2014. július 23., szerda

5. rész

2015. október

- Gyere ide, kicsim! – kérlelem halkan a kisfiamat, aki vidáman lépeget ide hozzám, én pedig végre le tudom törölni az arcáról a csoki torta maradványait, majd egy puszi után útjára engedem.
Felállok, hogy el kicsit összepakoljak, de Seb megállít.
- Hagyd, majd én.
Bólintok, de ettől függetlenül kimegyek Sebbel a konyhába. Felülök a pultra és onnan figyelem, ahogyan szorgoskodik… Na, jó, ezt sokkal inkább nevezném össze-vissza pakolgatásnak, semmint szorgoskodásnak, de hálás vagyok neki azért, mert segít.
- Hihetetlen, hogy már ilyen nagy. – mondom nagyot sóhajtva.
Seb mosolyogva rám pillant.
- Azt hiszem, hogy ezt már tavaly is mondtad.
Vigyorogva vállat vonok. Hát igen. A gyerekek – sajnos – hamar felnőnek. Maximilian pedig már két éves. Pont ma. Pedig olyan, mintha tegnap született volna…
- Elgondolkoztál. – állapítja meg még mindig mosolyogva szeretett férjem.
Egy halvány mosolyt villantok Seb felé, mire leteszi a tálat, ami éppen a kezében van és elém lép, mire átölelem a nyakát.
- Jó, hogy itthon vagy…
- Nem hagytam volna ki semmi pénzért.
- Tudom. – mondom halkan.
Szerencsém van Sebbel. Nemcsak azért, mert nagyszerű barát, férj és társ egyben, hanem azért is, mert csodálatos apa. Rajong a fiáért és ezt ki is mutatja neki, amikor együtt vannak.
Még jó, hogy most épp van pár szabad napja és így itt tud lenni a fiunk születésnapján… és az is jó, hogy most együtt vagyunk. Tegnap és tegnapelőtt elő-szülinapot tartottunk. Tegnapelőtt Anton volt nálunk, tegnap pedig mi mentünk Heppenheimba és a családdal ünnepeltünk. A mai nap viszont csak a miénk.
- Gyanús ez a csend, nem gondolod? – kérdezi kissé aggódva.
- Szerintem csak játszik. Elhalmoztad egy csomó játékkal.
- Gondolod?
- Biztos vagyok benne. – közelebb húzódom Sebhez, mire felcsillan a szeme – Tudod, hogy szeretem az aggódós apuka hangod?
- Igen?
Bólintok, mire szexin elvigyorodik.
- Akkor ezt este meg is mutathatnád…
- Jó ötlet. – válaszolom neki, majd egy gyors csók után elhúzódom tőle – Nézzük meg a nagyfiút!
Bemegyünk a nappaliba. Max épp az egyik F-1-es mini autójával játszik, ami pont ugyanúgy néz ki, mint amilyet Seb is vezet.
- Azt hiszem, hogy nagy autóőrült lesz ő is. – jegyzem meg mosolyogva, majd mindketten leülünk Max mellé és onnan figyeljük, ahogyan játszik.
- Az olyan nagy baj?
- Dehogy. – Seb mellkasának dőlök, aki erre átölel – Akkor már két Vettelre is büszke lehetek.
Seb gyengéd csókot ad, majd mindketten Maxra figyelünk, aki arról kezd el magyarázni, hogy most már neki is olyan autója van, mint apának…
Este aztán nagy nehezen sikerül lefektetnünk, bár nagyon hadakozott ellene és azt hajtogatta, hogy nem álmos. Ehhez képest, amint a feje a párnát érte, már el is aludt. Egy darabig figyeljük a halkan szuszogó csemeténket, majd Sebbel csendben átmegyünk a saját szobánkba.
- Azt hittem, hogy nem fogjuk tudni berakni az ágyába. – mondja mosolyogva.
- Mindig ezt csinálja, ha itthon vagy. Nem akar elszalasztani egy percet sem, amit veled tölthet. – végighúzom a kezemet a mellkasán, majd vissza, fel a vállán – És, ami azt illeti… én sem.
- Még jó. – vigyorogva magához húz – Délután mintha azt mondtad volna, hogy szereted az aggódós apuka hangom… - mondja elmélyülő hanggal.
- Jól emlékszel. – állapítom meg, majd futólag megcsókolom, és kissé elhúzódok, mert valamit még szeretnék tudatni vele, mielőtt...
A farzsebembe nyúlok és átadok neki egy borítékot. Seb felhúzott szemöldökkel vigyorog rám.
- Le akarsz fizetni?
Nevetve megrázom a fejemet.
- Bolond vagy. Ez… valami más. - elkomolyodok, de attól még mosolyogva figyelem a férjemet.
Nem tudom, hogy azért, mert észrevette a komolyságomat vagy azért, mert leesett neki, hogy mi is lehet a borítékban, Seb arca is komolyabbá válik és élesen beszívja a levegőt, mielőtt megnézné a boríték tartalmát.
- Em… - elkerekedett szemekkel pislog rám – Megint…?
- Igen. Terhes vagyok… megint. – mosolyogva pillantok először a kezében tartott ultrahangos képre, majd Sebre.
- Rohadt nagy mázlista vagyok. – jegyzi meg félhangosan.
- Kivételesen igazad van.
- Most az egyszer nem vitatkozom veled, Em. – észvesztően szexi mosolyt villant felém, majd magához ránt és rátapad a számra.
Hát, most nekem sincs kedvem vitatkozni…


2020. március

- Ott van Max. – mutat előre a kislányom, Leonie.
- Igen, kicsim. – értek vele egyet mosolyogva.
Bizony, az én fiam ül abban a kartban és igen, ő vezet. Végül is Vettel…
- Apa, nem látok jól. – Leonie megrángatja Seb nadrágját, mire Seb felemeli, hogy jobban lásson.
Most is ugyanúgy forgatom a gyűrűmet, akárcsak Seb futamain, aki immár a sokadik világbajnokságát nyerte meg tavaly és remélem, hogy az idei szezonban is jól fog szerepelni.
Amikor leintik a versenyt, mindannyian Maxhoz megyünk, aki az első helyen végzett… megint. 
Már sokkal kisebb korában is érdekelték az autók és ez az érdeklődés csak fokozódott, amikor Sebtől és Norberttől kapott egy kartot. Azóta pedig nincs megállás, egyik verseny jön a másik után, de természetesen csak egészséges keretek között. Azért szeretném, ha lenne gyerekkora is… Úgy vélem, hogy akkor van értelme a versenyzésnek, ha Max is élvezi. Soha nem akarnám rákényszeríteni ezt az egészet. Szerencsére Seb is egyetért velem.
Megöleljük Maxot és gratulálunk neki, majd odaszalad a barátaihoz, hogy velük is váltson pár szót.
- Tudtam, hogy nyerni fog. - mondja mosollyal az arcán és magához von.
- Igen, én is.
- Apa!
- Mondjad kicsim!
- Én is akarok versenyezni. - toporzékol Leonie mellettünk.
- Igen? - Seb vigyorogva rám pillant - Mit szólnál három versenyző Vettelhez?
- Hát... - mosolyogva vállat vonok - Eggyel több vagy kevesebb... igazán nem számít.
- Mikor kapok kartot? - pislog nagy szemekkel Leonie az apjára.
- Majd megbeszéljük a nagypapával. Oké?
- A szülinapomra?
- Ez a nagypapától is függ...
- Akkor karácsonyra. De az az utolsó időpont. - jelenti ki határozottan.
Vigyorogva hallgatom a lányom és Seb beszélgetését. Vagyis inkább a lányom követelőzését. Élvezet látni azt, ahogyan Seb megpróbál szigorú apukaként viselkedni, de Leonie szinte egy szempillantás alatt leveszi a lábáról. Ezen már nem is csodálkozom, Max esetében is ugyanez a helyzet.
- Jól van, majd meglátjuk.
- De kék legyen, mint a tiéd, jó?
- Persze. Az lesz. - mondja Seb egy nagy sóhaj kíséretében.
- Anya, odamegyek Maxhoz.
- Menj csak, szívem.
Leonie követi a bátyját, így kettesben maradunk Sebbel. Szerencsére Max rajong a húgáért és ez fordítva is igaz, úgyhogy igazán kiegyensúlyozott családunk van, amiért én nagyon hálás vagyok.
- Ehhez mit szólsz? – kérdezi Seb ironikusan, de még mindig mosolyogva.
- Csak azt, hogy felköthetitek a gatyátokat ilyen igények mellett. - a karomat a férjem derekára teszem - Úgysem tudsz neki nem-et mondani.
Felhúzott szemöldökkel sandít rám.
- Tényleg?
Bólintok.
- Tényleg. Az ujja köré csavar téged egy pillanat alatt.
- Ez igaz. Hiába, nem tudok szigorú lenni. - sóhajt fel lemondóan.
- Nem olyan nagy baj ám az. Ők így szeretnek téged, ahogy vagy.
- Én is szeretem őket.
- Tudom. És ők is tudják.
- Köszönöm neked őket. – mondja halkan és lágyan megcsókol.
- Nem, Seb. Én köszönöm neked azt, hogy anno a suli folyosóján nem hagytad magad lerázni. – a feltörő emlékek mosolyt csalnak az arcomra.
- Hát, pedig piszok nehéz dolgom volt… de megérte. Nagyon is.
- Pedig aznap semmi kedvem nem volt suliba menni.
- Nekem meg nem kellett egy verseny miatt, de mégis mentem. – közli mosolyogva – Úgy tűnik, hogy jó helyen voltunk, jó időben.
Egyetértően bólintok.
- Szeretlek, Seb.
Megint kapok egy csókot.
- Örökké. – suttogja szerelmesen azt a kis szót, amit az első közös gyűrűnkbe vésettünk egymásnak.
Amikor pedig ismét megcsókol, immár sokadszorra adom át magam a szerelemnek és Sebnek.
És az egészben az a legjobb és a legszebb, hogy húsz év szerelem áll a hátunk mögött… és remélem, hogy még sokszor ennyi áll előttünk.

2 megjegyzés:

  1. Szia!
    Ez nagyon aranyos volt. Tetszett az egész történet felépítése.
    Puszi: Dolores

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!

      Köszönöm :) Örülök, hogy tetszett, szerettem írni :)

      Puszi: $zanđra

      Törlés