Kicsit tovább alszok, mint szoktam. Igaz, hogy Felix azt mondta, hogy mehetek korán is, de azért mégsem akarom már hajnalban zaklatni. És egyébként is: így legalább rendesen ki tudja pihenni magát. Hiszen tegnapelőtt este egyáltalán nem aludt. Tuti, hogy így is fáradt lesz.
Mivel most reggel itthon vagyok – nem megyek futni, talán majd estefelé – Rachékkel reggelizek. Kivételesen most Bernd is itthon van, majd csak délután megy dolgozni.
Mire átöltözök és összekészülődök, Rach és Lisa már elmentek. Rövid keresgélés után Berndet a dolgozószobában találom meg.
- Én… most megyek.
- Rendben. Jó szórakozást.
- Kösz. Neked is.
- A meló mindig az. – válaszol grimaszolva Bernd.
- Még ilyenkor is dolgozol?
- Muszáj.
- Néha azért pihenhetnél is.
- Persze.
Már a monitort nézi, úgy felel. Látom rajta, hogy nagyon leköti a munka, úgyhogy inkább békén hagyom és lelépek. Meg amúgy is – Felix már vár.
Csengetek és szinte azonnal nyílik is az ajtó.
- Késtél.
- Örülj neki. Hagytalak aludni.
- Már egy ideje fent vagyok.
Szélesre tárja az ajtót és arrébb áll, így be tudok menni.
- Hogy érzed magad?
Becsukja az ajtót, majd visszajön hozzám és megáll közvetlenül előttem, mielőtt válaszolna.
- Most már jól.
Elmosolyodom. Aprót bólintok. Majdnem olyan közel van hozzám, mint tegnap, amikor… erre a gondolatra rögtön gyorsabban kezd el verni a szívem. De most nem történik semmi olyasmi, mint tegnap, mert Felix lazán itt hagy és bemegy a konyhába.
- Kérsz enni vagy inni valamit? – kiabál ki a konyhából.
- Gyümölcslé van?
- Persze.
Kisvártatva kijön a konyhából két pohárral a kezében. Az egyiket a kezembe nyomja.
- Kösz.
Belekortyolok a narancslébe. Felix elindul felfelé. Nem mond semmit, csak int, hogy kövessem, így felmegyek utána. Megint megállok a szobája ajtajában.
A tekintetemmel követem, hogy mit csinál. Először is lerakja a poharát az asztalra, majd a laptopjával együtt leül az ágyra. Felteszi a fülhallgatót, majd kattintgat párat.
Megköszörülöm a torkom, mire leveszi a fülhallgatót és rám néz.
- Zavarok? – nézek rá kérdőn.
- Nem. Egy perc, oké? Addig ülj le!
Visszaveszi a fülhallgatót és megint belemélyed a laptopba. Odamegyek az íróasztalához, kihúzom a széket és nagyot sóhajtva leülök. A poharamat leteszem az övé mellé az asztalra. Fogalmam sincs, hogy mit csináljak, így jobb híján kibámulok az ablakon. Úgy látszik, ez lett itt az új elfoglaltságom. Igazából erre nem számítottam. Mármint… jó, persze, gépezzen csak, ha akar, de akkor én minek vagyok itt?!
- Kész vagyok.
Megfordulok. Felix leveszi a fülhallgatót és a laptoppal együtt leteszi az éjjeli szekrényre. Egy CD-t egyensúlyoz a mutatóujján.
- Odaadnád azt a tokot?
Az asztalon heverő kis műanyag tokra mutat. Odanyújtom neki, mire ő beleteszi a CD-t. Feláll és leteszi mellém az asztalra.
- Ha dolgod van, visszajöhetek később is. – mondom közömbösen.
Felix rám néz, majd kissé lehajol és megtámaszkodik a térdén, így majdnem egy vonalba kerül a fejünk.
- Leguggolnék, de ahhoz még fáj a lábam.
- Akkor miért nem ülsz le?
- Így közelebb vagy hozzám.
Mosolyogva megrázom a fejem.
- Bolond vagy.
- Lehet.
- Inkább ülj le.
Közelebb húzódik hozzám. Az arcomon érzem a leheletét.
- Biztos?
Legszívesebben magamhoz húznám és megcsókolnám, de őszintén szólva nem merem, mert nem tudom, hogy most pontosan hányadán is állunk, ezért kissé hátrahajtom a fejemet.
- Igen.
Sóhajtva felegyenesedik és leül az ágy szélére. Kinyújtja a lábát és a háta mögött megtámaszkodik az ágyon, majd rám emeli a csodás, kék színű szemét. Egy darabig a szemébe nézek, majd lenézek az ölemben nyugvó kezemre.
- Max. fél tizenkettőig tudok maradni.
- Oké.
- Akkor találkozok Karinnal. – teszem hozzá mellékesen.
- Szóval lecserélsz Karinra?
Felixre pillantok. Csibészesen vigyorog.
- Együtt hozzuk el a srácokat az oviból.
Bólint.
- Hát, inkább Karin, mint Holger.
- Vele nem nagyon szoktam találkozni.
- Jobb is. Nem nagy szám. – mondja megvetően.
Valami motoszkál a fejemben. Csak nem lehet, hogy Felix…
- Zavarna, ha találkoznék vele?
- Még szép!
A szeme szinte már sötétkék. Izzik a dühtől.
- Féltékeny vagy?
A hangom közömbösségről árulkodik, pedig valójában igenis érdekel a válasza. Eszembe jut Lena… én tuti féltékeny lennék, ha vele látnám, főleg, hogy jártak, nekem viszont Holgerhez semmi közöm sincs.
- Szerinted?
- Nem tudom, hogy mi jár a fejedben.
- Hát nem Bachmann.
- Akkor mi?
Feláll az ágyról és kinyújtja felém mindkét kezét. Megfogom őket, mire lazán felhúz a székből és megcsókol. Ez a csók sokkal gyöngédebb volt, mint a tegnapi.
A csók után sem enged el, csak nekidönti a homlokát az enyémnek.
- Ez elég jó válasz a kérdésedre?
- Igen. – lehelem mosolyogva.
Magához ölel, mire én hozzábújok. Akár örökre képes lennék az ölelésében maradni. Annyira kellemes és… jó. Nagyon jó.
- Nem akarsz leülni? Pihentetned kell a lábadat, nem?
- Hm… ez igaz.
Ellép tőlem, de a kezemet nem engedi el. Lehuppan az ágyra és maga mellé húz, majd megint az ölelésében találom magamat.
- Nagyon fáj még a lábad?
- Már nem annyira.
- Vissza kell még menned az orvoshoz?
- Nem, csak akkor, ha még vasárnap is fáj.
- Addigra csak elmúlik.
- Remélem. Hétfőn edzés lesz.
Halványan elmosolyodom.
- A foci az első, mi?
- Nem feltétlenül.
Ó, milyen aranyos! Nem csoda, hogy teljesen odavagyok érte. Kissé szorosabban bújok hozzá.
- A pizza.
Felemelem a fejemet és homlokráncolva ránézek.
- Mi?
- A pizza az első. – mondja vigyorogva.
- Kösz.
Durcás képet vágok, mire elneveti magát és ad egy gyors csókot.
- Bírom, amikor duzzogsz.
- Nem szoktam duzzogni. – kérem ki magamnak felhúzott szemöldökkel.
- Ó, dehogyisnem. Amikor a CD-t írtam, akkor is tök pipa voltál.
- Ez nem igaz. Csak… nem értettem, hogy miért hívtál át, ha egyszer dolgod volt.
- Már kora reggel elkezdtem, mert nem jöttél.
- Mondtam már: hagyni akartalak pihenni.
- Tudom. Egyébként az egyik haveromnak írtam ki zenéket.
Bólintok. Végül is teljesen logikus, hogy be akarta fejezni attól függetlenül, hogy itt voltam. Én meg itt játszottam a sértődöttet… na, jó, valójában talán azért voltam ilyen, mert én alig vártam, hogy lássam, de őrajta nem láttam ugyanezt. Teljesen közömbösnek tűnt.
- Mit szólnál egy filmhez? Arra még van időnk, mielőtt menned kell.
- Rendben. Mit nézünk?
- Válassz nyugodtan. Ott vannak a DVD-im.
A TV alatt lévő kis szekrényre mutat. Kibontakozok az öleléséből, odamegyek a szekrényhez és letérdelek a szekrény elé. A szekrény fiókjai közül találomra kihúzom az egyiket.
- Hű, ez aztán a választék. – visszafordulok Felixhez – Biztos, hogy én válasszak?
Mosolyogva bólint.
- Persze. Ráérünk.
- Hát jó.
Megint a fiók tartalmának szentelem a figyelmemet. Sorban megnézem az összes DVD-t. Végül kiválasztok egy vígjátékot és felmutatom Felixnek.
- Ez jó lesz?
- Igen. Nem is rossz… tíz perc.
Berakom a lemezt a lejátszóba és visszamegyek Felixhez az ágyra. Ő hátracsúszik egészen a támláig. Leülök elé és nekidőlök a mellkasának. Kiveszi a távirányítót, elindítja a filmet, majd leteszi mellénk az irányítót és átölel. Egyszerűen tökéletes! Lehet, hogy másnak ez nem lenne nagy program, de nekem megfelelő. Ha pedig újra jó lesz a lába, talán elmegyünk valahová.
Boldog vagyok.
Végre valahára.
Sok időnek kellett eltelnie ehhez, de csak megéltem.
Igen. Boldog vagyok.
A film után egy kicsit még beszélgetünk, aztán elindulok. Amikor kilépek Felix-ék kapuján, Karin már a házunk előtt áll. Kérdő tekintetét látva tudom, hogy ki fog faggatni.
- Bocs, hogy késtem. – mondom neki, amikor odaérek hozzá.
- Hogyhogy Felixtől jössz?!
- Áthívott magához.
- Tényleg? De hát mikor? És honnan ismered? És én miért nem tudok erről? – hadarja Karin a kérdéseit.
- Lassabban, oké? Menjünk az oviba és útközben elmesélek mindent, jó?
Karin bólint, így elindulunk. Útközben mesélek neki arról, ami Felix és köztem történt. Természetesen Felix véleményét Holgerről elhallgatom. Nem hiszem, hogy Karin szívesen hallaná.
Még a visszaúton is Felix a téma. Karin valójában egész jól fogadja, csak azért volt mérges, mert eddig elhallgattam előle a történteket, főleg, hogy barátnők vagyunk. Valójában még a saját érzéseimben sem voltam biztos, ezért sem akartam semmit sem nagydobra verni. Mondjuk, most sem tudom száz százalékban biztosra, hogy pontosan mi is van köztünk, mert Felix még nem nyilatkozott erről, de talán idővel majd kiderül.
A délutánt Lisával töltöm. Éppen a szobájában játszunk, amikor elkezd rezegni a mobilom – Felix hív.
- Szia! – szólok bele, közben pedig Lisát figyelem.
- Szia! Nincs kedved átjönni?
- Most nem tudok. Rach még nincs itthon, egyedül vagyok Lisával.
- És ha Rachel hazaér?
- Akkor ráérek.
- Rendben.
- Ennyire unatkozol? – kérdezem mosolyogva.
- Ennyire hiányzol. – mondja komolyan.
Valójában Felix mindennel hülyéskedik, de amikor komollyá válik a hangja, tudom, hogy azt, amit mond, komolyan is gondolja és fontos neki.
- Nagyon helyes.
- Megcsörgetsz, mielőtt átjössz?
- Persze.
- Oké. Akkor várlak.
Elköszönünk egymástól, majd elrakom a telefonomat és megint Lisara figyelek.
Fél hat körül Rach végre hazaér. Gyorsan megvacsorázunk. Vacsi után felhívom Felixet.
- Helló, idegen! – mondja Felix monoton hangon.
- Szia! Bocs, hogy csak most hívlak, de Rach nemrég ért haza. Azért még átmenjek? Vagy halasszuk el?
- Gyere!
Lerakjuk és kimegyek a nappaliba.
- Most elmegyek, jó?
- Felixhez? – kérdezi Rach.
- Igen. Nem maradok sokáig.
- Jól van, menj csak.
Bólintok és elindulok, de Rach utánam szól.
- Sam?
Megfordulok.
- Tessék?
- Ugye tudod, hogy ma volt az oviban az utolsó nap?
- Igen, persze. És?
Elvileg pénteken véget ért az óvoda és hivatalosan is elkezdődött a nyári szünet, de ma még be lehetett vinni a gyerekeket az oviba amolyan búcsúnapra. Természetesen Rach is elvitte Lisát. Legalább utoljára játszott még egy jót a kis barátaival. Szeptember közepétől úgyis kezdődik az iskola…
- Holnap Lisa már nem megy oviba és… tudnál rá vigyázni délelőtt is?
- Persze, de… Bernd nem lesz itthon? Elvileg délutános.
- Tudom, de az nála nem jelent semmit. Máskor is behívták délelőttre.
- Jól van, majd holnap kiderül.
- Nem baj, hogy megkértelek?
- Dehogy. Szívesen vagyok Lisával.
- Oké. Most már menj! Várnak rád.
Mosolyogva bólintok és kimegyek a nappaliból.
Becsengetek. Felix elég hamar megjelenik az ajtóban.
- Már azt hittem, nem jössz.
- Bocs, de megbeszéltem a holnap délelőttöt Rachcsel.
Felix beinvitál, így bemegyek a házba.
- Miért, mi lesz holnap délelőtt?
- Vége van az ovinak, úgyhogy Lisanak holnaptól nyári szünete van és Rach megkért arra, hogy vigyázzak rá.
- Akkor nem is tudsz átjönni?
- Ez Berndtől függ.
- Miért?
- Hát, elméletileg otthon lesz délelőtt, de gyakorlatilag… fogalmam sincs. Sok a dolga. – közlöm vállvonogatva.
- Értem. Kérsz valamit?
- Gyümölcslé?
Bólint és már el is tűnik a konyhában. Kis idő múlva megjelenik egy pohár narancslével.
- Köszi.
Kézen fogva megyünk fel a lépcsőn a szobájába.
- Mit akarsz csinálni?
- Beszélgetni?
Mosolyogva bólogatok. Felix leül az ágyára. Lerakom a poharamat az éjjeli szekrényére, majd leülök Felix elé ugyanúgy, mint amikor délelőtt filmet néztünk. Amint nekidőlök, rögtön át is ölel.
- Mi minden történt veled azóta, hogy elváltunk? – kérdezem cinikusan arra utalva, hogy nemrég váltunk el egymástól.
- Nem sok. Találkoztam a kedvenc pizza futárommal.
- Tényleg?
- Hát, kellett egyek valamit ebédre.
- Mindig pizzát eszel?
- Nem. A chipset is szeretem.
Felnézek rá, így látom, hogy vigyorog.
- Na és veled mi történt?
- Karin látta, hogy nálad voltam.
- Igen?
Bólintok.
- Igen. Rögtön ki is faggatott.
- És? Mit mondtál neki?
- Nem sok mindent.
Valójában beszéltem neki az érzéseimről és a gondolataimról Felix kapcsán, de ezt Felixnek nem mondom el addig, amíg ő maga nem mond nekem valamit kettőnkről.
- Remélem, elmondja Bachmann-nak.
- Miért? – faggatom homlokráncolva.
- Így legalább végre leesik neki, hogy mi a helyzet.
- Miért, mi a helyzet? – kérdezem két hatalmas szívdobbanás között.
Felix sokáig hallgat, nem mond semmit.
- Elaludtál?
Egy kicsit oldalba bököm.
- Nem.
- Akkor?
Megint hallgat. Ebből persze leesik, hogy nem akar erről beszélni. De miért? Az a baj, hogy így viszont nem tudom, hogy mit akar tőlem.
- Egyedül vagy itthon?
Úgy döntök, témát váltok.
- Igen.
- Hogyhogy? A szüleid?
Már megint ez a hallgatás! Úgy látszik, nem jó témát vetettem fel…
- Elmenjek? – kérdezem nagy sokára.
- Ne.
Mintegy nyomatékosításként még jobban magához szorít.
- Akkor? Mit szeretnél?
- Mit szólsz még egy filmhez?
- Jó, de most te válassz.
Felix felkel és elmegy egy DVD-t keresni. Közben az jár a fejemben, hogy miért nem akar a bizalmába fogadni… hiszen én mindent elmondtam magamról.
Talán csak ki kell várnom azt, hogy magától kezdjen el beszélni.
De az mégis mikor lesz?
A film után megbeszéljük, hogy írok neki sms-t, ha ráérek délelőtt, majd hazajövök, lezuhanyozok és lefekszek.
Az egész film alatt Felix olyan távolinak tűnt. Mintha valami rosszat tettem volna azzal, hogy kérdezgettem, de hát nem tudhattam... Az igaz, hogy amikor először szóba hoztam azt, hogy miért van egyedül, láttam rajta, hogy nem akar róla beszélni, de abban bíztam, hogy ez idővel elmúlik.
Talán csak több idő kell.
De mégis mennyi?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése