2014. július 20., vasárnap

21. fejezet - Vasárnap

Arra ébredek, hogy melegem van. Kissé még álmosan nyitom ki a szememet, hogy kitakarózzak vagy valamit csináljak ez ellen, amikor is meglátom Felixet. Izmos karjaival átölelve alszik még. Mialatt őt nézem, felrémlenek bennem a tegnap este történtek: a vita, a kibékülés és az azután történtek… Hát, komolyan nem számítottam erre, amikor tegnap idejöttem, de természetesen kellemesen csalódtam.
Felix mocorogni kezd, majd rám pillant. Mosolyogva közelebb húz magához.
- Már ébren vagy? – suttog bele kissé karcos hangon a hajamba.
- Csak pár perce. Azt viszont nem tudom, hogy mennyi lehet az idő.
Rám gördül, hogy elérje az éjjeliszekrényen heverő mobilját.
- Hé, összenyomsz. – nyögök fel a hirtelen rám nehezedő súlyától.
- Fél kilenc van.
Visszarakja a telefonját a helyére, majd – még mindig rajtam – kajánul vigyorogva lenéz rám.
- Este még nem zavart, hogy rajtad vagyok.
Mielőtt bármit is válaszolhatnék, lecsap az ajkaimra és megcsókol.
Odaadóan simulok a karjaiba és tudom, hogy hamarosan újra elveszek a tegnap este átélt örömökben… 


Jó egy órával később már itthon vagyok. Hazajöttem lezuhanyozni meg átöltözni, majd megyek is vissza, mert így beszéltük meg Felixszel, plusz még mindig nem tudtam normálisan beszélni vele a srácok miatt. 
Most a szobámban vagyok és valami felső után kutatok, amikor megrezzen a mobilom a zsebemben. Vigyorogva olvasom el Felix üzenetét.

Ha ma is itt szeretnél aludni, akkor hozz magaddal cuccot.

Most nem írok vissza neki, mert végül is pár perc múlva már megint ott leszek nála.
Az egyik táskámba berakok pár ruhát meg néhány olyan dolgot, amire szükségem lehet, majd Rach keresésére indulok.
Röviden elmondom neki, hogy mi is történt tegnap – a pikáns részeket természetesen kihagyva –, majd miután megbeszéljük, hogy van, aki figyeljen Lisára és most rám nincs szükség, visszamegyek Felixhez.


Mivel Felix hűtője kongott az ürességtől – nem erőssége a főzés –, pizzát rendeltünk ebédre, amiket elég hamar el is pusztítottunk, ebéd után pedig felmentünk a szobájába.
- Mit szeretnél csinálni? – kérdezi, miután kényelmesen elhelyezkedünk az ágyán a szokásos módon: ő hátradől az ágytámlának, én pedig most kivételesen féloldalasan ülök elé, hogy lássam az arcát.
- Hát… beszélgethetnénk. – pislogok rá óvatosan.
Kicsit lazít az ölelésén és homlokráncolva néz rám.
- Azt hittem, hogy tegnap mindent megbeszéltünk.
- Azért nem mindent.
Nagyot sóhajtva keresztbe fonja a karjait a mellkasán.
- Mire gondolsz?
Felhúzom magam alá a lábaimat, így most pontosan vele szemben ülök.
- Hát… mit tervezel holnapra?
- Mivel hétfő lesz, dolgozom. 
- És utána?
- Passz. Nyilván veled találkozom, ha ráérsz. – összeszűkült szemekkel méreget – Miért?
Beharapom az alsó ajkamat. Igazából egy kicsit tartok attól, hogy ha megint szóba kerül a foci, Felix dühös lesz és azok után, ami köztünk történt – itt értelemszerűen csak a jó dolgokra gondolok –, ezt nem szívesen kockáztatnám meg, másrészről viszont… 
- Szóval?
- Hétfőnként edzés is szokott lenni, nem? – nézek rá kutatóan.
- És?
Egy kicsit közelebb csusszanok hozzá.
- Nem akarsz menni?
- Miért érdekel annyira, hogy megyek-e vagy sem?
- Jaj már! Miért nem mondod el, hogy mi bánt? – a jobb kezemet a lábára helyezem – Azt hittem, hogy már vagyunk olyan viszonyban, hogy nem titkolózol előttem…
- Nem erről van szó. – mondja nagyot sóhajtva.
- Hanem?
- Te is ott voltál és láthattad.
Kérdő tekintetemet látva felmordul.
- Tudod… hogy elcsesztem a tizenegyest.
- Na és?
- Még soha nem hagytam ki. Érted? Soha! Legalábbis eddig…
- Akkor sem értem, hogy ez miért számít annyira.
- Talán azért, mert vesztettünk. – morran fel dühösen.
- De ez csak egy meccs volt. Ha a többit megnyeritek – és ebben biztos vagyok –, akkor már senki sem fogja ezt a meccset felemlegetni. Sőt, ha jobban belegondolok… most sem emlegeti fel senki más rajtad kívül.
- Cserbenhagytam őket.
- Csak akkor hagyod őket cserben, ha kihagyod a következő edzéseket és a jövő szombati meccset.
Beletörődötten felsóhajt.
- Lehet, hogy igazad van…
- Biztos. – villantok rá egy mosolyt.
A derekamnál fogva az ölébe emel.
- Nagyon magabiztos vagy.
- Eléggé. – hagyom rá még mindig mosolyogva.
- És ha tegyük fel elmegyek holnap…
- Tegyük fel.
- Eljössz velem?
- Persze. 
Megcsókol, majd magához ölel. Úgy tűnik, hogy most már minden rendben lesz velünk is és a srácokkal is. 
- Fel kellene hívnom Dave-et.
- Minek? – kérdezi csodálkozva Felix.
- Megígértem neki, hogy felhívom, ha beszélek veled. – csodálkozó tekintetét látva folytatom – Tudod, igazság szerint Dave miatt jöttem el hozzád tegnap. Megkért rá.
- Azt hittem, hogy miattunk jöttél.
- Miattunk is. – bólogatok beleegyezően.
- Nem érsz rá később felhívni? – suttogja a fülembe, majd az ajkai lecsusszannak a nyakamra.
- Hát… végül is…
Szembe fordulok vele, de továbbra is az ölében ülök. Az ajkai még mindig a nyakamon munkálkodnak, miközben a kezeivel végigsimít a derekamon.
Hirtelen felemeli a fejét és homlokráncolva néz a szemembe.
- Olyan, mintha… - a kezeit továbbra is az oldalamon tartja – mintha fogytál volna.
- Miért, eddig dagi voltam? – pislogok rá kissé értetlenkedve, de egyáltalán nem sértődötten.
- Nem, dehogy.
Egy halk sóhaj hagyja el a számat.
- Ha továbbra is így folytatjuk a pizzázást, előbb vagy utóbb úgyis visszaszedem. Sőt, talán még fel is szedek pár plusz kilót…
- Ne beszélj mellé. – kérlel kissé szigorúan, majd az állam alá nyúl, hogy mindenképpen a szemébe nézzek – Köze van ahhoz, ami… köztünk történt? 
- Már mondtam neked az este, hogy nem voltam a toppon. – elhúzom a fejemet, hogy ne kelljen bűntudattal teli tekintetét tovább nézzem, majd elveszem a kezét a derekamról és megfogom őket – De ez most már nem számít. 
Megrázza a fejét amolyan „ezt nem hiszem el” stílusban. Elengedem a kezét és a tenyeremet felcsúsztatom az arcára.
- Nincs értelme azzal foglalkoznunk, hogy mi volt. Az a fontos, hogy most együtt vagyunk és az, hogy mi van köztünk. – mosolygok rá kedvesen, mire megfogja azt a kezemet, amelyik eddig az arcán pihent és belecsókol a tenyerembe.
- Szeretlek. – mondja ki halkan a bűvös szót.
Meglepődve pislogok rá. Hű, hát ez teljesen váratlanul ért. Persze titkon mindig is reméltem, hogy majd kimondja nekem, de nem hittem, hogy ilyen hamar. Amilyen zárkózott volt… 
És most eljött ez a pillanat. Mondjuk, enélkül is tudtam, elég csak a szemébe nézni, mert süt belőle az érzelem. Örülök annak, amikor néha megajándékoz egy-egy ellágyult tekintettel és ilyenkor tudom, hogy komolyan akar engem és azt, hogy ez a kapcsolat működjön. Kell ennél több?
Elmosolyodom és a kezeimet a nyakára kulcsolom. Érdeklődve figyel engem, hogy vajon mire készülök. Na mégis, mire készülnék? Alap, hogy én is közlöm vele az érzéseimet.
- Én is szeretlek.
Eddig kissé merev testtartása most enyhül és apró mosollyal a szája szélén magához húz egy édes csókra.
A csókunkat a telefonja csörgése szakítja meg. Megnézi a kijelzőt, majd egy ugyanolyan mozdulattal vissza is teszi a mobilját a szekrényre.
- Nem veszed fel?
- Nem.
- Akkor hagyod csak úgy csörögni? – érdeklődök tőle csodálkozva.
- Igazad van, kinyomom.
- Ne, várj! – a karjához kapok, nehogy kinyomhassa a hívást – Ki hív, hogy nem akarod felvenni?
- Tessék, beszélj vele. – nyújtja át sóhajtva a telefonját.
A kijelzőn Dave neve villog. Rosszalló pillantást vetek Felixre, majd fogadom a hívást.
- Na végre, F! Már vagy százszor hívtalak…
- Sam vagyok. – szakítom félbe Dave örömködését.
- Oh, értem. Bocs. Azt hittem, hogy Felixet hívtam…
- Őt hívtad, csak ő most…
- Nem akar beszélni velem? – kérdezi csüggedten.
- Nem erről van szó, csak elfoglalt. – megsajnálom Dave-et, mert ő tényleg aggódik Felixért, ezért úgy döntök, hogy végre eljött az ideje annak, hogy beszéljenek egymással – Á, várj csak, most ért ide. Átadom, jó? – improvizálok gyorsan valami blabla szöveget.
Fél füllel még Dave hálálkodását hallgatom, közben pedig megpróbálom rátukmálni Felixre a mobilját, amit végül – igaz, hogy egy nagy, beletörődött sóhaj kíséretében – átvesz tőlem.
Mialatt Felix Dave monológját hallgatja, elmutogatom neki, hogy lemegyek inni, majd egy búcsúmosoly után magára hagyom.
Egyébként is magára hagytam volna, mert hátha nem szeretné, ha kihallgatnám a beszélgetésüket. Jó, én mondjuk nem vagyok az a hallgatózós típus, de vannak olyanok is, akik egyedül szeretnek telefonon csevegni.
Leballagok a konyhába és öntök magamnak egy pohár innivalót. Teletöltöm Felix poharát is, hátha ő is megszomjazott, majd a konyhapultnak dőlve kortyolgatom az italomat, közben pedig arra várok, hogy Felix befejezze a Dave-vel való beszélgetést. 
Leteszem a poharamat, amint meghallom a lépteit a lépcsőn. Kisvártatva megjelenik a konyhaajtóban.
- Már azt hittem, leléptél.
- Dehogy. Ilyen könnyen nem szabadulsz meg tőlem. – vigyorgok rá elégedetten.
Hamar letudja a köztünk lévő távolságot, majd a karjaiba zár.
- Remélem is. – suttogja a fülembe egy gyors csók után.
- Nem akartam zavarni – váltok komolyabb hangnemre.
- Maradhattál is volna, úgyis csak arról beszéltünk, amiről veled is.
- Miért, Dave-nek is bevallottad, hogy szereted? – nézek rá felhúzott szemöldökkel. 
- Hűha! Ki vagy te és mit tettél Sammel? – pillant rám vigyorogva.
- Á, értem. Szóval akkor csak te szórakozhatsz kettőnk közül? – érdeklődök tőle összeráncolt homlokkal.
- Persze. De azért néha megengedem neked is.
- Oh, köszi. Nagylelkű vagy. – grimaszolok csúfondárosan.
- Ugye? Szerintem is.
Elengedem és nekitámaszkodok a pultra, ettől függetlenül még ugyanúgy az ölelésében vagyok.
- Egészen pontosan meddig is kell még elviselnem azt a rohadt nagy egódat?
- Tudod, hogy csak szórakozom.
- Tudom. De egy idő után… 
- Na, mi lesz egy idő után? – vigyorogva közelebb hajol hozzám.
- Felhúzom magam és elmegyek a fenébe.
- Nem hinném.
- Nem?
- Dehogy. Az a baj, hogy túlságosan ellenállhatatlan vagyok. – széles vigyorral az arcán méreget.
- Na persze. – sóhajtok kissé lemondóan, majd komolyabb hangra és témára váltok – És most mi a helyzet veled meg Dave-vel?
- Mi lenne?
Kérdő pillantásomat látva felsóhajt.
- Megdumáltunk mindent és majd hétfőn találkozunk az edzésen.
- Na végre! - átkarolom a nyakát és megcsókolom.
A csók után vigyorogva pillant le rám.
- Hát, ha tudom, hogy egy csók jár érte, ezzel kezdtem volna.
- Jó, hogy most már minden oké. – sóhajtok megkönnyebbülten.
- Ja. Folyton hívogattak. Tudod, hogy hány nem fogadott hívás van a mobilomban? – kérdezi tőlem kétségbeesést színlelve.
- Talán fel kellett volna venned.
- Talán. Egyébként… ma akkor maradsz?
- Igen. 
- Helyes. – egy gyors csók után az ajkai a nyakamra tévednek – Holnap megyünk együtt az edzésre? – kérdezi két csók között.
- Igen.
Elhúzom tőle a fejemet, mert eszembe jutott valami. Felix kérdőn pillant rám.
- Mi az?
- Te holnap dolgozol, nem?
- De. – mondja mosolyogva – De ezt már megbeszéltük.
- Jó, de te holnap korán kelsz és ha itt alszok…
- Ki mondta, hogy aludni fogunk? – vigyorog kajánul.
Az égnek emelem a tekintetemet.
- De most komolyan: nem leszel fáradt reggel, ha este maradok?
- Nem. Nyugi! – lazán megcsókol – Nem hívtalak volna át, ha zavarnál. 
Megnyugodva bólintok egyet. Tényleg csak azért kérdeztem meg ezt tőle, mert nem szeretném, ha esetleg miattam lenne fáradt… holnap dolgozik, aztán meg estig edzés, úgyhogy kipihentnek kell lennie.
- Egyébként… előrébb hozhatnánk az esti programot. – mondja, majd a szája az enyémre tapad.
A kezeit lecsúsztatja a fenekemre és egy kissé megemel így tudom, hogy az ölébe akar venni, ezért amikor elszakítom magam a szájától és kapok tőle egy bíztató pillantást, az ölébe ugrok, rákulcsolom a lábaimat a derekára, mire alám nyúl és felültet a pultra.
- Előre… hozni? – nyögöm ki két csókváltás között.
Felix felemeli a fejét és egy észvesztően szexi pillantással illet.
- Igen. Később pedig… jöhet a ráadás.
Ezt a sima, egyszerű mondatot olyan érzékien ejti ki a száján, hogy automatikusan nyelek egy nagyot és az ajkamba harapok, mire Felix az ajkával kiszabadítja a fogam alá szorult számat, majd lágy csókot ad.
Kis idő elteltével már csak apró sóhajaink hallatszanak a konyhában…

2 megjegyzés:

  1. Szia!
    Már megint remek lett! Annyira aranyosak együtt...! Siess a folytatással. :D Puszi: Dolores

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!

      Köszönöm! :)
      Már megírtam előre pár részt, de azért szeretném betartani a 4 napot, mielőtt újat tennék fel. Remélem, nem tartasz gonosznak, amiért váratlak. :D

      Puszi: $zanđra

      Törlés