- Mikor kell menned? – pillantok kérdőn a finnre, mialatt a cuccaimat dobálom be a táskámba.
- Még ráérek.
- Tuti? – nézek fel, amint összekészülök a próbára – És mi van a nagy munkamániáddal?
- Az neked van újabban. – jegyzi meg felhúzott szemöldökkel.
Felsóhajtok.
- Tudod, hogy a visszatérésem után…
- Tudom. – szakít félbe türelmetlenül – Elkísérlek a próbádra, aztán megyek a reptérre.
- Tényleg?
Kimi bólint egyet.
- Tényleg.
- Hát… oké. – felelem tétován, mert erre azért nem számítottam.
Persze örülök, hogy Kimi eljön és megismeri a többieket, különösen Markust… de hogy Leonhoz mit fog szólni? Valamiért rossz érzésem van ezzel kapcsolatban, de remélem, hogy csak az én fejemben léteznek ezek a sötét gondolatok és nem fognak igazából megtörténni.
A próbaterembe érve ismét Markus vesz észre minket először. Nem tudom, talán egy titkos radar van a fejében, ami jelzi, ha a közelében vagyok. Legjobb barátom fura dolgain tulajdonképpen már meg sem kellene lepődnöm.
Bemutatom egymásnak Kimit és a bandát. Próbálok fesztelenül viselkedni, de a szemem sarkából azért látom, hogy Kimi és Leon a kézfogásukkor némi erőfitogtatásba kezd, ezért, hogy ne robbanjon fel az a bizonyos képzeletbeli bomba, magamhoz veszem a szót.
- Nem kezdjük még a gyakorlást?
- De. – feleli Leon továbbra is Kimit vizslatva – Viszont kissé sokan vagyunk hozzá…
Szúrós tekintettel nézek azonnal a frontemberünkre, de ő persze magasról tesz rám és továbbra is fölényesen bámulja a finnt.
Ahogy körbenézek a társaságon, feltűnik, hogy Jan határozottan Leonnak szurkol, míg Markus szerencsére az én pártomon áll és szeretné elkerülni a felesleges feszkót.
- Már amúgy is épp menni készültem. – vonja meg a vállát lazán a párom, majd rám néz.
- Kikísérlek. – vágom rá szinte azonnal.
A pilóta bólint és kézen fogva az ajtóhoz megyünk. A hátam mögül azért még hallom Jan mormogását valami olyasmiről, hogy „ez nagy bunyó lehetett volna”, de nem érdekel.
Az ajtónál aztán a finn az ölelésébe von és egy ráérős, már-már kissé elnyújtott és giccses csókban részesít, amit a korábbi kakaskodásnak tudok be.
- Szeretlek. – motyogom a vállába a csók után.
- Tudom. Én is téged. – feleli, majd egy újabb gyors csók után kilép a próbaterem ajtaján.
A próba végén Jan és Markus fáradtságuk ellenére hamar lelépnek. Én egyszerűen csak lerogyok az egyik kényelmesnek látszó székbe, hogy kissé még kifújjam magam, mielőtt hazaindulnék.
Kellemes bódultságomból egy különös melódia zökkent ki. Homlokráncolva keresem a dallam forrását, amikor is megakad a tekintetem Leonon, aki valami egészen máson dolgozik, mint amit ma gyakoroltunk.
Egy ideig csak némán figyelem, ahogy koncentrálva alkot. Régen mindig sokáig maradtunk a próbák után azért, hogy finomítsunk a dalainkon vagy hogy egy kis újdonságot találjunk ki a bandának. Tény, hogy akkoriban imádtam nézni, ahogy dolgozik. Volt valami megnyugtató az egészben… és valahogy most is olyan kellemes érzés.
Amikor a kíváncsiságom már nem hagy nyugodni, felkelek és odamegyek hozzá.
- Azt hittem, már hazamentél. – mondja meglepetten, amint felpillant a munkájából.
- Még nem. Mi ez? – kérdezem a dallamra utalva.
- Á, ez… semmi. – feleli kissé zavartan.
- Ugyan már! Azért ismerlek ennyire…
- Tudom. – vágja rá elmélyülő hangon.
- Akkor? – miután nem válaszol, elkezdem nyaggatni – Na, légyszi!! Mi volt ez?! Mikor írtad? És…
- Jól van már, válaszolok! – mondja kissé vidámabban – Már majdnem elfelejtettem, hogy milyen makacs is tudsz lenni.
- Szóval?
Leon nagyot sóhajt, mielőtt kibökné a választ.
- Ezt azután csináltam, hogy elmentél. – egy röpke időre a szemembe néz, majd lesüti a pillantását – Akkor még azt hittem, hogy megkereslek, megmutatom, visszajössz és elfelejtjük azt a hülyeséget.
Hirtelen nem is tudom, hogy mit feleljek. Ez azért nagy dolog tőle, mert a balhé előtt már nem nagyon alkotott, sokkal inkább lefoglalták a bulik meg a drogok.
- Én… – megköszörülöm a torkom – Megmutatnád az egészet? – kérdezem inkább, mert nem akarok most olyan dolgokba belemenni, amikből feltehetően nem jönnék ki túl jól.
- Még nincs teljesen kész... mindig változtatok rajta valamit.
- Nem baj. Azért megmutatod?
- Érdekel? – kérdezi azonnal felvillanyozódva.
Lelkes arcát látva elmosolyodom.
- Persze.
Bólint, majd belekezd a dalba…
… nekem pedig először elszorul a szívem, majd megtelik érzéssel.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése