Ebéd után a Joshtól kapott új tollaimat beleteszem a virágvázámba, majd a frissen lefőtt kávéval az asztalhoz lépek.
- Ha már a születésnapi ajándékokról van szó – kezdek bele a mondandómba, miközben töltök Josh csészéjébe a kávéból –, tüzetesebben is megnéztem a tőled kapott nyakláncot…
- Igen?
- Aranypróba van rajta, Josh.
- Csakugyan?
- Igen. Tömör arany. Azt mondtad, hogy nem valódi… Mi az igazság?
Josh felvonja a szemöldökét, mire összehúzott szemekkel meredek rá.
- Hazudtál nekem. – állapítom meg hitetlenkedve.
- Különben visszautasítottad volna az ajándékot. – vág vissza teljesen nyugodtan.
Egy pillanatra eltöprengek az ajándékon és azon az estén, amikor megkaptam.
- Akartál mondani nekem valamit aznap este?
- Mondtam is valamit, ha jól emlékszem. Hajthatatlan voltál.
- Miért vetted meg nekem?
- Mert szeretlek. – megfogja a derekamat és az ölébe húz – Mert hiányoztál. – féloldalas mosolyra húzódik a szája – Mert alig vártam, hogy újra lássalak és ez a nyaklánc rád emlékeztetett.
Mosolyogva bólintok, majd előrehajolok és megcsókolom.
- És ha már az aranyról van szó… Elmegyünk és megvesszük a jegygyűrűt. Ismerek egy kiváló ékszerészt.
- Van néhány gemkapocs az íróasztalom fiókjában. – javaslom neki mosolyogva egy korábbi beszélgetésünkre utalva.
- Elhiszem, de történetesen nincs rá szükség. – az egyik kezével végigsimít a nyakam vonalán – Az ékszerésznek már biztos lejárt az ebédszünete, úgyhogy akár már most el is mehetnénk hozzá. – lágyan megcsókol – És mivel addig úgyis együtt töltjük az időt, nem veszem le rólad a szemem. – elmosolyodik és a hüvelykujjával végigköveti a szám vonalát.
Megfogom a kezét, majd előrehajolok és a számat az övére teszem.
Josh azonnal reagál, mert szorosabban húz magához, miközben elmélyíti a csókunkat.
Annyira belefeledkezünk egymásba és az érzelmeinkbe, hogy az asztalon árválkodó, immár kihűlt kávé egyikünket sem köti le…
- Ez lenne az? – kiáltok fel ijedten, amikor megállunk az ékszerész boltja előtt.
- Kiváló ékszerész. – jelenti ki Josh határozottan – Mi a baj?
Az ajkamba harapok, nehogy elnevessem magam a váratlanul kialakult furcsa helyzeten.
- Ray is itt vette a gyűrűmet. A tulajdonos biztosan emlékezni fog rám, mert többször megfordultunk itt.
- Gondolom, tisztában van vele, hogy egy nőnek jogában áll megváltoztatnia a véleményét. – közli velem Josh teljesen nyugodtan, majd betessékel az üzletbe.
Remélem, hogy könnyedén megúszom ez a kis kiruccanásunkat. Igaz, hogy alig várom már, hogy az ujjamon legyen Josh jegygyűrűje, de itt voltam Rayjel is… Ki tudja, hogy mit fog rólam gondolni a tulajdonos, ha meglát itt – ezúttal egy másik férfival.
Ő persze nem tud arról, hogy miért döntöttem így… na, nem mintha magyarázkodnom kellene bárkinek is.
Te jó ég! Mibe keveredtem már megint?
- Jó napot, Mr. Wright! – köszönti Josh a tulajdonost, aki erre barátságosan elmosolyodik.
- Jó napot, Mr. Payne! Mivel szolgálhatok? – érdeklődik mosolyogva, majd amikor rám pillant, még szélesebben elmosolyodik – Ó!
- Szeretnénk megnézni néhány gyűrűt. – mondja Josh határozottan.
- Eljegyzési gyűrűket? – kérdezi az ékszerész és közben tisztán látni rajta, hogy ennek a ténynek sokkal jobban örül, mint magának az üzletnek.
Érzem, hogy elpirulok. Remélem, hogy senki nem veszi észre sem az arcomat borító pirosságot, sem pedig azt, hogy kissé feszélyezve érzem magam.
Az ékszerész kitesz elénk egy tálca gyűrűt, amitől azonnal elmúlik minden zavarom, annyira elbűvölnek az egzotikus színek és formák.
- Tényleg ilyen gyűrűt akarsz venni? – suttogom halkan.
Aranyba foglalva itt fekszenek előttem a rubinok, smaragdok, zafírok, gyémántok és topázok keleties hangulatú egyvelege.
- Csak ha tetszik.
- Nagyon.
Az ékszerész élénk magyarázásba kezd a gyűrűket illetően, de én nem figyelek rá, mert felfedezem azt, amelyik már akkor is tetszett, amikor még Rayjel jártam itt.
A gyűrűt egy nagy, sötét, ovális gyémánt díszíti, amit körülölel számtalan apró kis smaragd. Ha a nagy kőre nézek, olyan, mintha Josh szemében néznék, annyira egyforma a színük.
Megmutatom Joshnak az ékszert, aki a választásomra azonnal rábólint, majd szól az ékszerésznek.
- Ha szabad megjegyeznem, illik magához. – pillant rám az ékszerész, miután dobozba tette a gyűrűt – Nagyon, nagyon jól választott, kisasszony. Kitűnően.
Most először mosolygok a férfira. Tökéletesen megértem a burkolt célzását. Most már én is teljesen biztos vagyok magamban és az érzéseimben.
- Igen. – helyeslek bólogatva – Ezúttal jól választottam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése