2015. március 2., hétfő

1. fejezet - Minden kezdet nehéz

Jaz

Kihúzom magam és megpróbálok magabiztosan mosolyogni, ahogy a szerkesztőség irodájának bejáratához érek. Csak egy pillanatra állok meg, hogy összeszedjem a bátorságomat, azonban még arra sem marad időm, hogy vegyek egy mély lélegzetet, mert valaki hirtelen hátulról meglök. Valaki, aki nagyon siethet és aki minden kétséget kizáróan egy férfi.
Teljesen elvesztem az egyensúlyomat és az ajtó felé kapok, hogy megkapaszkodjak, de a kezem lecsúszik a kilincsről. Az ajtó kivágódik, én pedig átesek a küszöbön, majd közvetlenül a fogadópult előtt érek földet. A szemüvegem lecsúszik az orrom hegyéig, a táskám kiesik a kezemből és az egyik cipőm is lerepül a lábamról. Nem egészen így képzeltem a bemutatkozást.
Felülök, megigazítom a szemüvegemet és felhúzom a cipőmet.
- Mégis, mi az ördögöt csinál maga itt? – csattan fel idegesen egy férfihang valahol mellettem.
- Ez az én formám. – motyogom magam elé – Azok után, hogy reggel elromlott a hajszárítóm, elszakadt a harisnyám és a szemfestéket is belekentem a szemembe, már tényleg csak ez hiányzott.
- Nagyon sajnálom. – szólal meg ekkor az ismeretlen és a kezét nyújtja – Nem gondoltam volna, hogy valaki pont az ajtóban áll meg, így túl későn vettem észre.
Megfogom a kezét és felsegít a földről, így most már szemügyre tudom venni az idegent: magas, sötét hajú, izmos, széles vállú és hihetetlenül vonzó. Szürke pólót meg farmert visel, a kezében pedig egy nagy, fekete táskát tart.
- Nem esett baja? – érdeklődik a férfi udvariasan, miközben a szája mosolyra húzódik.
Megrázom a fejemet. Igyekszek nyugodt maradni. Ha megkapom ezt a munkát a Nők magazinnál, annyi vonzó férfival kell majd együtt dolgoznom, hogy nem árt, ha már most elkezdem edzeni magam. 
A Nők a legnépszerűbb magazinok közé tartozik, érdekes és szellemes cikkeket közöl mindenről, amire csak a gyengébb nem tagjai kíváncsiak lehetnek. Persze, ha ilyen modelleket alkalmaznak, akkor érhető, hogy miért annyira sikeresek. 
Igaz, hogy a férfi már nem huszonéves, mint a modellek általában, mégis rabul ejti az embert. Talán jobban, mint eddig bárki, aki a lap felvételein szerepelt.
Én is írtam már egy rövid kis cikket a Nők legutóbbi számába, de csak mint szabadúszó újságíró, ami nem valami jól fizető munka, éppen ezért pályáztam most meg ezt az állást és éppen ezért nem vesztegethetem tovább az időmet ennek a jóképű idegennek a társaságában.
- Elnézést. – szólalok meg olyan magabiztosan, ahogy csak tőlem telik, bár az előbbi kis jelenet után ez nem megy túl könnyen – Felvételi beszélgetésre jöttem.
- Igen, értem, csak… - kezd bele a férfi, majd hirtelen elhallgat. 
- Valami baj van? – kérdezem és közben érzem, hogy kezdem elveszíteni a türelmemet.
A hajam borzalmasan néz ki, mert elromlott a hajszárítóm, a csinos szoknyám helyett pedig kénytelen vagyok nadrágot húzni, mert a barátnőm, Rose macskája, akire a gazdája távollétében én vigyázok, elszakította a harisnyámat, ráadásul a kontaktlencsémet sem tudtam betenni a szemfesték miatt, így aztán a szemüvegemet kellett felvennem. 
Ha nem lennék a természetemből adódóan derűlátó, még azt gondolnám, hogy a Sors ellenem van.
- Valami baj van? – ismétlem meg sürgetően – Gyerünk, mondja már!
- Semmi, igazán semmi. – válaszolja gyorsan a férfi és továbbindul.
- Biztosan azt gondolja, hogy bolond vagyok, pedig az egész az ő hibája – motyogom magam elé – Maga jött nekem. – közlöm méltatlankodva, de az ismeretlen már nincs sehol.
Megint kihúzom magam és megpróbálok mosolyogni, miközben a fogadópulthoz lépek. 
Az utolsó pillanatban azonban meggondolom magam és a mosdó felé veszem az irányt.
- Ó, most már értem, mit akart. – a tükörbe nézve észreveszem, hogy elkenődött a sminkem – De azért ez nem annyira vészes. Akkor meg miért nézett úgy rám?
Gyorsan megigazítom a sminkemet meg a hajamat és a fogadópulthoz sietek. 
Innen az egyik szobába küldenek. A helyiségben, ahol várakozni kell a jelentkezőknek, már ül valaki – a titokzatos ismeretlen, aki nekem jött.
Jaj, ne! Ez ő. 
De mi a fenét kereshet itt? A férfi is a főszerkesztőhöz jött volna? Miért? 
Egy pillanatra megijedek, de aztán igyekszek megnyugtatni magamat. Kizárt dolognak tartom, hogy az ismeretlen is ugyanarra az állásra pályázzon, mint én. Valószínűleg csak egy modell, úgyhogy nincs miért aggódnom. 
Szerencsére a férfi az újságjába temetkezik, így legalább nem kell beszélgetnünk. A rendelkezésre álló kis időt arra használom fel, hogy rendet tegyek a papírjaim között és vegyek néhány mély lélegzetet, hogy magabiztosan indulhassak neki a felvételi beszélgetésnek.
- Ön Jasmine Vreeland? – kérdezi egy hang.
Felnézek a papírjaimból. 
A titkárnő nem lehet több húszévesnél és olyan rövid szoknyát visel, amely szinte alig takar valamit az idomaiból. Egyenes, szőke haja van és nagyon hosszú, formás lába. 
A szemem sarkából észreveszem, hogy a férfi is a lányt figyeli az újságja mögül. Hiába, a férfiak már csak ilyenek.
- Tracey vagyok. – mutatkozik be a titkárnő – Miss Roberts már várja.
Bólintok, majd egy nagy sóhaj kíséretében követem a titkárnőt az irodába.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése