Elköszönök Katjától és hazasétálok. Egyedül. Az utolsó tanítási napon.
Attól, hogy szakítottam Sebbel, még találkozunk a suliban és így elég nehéz nekem ez az egész, főleg, hogy a padtársam. A szakítás után Seb párszor megpróbált kifaggatni, de képtelen voltam leállni vele beszélgetni és úgy tenni, mintha minden oké lenne, amikor nincs, ráadásul az a Gaby régi-új osztálytársunk lett.
Elfutják a könnyek a szemem, amikor eszembe jut az, hogy Seb meg Gaby…
Dühösen letörlöm a könnyeket a kézfejemmel, de minduntalan visszakerülnek oda.
A házunk elé érve megpillantom Sebet, aki a saját házuk előtt ül a lépcsőn és épp bele van mélyedve a mobiljába. Talán megúszom, hogy nem lát meg…
Pechemre észrevesz, elrakja a mobilját, feláll és felém közelít. Gyorsan megtörlöm az arcom, de a sírás nyomát nem tudom eltüntetni, amit nyilván Seb is észrevesz, mert amikor elém ér, szánalom és együttérzés fut végig az arcán, majd egyetlen szó nélkül magához ölel, én pedig egy sóhaj után boldogan bújok a mellkasához.
Mert akármennyire is utálom azt, amit művelt, nem tudok csak úgy kitörölni egy évet… Egy gyönyörű évet.
- Ne sírj! – suttogja bele a hajamba.
Elhúzódom tőle és megköszörülöm a torkom.
- Jól vagyok. – kétkedő pillantását látva megismétlem – Jól vagyok.
Szerintem mindketten tudjuk, hogy csak magamat próbálom győzködni, de erősnek kell mutatkoznom.
- Na és mi újság veled? – kérdezem tőle tartózkodóan.
- Attól függetlenül, hogy nem tudom, miért dobtál teljesen váratlanul… jól.
- Majd Gaby megvigasztal. – vetem oda kissé dühösen, majd hátat fordítok neki és elindulok a házunk felé, ám most is megakadályoz a továbbhaladásban Seb keze. A könyökömnél fogva tart vissza.
- Mi van?
- Semmi. – motyogom halkan.
- Gabyt említetted.
Kerülöm a pillantását és a földet pásztázom. Attól tartok, hogy megint elsírom magam.
- Em…
Olyan lágyan ejti ki a nevemet, hogy muszáj ránéznem. Bele a kékségbe. Seb szó nélkül magához ránt és lecsap a számra.
Úgy csókol, mintha az élete múlna ezen a csókon és ezen a pillanaton. Most kivételesen nem agyalok semmin, csak átadom magam az érzéseimnek és Sebnek.
Az érzelmes csókunk után Seb csak annyira húzódik el, hogy a szemembe nézhessen.
- Miért szakítottál velem?
Már sokszor feltette nekem ezt a kérdést és tudom, hogy nem szép tőlem az, hogy nem magyaráztam el neki, de… de elég volt azt a bizonyos dolgot látni is, nemhogy beszélgessek róla…
Egy pillanatra lehunyom a szememet, mielőtt válaszolnék neki.
- Láttalak titeket... téged és Gabyt.
Halkan kezdek el beszélni, de úgy tűnik, hogy Seb még így is hallja, amit mondok, mert nem szól semmit, csak érdeklődő pillantásokkal illet és látni rajta, hogy kíváncsi a mondandómra. A mondandómra, amivel már egy hónapja az adósa vagyok…
- Én… nem akartam hallgatózni, de… - hátrálok egy lépést, így egy kissé messzebb kerülök Sebtől – Megcsókolt. És te hagytad…
Vádlón tekintek Sebre, de ő csak mosolyog rajtam. Klassz! Hát nem hittem volna, hogy mosolyogni fog ezen, de… az ő dolga. Gaby biztosan jobb nálam…
Elfordulok tőle és ismét megkísérlek elindulni a házunk felé, de Seb megint megállít.
- Szóval ezért?
Elönt a méreg. Én legszívesebben sírva fakadnék – immár sokadszorra –, de ő csak nevet rajtam. Szépen vagyunk.
- Igen, ezért. Miért, neked hogy esne, hogy én csókolóznék mással? – förmedek rá dühösen.
Seb arcáról eltűnik a vidámság utolsó kis morzsája is.
- Miért nem mondtad el ezt korábban?
- Lett volna bármi értelme?
- Igen. Elmagyarázhattam volna, hogy mi történt.
- Kösz, de nem kell. Láttam.
Nagyot sóhajt és közelebb lép hozzám.
- Engem nem érdekel Gaby. Csak te.
- Akkor miért hagytad, hogy megcsókoljon? Ráadásul pont aznap…
- Egészen pontosan meddig is figyeltél minket?
- Nem sokáig. Azt már nem volt kedvem végignézni, hogy estek egymásnak. – pillantok fel rá összeszűkülő szemekkel.
Seb ajka mosolyra húzódik, de én továbbra is mérgesen nézek rá.
- Mondd, jót szórakozol rajtam?
- Ami azt illeti, igen.
- Menj a fenébe! – sziszegem neki dühösen és bemegyek a házunkba.
Apa még nincs itthon, így legalább egy kicsit egyedül lehetek. Csak én meg a hülye gondolataim. Szép kis társaság…
Egyenesen a szobámba megyek. Ledobom a táskámat az ajtóban és lehuppanok az ágyamra.
Teljesen össze vagyok zavarodva. Miért csókolt meg Seb? Talán érez még irántam valamit? De akkor miért hagyta, hogy Gaby rámásszon? Már semmit sem értek…
Kaparászásra leszek figyelmes, ami az erkélyem felől jön. Seb áll az erkélyemen és úgy tűnik, hogy próbálja felhívni magára a figyelmemet, hogy beengedjem. Sóhajtva nyitom ki az ajtót, mire bejön a szobámba. Nem bajlódok az ajtó becsukásával – jó az idő, plusz minél előbb ki akarom rakni Seb szűrét –, hanem egyenesen Sebre nézek.
- Mit akarsz még? – kérdezem lemondóan.
- Téged. Nem egyértelmű?
Meglepetten pillantok Sebre, aki épp a falomon található képeket mustrálja.
- Magyarázkodni akartál, úgyhogy… tessék! Van kábé két perced. – keresztbe tett kezekkel figyelem Sebet.
Elfordul a faltól és elém sétál.
- Nyilvánvalóan nem láttál mindent aznap. Ellöktem magamtól Gabyt.
- Nem elég hamar. – replikázok neki haragtól villódzó szemekkel.
- Nézd! Nem tudtam, hogy mire készül. Meglepett, hogy meglépte ezt azok után, ami történt…
- Miért? Mi történt?
Hiába, a kíváncsiságom mindig is nagyobb volt a haragomnál.
- Régen jártam Gabyval, de megcsalt, úgyhogy szakítottunk, nem sokra rá pedig elköltözött.
Az agyam ezerrel kattog. Szóval a csaj vissza akarta szerezni Sebet, de neki láthatóan nem kellett… de akkor miért csókolóztak? Ez sehogy se fér a fejembe.
Még mindig jobb ebbe az egy szalmaszálba kapaszkodnom, mint beismernem, hogy félreértettem a helyzetet és gyakorlatilag feleslegesen dobtam ki Sebet…
- Aztán jöttél te. – Seb lágy hangja kiszakít a gondolataim közül – Miért cserélnélek le, amikor téged szeretlek?
Költői kérdés, de jó kérdés. Az alsó ajkamba harapok és félve nézek Seb kék szemébe.
- Haragszol rám?
- Nem. – a karjaiba zár – De miért nem akartad ezt már korábban megbeszélni?
- Azt hiszem azért, mert nem akartam hallani azt, hogy esetleg te már nem engem, hanem őt…
- Badarság. Szeretlek, Em.
- Én is téged.
Seb megkönnyebbülten elmosolyodik és megcsókol.
Nem mélyedünk bele annyira, mert én nem hagyom. Elhúzódok tőle és az éjjeliszekrényemhez lépek. Kiveszek a legfelső fiókból egy dobozt és visszamegyek Sebhez. Minden mozdulatomat kíváncsian követi.
- Ezt aznap akartam odaadni…
Bólint és elveszi tőlem. Ám ahelyett, hogy kinyitná, a zsebébe nyúl és elővesz belőle egy ugyanolyan dobozt, mint amilyet én adtam neki.
- Ez a tiéd.
Kíváncsian nyitom fel a dobozkát. Igazából tudom, hogy mi van benne: egy gyűrű. Még az első évfordulónk előtt megbeszéltük, hogy egy-egy gyűrűt adunk egymásnak, amibe mindketten vésetünk valamit.
Kiveszem a gyűrűmet a dobozból. Kíváncsian megnézem, hogy mit vésetett bele. Amikor elolvasom a szöveget, hitetlenül felnevetek. Seb kérdőn pillant rám.
- Nézd meg a tiédet. – kérem tőle mosolyogva.
Ő is kiveszi a gyűrűjét a dobozból. A kis ékszert szemlélve széles vigyor jelenik meg az arcán.
- Pedig nem is beszéltünk össze. – állapítja meg vigyorogva.
Ugyanis mindketten azt vésettük a gyűrűinkbe, hogy Örökké!.
2004. július
Ma Seb szülinapját kivételesen kettesben ünnepeljük, majd csak holnap lesz buli - természetesen Martinnál. Martinék háza mára már a bulijaink fő helyszínévé vált.
Apa egész hétvégén a testvérénél, Antonnál lesz, ezért Seb jön át hozzánk.
Délután aztán meg is jelenik az én szőkésbarna hajú barátom. Egy csókkal köszöntöm, majd a szobámba megyünk. Igazából nem terveztünk semmi konkrétat mára, csak filmezni fogunk meg beszélgetni. Na, jó, valójában van egy titkos ajándékom Sebnek… de erről majd csak este fog tudomást szerezni.
Két film után aztán lemegyünk vacsorázni, majd vacsi után ismét visszamegyünk a szobámba.
Seb épp egy újabb filmet keres a DVD-kkel teli polcomon, én pedig az ágyamról figyelem őt.
- Meddig akarsz maradni?
Úgy teszem fel ezt a kérdést, mintha csak az időjárásról csevegnék. Seb azonnal megfordul és kíváncsian pillant le rám.
- Miért?
Na, most jött el az én időm. Felkelek az ágyról és Sebhez lépek. A kezeimet végigfuttatom izmos vállán, majd átkarolom a nyakát.
- Csak úgy. Érdekelt. – lazaságot tettetve vállat vonok.
- Csak úgy? – érdeklődik Seb kissé gyanakodva – Te semmit sem kérdezel csak úgy.
Mély levegőt veszek, mielőtt kibökném azt, amit akarok.
- Hát… maradhatnál is. – boci-szemeket meresztek rá.
Seb hirtelen élesen beszívja a levegőt és szorosan magához ölel.
- Komolyan?
Egy bólintással a tudtára adom, hogy valóban komolyan gondoltam az ajánlatomat, mire szélesen elvigyorodik.
- Azért, mert szülinapom van?
- Már korábban is akartam, de... nem tehetek arról, hogy júliusban születtél. – rávigyorgok, Seb pedig megcsókol.
- Szóval már korábban is…?
- Persze.
Megint kapok egy csókot.
- Szóval akkor ma…?
- Ha szeretnéd. És ha nem köt le jobban inkább a filmnézés.
- Viccelsz? – felháborodást színlelve pillant rám – Választhatok az első közös éjszakánk és egy unalmas, kábé százszor látott film között. Szerinted melyiket választom?
- Remélem, az elsőt. – a vigyorgásom szégyenlős mosollyá szelídül.
- Még szép. – aranyosan elmosolyodik és megcsókol, majd az ágy felé irányít.2004. augusztus
Viszonylag hamar felébredek és az első, akit megpillantok magam mellett, az természetesen Seb, aki még édesen alszik.
Eszembe jut a tegnap este, amitől rögtön melegség költözik a szívembe, mert tegnap este is együtt aludtunk.
A tegnap estéről pedig felrémlik bennem az első közös éjszakánk emléke is.
Azt már korábban is tudtam, hogy az első alkalom sohasem kellemes és erre lélekben már fel is készültem, de kellemesen csalódtam. Nem fájt annyira, Seb nagyon odafigyelt rám. És nem csak akkor. Azóta is nagyon gyengéd velem és azóta is együtt töltjük az éjszakákat, ha lehet.
Szerencsére apának nem volt semmi kifogása az ellen, hogy Seb nálunk aludjon és Seb szüleinek sem volt ellenére az, ha én aludtam Sebnél, csak egy szabály volt, mégpedig az, hogy iskolaidőben csak hétvégén aludhatunk együtt.
De most már tegnap óta szünet van, amit ki is használtunk, mert Seb nálam aludt. Vagyis alszik.
Hirtelen megmozdul mellettem és a hátára fordul. Mosolyogva a mellkasához bújok, mire megérzem a bal karját a derekam körül.
Kis idő múlva meghallom Seb egyenletes szuszogását és azt hallgatva, ahogyan ő alszik, nemsokára engem is ismét elnyom az álom…
2006. április
- Nyugi! – Seb mosolyogva pillant rám.
Türelmetlenül bólintok. Mikor kapjuk már meg az érettségi bizonyítványainkat? Ha még sokáig megváratnak, komolyan mondom, agyvérzést fogok kapni!
Végre valahára bejön az osztályfőnök a termünkbe és abc betűinek megfelelő sorban kihív minket. Amikor én következem, kissé megremeg a lábam, de sikeres átveszem a bizimet. Visszamegyek a helyemre, Seb mellé. Egészen addig nem nyitom ki a bizonyítványomat, amíg Seb meg nem kapja az övét. Végül egyszerre nézzük meg.
Jó eredménnyel végeztünk mindketten. Hihetetlen, hogy véget értek a gimis évek! Pedig nekem olyan, mintha csak tegnap jöttem volna először a suliba és most… most vége van egy korszaknak.
Ha pedig lezárul egy korszak, egy másik mindig megnyílik…
2006. május
A szobámban ülök és arra várok, hogy Seb üzenjen.
Az utóbbi időben nem sokat találkoztunk, mert miután kiderült, hogy tesztpilóta lesz az F-1-ben, megnőtt az érdeklődés iránta. Ez persze nem rossz dolog, attól függetlenül, hogy azért hiányzik. Iszonyúan büszke vagyok rá! Mondjuk eddig is az voltam a kart miatt, de az F-1 azért mégiscsak más, főleg, hogy mindig is az F-1-be való bejutás volt a célja. És most odaért. A sok munka meghozta a gyümölcsét.
Kopognak a szobám ajtaján, majd kisvártatva megjelenik Seb feje az ajtóban.
- Bejöhetek? – kérdezi mosolyogva.
- Nem, maradj kint. – mormogom bosszúsan, majd felpattanok és egyenesen Seb karjaiba vetem magam.
Összenevetünk, majd kapok tőle egy csókot. Ezután viszont elenged, az ágyamhoz megy és leül rá. Én felhúzott szemöldökkel követem. Jó, oké, kaptam tőle csókot, de azért azt hittem, hogy egy kicsit jobban hiányoztam neki…
- Minden oké? – pillantok rá kutatóan.
- Persze.
Látni rajta, hogy próbál könnyednek mutatkozni, de gondterheltnek tűnik.
- Seb…
- Beszélni akarok veled. – mondja és felkel az ágyról.
- Azt hittem, hogy eddig is beszélgettünk…
Megbántottan néz rám, mire felemelem a kezemet.
- Oké, bocs. Hallgatlak.
Nagyot sóhajt és elkezd mászkálni a szobámban. Nem szólok hozzá, arra várok, hogy nekikezdjen. Végül hirtelen megtorpan és rám pillant.
- Mostanában eléggé elfoglalt vagyok és a jövőben várhatóan az is leszek.
- Tudom. De eddig is az voltál…
- Az F-1 azért más. Többet kell utazgatni, kevesebb lesz a szabadidőm…
- Értem. – teszek felé egy tétova lépést – De miért mondod ezt most nekem?
- Szeretlek, Em, de…
Hirtelen gombóc lesz a torkomban. Egy komoly beszélgetésben soha nem jó, ha felmerül az a bizonyos „de”.
- De? – kissé remegő hangon szólalok meg.
- De most nem fér bele az időmbe egy kapcsolat. – mondja végül, majd egy rövid időre lehunyja a szemét.
Úgy érzem magam, mintha gyomorszájon vágtak volna. Mi? Ez most azt jelenti, hogy…
- Szóval… szakítasz velem? – kérdezek rá végül.
- Sajnálom, Em…
Bólintok és elfordulok Sebtől.
- Menj el.
- Em, én…
- Komolyan mondtam, Seb. Még van egy kis dolgom. – blöffölök és az ajkamba harapok, hogy el ne sírjam magam.
Csak addig kell kitartanom, amíg el nem megy, akkor pedig…
Miután meghallom az ajtó csukódó hangját, hangos zokogásban török ki.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése