2015. február 13., péntek

18. rész

Amikor kinézek az ablakon, látom, hogy Josh odakint járkál fel-alá a fák között. Olykor-olykor megtorpan, a házat bámulja, az ablakokat, de többnyire csak fel-alá sétál, mint egy ketrecbe zárt vadállat. 
Csendben figyelem, ahogy a hálószobák lámpái sorra kihunynak. Végül már csak a mi szobánk ablakának négyszögletű fényfoltja hullik a hóra.
Josh akar engem. Olyan hangon közölte ezt velem, amely szinte megrémít. Az emlékre elszorul a gyomrom. Utoljára akkor láttam ilyen feszültnek, amikor terepen dolgoztunk.
Az első pillanattól fogva, ahogy az első közös munkánk megkezdése előtt találkoztunk, vonzódok Joshhoz. Felsóhajtok. Az a vonzalom halvány árnyéka sem volt annak az égető vágynak, amelyet most érzek. Az első találkozásunkkor fellobbant a szikra és amint összejöttünk, a tűz mindent elemésztő lánggal lobogott. Miután elhagytam és ő sem keresett többé, ez a tűz kialudt, de Amanda hirdetésének köszönhetően a szikra újra fellobbant. Most már csak a tűz van hátra… De a tűz nem csak jóleső meleget adhat, hanem pusztíthat is, erre viszont most nem akarok gondolni.
Szeretném, ha Josh idejönne hozzám, de tudom, hogy nem lehet. Nem bátoríthatom. Vissza kell utasítanom…
A születésnapomra gondolok. Tudom, hogy aznap Joshnak igaza volt. Le kellett volna feküdnöm vele ahhoz, hogy megszabaduljak ettől az őrülettől, de nem tettem. Miért? Talán azért, hogy ne váljak ismét a rabjává. Nem akarok újra csalódni, hiszen ő soha nem akart komoly kapcsolatot. Nyilvánvalóan Amanda is azért hívogatja meg mindig a nagy mellű szőkéket a családi vacsorákra, hátha ezzel megváltoztathatja Josht és a véleményét, de tudom, hogy hasztalan. Josh szörnyen makacs és mindig a saját feje után megy.
Szinte fizikailag fáj itt hagyni az ablakot és ezzel együtt Josh látványát. Úgy érzem, hogy a szívem elválik a testemtől és Josh-sal marad.
Leülök az ágyra és az ölembe veszem a táskámat. Kiveszem belőle a gyűrűmet és az ujjamra húzom. 
Szeretem Rayt. Csakugyan? Ha tényleg szeretem, akkor mi az az érzés, ami Joshhoz húz? Miért kívánom annyira kétségbeesetten, hogy Josh feljöjjön, dacára annak, hogy tudom, újra vissza kellene utasítanom? Mitől fáj úgy a testem, mintha megvertek volna és miért érzem úgy, hogy csak Josh tudná enyhíteni a fájdalmakat?
Hajlandó vagy lemondani arról az életről, amit elterveztél? 
Ezt kérdezte tőlem Josh, mielőtt faképnél hagyott volna. Azt hiszem, hogy ezzel megragadta az egész helyzet lényegét.
Ha lefeküdnék Josh-sal, akkor már soha többé nem mehetnék vissza Rayhez. Nem tudnék úgy tenni, mintha semmi sem történt volna. Nem várhatnám el Raytől, hogy bocsásson meg.
Ha ma éjjel Josht választom, akkor soha nem lehetek Ray felesége, de azzal is tisztában kell lennem, hogy Josh csak egyetlen éjszakára akar engem vagy legfeljebb néhány alkalomra és azután… nekem nem maradna semmim. Azt hiszem, hogy amikor évekkel ezelőtt együtt voltunk, akkor is szakítottunk volna, ha hazatérünk, függetlenül attól, hogy mi történt Will-lel, mert Josh nem a komoly, hosszan tartó kapcsolatok híve.
A gyűrűre pillantok. Eddig azt gondoltam, hogy ez a gyűrű fogja biztosítani a jövőmet és véget vet a Josh iránt érzett érthetetlen sóvárgásomnak.
Vajon eléggé szeretem Rayt ahhoz, hogy feleségül menjek hozzá? Helyes összeházasodnom egy olyan férfival, aki iránt az eljegyzés után egy héttel nem érzek annyi szerelmet, amely megmentene ettől az elemésztő sóvárgástól?
Nyilvánvalóan nem, mert ha igazán szeretném, akkor ezek a kérdések fel sem merültek volna bennem. 
Váratlanul lépteket hallok, aztán nyílik az ajtó és ott áll Josh. Sápadtnak tűnik és eltökéltnek. Látszik rajta, hogy döntésre jutott a hideg éjszakában.
Ahogy Joshra pillantok, tudom, hogy megkaptam a választ a kérdéseimre. Nem mehetek feleségül Rayhez, amikor a szívem vadul zakatol Josh jelenlétében. Nem fogadhatok örök hűséget Raynek, hiszek nem tudok lemondani Joshról.
Eddig megpróbáltam letagadni a Josh iránti vonzalmamat, de már képtelen vagyok rá. Szükségem van Joshra, mert amióta újra találkoztunk, azóta érzem azt igazán, hogy élek. Akkor is, ha Josh csupán egyetlen éjszakára akar engem.
Becsukja az ajtót és közelebb lép hozzám. Megfogja a kezemet és a gyűrűre néz, amit most lát először.
- Nikki… - mondja ki a nevemet rekedten.
Lehúzza az ujjamról a gyűrűt és leteszi a lámpa mellé.
- Nem mész hozzá Rayhez. – jelenti ki határozottan, majd a szeme könyörgővé változik – Nem mehetsz hozzá Rayhez.
A tekintetünk egymásba fúródik. Josh felhúz az ágyról, magához szorít és megcsókol.
Az ajka szinte éget. Egy pillanatra elenged, de csak azért, hogy ledobja magáról a felsőjét. Egy elégedett sóhaj szakad fel a mellkasomból, majd követem Josh példáját és gyorsan én is megszabadulok a pulcsimtól.
Ezután Josh ajka ismét az enyémre tapad, közben pedig felemel és óvatosan végigdönt az ágyon.
Lehunyt szemmel élvezem a kényeztetést, miközben alászállok a szenvedély poklába.
Ez, ami most köztünk történik, a bélyeg, amely megpecsételi a sorsomat. Nem a gyűrű, hanem Josh ajka, Josh keze, Josh teste az, amely örökre rajtam hagyja a jelét.

2 megjegyzés:

  1. Szia!
    Mindig olvasom a történeteidet, de nem hagyok magam mögött nyomot. Ez most megváltozik. :D
    Imádom ahogy írsz. Minden sztorid rettenetesen tetszik, bár van kedvencem, de nem árulom el melyik. ;)
    Szeretem ahogy megformálod a szereplőidet és azt is, hogy nem sablon sztorikat írsz.
    Ne hagyd abba az írást, mert tehetséges vagy. :D
    Nagyon várom a következő részt, bármiből is teszed fel.
    Puszi: Dolores <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!

      Örülök, hogy most írtál. Sokat jelent, mert néhány szó vagy mondat is eléggé ösztönzően tud hatni :)
      Jó érzés tudni azt, hogy tetszenek és érdekelnek a történeteim. Néha kételkedek abban, hogy ez vagy az jó-e így, de ezek szerint nem csinálom annyira rosszul :)
      Nem tervezem abbahagyni az írást, legalábbis addig tuti nem, amíg van legalább egy ember, akit érdekel az irományom :)
      A kedvencedre mondjuk kíváncsi lennék, de (egyelőre) nem faggatlak :D Talán egyszer majd sikerül kihúznom belőled ;)

      Puszi: Lexie ♥

      Törlés