A finn az egyik fotelre mutat, így a bőröndömet az ajtóban hagyva leülök. Ő állva marad és a mellkasa előtt keresztbe font karokkal – és persze a Jégember nézésével – engem figyel.
- Hallgatlak. – jegyzi meg olyan stílusban, mint akit egy cseppet sem érdekel az, amit hallani fog, csak azért mondja, hogy minél előbb túllegyen ezen a beszélgetésen.
- Én… sajnálom, hogy vitatkoztunk. Most már belátom, hogy nem volt igazam…
- Igazán? – kérdezi gúnyosan.
Bólintok.
- Igen. Veled kellett volna mennem…
- De nem jöttél.
Megint bólintok egyet.
- Tudom és már nagyon bánom.
- Miért?
- Mert nem támogattalak, pedig te azt akartad, hogy ott legyek veled. – az ajkamba harapok – Önző voltam, úgyhogy teljesen megértem, hogy dühös vagy rám…
- Nem vagyok rád dühös.
- Nem? – pillantok rá kíváncsian.
- Nem. Így döntöttél és én elfogadtam a döntésedet.
Tétován bólintok. Tulajdonképpen nem egészen erre számítottam. Azt hittem, hogy mérges lesz és elküld a fenébe, ehelyett… ehelyett teljesen közömbös irántam, ez pedig a lehető legrosszabb állapot, mert megérteném, ha dühös lenne vagy éppen ellenkezőleg, de ez a semlegesség… kiakasztó. És szörnyen zavarba ejtő.
Úgy érzem, hogy ezért teljesen felesleges volt idejönnöm. Láthatóan megbeszéltük a dolgot, mert én bocsánatot kértem, ő pedig kijelentette, hogy nem haragszik rám, de… de mégsem változott semmi.
Talán hallgatnom kellett volna Timre és otthon kellett volna maradnom. Úgy legalább nem kerültem volna ilyen kínos helyzetbe. Most mit csináljak?
Természetesen hízeleghetnék neki vagy ajnározhatnám, de az nem az én stílusom. Nagyon elcsesztem ezt az egészet és most el kell viselnem a következményeket – még akkor is, ha pokolian fáj.
A Leonnal való konfliktusom óta és az egész banda körüli nagy felhajtás óta most, Kimi mellett éreztem igazán azt, hogy élek. Talán ezért is olyan nehéz elfogadni azt, hogy elszúrtam.
A hosszúra nyúló csendet a lemondó sóhajom töri meg, majd felállok és az ajtóhoz lépek. Semmi keresnivalóm sincs már itt, hiszen nem az a Kimi áll előttem, akibe beleszerettem, hanem a Jégember.
- Miért jöttél ide? – kérdezi éppen akkor, amikor a kilincsre teszem a kezemet.
Megfordulok és egyenesen a meghatározhatatlan színű szempárba nézek, amiben most némi érdeklődés is megtalálható.
- Bocsánatot akartam kérni. – motyogom zavartan.
Vágyakozón az ajtóra pillantok. Mennyire szeretnék most odakint lenni! Ez az egész helyzet annyira kínos és már-már megalázó, hogy most sokkal inkább lennék valahol máshol, mint itt.
- És ha meglát egy firkász vagy egy fotós? – a hangjából tökéletesen kihallani a maró gúnyt, amitől azonnal kiszárad a szám.
Nagyot nyelek, mert érzem, hogy könnybe lábad a szemem. Muszáj tartanom magam. Nem állhatok neki sírni Kimi előtt, mert a végén még azt hinné, hogy így akarom meghatni, pedig nem. Csak arról van szó, hogy bármit megtennék azért, hogy újra minden rendben legyen köztünk. Bármit. Tényleg.
- Nem érdekelnek. – válaszolom neki halkan.
- Igazán? A múltkor még nagyon is érdekeltek. – feleli gúnyosan.
- Azóta sok mindenre rájöttem. – vágok vissza neki elkeseredetten.
Komolyan nem veszi észre, hogy mit kockáztattam azzal, hogy idejöttem? Szeretem és ezért nem érdekel, ha megtalálnak. Érte hajlandó vagyok újra a reflektorfénybe kerülni, mert érte igazán érdemes.
- Például? – kérdezi nagy sokára.
- Arra, hogy nem bujkálhatok örökké a média elől. Arra, hogy igen-t kellett volna mondanom neked, mert tulajdonképpen egész hízelgő volt az, hogy elhívtál. – a hangom elhalkul, majd nagy levegőt veszek és felsóhajtok – Arra, hogy nem kell megneveznünk azt, ami köztünk van… - zavartan köhintek egyet – vagyis ami volt, mert… mert én így is tudom, hogy mit érzek irántad. – a mondandóm végén lehajtom a fejemet és a földre szegezem a pillantásomat.
Kimi sokáig nem felel, majd a léptei hangjára felemelem a fejemet. A finn közvetlenül előttem áll meg, de nem érint meg, csak néz.
- Miért, mit érzel irántam?
- Szeretlek. – vallom be az érzéseimet a Jégembernek.
Kimi hitetlenül rám pislog, majd féloldalas mosolyra húzódik a szája és magához rántva a szája az enyémre tapad.
Boldogan simulok hozzá, mert most az a Kimi tart a karjaiban, akiért idejöttem és aki elrabolta a szívemet.
Egy igen intenzív és mozgalmas órával később az ágyban fekszünk. Kimi átölel, én pedig a mellkasához bújok.
- Jó, hogy itt vagy. – mondja a hajamba, majd ad egy puszit a fejem tetejére.
Akaratlanul is felkuncogok.
- Még jó, hogy elmondtad Timnek a címedet.
Kissé eltávolodik tőlem, de csak annyira, hogy a szemembe nézhessen.
- Szóval akkor nincs is itt egy üzleti megbeszélésen? – kérdezi komolyan, de a szeme körüli apró ráncokból látom, hogy magában jól szórakozik ezen az egészen.
- Nincs. – felelem mosolyogva, majd komollyá válik az arcom – Sajnálom, hogy átvertünk, de meg kellett tudnom, hogy hol vagy.
- Semmi gond. – rövid, de mégis érzéki csókot ad – Haragudnál, ha azt mondanám, hogy jobban örülök annak, hogy te vagy itt a bátyád helyett?
- Nem, de amúgy sem hiszem, hogy Tim ágyba bújna veled… - válaszolom neki évődve, mire a finn azonnal rám gördül.
- De felvágták valakinek a nyelvét. – mondja felhúzott szemöldökkel, majd rám nehezedik és apró csókokkal borítja be a nyakamat.
Elégedetten sóhaj hagyja el a számat, amikor megérzem magamon a vágyát. Önkéntelenül a csípőjéhez kapok és szorosabban hozzápréselem magam.
Kimi felmorran, szenvedélyesen megcsókol, majd felemeli a fejét és egyenesen a szemembe néz.
- Most majd teszek arról, hogy ne beszélj annyit. – jelenti ki egy gonoszkás vigyor mellett, majd belém hatol.
Először lassan, majd mindig egy kicsivel gyorsabban kezd el mozogni. Ahogy fokozza a tempót, bennem úgy épül fel a mindent elsöprő szenvedély…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése