16. fejezet - A kettes számú kísérlet

Jaz

Ismét készülődök. Remélem, hogy ez az este tényleg jobb lesz, mint a tegnapi. A hajamat simán kiengedve hagyom. Nem hiszem, hogy túlzottan jól állna, ha feltűzném, ezért hagyom így… hiszen ma csábítanom kell. 

Hosszas tanakodás után végül a sárga estélyit húzom fel. Tetszett a másik is, de ez… azt hiszem, rögtön beleszerettem, még az üzletben. Ez pedig igen ritkán fordul elő velem.

Utolsó simításként parfümöt permetezek magamra és már készen is vagyok.

Pontban nyolckor aztán megszólal a csengő. Ajtót nyitok. Sean lélegzetelállítóan néz ki ebben az elegáns szmokingban – már ha mondunk ilyet egy férfira.

- Csodálatosan festesz. – dicsér meg a fotós, ami igencsak megmelengeti a szívemet.

- Te sem panaszkodhatsz. – mosolygok rá kedvesen, majd a táskámat a kezembe fogva elhagyjuk a lakásom.

Sean kocsijában megbeszéljük, hogy külön-külön megyünk majd be, hogy ne tűnjön fel senkinek se az, hogy ismerjük egymást.

Kissé szomorúan hagyom ott Seant, mert először rajtam a sor, ő pár perccel utánam jön majd csak be a galériába. Na, nem ezért vagyok szomorú… hanem mert valószínűleg most látom őt utoljára. Ez az utolsó közös esténk, utána már nincs miért találkoznunk, mert végeztünk a munkával – illetve majdnem. Kíváncsian várom, hogy milyen lesz ez a próbálkozás.

A galéria egyszerűen gyönyörű. A fehérre meszelt falak magasak, rengeteg ablakkal és különleges megvilágítással. Az egyik sarokban kellemes halk zenét játszik egy vonósnégyes, a szmokingos pincérek pedig pezsgőspoharakkal teli tálcákat hordoznak körbe a teremben.

A falakon itt-ott festmények lógnak, de az este legnagyobb látványosságát a középen elhelyezett modern szoborcsoport jelenti.

Akárhogy is nézem őket, képtelen vagyok megállapítani, hogy mit ábrázolnak. Egy pincér pezsgővel kínál, ezért leveszek egy poharat a tálcáról. Belekortyolok az italba, majd lopva körbenézek.

Szerencsére akadnak egyedülálló férfiak is a teremben, akik sokkal szolidabbnak néznek ki, mint a tegnapi tömeg a H&H-ban.

Teszek pár lépést, majd szemügyre veszem a szoborcsoportot. Az alapja valami gyurmaféle anyag lehet, amihez az alkotó Barbie és Ken babákat ragasztott néhány drót, régi lámpaégő és vasrudak kíséretében. Ronda, de szórakoztató látvány. Mindig szerettem gyurmázni.

- Hogy tetszik a kiállítás? – szólal meg hirtelen mellettem egy hang.

Megfordulok, de sajnos nem Sean az. Ennek a férfinek szőke haja és kevésbé izmos, mint a fotós.

- Odavagyok Rebecca munkáiért. – folytatja a férfi tovább – Csak úgy árad belőlük a mindennapi lét ellentmondásainak feszültsége.

- Hát persze. – válaszolom végül a borzalmat szemlélve.

Tehát ezt kellene látnom benne. Értem. Kezd egész rossz ötletnek tűnni ez a haditerv is, ugyanis kicsit sem konyítok a művészethez – már ha ezt nevezhetjük annak.

- Nagyon elgondolkodtató. – szólalok meg ismét a szemetet nézve.

- A nevem Colin. – mutatkozik be a férfi – Festőművész vagyok.

- Jasmine. Újságíró vagyok.

- Olyan gyönyörű vagy, mint Rebecca munkái. – „bókol” Colin.

Legalábbis azt hiszem, hogy bókol. Meghúzom a pezsgőspoharat. A fenébe! Nem tartott ki sokáig. Ideje levadásszak még egyet.

- Úgy gondolod? – kérdezek vissza szórakozottan.

- Határozottan. Nézd csak meg! – mutat a szemétdombra – Tökéletesen kifejezi az emberi sors kegyetlenségét. – közelebb lép hozzám – Főleg a szexuális jelképek elragadóak.

A micsodák? Egy remekművet nézünk egyáltalán?

- Kifejtenéd? – nyögöm ki végül.

- Sokkal több a Barbie baba, mint Ken. Határozott nőuralomról van szó. És a babákon nincs ruha, csak drótok meg égők. A szexuális feszültség tökéletes megjelenítései. – Colin rám pillant – Nem gondolod?

- Igazad van. – mosolygok rá, hogy mielőbb témát válthassunk.

Ezután Colin körbevezet, mindenről mond valami érdekeset, aztán persze saját magáról is beszél. Attól függetlenül, hogy a szobrok borzalmasak, Colin egész jó társaság.

Az egyik sarokban felfedezem Seant a gépével. Anélkül, hogy a szemembe nézne, elhalad mellettem. Miközben ezt teszi, finoman megérinti a kezemet, épp csak egy pillanatra és egy papírfecnit rak bele. 

Izgatottan, de persze óvatosan, hogy Colin ne vegye észre, széthajtogatom a lapot. Ez áll rajta: Az ötvenegyedik tanács: A műalkotások izgatóan hatnak a férfiakra.

Neveletlen alak! Én vért izzadok, hogy végre legyen egy sikeres akciónk, ő meg gyerekesen cetliket dugdos ide nekem.

Colin megáll és a rám néz, ezért gyorsan összegyűröm a papírdarabot.

- Egy perc és jövök. Csak láttam egy régi ismerőst.

- Persze, menj csak. Én itt leszek. – mosolygok rá.

Amint Colin elmegy, Sean megjelenik. Remek. Ezúttal mit akar?

- Csináltam egy csomó képet rólad meg Drakula grófról. Most már abbahagyhatod a flörtölést.

- Mi? Én nem flörtöltem vele. Én csak beszélgettem vele.

- Aha, persze. Láttam.

Már megint arrogáns és idegesítő. Az idegeimre megy.

- Na és? Ha igazad is van, nincs vele semmi gond.

- Azért nem kellene túlzásba vinned, Jaz. – néz rám rosszallóan – Nem az a cél, hogy tényleg felszedj valakit.

- Ez már nem a te dolgod. – nézek végig rajta megvetően – Pont te tartasz nekem kiselőadást. Én nem fekszek össze mindenkivel.

- Igen, valóban. Most sem arra készülsz.

- És akkor mi van? Ezer éve volt, hogy Luke elhagyott. Kijár nekem is némi szórakozás. – dühösen fújtatok egyet – Kész vagy a fotózással, tehát haza is mehetsz.

- Nem megyek innen sehová.

- Oh, dehogyisnem. Zavarsz engem és Colint. – mondom dacosan.

- Rendben, Jaz. Azt csinálsz amit akarsz, de én ezt már nem fogom végignézni. – vágja a fejemhez dühösen.

- Rendben.

- Remek.

- Tökéletes.

Sean egy utolsó végtelenül dühös pillantással illet, majd elviharzik.

Pár percig csak meredten nézek utána, majd amikor összeszedem magam, Colin keresésére indulok.

- Colin, én hazamegyek. – mondom kissé letörten.

Akármennyire is arcoskodtam Sean előtt, valójában nem Colint akarom, hanem őt. De ő ezt sosem tudhatja meg… és amúgy is, már észrevehette volna, ha nagyon akarta volna.

- Elkísérlek. – feleli habozás nélkül.

A lakásomig vezető úton szinte végig csak Colin beszél. Amint belépünk az ajtón, hellyel kínálom. Látni rajta, hogy nem tetszik neki a kis albérletem, de valahogy ez most hidegen vagy. Sean bezzeg sosem tett megjegyzést a lakásomra – még gondolatban sem.

Mivel Colin nem köt le, magamban elkezdek fogalmazni néhány gondolatot.

A kettes számú kísérlet alanya borzasztónak találja a lakásom és azt hiszem, mostanra bennem is csalódott egy kicsit – de még vonzódik hozzám. Végső következtetés: a csábítás sikeres volt. Még Seannak is tetszett a ruhám.

Na, ezt vajon most miért tettem hozzá? Nem szabad hagynom, hogy Sean folyton befészkelje magát a gondolataim közé.

Arra ocsúdok fel, hogy egy kéz telepszik a csupasz térdemre. 

- Igen? – kérdezem kissé elvékonyodott hangon.

- Azt mondtam, hogy ellentmondásos vagy. Elegáns és egyszerű. – a fülemhez hajol – Olyan izgató. – visszahúzódik, de csak azért, hogy a szemembe nézhessen, majd a számra – Csábító és tartózkodó.

- Én csak… – hebegem, majd ahogy felugrok, véletlenül fejbe vágom Colint a könyökömmel – Jaj, ne haragudj! – szabadkozok, majd gyorsan kiszaladok egy pohár vízért.

Legnagyobb meglepetésemre Colin követ engem.

- Imádom, ha incselkednek velem. – jegyzi meg vigyorogva.

Akaratlanul is eszembe jutnak a H&H-ban történtek. És Sean. Megint.

- Inkább menjünk vissza!

De Colin, mintha meg se hallotta volna, amit mondtam. Egyre csak közeledik.

Majd váratlanul megáll.

- A francba! – kiált fel, majd egy mélyről jövő morgást hallok meg.

Ami nem Colintól származik.

Ebben a pillanatban Colin a bokájához kap, majd kisvártatva felbukkan az ajtóban Tigris, aki láthatóan elégedett a művével, nevezetesen azzal, hogy bokán harapta Colint.

Mondtam már, hogy imádom ezt a kis szőrgolyót? Tuti, hogy ma dupla adag kaját kap.

Colin továbbra is a lábát tapogatja, majd az ajtófélfának ütközik és végigterül a padlón.

Eddig bírom, mert hangosan felnevetek.

Tudom, hogy szemét dolog, de ez az egész helyzet kész vicc már.

Amikor viszont Colin felkel a földről, komolyságot erőltetek magamra.

- Hadd segítsek!

- Azt hiszem, a körülmények összeesküdtek ellenünk. – motyogja Colin.

- Igen, úgy tűnik. 

Gyenge mosolyt varázsol az arcára.

- Akkor én most megyek.

Némán bólintok, majd kikísérem.

Amint becsukom az ajtót, nekidőlök. Ez már megint nem úgy alakult, ahogy szerettem volna – de most nem az én hibámból. Nem tudhattam, hogy Colin ilyen. 

Bárcsak itt lenne most Sean!

Nagyot sóhajtva lecsúszok a padlóra és az arcomat a kezeimbe temetem.