2017. március 24., péntek

15. fejezet - Újabb haditerv

Jaz

A vizes ruháktól megszabadulva és frissen megfürödve, a kedvenc halványkék színű köntösömben térek vissza Seanhoz a nappaliba. Még mindig bosszúsnak látszik, de most már nyilvánvalóvá vált a számomra, hogy csupán csak aggódik értem, már nem tart vonzónak, mint a fehérnemű üzletben. Nyilván ezért van itt most is, mert úgy érzi, hogy vigyáznia kell rám, akár egy nagy testvérnek.
Felsóhajtok. Nem akarok testvér lenni. Sokkal inkább… á, hagyjuk. Miért is agyalok ezen? Sean tiltólistán van, ennyi. Nem megyek olyan kocsi után, ami nem vesz fel.
- Azt hiszem, hogy a harminchetedik tanácsot fogom követni, ami inkább arra ad ötletet, hogy hogyan érvényesülhetnek a nők az új külsejükkel. – leülök Seannal szemben, közben pedig ügyelek arra, hogy a köpenyem ne nyíljon szét – Tehát egy új helyet kell választanom. – a tekintetem az asztalon heverő újságra, egészen pontosan a szalagcímre téved – Meg is van. A híres szobrásznő, Rebecca Marlow legújabb kiállítása épp most van a Newton galériában. Ez tökéletesen megfelel a célnak. – mivel Sean továbbra sem mond semmit, tovább magyarázok – Felvehetnék egy estélyi ruhát. Már tudom is, hogy melyiket.  – Sean mérgesen fújtat egyet, mire könyörgőre vált a hangom – Te is jöhetsz, ha szeretnél. Fotózhatsz. Akkor holnap este?
- Nem. – szólal meg nagy sokára a fotós.
- De ez most más lesz, mint a H&H-ban.
- Persze. Nyilván. – mondja szárazon Sean – Ismerem Rebecca Marlowt. Nem úgy, ahogyan te gondolod, de ismerem. – előrébb hajol – És nem szeretném, ha elcsesznéd a kiállítását, csak azért, mert most éppen ott akarsz valakit felszedni.
- Egyáltalán nem lenne balhé.
- Ja, persze. Mint ma, igaz?
Egy pillanatra lehunyom a szemem.
- Nézd, Sean… sajnálom, oké? Igen, igazad volt és hülye ötlet volt Luke-kal próbálkoznom… de ez most más lesz.
- Nem.
Egy másodperc alatt felmegy bennem a pumpa. Önfejű alak.
- Ha a mai este alapján írnám meg a cikkem, sosem kapnék állást az újságnál, mert csak arra tudnám bíztatni a nőket, hogy ne változzanak meg és maradjanak olyanok, amilyenek voltak. – mély levegőt veszek – És ez nem hangozva valami jól egy olyan cikkben, ami elvileg arról szól, hogy hogyan legyünk szebbek.
- Pedig talán épp ezt kellene olvasniuk. Hogy nem kell megváltozniuk.
- Igen, persze. Szerintem Georgia idegbajt kapna. Nekem is szükségem van erre a munkára, Sean. Ezért – apró szünetet tartok – holnap este elmegyek a galériába. Veled vagy nélküled, de megcsinálom.
- Rendben. – közli egyszerűen, majd feláll és összeszedi a holmiját – Én csak egy fényképész vagyok. Honnan tudhatnám, hogy mire van szükség egy cikkhez?
- Ne legyél már ilyen ellenséges! Nézd a jó oldalát! Ha ez megvan, te előhívod a maradék képedet, én megírom a cikket és soha többé nem kell találkoznunk egymással.
Valamiért az, hogy többé nem látom majd Seant, ha vége a munkának, elszomorít. Igaz, hogy néha bosszant, de most határozottan akarom. 
- Jó. – biccent a fotós.
- Remek.
- Tökéletes. – vágja oda, majd az ajtóhoz lép – Nyolcra itt vagyok érted. – szól vissza és már el is tűnik.
Egy nagy sóhaj kíséretében leroskadok a kanapéra. 
Miért kell mindennek ilyen bonyolultnak lennie? Miért ennyire kiszámíthatatlan és szeszélyes Sean?
Egy darabig még töprengek ezen a rejtélyes pasason, majd felkelek. Megetetem Tigrist, Rose cicáját, majd előkészítem holnapra a ruhámat.
Remélem, hogy ez a próbálkozás jobban fog sikerülni, mint a mai.
Különben félő, hogy Sean soha többé nem áll szóba velem… azt pedig nagyon nem szeretném.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése