Minél inkább közeledik a Kimivel való találkozásom időpontja, én annál idegesebb leszek.
Fogalmam sincs, hogy miért. Talán azért, mert a finn hatással van rám, pedig nem kellene, hogy így legyen.
Annak, aki nem ismer engem, biztos, hogy ez úgy jön le, mintha nem jelentett volna nekem Leon semmit, ha már egyszer ilyen hamar túl tudtam lépni rajta… de ez nincs így. Azért még én sem tudok ilyen rövid idő alatt több évet elfelejteni…
Igazából teljesen össze vagyok zavarodva az érzéseimmel kapcsolatban. Ez mondjuk nem csoda, mert elég sok rossz dolog történt velem mostanában… Azt sem tudnám most megfogalmazni, hogy mit érzek Kimivel kapcsolatban, de az tény, hogy megmozgat bennem valamit… valami olyat, amire még Leon sem volt képes.
Mivel már igencsak délután van, elkezdek készülődni. Lezuhanyozok, hajat mosok, majd egy szolidabb smink után a szekrényemhez lépek, hogy keressek valami ruhát. Némi töprengés után egy egyszerű, kék ruha mellett döntök, hozzá pedig egy fekete magas sarkút veszek fel. A szerelésemet egy fehér táska teszi teljessé.
Amikor elkészülök, átmegyek Tim dolgozószobájába, hogy kikérjem a bátyám véleményét. Finoman bekopogok, majd benyitok a szobába.
- Vélemény? – pillantok kérdőn a bátyámra.
Tim végignéz rajtam, majd vigyorogva bólint.
- Dögös vagy.
Odalépek hozzá és adok az arcára egy puszit.
- Köszönöm.
- Kimi odáig lesz.
- Majd meglátjuk. – motyogom halkan, közben pedig érzem, hogy elpirulok.
Tim gúnyosan rám vigyorog.
- Gondolom, nem kell megvárjalak…
Összehúzott szemekkel nézek rá.
- Agyadra ment a sok munka, bátyó. – közlöm vele, majd magára hagyom.
Idegesen összerezzenek, amikor meghallom a csengő hangját. Felállok, lesimítom a ruhámat, majd a bejárathoz megyek. Mély levegőt veszek és kinyitom az ajtót.
Kimi sötét nadrágban és fehér ingben van. Nagyon helyes, jól mutat rajta az ing.
- Szia! – köszönök neki tétován, miután valamennyire összeszedem magamat.
- Szia! – mondja egy fél mosollyal a szája szélén, majd végignéz rajtam – Csinos vagy.
Miért kell mindig elpirulnom?
- Köszi. Te sem nézel ki rosszul.
- Igen? – felnevet – Akkor jó. Mehetünk?
Bólintok. Magamhoz veszem a táskámat, majd Kimivel együtt elhagyjuk a házat.
- Hová megyünk? – pillantok kérdőn a finnre.
- Egy jó kis helyre. Majd meglátod.
Bólintok. Néha lopva Kimire sandítok. Jól áll neki az autó és a vezetés is. Jó, ez mondjuk nem is csoda, tekintve, hogy autóversenyző, de azért nem minden nap láthatok testközelből egy igazi pilótát, ráadásul vezetés közben.
- Mi az?
Zavartan lesütöm a pillantásomat. Biztos észrevette, hogy gyakorlatilag figyelem. Ciki.
- Semmi, csak… jó nézni, ahogy vezetsz.
Lustán elmosolyodik.
- Tényleg?
- Igen.
Még jobban elvigyorodik, ezért kissé meglököm a vállát.
- Ne szórakozz rajtam!
- Én? Soha!
- Tudod, mit? Mostantól nem mondok semmit.
- Komolyan?
- Komolyan.
Elfordítom tőle a fejemet és az utat kezdem el kémlelni. Ez a tevékenységem nem tart sokáig, mert kisvártatva megérzem a finn meleg kezét a térdemen, így megint ránézek.
- Megjöttünk.
Bólintok. Kimi kiszáll, majd kinyitja nekem is az ajtót és a kezét nyújtja felém, amit én el is fogadok.
- Azért remélem, hogy ma még hallom a hangod.
Kiszállok a kocsiból, majd megállok Kimi mellett, aki még mindig fogja a kezemet. Arra várok, hogy elengedje, de ő inkább összekulcsolja az ujjainkat.
- Bár, a látvány is megteszi.
Gyors grimaszt vágok.
- Mindig így udvarolsz?
- Nem szoktam udvarolni. – mondja mosolyogva.
- Hát persze, hogy nem.
A nők biztosan a lábai előtt hevernek, úgyhogy szerintem még a kisujját sem kell megmozdítania, ha be akar újítani magának valakit.
A finn egy darabig engem néz, majd lemondóan felsóhajt.
- Gondolom, olvastál rólam egy-két dolgot. – tétován bólintok, mire kissé elkomorul a tekintete – Ne hidd el azt a sok szart.
- Nem szoktam. – elmosolyodok – Én az igazi Kimire vagyok kíváncsi.
Kimi tekintete rögtön felcsillan.
- Akkor jó.
Bezárja a kocsit, majd bemegyünk az étterembe.
A hazafelé vezető utat csendben tesszük meg. Azt hiszem, most mindketten az este elhangzottakon gondolkozunk. Kimi elég sokat mesélt az életéről, ezért én is mondtam neki egy-két olyan dolgot, amit még nem tudott rólam, bár én határozott hátrányban voltam hozzá képest, mert én egyszer már beszéltem neki magamról.
Kimi leállítja a háza előtt a kocsit, majd rám pillant.
- Bejössz?
Bólintok, majd kiszállunk és belépünk Kimi házába.
Kimi egyenesen a konyhába megy, engem pedig maga után húz. Az egyik bárszék felé bök a fejével, mire leülök. Villant felém egy gyors mosolyt, majd elengedi a kezemet és a hűtőhöz lép.
- Vörösbor?
- Jöhet.
Kinyit egy üveget, majd két pohár társaságában leteszi elém a pultra és ő is csatlakozik hozzám. Olyan közel ül hozzám, hogy érzem a testéből áramló hőt. Félig önt a vörös nedűből mindegyik pohárba, majd az egyiket átadja nekem. Koccintunk, majd beleiszunk. Hmm… finom.
Lerakom a poharat, de továbbra is azt nézem, nem pillantok a finnre. Azt hiszem, egy kicsit zavarban vagyok, különösen így, hogy magamon érzem a tekintetét és ez a közelségével párosítva igencsak hat rám.
- Di…
Elmosolyodom, amiért így szólít. Régen anyáék hívtak így, mindenki másnak H vagyok.
Kimi megfogja a kezemet, mire felé fordulok. A finn feláll és magával húz.
Az egyik kezét a derekamra csúsztatja, míg a másik kezével végigsimít az arcomon. Kissé félredöntöm a fejemet, hogy a bőröm még inkább a kezéhez érjen.
Elmosolyodik, előrehajol és lágy csókot ad. Egy pillanatra megáll, válaszlehetőséget adva nekem ezzel, mire átkulcsolom a nyakát és szorosabban hozzá bújok. Kimi elégedetten morran egyet és elmélyíti a csókunkat, rajtam pedig áramütésként hullámoznak végig az érzések…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése