2015. február 16., hétfő

20. rész

Egy gyors átöltözés után a reggeli – vagy inkább hajnali – kávémmal a kezemben átvonulok a nappaliba. Szinte automatikusan bekapcsolok valami zenét, hogy ne üljek itt teljes csendben, ha már egyszer egymagam vagyok, majd álmosan a kezemben lévő kávémra pislogok. 
Szörnyen fáradt vagyok, szinte nem aludtam semmit, csak forgolódtam. Normális körülmények között ilyenkor még javában aludni szoktam, de köztudott, hogy amint Josh részese lesz az életemnek, az eddigi nyugodt és normális életem kész káoszba csap át.
A kapucsengő váratlan hangjára a szívem azonnal gyorsabban kezd el verni. Szó nélkül felpattanok és az ajtóhoz lépek. Megnyomom a gombot anélkül, hogy megkérdezném, ki az, mert ha nem Josh jött, akkor teljesen mindegy, hogy ki keres.
Valami megmagyarázhatatlan, de mégis jó dolog árasztja el a szívemet és az egész lényemet a nyitott ajtóban állva, amikor meglátom Josht kiszállni a liftből.
Szó nélkül hozzám lép, átölel, az ölébe kap és bevisz a lakásomba. Amint beérünk, berúgja maga mögött az ajtót és ezzel egy időben a szája kétségbeesett éhséggel tapad az enyémre, mintha el akarna nyelni.
Felemeli a fejét és a kezével végigsimít az arcomon.
- Igen? – kérdezi lágyan, de mégis sürgetően.
A józan eszem most azt mondaná, hogy nem, inkább beszéljünk, hogy Josh mondja el, miért is van itt azok után, amit mondott, de a szívem most sem hallgat az eszemre. A szívem és az egész testem Joshért sóvárog.
- Igen. – zihálom bólogatva, mire Josh felkap és bevisz a hálóba.


Josh gyorsan megszabadul a felsőjétől, majd lehúzza rólam a pólómat, letérdel elém és lesegíti rólam a nadrágomat, közben pedig az ujjai finoman súrolják a bugyim csipkéjét.
Elégedetten felsóhajtok, közben pedig várakozásteljesen pillantok Joshra, aki feláll és felemel, mire a lábaimmal átkulcsolom a derekát. Újabb sóhaj hagyja el a számat, amikor lüktető férfiasságát megérzem magamon.
Lefektet az ágyra, majd egy végtelennek tűnő pillanatig a szemembe néz, mielőtt továbblépne. Ráhajol a számra és olyan szenvedéllyel csókol, mintha most csókolna először.
A csókjaink után Josh gyorsan ledobálja magáról a maradék ruháit, majd egy hosszúra nyúló csók után kikapcsolja a melltartómat és megszabadít a bugyimtól is. Ezzel a kis mozdulatával felfedi a nőiességem forró, nedves központját a szemének, a kezének és a szájának. 
Letérdel, majd kisvártatva megérzem a nyelvét magamon. Hátravetem a fejemet az ágyon, miközben hangosan kiáltozok a kéjtől.
Josh keze a csípőmbe markol, majd fölém hajol és hirtelen belém hatol. Minden idegszálunk beleremeg a gyönyörbe és a szenvedély hullámai összecsapnak felettünk.
Ekkor Josh megálljt parancsol. A könyökére támaszkodik, lenéz rám és gyengéden elmosolyodik.
- Szeretlek.
Tágra nyílt szemekkel meredek Joshra. Még soha nem hallottam tőle ezt a szót, éppen ezért ez most teljesen váratlanul ért. 
Természetesen nagyon örülök annak, hogy így érez irántam, mert ez a kis szó reményt adhat egy esetleges közös jövőre…
Josh megcsókol, majd vadul és ütemesen elkezd mozogni bennem. 
A szívem zakatol, a vérem a fülemben dobol és úgy érzem, hogy mindjárt széthullok.
- Josh…
- Szeretlek. – mondja rekedten újra és újra, miközben ritmikusan tovább mozog – Mondd, hogy te is így érzel… - a tekintete könyörgően tapad rám.
- Szeretlek, Josh. Mindig is szerettelek. – suttogom, mire Josh elmosolyodik.
Néhány másodperccel később szinte egymás után felsóhajtunk, majd a hangjaink összekeverednek az egyesülés és az öröm énekével, ami a világegyetem legősibb zenéje.


- Szeretsz? – kérdezem még mindig kissé hitetlenül.
Felkönyököl és rám mosolyog.
- Hát nem ezt hajtogatom már hetek óta?
- Hetek óta?
- Mit gondoltál, miről szól ez az egész?
- Azt hittem… én nem tudtam, hogy te… Régen…
- Tapintatos módon szeretnél valamit a tudomásomra hozni? – kérdezi csúfondárosan a hebegésemet hallgatva, majd átöleli a csípőmet – Végül úgyis feleségül jössz hozzám. Többé nem engedlek el. Ha valóban azt akarod, akkor menj hozzá Rayhez, de ő soha nem adhatja meg neked azt, amire valóban szükséged van. Boldogtalan leszel és mindig keresni fogsz valamit.
- Te… - összehúzom a szemöldökömet – Mit értesz azon, hogy a végén úgyis feleségül megyek hozzád? Talán…
- Nikki. – suttogja Josh – Egész idő alatt azt hittem, hogy tudod.
- Mit tudok?
- Hogy szeretlek és feleségül akarlak venni. – lágyan elmosolyodik – Nem tudtad?
- Nem. Amanda azt mondta…
- Az anyám összevissza beszél. – mondja halkan, majd gyors csókot nyom a számra – Az sosem jutott eszedbe, hogy azért nem nősültem meg, mert még sohasem voltam szerelmes? – tétova félmosolyra húzódik a szája – Illetve… egyszer már az voltam, de akkor még nem tudtam, hogy milyen nagy kincset is találtam. 
Elmosolyodok, mert tudom, hogy ezt most rám érti és arra, amikor először egymásra találtunk.
Josh némán bólint egyet, ezzel is meggyőzve engem a gondolataimat illetően, majd hirtelen elkomorodik. 
- Amikor elmentél, dühös voltam és csalódott...
- Nem kerestél meg.
- Tudom. Próbáltalak, de… - erőtlenül felsóhajt – Sajnálom, Nikki.
- Semmi gond. Azt hiszem, hogy én is hibás vagyok a történtekben…
- Soha életemben nem szenvedtem annyit, mint az utóbbi időben. Szemlátomást elhatároztad, hogy bármi áron feleségül mész Rayhez.
- Azt gondoltam, hogy… szeretem. Most már látom, hogy igazad volt. Elvakított a biztonság varázsa, de tényleg azt hittem, hogy szeretem.
Josh egy kicsit eltöpreng.
- És nem szereted?
- Nem. Azt hiszem, sosem érezte iránta úgy, mint irántad. – felemelem a kezemet és megsimogatom Josh arcát – Tegnap előtt éjjel végre beláttam, hogy nem mehetek hozzá feleségül, mert téged szeretlek. – halványan elmosolyodom – Mindenképpen veled akartam tölteni az éjszakát még akkor is, ha te csupán csak arra az egy éjszakára akartál volna engem.
Josh szorosan magához von.
- Történetesen egy életre akarlak. – mondja nyersen, majd finoman hangot üt meg – Mikor akarod visszaadni a gyűrűt?
- Már tegnap visszaadtam neki. Ezért kellett sürgősen hazajönnöm. – eszembe jutnak a tegnap történtek – A Rayjel való kapcsolatom amúgy sem működött volna már sokáig…
- Nem?
Tagadólag megrázom a fejemet, majd halványan elmosolyodok.
- Ha ez egy igazi, nagy szerelem lett volna, akkor te most nem lennél itt velem és Ray sem talált volna magának valaki mást…
Josh meglepetten felhúzza a szemöldökét.
- Mást? Ki mást?
- Veronicát.
Josh sokat mondóan rám pillant, majd ráérősen megcsókol.
- Összeillenek. – morogja tettetett rosszallással.
Azért azt lehet látni az arcán, hogy nem különösebben zavarja ez a dolog – és ami azt illeti, engem sem. Örülök annak, hogy Ray talált magának valakit. Így azért nem érzem magam annyira rosszul a szakítás miatt.
A fejemet Josh vállára hajtom, miközben az ujjaim végigszántanak a mellkasán.
Josh megpuszilja a homlokomat, majd felsóhajt.
- A hóban sétálva arra a döntésre jutottam, hogy ha lefekszünk egymással, akkor legalább lesz némi esélyem arra, hogy bebizonyítsam, együvé tartozunk és nem mész hozzá. – vallja be halkan, majd kisimít egy tincset a homlokomból.
- Szóval akkor nem bánod, hogy megtörtént?
Kíváncsian felnézek rá, de belül feszülten várom a válaszát.
- Egyáltalán nem. Szeretlek, Nikki.
A szívemet jóleső melegség járja át. Régen annyira vágytam arra, hogy halljam tőle ezt és most, ma már nem egyszer hallhattam. 
A kezemet Josh tarkójához csúsztatom és egy érzelem dús csókot nyomok a szájára.
- Én is szeretlek.
- Légy a feleségem! – kéri halkan egy ragyogó tekintet mellett – Mondj igen-t!
Egy hosszabb pillanatig Josh barna szemébe nézek, amiből szerintem ugyanazokat az érzéseket tudom most kiolvasni, mint amiket ő az enyémből.
Ez a lánykérés most egészen más, mint amikor Ray kérte meg a kezemet. Ez a pillanat annyira felemelő és csodálatos, hogy könnyű szívvel és rettentő boldogan adok választ Joshnak.
- Igen. – mondom mosolyogva, mire Josh örömittasan elvigyorodik és az ajkait az enyémekre tapasztja.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése