépek hozzá és hátulról átölelem. Elveszi a kezemet a derekáról és belepuszil a tenyerembe, majd felém fordul és magához ölel.
- Még mindig nem hiszem el, hogy miattam vetted meg ezt a kocsit. – mormogom a pólójába.
- Akkor ne hidd. Úgysem így van.
Értetlenül pislogok fel rá.
- Tessék?
- Már régóta kinéztem magamnak. – vigyorog rám kajánul.
Ellépek tőle és keresztbe fonom a karjaimat a mellkasom előtt.
- Tehát akkor megszívattál?
- Nagyon úgy tűnik. – még mindig látni az arcán azt az ostoba vigyort.
- Kösz. – morgom duzzogva.
Egy lépéssel megteszi a köztünk lévő távolságot és megint a karjaiba zár.
- Haragszol?
- Áh, dehogy.
- Látom. – a vigyora kedveskedő mosollyá szelídül – Csak kíváncsi voltam a véleményedre. Nem akartam úgy megvenni, hogy azt mondod, tetszik, pusztán azért, mert nekem is, közben meg…
- Értelek. – vágok a szavába halkan.
- Komolyan?
Sóhajtva bólintok egyet, mire az ajkát az enyémre tapasztja.
- Mit is terveztél még délutánra?
- Hát… - az ajka lesiklik a nyakamra – van pár tippem. – mondja sokat sejtetően, majd felemeli a fejét és egyenesen a szemembe néz.
- Akkor mire is várunk? – kérdezek vissza az alsó ajkamba harapva, mire elsötétül a tekintete és mohón megcsókol.
Amikor az ágy felé vezet, már semmi kétségem afelől, hogy egészen pontosan mi is a terve…
A fürdőszobában állok a tükör előtt és sietősen feldobok magamra egy laza sminket. Azért van szükség gyorsaságra, mert… khm… túl sokáig voltunk elfoglalva egymással. Ez persze egyáltalán nem baj, csak így egy kicsit késésben vagyunk.
A halk szitkozódásra leteszem a szempillaspirálomat és átmegyek Felix szobájába, hogy megnézzem, mi a fenét csinál.
- Mi van? – pillantok rá értetlenül.
- Nem tudom, hogy hová tettem a kocsi kulcsot. – tanácstalanul megáll a szoba közepén.
- Talán oda, ahol a többi kulcsod is van.
- Oké és az hol is van? – először az égnek emeli a tekintetét és csak utána néz rám.
Mosolyogva megcsóválom a fejemet, majd az ágyához lépek, leguggolok, kiveszem az ágy alól a farmerját és odadobom neki.
- Talán nézd meg ebben. – tanácsolom neki vigyorogva.
Belenyúl a zsebébe és… kiveszi belőle a kulcsait – a kocsiét is.
- Honnan tudtad…? – mosolyog rám hitetlenkedve.
- Hát… általában a zsebedben hordod a kulcsaidat. – odasétálok hozzá és a nyakára kulcsolom a kezemet – Arra pedig emlékeztem, hogy a földre dobtad a nadrágodat, miután mi… - az emlékek hatására az ajkamba harapok, mire rögtön odakapja a tekintetét – Aztán meg nyilván berúgtad az ágy alá, amikor odakeveredtünk…
A szája alig egy centire van az enyémtől.
- Ne csináld ezt, mert…
- Mert? – kihívó pillantást vetek rá.
- Mert a többiek kénytelenek lesznek nélkülözni minket. – mondja elsötétülő szemekkel.
Lazán megcsókolom, majd elhúzódok tőle.
- Nem díjaznák. Így is egész hétvégén nélkülözniük kell téged.
- Ez igaz. – egy pillanatra töprengő arcot vág, majd hirtelen felcsillan a tekintete – Na és mit szólnál ahhoz, ha egy egészen kicsit elkésnénk?
- Már így is megváratjuk őket. – dorgálom meg őt vigyorogva.
- Nagyon?
Lenézek az órámra, majd visszaemelem a tekintetemet Felixre.
- Nem, csak egy kicsit.
- Akkor még beleférne, ha most mi… - vad fény villan a szemében.
Nem kell kimondania, hogy mire gondol, mert pontosan tudom.
Bármennyire is bírom a többieket, azt hiszem, hogy most önző leszek és kihasználom, hogy kettesben lehetek Felixszel…
Éppen ezért egyáltalán nem tiltakozok akkor, amikor az ajka rátalál az enyémre…
Egymás kezét fogva, szinte futva jövünk ki a parkolóházból. Egyenesen a megbeszélt helyre sietünk.
Mielőtt belépnénk, kapok egy csókot Felixtől, majd ismét hagyom, hogy vezessen, mint legutoljára, amikor itt jártunk.
A srácok ugyanabban a boxban ülnek, ahol korábban. Érkezésünkre hangos éljenzés tör ki, de azért persze kérdő tekintetek tömkelegét érzem magamon.
- Na végre! – morogja Dave, majd feláll, hogy mi is leülhessünk.
Gyorsan leülök és becsúszok a falhoz. Felix mellém ül, így Dave-nek marad az asztal vége.
Karin velem szemben ül és Peter kezét fogja. Egymásra vigyorgunk: én azért, mert ezek szerint kibékültek, ő pedig azért, mert nyilvánvalóan sejti, hogy miért késtünk…
Peter mellett Matt ül, külön székeken pedig Phil és L. Hiába na, nagy a társaságunk.
- Már azt hittük, hogy nem jöttök. – szólal meg Matt elsőként.
- Dolgunk volt. – közli tömören Felix, majd rám sandít.
A szája szegletében huncut mosoly bujkál. Halványan elmosolyodom, mire a kezét a combomra csúsztatja.
- Persze. Sejtettük. – vigyorog ránk Phil.
- Hát, tudod, össze kellett pakolnom holnapra. – ártatlan boci szemeket villantok, közben pedig az asztal alatt rásimítom a kezemet Felixére, mert a keze még mindig a combomon pihen.
- Ja. Gondoltuk, hogy ezért jöttetek egy órával később. – L vigyorogva megemeli a korsóját és nagyot húz belőle.
Dave megint feláll, mire mindannyian ránézünk.
- Hozok inni. Mit kértek? – pillant először rám, majd Felixre.
- Kólát kérek. – felelem neki.
- Én is. – mondja Felix, mire Dave elmegy a pulthoz.
Felix kérdőn néz a többiekre.
- Honnan tudjátok, hogy mi holnap…?
Nem tudja befejezni, mert L közbeszól, aki – mint kiderül – Matt-től tudja, Matt Dave-től, Dave pedig nyilvánvalóan Petertől, mert nem hinném, hogy Karin másnak is elmondta volna.
A sor végén Felix is és én is Karinra pillantunk.
- Peter a hibás.
Az említett erre csak lazán vállat von.
- Tudni akartam, hogy mi van.
Erre mindenki hümmög egy sort. Igazából nem hiszem, hogy baj lenne az, hogy a többiek is ismerik a hétvégi programunkat, szerintem Felix ezen egészen egyszerűen csak meglepődött… bár, azt mondjuk tudta, hogy elmeséltem Karinnak.
A véleményemet nyilván Felix is osztja, mert nem törődötten megvonja a vállát.
- Legalább nem kell erről dumálnunk.
Dave érkezik vissza hozzánk. A kezében egyensúlyozza a poharainkat. Lerakja elénk a kóláinkat, mi pedig hálás pillantásokkal illetjük érte. Ő saját magának sört hozott.
Kérdőn pillant Felixre.
- Megvetted?
- Igen. Azzal jöttünk.
Úgy tűnik, hogy a többiek – Dave, Peter és természetesen Karin kivételével - nem tudtak a kocsi-vásárlási szándékáról, ezért Felix nagyot sóhajtva elkezdi magyarázni a srácoknak a kocsi kinézetét meg a műszaki adatait, amiből mi Karinnal nem igazán értünk túl sok mindent.
- Igazán elvihetnél egy körre. – javasolja Dave vigyorogva.
- Majd hétfőn.
- Jellemző! Én bezzeg eddig vígan furikáztalak… - Dave duzzogást tettetve mered Felixre.
- A te bajod. Ki kért meg rá? – felröhög, majd oldalba löki Dave-et.
- Bebuktad. – szól közbe Phil.
- Kárpótlásul F fizeti a következő sörömet. – magyarázza Dave Philnek.
- Az hogy lehet, hogy én erről nem tudok? – pislog nagyokat vigyorogva Felix.
- Hát most mondtam, szóval most már tudsz róla.
- A húgod hogy van?
Dave grimaszol egyet és inkább a sörének szenteli a figyelmét. Finoman megérintem Felix karját, mire kérdőn rám villantja gyönyörű kék szemét.
- Ne szekáld már! – kérem halkan.
- Ettől még nem lesz depressziós.
Értetlenül megrázom a fejemet és mivel nem igazán értem azt, hogy miért is piszkálják mindig Dave-et a húgával, amikor őt láthatóan zavarja, inkább iszok pár kortyot. És még a nőkre mondják, hogy bonyolult jellemek…
- Mikor indultok Berlinbe? – kérdezi Peter.
- Holnap öt fele.
- És meddig lesztek ott?
- Elméletileg vasárnap délutánra jövünk vissza.
Magamban ezt megjegyzem, mert azért ezt még én sem tudtam ennyire pontosan.
- Még jó, hogy Johann lemondta a meccset.
Felix válaszként bólint egyet.
- Tényleg… és így mikor játsszuk le? Jövő szombaton? – pillant kérdőn L Felixre.
- Úgy tűnik.
Mivel felmerült a meccs, a srácok leginkább erről beszélgetnek az este hátralevő részében.
Tizenegy óra felé Felix felveti, hogy lassan indulhatnánk hazafelé, mert mi holnap korán kelünk. Ezt az ötletét a többiek nem díjazzák túlzottan, én viszont igen, mert kezdek fáradt lenni, úgyhogy elköszönünk a bandától. Karin, Peter és Dave kikísér minket a parkolóba, Philék maradnak, hogy foglalják a boxot.
A fiúk mennek elől, Karin és én lemaradunk tőlük – persze direkt.
- Minden oké köztetek? – pillantok oldalra.
- Igen. Időközben ő is rájött, hogy kár volt vitáztunk ezen.
Vidáman bólintok. Végül is… így kerek a világ, nem?
Peter hátraszól Karinnak, hogy menjen oda hozzá – ha jól értettem, a kocsiról volt szó – , ezért barátnőm előresiet, így viszont egyedül maradok hátul. Már épp követném Karin példáját, amikor Dave megáll és bevár engem.
Kérdő tekintetemet látva szégyenlősen elmosolyodik.
- Csak, hogy ne legyél egyedül…
Mosolyogva bólintok.
- Egyébként – komolyabb arckifejezésre váltok – jól vagy?
- Persze. – értetlenül pillant rám – Miért ne lennék?
- Hát… - kezdem habozva – miután szóba került a húgod, eléggé szótlan lettél.
Ő is komolyabbá válik.
- Tényleg?
- Igen. – halványan rámosolygok – Nem sziporkáztál annyira, mint szoktál.
Hangosan felnevet, mire a többiek ránk néznek, majd semmitől sem zavartatva mennek tovább a parkolóházba.
- Jó tudni, hogy van egy rajongóm. Tudod, mit? Minden nap elszórakoztatlak egy beszólással. – veti fel vigyorogva.
- Rendben. Amúgy is jössz nekem eggyel. – emlékeztetem egy korábbi ígéretére.
- Tudom. Nem felejtettem el. – egy kissé elmélyül a hangja.
Bemegyünk a parkolóba. Természetesen megnézik a kocsit, ha már egyszer itt vannak ők is meg az autó is, majd egy jó negyed órával később végre hazafelé tartunk.
Egyenesen Felix szobájába megyünk. Megegyezünk abban, hogy elsőként én megyek zuhanyozni. Magamhoz képest elég hamar végzek is. Utánam Felix is elmegy a fürdőbe, én pedig lehuppanok az ágyára. Bekapcsolta a TV-t, ezért az irányítóért nyúlok és elkezdem kapcsolgatni, hátha találok egy normális műsort.
Nem igazán köt le az a beszélgetős műsor, ami épp megy, ezért Felixre pillantok, amikor bejön a szobába. Nagyot nyelek, mert csak egy alsógatya van rajta és a mellkasán még csillog egy-két vízcsepp.
- Van valami érdekes? – kérdezi, mialatt leül mellém.
Tagadólag megrázom a fejemet, mert hirtelen kiszárad a szám.
Rám vigyorog, majd elveszi mellőlem a távirányítót és kikapcsolja a TV-t. Aztán lerakja a helyére és egészen közel hajol hozzám.
- Mit szeretnél csinálni?
- Hát… talán aludhatnánk… vagy valami. – suttogom egészen halkan.
- Vagy valami. – mondja hihetetlenül szexi vigyorral az arcán, majd magához húz, mialatt az ajka rátalál az enyémre.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése