2020. március 1., vasárnap

19. fejezet

Október 29., kedd

Délután Mel megint átjön hozzám, ezúttal viszont Ant is magával hozza, amit egyáltalán nem bánok, sőt. Így, hármasban azért mégiscsak jobb beszélgetni.
A beszélgetésünk során természetesen felmerül a halloween buli témája is. A lányok már visszajeleztek Ralphnak, hogy mennek, úgyhogy nagyon úgy néz ki, hogy már csak rajtam a sor.
- Miért nem akarsz jönni? – kérdezi Mel.
- Nem mondtam, hogy nem akarok menni, csak…
- De igen-t sem mondtál. – vág a szavamba összeráncolt homlokkal.
- Tudom. – felsóhajtok – De nem hiszem, hogy most jó társaság lennék egy bulin.
- Nélküled nem lenne az igazi. – mondja An szomorúan.
- Még átgondolom, rendben? Többet most nem mondhatok…
- Ez nekünk bőven elég. – mosolyog rám bátorítóan Mel, majd témát vált.


- Jo? 
- Tessék? – néz fel kíváncsian az előtte heverő papírhalmokból.
- Ráérsz most egy kicsit?
- Persze. Miről van szó?
Bemegyek a szobába és leülök Joval szemben.
- Ralphnál lesz csütörtökön egy halloween buli.
- És? – kérdezi homlokráncolva.
- Meghívott rá, de még nem adtam neki választ.
- Miért nem? – hátradől a székében.
- Nem is tudom. – megrántom a vállamat – Talán azért, mert hiszem, hogy jó ötlet lenne buliznom így, hogy anyu…
- Szóval azért nem akarsz menni, mert pénteken elseje van?
Tétován bólintok, mire Jo elmosolyodik.
- Szerintem emiatt nem kellene kihagynod ezt a bulit. – feláll, mellém lép, leguggol hozzám és megfogja a kezemet – Anyád sem akarná, hogy itthon szomorkodj.
Azt hiszem, hogy igaza van Jonak. Anyu mindig is támogatta az ilyen összeröffenéseket, különösen akkor, ha jó barátaim hívtak meg és most erről van szó, hiszen a lányok is ott lesznek, plusz az osztályunk többi tagja is.
Jora emelem a tekintetemet és halványan elmosolyodom.
- Rendben. Elmegyek. – jelentem ki határozottan – Köszönöm. – hálálkodok Jonak, majd megölelem – Most megyek és írok Ralphnak meg persze a lányoknak is.
Jo elégedetten bólogat, majd visszatér a félbehagyott munkájához.


Október 31., csütörtök

A lányok már kora délután átjönnek hozzánk, hogy legyen időnk rendesen elkészülni az esti bulira. 
Kezdő lépésként beöltözünk – zombinak. Mindannyian hasonló szerelésben fogunk majd virítani: szakadt farmer és szintén szakadt, de művérrel összefestett felső.
Mel egyik – számomra eddig ismeretlen – képessége az, hogy kitűnően tud sminkelni. Erre a képességére pedig szükségünk is lesz, hiszen mindhárman élőhalottnak öltözünk be, ehhez pedig jócskán szükség van sminkelési tudásra.
Mel először engem fest ki. Kezdetnek kapok egy alapozást, amitől szürkéssé válik az arcom és teljesen sápadtnak nézek ki, majd erre jön a fekete smink a szemem köré és a számra kékes színű rúzs kerül, ami még tökéletesebbé teszi a halotti külsőmet. 
- Hű! Ez durva. – állapítom meg a tükör előtt állva.
- Köszi. Pedig nem nagyon bonyolult.
- Nekem az. – megfordulok és Melre nézek, aki időközben elkezdte kifesteni Ant – Ha nem jön össze a színészkedés, még simán lehetsz sminkmester. – viccelődök vele, mire abbahagyja a sminkelést és oldalba vág.
An is hamar elkészül, így már csak maga Mel van soron. Persze felajánljuk neki, hogy segítünk, de nem kér a segítségünkből. Mondjuk, megértem. Nem hiszem, hogy képesek lennénk olyan jó munkát végezni, mint Mel.
Miután mindennel elkészülünk, lemegyünk Johoz, aki igencsak meglepődik, amikor meglát minket. 
A kezébe nyomom a fényképezőgépemet és megkérem, hogy csináljon rólunk néhány képet. Szó nélkül beleegyezik és ellő pár képet, sőt, ő maga is beáll közénk és így is csinál néhány fotót. Örök emlék marad, az már egyszer biztos.
A fotózkodásunk után kocsiba szállunk, mert Ralph a városban lakik és nem akarunk a zombis jelmezünkben buszozni, aztán meg gyalogolni a városban. Szerencsére Jo ma előbb el tudott szabadulni, ezért ő maga visz el minket kocsival.


Egy utolsó pillantást vetünk magunkra, majd becsengetünk. Ralph, John Kramerként nyit nekünk ajtót.
- Nagyon királyul néztek ki. – jegyzi meg vigyorogva, majd beenged minket a házba.
- Na és hol van Billy? – kérdezem a kis biciklis bábura utalva, mialatt a konyhába megyünk, hogy lepakoljuk a sütiket meg az innivalókat, amiket hoztunk.
- Billy házon kívül tartózkodik. – válaszolja sajnálkozva, majd megint elvigyorodik – De Amanda itt van. Gyertek!
A nappali most másképp néz ki, mint utoljára, mert a kanapé a fotelekkel együtt a falhoz lett tolva, hogy nagyobb hely legyen táncolni. 
Ettől függetlenül az osztályunk az ülőalkalmatosságoknál tanyázik, ezért feléjük vesszük az irányt.
Mindenkinek nagyon jó lett a jelmeze. Jan Norman Batesként Ghostface-szel, azaz Ollival beszélget valamiről. Az Addams Family is képviselteti magát Lara és Max személyében, akik Morticia és Gomez Addamset formálják meg ma este. Velük egy boszorkány, Lia beszélget. Rina Amandára, John Kramer segédjére jellemző ruhákban – és persze a malacfejes maszkban – feszít. Leon Drakula gróf bőrébe bújt, míg Matt Michael Myerst személyesíti meg.
Váltunk néhány szót arról, hogy kinek hogy telt eddig a szünet, majd, amikor a meghívottak nagy része megérkezik, Ralph feláll és tapsol néhányat, hogy mindenki rá figyeljen.
- Jó, hogy ilyen sokan eljöttetek a szokásos halloween bulimra. Érezzétek jól magatokat, bulizzatok sokat és - itt egy kis szünetet tart a nagyobb hatás kedvéért – kezdődhet a játék. – mondja vigyorogva, mire felnevetünk az ide illő beszólása miatt, majd hirtelen felhangosodik a zene és többen is felpattannak táncolni.
- Kajás vagyok. – jelenti be Max váratlanul.
- Tudod, hogy merre van a konyha. – reagálja le nem túl házigazdásan Ralph.
- Hé! Norman! Kajás vagyok. – szól oda Jannak, mire mindenki, még maga Jan is elröhögi magát.
Úgy tűnik most, hogy nincs Müller és olyan kép, amin Ralph valamelyik tanárral van, egymást kezdik el piszkálni – vagyis inkább az általuk megszemélyesített alakjukat.
- Most, hogy mondod… én is tudnék enni valamit. – állapítja meg Leon.
- Nézz körbe! Tele van a szoba potenciális kajajelöltekkel. – mondja Matt vigyorogva, majd leveszi a maszkját.
- Veled is aztán ki vagyok segítve. Inkább menj gyilkolászgatni. – javasolja és közben úgy vigyorog, hogy a vámpírfogai teljesen kilátszódnak.
- Bakker! – kiált fel teljesen váratlanul Lara és bosszúsan Maxra néz – Otthon hagytam a gépemet.
- És?
- Hogy akarsz képeket csinálni fényképezőgép nélkül? – kérdezi grimaszolva.
- Addamséknél kiborult a bili. – jegyzi meg Ralph, mire a srácok felnevetnek.
- Az én gépem itt van, ha az jó. – mondom Larának, aki erre rögtön mellém lép.
Kiveszem a táskámból a gépet, majd átnyújtom neki.
- Hú, köszi! Életmentő vagy.
- Kár, hogy magamon nem tudtam segíteni. – jegyzem meg kissé szomorkásan magamra mutatva, hiszen én most egy élőhalottat játszok, mire mindenkiből kitör a nevetés.
- Azt hittem, hogy a zombik agyatlanok. – fordul felém töprengve Ralph.
- Csak matekból. – vágja rá Leon, mire lazán nyakon csapom – Bocs, de ezt nem lehetett kihagyni.
Az ég felé emelem a tekintetemet.
- Hát persze. 
- Csináljunk csoportképet! – javasolja Lara, majd, mivel senki sem ellenkezik, rögtön készítünk néhány képet. 
Ezután persze sokan egyéni képeket is akarnak meg olyat, amelyiken barátokkal/barátnőkkel vannak, úgyhogy az egésznek az lesz a vége, hogy Lara a kezembe nyomja a gépemet és én fotózok. 
Amikor mindenki kipózolta magát, megint leülünk és visszanézzük a képeket.
- Nagyon jók lettek. – állapítja meg Leon mosolyogva.
- Köszönöm.
A mostani képek után Ralph meg akarja nézni a többi képemet is, de csak azok vannak a memóriakártyán, amiket még nálunk csináltunk Joval. 
- Ez ki? – érdeklődik meglepetten.
Szólásra nyitom a számat, de Mel megelőz.
- Alex tök helyes nagybátyja.
- Mutasd! – Lara kiveszi Ralph kezéből a fényképezőgépemet – Tényleg cuki.
- Lecserélnek, Max? – kérdezi a szemöldökét húzogatva Ralph.
- Dehogy. Morticia csak az enyém. – válaszolja vigyorogva.
Lara Maxra mosolyog.
- Ez igaz. 
Hirtelen felhangzik Mel egyik kedvenc száma, mire azonnal felpattan és persze magával húz engem és Ant is. Mivel mi is szeretjük ezt a számot, ugyanolyan jókedvvel táncolunk, mint Mel. 
Váratlanul valaki megfogja a karomat, mire megtorpanok és oldalra fordítom a fejemet. Matt áll mellettem és vigyorogva néz rám, majd Melre.
- Lekérhetem?
- Persze, csak ne vidd messzire. – válaszolja Mel kacsintva.
Matt kérdőn pillant rám, mire mosolyogva bólintok egy aprót és kissé arrébb megyek vele. 
- Haragszol még rám a péntek miatt?
- Nem. És te rám? 
Tagadólag megrázza a fejét, mire bólintok egyet. Most, hogy ezt megbeszéltük, lényegesen jobb kedvvel táncolok tovább.
Nem tudom, hogy miért, ki miatt, de a pörgős zenét felváltja egy lassú, ezért Matt a derekamra csúsztatja a kezét és magához húz. Azt hittem, hogy ilyen csak a romantikus filmekben létezik. Mondjuk egy romantikus filmben tuti, hogy nem lassúzna együtt Michael Myers egy zombival, ezért egy kicsit morbid látványt nyújthatunk együtt, de ettől függetlenül természetesen átölelem a nyakát és átadom magam a zenének.
- Jó, hogy itt vagy. – súgja a fülembe, majd kérdő tekintetemet látva folytatja – Nem tudtam, hogy eljössz-e a holnap miatt…
Bólintok.
- Nem akartam kihagyni a bulit és a többiek is győzködtek, hogy jöjjek.
- Jól tették. – mondja mosolyogva, majd elkomolyodik – Ami a holnapot illeti...
- Holnap valószínűleg nem leszek ilyen jó hangulatban, úgyhogy most bulizzunk. – vágok a szavába, mert most nem akarok emlékezni vagy arra gondolni, hogy holnap tuti össze leszek zuhanva.
Matt bólint egyet, egy ideig kifürkészhetetlen arccal néz rám, majd szó nélkül még szorosabban húz magához. 
Azt hiszem, nála ez jelenti azt, hogy támogat.


November 1., péntek

Hajnalban szörnyen álmosan és fáradtan ébredek, de amikor tudatosul bennem, hogy ma hová is megyünk, rögtön éber leszek. Sietősen kimászok az ágyból és nekiállok összekészülődni. 
Bő negyed óra múlva már a konyhában vagyok Joval. 
- Enned kéne, mielőtt elindulunk. – jegyzi meg a szemöldökét felhúzva.
- Lehet, de most képtelen vagyok enni.
- Te tudod. De ha éhes leszel, szólj és veszünk valamit.
Türelmetlenül dobolok az ujjaimmal a pulton.
- Jó, de most ne beszélj, hanem egyél!
- Igenis! – szalutál nevetve, majd folytatja a reggelizést.


Kifelé bámulok az ablakon és a mellettünk elsuhanó tájat figyelem.
- Mikorra érünk már oda?
- Nemrég indultunk el.
Kelletlenül bólintok. Ez igaz, de én már szeretnék ott lenni. Nagyon is. 
- És mennyi idő, mire Berlinbe érünk?
- Mivel már legalább fél órája úton vagyunk… – kezdi ironikusan, de amikor mérgesen ránézek, elkomolyodik – Még öt óra.
Bólintok. Tehát még öt óra és újra a szülővárosomban leszek. 


Remegő kézzel teszem le a sírra a virágokat. Jo féloldalasan magához ölel, én pedig nekidőlök. Mindketten csendben szemléljük a sírt. Egyikünk sem mond semmit, de nem is kell. 
Természetesen még most is szomorú vagyok anyu miatt, de most erősebbnek érzem magam, mint a temetéskor. Talán az eltelt idő miatt, Jo miatt vagy amiatt, hogy lettek új barátaim… nem tudom. Nem is ez most a lényeg.
Nagyjából egy órán át maradunk itt, majd, mivel eléggé hideg van, lassan elindulunk vissza, a kocsihoz. 


Vacsoraidőben érünk haza. Sikerül legyűrnöm kábé három falat kaját, majd mennék is fel a szobámba, amikor csengetnek. Kérdőn összenézünk Joval, majd az ajtóhoz megyek.
Matt háttal áll nekem, de a nyitódó ajtó hangjára megfordul. 
Behívom, majd miután ő is átesik a bemutatási procedúrán, felmegyünk a szobámba.
- Hogy vagy? – kérdezi nagy sokára.
- Megvagyok. – mondom vállvonogatva.
- Biztos?
Fürkésző pillantásai elől elfordítom a fejemet és inkább másfelé nézek – pechemre pont anyu fényképe kerül a szemem elé, amitől rögtön könnybe lábad a szemem. Azt hiszem, hogy most jön ki rajtam az, amit tegnap és a mai nap megpróbáltam visszaszorítani.
Feltehetően látszódnak rajtam a bennem végbemenő változások, mert Matt azonnal hozzám lép és magához ölel. 
Szomorúan felsóhajtok, mire Matt ad egy puszit a fejemre. Nem tudom, hogy miért, de nem is keresem az okát; válaszként – vagy sokkal inkább reakcióként – egészen egyszerűen csak szorosabban megölelem. 


Még vagy két órán keresztül nálunk marad, mielőtt hazamenne. 
Amikor lekísérem és az ajtóban elköszönök tőle, megbeszéljük, hogy holnap is átjön azért, hogy – az ő szavaival élve – „ne unatkozzak”. 
Becsukom utána az ajtót és bólogatok néhányat a levegőbe, abban ugyanis biztos vagyok, hogy vele nem fogok unatkozni…
…legyen bármilyen jellegű is a kapcsolatunk.

Kihívás




Szabályok:

1. Másold be a szabályokat és a kérdéseket a bejegyzés elejére!
2. Linkeld annak a nevét, aki jelölt téged!
3. Válaszolj a kérdésekre!
4. Ha van ötleted, használd ki a +1 lehetőséget! ;)
5. Jelölj te is bloggereket a játékra és linkeld az oldalukat!
6. Értesítsd őket a jelölésről!

Kérdések:
1. Hány évesen írtad az első történeted/versed? (Amit nem sulis háziként alkottál.)
2. Miről szólt?
3. Ki/Mi volt az oka, hogy elkezdtél írni? Honnan jött az ötlet?
4. Ki volt az első, akinek megmutattad valamelyik művedet?
5. Milyen zsánerben alkottál eleinte?
6. Hogyan írnád le a kezdeti munkamódszered, időbeosztásod?
7. Van-e valami érdekességed a kezdeti időkről, ami a legtöbb fejtörést okozta? Miért?
+1 Aquinia Faye kérdése: Honnan/Kitől merítetted annak a karakterednek a személyiségjegyeit (külső vagy belső), amelyhez a legközelebb érzed magad, amelyre a legbüszkébb vagy?

Válaszaim:
1. Hány évesen írtad az első történeted/versed? (Amit nem sulis háziként alkottál.)
Szégyen ide, szégyen oda, de nem emlékszem már rá. Azt tudom, hogy még általános iskolába jártam. Olvastam egy kalandos szerepjáték könyvet (Ian Livingstone: Halállabirintus), de nem tetszett, hogy mindig meghaltam benne. :D Ezért úgy döntöttem, hogy írok egy sokkal jobbat, ahol a cselekmény és maga az egész sokkal jobban elnyeri a tetszésemet... ettől függetlenül a mai napig ez az egyik kedvenc könyvem.
2. Miről szólt?
Valami csajos kis történet volt, igazából semmi extra, de az akkori gyerek-fejemmel nagyon elégedett voltam vele.
3. Ki/Mi volt az oka, hogy elkezdtél írni? Honnan jött az ötlet?
Nem volt sok barátom, ezért sokat voltam egyedül, így unaloműzőként kezdtem el anno írogatni.
4. Ki volt az első, akinek megmutattad valamelyik művedet?
Mivel sosem voltam/vagyok elégedett sem magammal, sem a műveimmel, ezért szándékosan sosem mutogattam meg őket senkinek. Azok közül, akik közel állnak hozzám, mindösszesen ketten tudnak arról, hogy írok, de ezt a blogot még ők sem látták soha.
5. Milyen zsánerben alkottál eleinte?
Eleinte a romantikusabb irány érdekelt, de manapság már sokkal inkább írok komorabb, szomorúbb hangvételű dolgokat. Ennek valószínűleg az az oka, hogy rájöttem, semmi sem fenékig tejfel és az élet elég szar is tud lenni, főleg az én esetemben.
6. Hogyan írnád le a kezdeti munkamódszered, időbeosztásod?
Régen is és most is akkor írtam/írok, ha időm engedi vagy ihletet kaptam. Aki esetleg régóta követi a blog eseményeit, láthatja, hogy eltűntem az elmúlt 1 évben. Ennek sajnos magánéleti okai voltak, de mivel elég sok időt és energiát fektettem már ebbe az oldalba és a történetekbe, ezért sajnálnám, ha csak úgy abbamaradna. Úgy gondolom, az a minimum, ha a megkezdett sztorikat befejezném, szerintem legalábbis ez lenne a fair az olvasókkal szemben.
7. Van-e valami érdekességed a kezdeti időkről, ami a legtöbb fejtörést okozta? Miért?
Saját magam. Régen úgy éreztem, hogy nem vagyok elég jó, hogy nem tudok elég jól és érdekesen írni, éppen ezért nehezen is tudtam zöld ágra vergődni egy-egy történettel kapcsolatban. Ezen úgy lendültem túl, hogy rendet kellett tennem a fejemben: azaz mindegy, mit és hogyan írok, csak írjak, mert ez boldoggá tesz. Lehet, hogy senkit sem fog érdekelni, de legalább alkottam valamit - még ha csak a saját örömömre is.
+1 Aquinia Faye kérdése: Honnan/Kitől merítetted annak a karakterednek a személyiségjegyeit (külső vagy belső), amelyhez a legközelebb érzed magad, amelyre a legbüszkébb vagy?
Nem neveznék meg konkrét kedvencet, hiszen mindegyik történetemet én írtam és mindegyiknek megvan a maga kis varázsa - legalábbis nekem. 

Az én +1 kérdésem: Volt már olyan, hogy abba akartad hagyni a blogod írását vagy esetleg már abba is hagytad? Ha igen, miért?

Kihívottjaim: Aquinia FayeDoloresCecily

2020. február 16., vasárnap

Vélemények

Happy-pets16
"My world My life My feelings My stories
2015.03.23 18:25
Ez egy nagyon jó blog! Több történet is van rajta, ugyanaz a lány írja aki az Einstein Gimit. A stílusa, a történetek is nagyon jók! WEBOLDAL LINKJE: myworldmylifemyfeelingsmystories.blogspot.hu"

Happy-pets16
"Einstein gimi
2015.03.23 18:20
Egy szóval tudnám jellemezni a blogot: imádom!  Nagyon jó a történet, ahogy a lány ír, a stílusa! Csak ajánlani tudom! WEBOLDAL LINKJE:  einsteingimi.blogspot.hu"



18. fejezet

Október 26., szombat

A csengetés hangjára elszakítom a tekintetemet a fényképről, amit a kezemben szorongatok. Leteszem az asztalra, majd felkelek, az ajtóhoz lépek és kinyitom azt.
Leon áll az ajtóban.
- Szia!
- Szia! – mondom halkan.
- Gondoltam, megnézem, hogy vagy.
Bólintok, majd szélesre tárom az ajtót és beengedem Leont. 
- Kérsz valamit inni?
- Nem, köszi.
Bemegyünk a nappaliba. Visszaülök a korábbi helyemre és Leon is csatlakozik hozzám. Kezébe veszi az asztalon hagyott fényképet és figyelmesen megnézni, majd rám emeli a tekintetét.
- Ő anyukád?
Megint csak bólintok egyet. 
- Nagyon szép.
- Igen. Az volt. – suttogom magam elé könnyáztatta tekintettel.
Visszarakja a fényképet az asztalra.
- Tudod… Ralph néha elég hülye tud lenni, de alapjában véve rendes gyerek.
- Lehet, de… – elfordítom a fejemet Leonról és lefelé pillantok – elhiszed, hogy ez most engem nem vigasztal?
Leon nagyot sóhajt, majd szó nélkül magához ölel. Felhúzom a térdemet és jólesően hozzábújok. 
Az egyik kezével végigsimít a hajamon. 
- Szeretnék segíteni neked, de nem tudom, hogyan. – mondja meglehetősen lágy hangon.
- Az elég, hogy most itt vagy. 
Nem tudom, hogy mennyi ideig ülünk már itt szótlanul, de őszintén szólva, nem is nagyon érdekel. Persze még szomorú vagyok a pénteki vitáim miatt, de az, hogy Leon magához ölel, érzem a testéből kiáradó hőt és a szívverését is… ezek mind eléggé nyugtatóan hatnak rám. 
- Jó, hogy átjöttél. – töröm meg halkan a kialakult csendet.
- Bármikor. – válaszolja és annak ellenére, hogy most nem látom az arcát, száz százalékig biztos vagyok abban, hogy mosolyog.


Leon egészen délutánig nálam marad, de nem sokáig vagyok egyedül, mert megint csengetnek. 
Ezúttal Ralph jött el hozzám.
- Szia! – köszönök neki meglepetten.
- Szia! Én… szóval…
- Be akarsz jönni? – kérdezem tőle, mert láthatóan nagyobb zavarban van, mint én.
- Igen. Kösz.
Ralph bejön, majd az előszobában megtorpan.
- Azért jöttem, mert… sajnálom. Nem akartalak megbántani vagy ilyesmi...
- Tudom. Semmi gond.
- Tényleg? – kérdezi kétkedve.
Felsóhajtok.
- Tényleg. Azt hiszem, hogy egy kicsit túlreagáltam…
- Az én hibám. – mondja rosszkedvűen.
- Nem tudtad, hogy miért jöttem el Berlinből.
- Ez igaz. De akkor is. – jegyzi meg tétován, majd felsóhajt – Igazából nem veled volt bajom.
Bólintok. Sejtettem, hogy Ralph a kialakult helyzet miatt volt ilyen hülye hangulatban, de ettől azért még nem kellett volna rám zúdítania a baját.
- Most akkor… – egy pillanatra elgondolkozik – szent a béke, új csaj?
Elmosolyodom, amikor Ralph „új csaj”-nak hív. Mindenki rám fog aggatni egy becenevet vagy mi? Na, nem mintha zavarna. Inkább hívjanak úgy, ahogy akarnak (jó, azért nálam is van egy határ) ahelyett, hogy veszekednénk egymással.
- Igen. 
- Király. – állapítja meg immár vigyorogva – Most viszont megyek, ha nem gond. Nem akarom, hogy meggondold magad. – mondja kacsintva.
Mosolyogva megcsóválom a fejemet, majd elköszönünk egymástól és becsukom Ralph után az ajtót.


Október 28., hétfő

Épp egy film kellős közepén tartok, amikor megrezzen a mobilom. Leállítom a filmet és megnézem a kijelzőt – Mel küldött egy sms-t, amiben azt kérdezi, hogy nincs-e kedvem futni egyet vele. 
Mivel nincs semmi halaszthatatlan dolgom és amúgy is egyedül vagyok itthon (Jo dolgozik, neki nincs szünet), visszaírok neki egy beleegyező választ, majd sietősen felkelek és átöltözök valami kényelmesebb futós cuccba.


- Kész vagyok. – jelentem be a futásunk végén hulla fáradtan, majd ledőlök a fűbe.
- Én is, ne aggódj.
- Sokra megyek vele.
- Ez igaz. – egy röpke pillanatra töprengő fejet vág, majd elvigyorodik – Vedd úgy, hogy szolidaritásból én is agyonhajtottam magam.
- Oh, köszi. 
Néhány másodpercig csak a levegővételre koncentrálok, illetve arra, hogy az oxigén egyáltalán eljusson a tüdőmbe – már ha egyáltalán rendelkezek még ilyen szervvel. 
Mel is lefekszik mellém, majd kis idő múlva felkönyököl.
- Tulajdonképpen… a suliban sokkal inkább motiváltabb vagyok.
Felé fordítom a fejemet és felhúzott szemöldökkel nézek rá.
- Tényleg? 
- Aha. Ott legalább minden egyes kör végén látom Lehmann formás hátsóját. – mondja vigyorogva.
Hitetlenül felnevetek .
- Értem. Én meg már azt hittem, hogy azért vagy olyan lelkes az órán, mert szereted.
- A tesit vagy a tanárt? – kérdez vissza egy kacsintás kíséretében.
Hitetlenül megrázom a fejemet, ezzel egy időben pedig kissé oldalba is lököm.
- Lökött vagy. – állapítom meg mosolyogva.
Megvonja a vállát.
- Nem újdonság.
Nagy nehezen felállok és a kezemet nyújtom Melnek.
- Sajnos velem kell beérned a visszaúton is. 
- Nem baj. Veled legalább ki tudom pletykálni a pasikat. 
- Egy-null nekem? – kérdezem, miközben Mel megfogja a kezemet és felsegítem.
Vigyorogva bólint egyet.
- Igen, de még Lehmann is játékban van. Tudod, akinek ilyen jó a hátsó fele, azt elég nehéz nem figyelembe venni…
Megcsóválom a fejemet. Igaza volt Melnek pénteken. Ha ő és An nem lennének most mellettem, valóban lényegesen jobban unatkoznék.
Összenevetünk, majd elindulunk visszafelé.


A futásunk után Mel bejön hozzánk, hogy egy kicsit még beszélgessünk. 
- Tudnék enni egy kis jégkrémet. – jegyzi meg elgondolkozva.
- Vanília? 
Mosolyogva elkezd bólogatni.
- A kedvencem.
- Nekem is. – válaszolom neki, majd átmegyünk a konyhába.
Kiveszek a mélyhűtőből két kis dobozos jégkrémet és a pulthoz telepszünk.
Alig eszünk a jégkrémünkből, amikor hazaérkezik Jo. Először meglepetten látja, hogy vendégünk van, de aztán hamar összeszedi magát és köszön Melnek. 
Bemutatom őket egymásnak, mert Mel eddig mindig olyankor volt csak nálunk, amikor Jo nem volt itthon, így ők még nem találkoztak személyesen.
- Jégkrém? Ilyenkor? – kérdezi felhúzott szemöldökkel.
- Megkívántuk. – jelentem be neki vállvonogatva.
- De ősz van. És hideg van kint.
- Futni voltunk és most pótoljuk az elveszített kalóriákat. – mondja Mel vigyorogva, mire mindannyian felnevetünk.


- Tök helyes. – értetlen tekintetemet látva felsóhajt – A nagybátyád.
Megvonom a vállamat. Mit is mondhatnék erre?
- An is ezt mondta.
- És igaza is van. – egy kicsit eltöpreng – Van barátnője? – kérdezi mohón.
- Hé! Ő a nagybátyám.
- Szóval információkat hallgatsz el előlem csak azért, mert ő a nagybátyád. Hát, jól van, ezt megjegyeztem. – mondja látványosan duzzogva, amitől muszáj vigyorognom, ami miatt ő maga is elvigyorodik – Ne már! Most kiestem a szerepemből.
- Szép alakítás volt. Ezért jársz drámaszakkörre?
- Jaja. Tudod, hogy mi a szerepálmom?
- Na mi?
- Rómeó és Júlia.
- És te melyiküket akarod eljátszani? – kérdezem tőle vigyorogva, mire bosszúsan vállon csap – Oké. Visszaszívtam. 
- Akkor jó. – ábrándosan elmosolyodik – Én Júlia lennék.
- Na és Rómeó szerepére kit szánsz?
- Természetesen Lehmannt. Ki mást?
Homlokráncolva, de továbbra is vigyorogva nézek a barátnőmre.
- De a történet vége nem végződik túl jól.
- Lehmannért érdemes lenne meghalni. – mondja komolyan, mire megint összenevetünk.
Hát komolyan mondom, kész vagyok Meltől.
Az órájára néz.
- Hú! Lépnem kell.
- Tényleg muszáj menned? – kérdezem tőle gyámoltalan arcot vágva.
- Ne nézz így rám!
- Hogy? 
- Hát így! Akár egy kidobott kiskutya. A végén még örökbe fogadlak. – mondja kissé bosszúsan.
Felnevetek.
- Akkor legalább nem mennél el.
- Ez igaz, de akkor a kertünkben kéne aludnod. – jegyzi meg vigyorogva.
- Na, köszi. 
- Tényleg mennem kell, de holnap átjövök. – mondja, majd búcsút int és elmegy.


- Aranyos.
- Kicsoda? – pillantok fel a nagybátyámra kíváncsian.
- Hát Melanie.
- Mel. – javítom ki mosolyogva.
- Neked Mel, mert a barátnőd. Nekem Melanie, mert én még csak ma ismertem meg.
- Ezt ha lehet, ne hangoztasd előtte.
- Miért? – kérdezi összeráncolt homlokkal.
- Azért, mert helyesnek tart és a végén még bátorításnak venné. – közlöm vele vigyorogva.
Jo egy pillanatig meglepetten néz rám, de aztán elmosolyodik.
- Ezek szerint akkor még mindig vonzó és ellenállhatatlan vagyok. – állapítja meg hülyéskedve.
- Hát persze. Mondtam, hogy szerezz magadnak valakit.
- Akkor kiről ábrándoznának a barátnőid? – kérdezi beképzelten vigyorogva, majd, miután hozzávágom a kezemben lévő kémiakönyvet (valamire legalább ezt is tudom használni, mert tanulni semmi kedvem sincs belőle), elkomolyodik – Jól van na. Nem mondtam semmit.
- Na azért. – bólintok elégedetten.


Este már-már automatikusan belépek face-re. Az értesítések között van egy meghívó is, méghozzá Ralph halloween bulijára. 
Megnézem az eseményt és akkor látom, hogy az egész osztályunk meg lett hívva meg rajtunk kívül még néhány ember, akiket nem ismerek. 
Régen voltam bulizni és Jo tuti elengedne, úgyhogy akár mehetnék is, de… de nem igazán van bulis hangulatom, különösen úgy, hogy közeleg november elseje…
Végül úgy döntök, hogy egyelőre még nem jelzek vissza a meghívással kapcsolatban, mert mielőtt határozott választ adnék, még egyszer átgondolom, hogy mit is csináljak.

2020. február 15., szombat

17. fejezet

Október 25., péntek

Ma nemcsak az osztályunkban, hanem az egész suliban jó a hangulat, ami nem is csoda, tekintve, hogy ma van a szünet előtti utolsó tanítási nap. Hat tanórával később megkezdődik a kilenc napos őszi szünetünk. 
Jó, ez mondjuk nem számít olyan soknak, de azért mégiscsak néhány suli-mentes nap. 
A nyelvtan óra tulajdonképpen eseménytelenül zajlana, ha a fiúk nem találták volna ki azt, hogy így, a szünet előtt kissé megszívatják a tanárnőt.
- Ma a retorikáról fogunk tanulni. – jelenti be a tanárnő lelkesedve, majd a tábla felé fordul.
- Tanárnő!
Berger visszafordul.
- Tessék, Ralph?
- Nem megyünk át a könyvtárba? – kérdezi ártatlanul pislogva Bergerre.
A tanárnő homlokráncolva néz Ralphra.
- Miért mennénk oda?
- A múlt órán azt tetszett mondani, hogy ma, a szünet előtt a könyvtárban leszünk.
Berger egy pillanatra eltöpreng.
- Tényleg ezt mondtam volna? – kíváncsian körbepillant az osztályunkon.
Mindenki kisangyalként bólogat, mire a tanárnő bólint egyet.
- Rendben. Akkor fogjátok a cuccaitokat és menjünk át a könyvtárba!
Visszafojtott vigyorgással összepakolunk és eleget teszünk a tanárnő kérésének.
Tulajdonképpen ma nem is kéne a könyvtárban lennünk, de sejtem, hogy Ralph miért pont ide akart jönni: itt ugyanis vannak gépek és nyilvánvaló, hogy gépezni akar.
Berger ettől függetlenül rendületlenül mondja a magáét, de nem sokan figyelnek rá, talán csak mi, lányok. Meg persze Jan. 
- Miért nem gépezel? – kérdezi tőlem Matt, aki most mögöttem ül, mivel a könyvtárban két hosszú sorba vannak rendezve az asztalok.
Kissé hátradőlök, hogy Matt hallja a válaszomat.
- És akkor ki fog helyettem jegyzetelni? 
- Minek jegyzetelni? Következő órán majd azt mondjuk neki, hogy a mai anyagot adja le újra, aztán kész. 
- Szerinted beveszi kétszer?
- Miért ne? – lazán legyint egyet – Amúgy meg ezt a könyvtáros marhaságot tavaly már vettük.
- Nem baj.
Matt megint vállat von, majd visszafordul az asztalához, én pedig tovább folytatom a jegyzetelést.
Kémián Jan és Olli felel. Jan egyest, Olli pedig hármast kap, majd a tanárnő tovább magyaráz a kémia „szépségeiről”.
Alig, hogy Müller kiteszi a lábát a teremből, Ralph felpattan és üdvrivalgásban tör ki.
- Ma nem feleltem! Ez az!
- Még lesz vele egy biológiánk. – jegyzi meg vigyorogva Leon.
Ralph morcos képet vág és visszaül a helyére.
- Na, köszi. Muszáj volt elvenned a kedvem?
- Én csak a tényeket közöltem veled. 
Az angol elég lazára sikeredik, mert a tanár nem akar minket zargatni így, a szünet előtt, amivel persze mindenki tökéletesen egyetért.
Angol után megint Müller jön be hozzánk, ezúttal a biológia miatt.
Müller nincs tekintettel arra, hogy ez az utolsó nap, mert megint felelünk. An és Rina is hármast kap. Csoda lesz, ha esetleg egy órán nem fog feleltetni.
Matekon is tanulunk, de legalább nem írunk. Ez azért elég jó dolog. Azt hiszem, hogy most Schneider nőtt egy kicsit a szememben.
Utolsó órán az ofő homlokráncolva jön be hozzánk.
- Játszunk, tanárnő? – kérdezi Ralph.
- Nem. Sok megbeszélnivalónk van. – a tanárnő leteszi a cuccait az asztalra – Talán kezdjük ott, hogy miért vertétek át Berger tanárnőt?
- Ezt hogy tetszik érteni? – pislog Ralph ártatlanul.
- Úgy, ahogyan kérdeztem. A tanárnő teljesen más anyagot adott le nektek, mint ami elő volt írva mára. 
- De hát ez nem a mi bajunk. – szólal meg Matt is.
- Az attól függ. A szünet utáni első órán ugyanis dolgozatot fogtok írni a mai anyagból.
- A könyvtárhasználatból? – kérdezi meghökkenve Ralph.
- Természetesen nem. Retorikából.
- De azt nem is vettük.
Frau dr. Stein tanácstalanul széttárja a karjait.
- Akkor talán nem kellett volna megvezetni a tanárnőt.
Mindenki hangosan kinyilvánítja a nemtetszését az ofő felé, de ő nem tud mit kezdeni a kialakult helyzettel. Amikor ezzel mindenki tisztában lesz, néhányan elkezdenek egymással vitatkozni.
- Te meg a hülye ötleteid… - morogja dühösen Lara.
- Hé! Ne fogd rám! Mindenki benne volt!
- Ez nem igaz! Te kezdted az egészet.
- Lehet, de akkor is benne voltál. – mondja teljesen nyugodtan Ralph.
Ami igaz, az igaz. Végső soron mindenki támogatta Ralphot és az ötletét, amikor Berger rákérdezett. Az más kérdés, hogy az ilyen jellegű dolgok soha nem maradnak titokban…
- Én tuti, hogy nem fogok írni. – jelenti ki határozottan Matt.
- Pedig muszáj lesz. – vágja rá csípősen Rina.
- Hozzád meg ki szólt? – kérdezi összeszűkülő szemekkel Matt.
- Tudd ám, hogy kivel beszélsz így!
- Miért, kivel?
- Hé! Hagyd békén Rinát. – védi meg a „se veled, se nélküled” barátnőjét Ralph.
- Na, te főleg hallgass, Ralph! – szól közbe Leon is.
Az ofő tanácstalanul kapkodja ide-oda a fejét. Nincs a helyzet magaslatán, pedig jó lenne, ha valami történne, mert megfájdul a fejem, ha még sokáig ezt a ricsajt kell hallgatom.
Úgy döntök, hogy magamhoz veszem a szót.
- Mi lenne, ha egy kicsit befognátok? – fordulok hátra kíváncsian.
- Nézd má’! Az új csaj azt hiszi, hogy ő itt a főnök. – mondja nekem gúnyosan Ralph.
- Egyáltalán nem hiszem azt.
- Ja, tényleg nem. Nem fogom hagyni, hogy rám verjétek a balhét csak azért, mert te is megszólaltál.
- Szeretném meghallgatni a tanárnő mondandóját. Ez olyan nagy baj? – pillantok rá kissé idegesen.
- A régi sulidban is ekkora stréber voltál? – kérdez vissza lenézően – A stréberek rohadtul nem kóserek. Nem csoda, hogy leléptél onnan. – gúnyosan végigmér – Talán innen is szabadulni akarsz? Csak mert vissza lehet ám menni bármikor.
Egy pillanatra elakad a szavam, ahogy eszembe jut a régi sulim, a régi otthonom, a régi életem…
- Állítsd le magad, Ralph! – szólal meg dühösen Leon.
- Nehogy már őt védd! – kéri ki magának mérgesen.
- Fejezd be! – utasítja Matt Ralphot.
Anen és Melen kívül csak ők ketten ismerik az előzményeket, ezért igazán jól esik, hogy megvédtek, de… de azt, amit Ralph mondott, nem lehet ennyivel elintézni. 
- Ralph, hozd ki az ellenőrződet! – mondja a tanárnő ellentmondást nem tűrő hangon.
- Tessék? Miért?
- Azért, mert én azt mondtam.
- Nincs itt.
A tanárnő bólint, majd kinyitja a naplót és beleír.
- Nos! – becsukja a naplót – Most pedig kérem a nyomtatványaitokat a csereprogrammal kapcsolatban. 
A tanárnő körbesétál a teremben és mindenkitől begyűjti a papírokat. 
- Rendben. Úgy látom, hogy mindenkit elengednek. – jegyzi meg, miután egyesével megnézte a papírjainkat – A következő, amiről beszélnünk kell…
A tanárnő folyamatosan magyaráz, de képtelen vagyok rá figyelni. Folyton az zakatol a fejemben, amit Ralph mondott.
Igazából nem mondott annyira sértő dolgot, de még érzékenyen érint az, ha szóba kerül a régi életem.
Erősen kell tartanom magam, pedig legszívesebben sírva fakadnék. Az ajkamba harapok és megpróbálom elterelni a gondolatomat, de nem megy. 
Amikor az ofő elköszön tőlünk és elhagyja a termünket, szó nélkül felkelek és kimegyek a mosdóba.
Alig, hogy beérek, elerednek a könnyeim.


- Alex?
An hangját hallva kijövök az egyik fülkéből.
- Igen? – kérdezem szipogva.
Szánakozva végignéz rajtam.
- Azt akartam megkérdezni, hogy jól vagy-e, de most már felesleges.
Bólintok. Nyilvánvalóan úgyis látja rajtam, hogy sírtam.
An hozzám lép és megölel. 
Hirtelen nyílik az ajtó és megjelenik Mel is. Szótlanul végigmér minket, majd ő is csatlakozik hozzánk egy csoportos ölelés erejéig.
- Nem is tudom, hogy mi lenne velem nélkületek. – jegyzem meg, amikor elszakadunk egymástól.
- Halálra unnád magad. – vágja rá Mel, mire Annel elmosolyodunk. 
Igen. Ebben teljesen biztos vagyok. Rajtuk kívül van más is az osztályból, akit bírok, de nélkülük tényleg teljesen más lenne a suli.
A csaphoz lépek és megmosom az arcomat. Még jó, hogy vízálló a sminkem, így nem kenem szét. Hülye gondolat, nem? Lelkileg szinte ugyanott tartok, mint a költözésemkor, de engem mégis az foglalkoztat, hogy ne menjen tönkre a sminkem. 
- Mit szólnál ahhoz, ha mindketten átjönnétek hozzám? – kérdezi Mel kíváncsian.
Megtörlöm az arcomat, majd a lányok felé fordulok.
- De te péntekenként Ralphnál szoktál lenni.
- Szoktam. – keresztbe fonja a karjait a mellkasa előtt – Jól mondtad. Ezek után várhatja, hogy menjek.
- De hát… 
- Te oda akarsz menni?
- Ralphhoz? Dehogy.
Mel elégedetten bólint egyet.
- Rendben. Akkor ezt megbeszéltük. – An felé fordul – És te?
- Benne vagyok.
- Akkor menjünk a cuccainkért, aztán lépjünk, mert nélkülünk megy el a busz. – indítványozza Mel.
Egy futó pillantást vetek még a tükörbe. Mivel aránylag normális fejem van a sírás után is, a lányokkal együtt elhagyom a mosdót.
A termünkben már csak néhányan vannak: Matt, Leon, Rina és… és Ralph.
Szótlanul összepakolok, majd elsőként megyek ki a teremből. Inkább a folyosón várom meg őket, semmi kedvem most Ralph-fal egy légtérben lenni.
Néhány másodperccel később nyílik a termünk ajtaja és kilép rajta Matt és Leon. Mindketten idejönnek hozzám.
- Jól vagy? – kérdezi kedvesen Leon.
Nem túl meggyőzően bólogatok.
- Persze.
- Nem gondolta komolyan. – szólal meg Matt, mire kérdőn felpillantok rá – Nem tudta a sztoridat.
- Te kérsz bocsánatot helyette?
- Nem. Én…
- Várjunk! – szakítom félbe türelmetlenül, amikor még egyszer lepörgetem magamban azt, amit az előbb mondott – Azt mondtad, hogy „nem tudta”?
- Ja.
Egy pillanatra lehunyom a szememet.
- Szóval elmondtad neki?!
- Ha tudta volna, nem mondja azt, amit.
Keserűen elhúzom a számat.
- Az lehet, de semmi köze hozzá! – vágom a fejéhez dühösen.
Hogy képzeli, hogy kiteregeti az életemet csak úgy? Mivel az én életem, annyi jogom már csak lehet, hogy én dönthessem el azt, hogy kinek mondom el.
- Most miért vagy ilyen? Nincs ebben semmi extra. – jelenti ki idegesen.
- Jó, hogy te ezt így látod. – mondom neki keserűen.
Szerencsére megjelenik An és Mel, így nem bonyolódunk hosszabb vitába.
- Nem megyek. Felejtsd el! – szól vissza Mel a terembe (gyanítom Ralphnak), majd bevágja az ajtót és hozzánk lép – Indulunk?
Bólintok, gyorsan elköszönök a fiúktól, majd elindulunk Melhez. 


A délutánt átbeszéljük a lányokkal. Sok téma felmerül a beszélgetésünk során. Többek között azt is megdumáljuk, hogy a szünetben mindenképpen összefutunk majd.
Vacsoraidőben aztán elköszönünk egymástól és Annel együtt hazamegyek.
Ez persze csak elméletben ilyen egyszerű, mert a házunk előtt megállunk még egy kicsit beszélni, mielőtt végleg elválnánk egymástól.


- Már azt hittem, hogy nem jössz. – jegyzi meg évődve Jo.
- Bocsi. Eldumáltuk az időt.
- Nem gond. Tudtam, hogy merre vagy, úgyhogy így okés az, hogy egy kicsit később jöttél.
Bólintok. Jo nagyon laza, szerencsére nem akad fenn egy kis késésen. Igazából amíg jó jegyeket hozok haza, addig bármeddig kimaradhatok, természetesen azzal a feltétellel, hogy mindig megmondom vagy megírom neki, hogy merre járok.
- Mi volt ma a suliban?
Amíg a lányokkal voltam, nem jutott eszembe egyáltalán a kis vitám Ralph-fal, de most… megint megrohannak az emlékek. Ráadásul Matt-tel is összevesztem… 
- Alex?
Kibuggyan egy könnycseppem és végigfolyik az arcomon. Jo azonnal felpattan és magához ölel.
- Semmi baj. – tudom, hogy ezt vigasztalásnak szánta, de én mégis elsírom magam – Mit tegyek, hogy jobban érezd magad? – kérdezi kissé kétségbeesve.
Felemelem a könnyáztatta arcomat és a nagybátyámra pislogok.
- Forró csokizol velem?
Halványan elmosolyodik.
- Hát persze. 
Bólintok, majd ismét a mellkasához bújok. 
Az egyetlen helyhez, ahol megtalálhatom a lelki békémet.

2019. december 1., vasárnap

16. fejezet

Október 14., hétfő

- Azonnal vedd le! – mondja dühösen Ralph Mattnek.
Aha. Tehát még mindig arról az ominózus képről van szó... 
- Kizárt, hogy levegyem. Tök cukik vagytok együtt. – megrebegteti a szempilláit és visszafogottan mosolyog, majd, amikor mindenki elneveti magát, ő is hangosan felnevet.
- Ne már! Olyan…
- Édi? – szól bele a kialakuló szívatásba Leon.
- Gáz. – oltja le a lelkesedést gyorsan Ralph.
Matt vigyorogva vállat von.
- Ez van, öreg. 
- De hát…
A falat támasztó Leonhoz lépek, amíg Ralph szinte vörös fejjel tovább vitatkozik Matt-tel.
- Mi lett tegnap este a vége? – kérdezem tőle a tegnap esti komment-áradatra utalva.
- Kábé az, amit most látsz. – a fejével a fiúk felé bök – De Ralph idegei kezdik felmondani a szolgálatot. – jelenti be vigyorogva.
- Gonoszak vagytok. – állapítom meg mosolyogva.
- Csak egy egészen kicsit. – mondja egy hasonló mosoly mellett.
Hitetlenül megrázom a fejemet.
- Ja, persze.
Csengetés előtt néhány perccel felmegyünk a termünkbe. 
A fizika órát is feleléssel kezdjük. Jan és Olli is egyest kap, úgyhogy mindenki elégedett és továbbmegyünk az anyaggal. 
A szünetben tovább folytatódik Ralph szívatása.
- Ugye hoztál Nina néninek valami ajándékot? – kérdezi Matt vigyorogva.
- Szerintem az is elég lenne, ha tanulna az órájára. – jegyzi meg Leon, majd összeröhögnek Matt-tel.
Azt hiszem, hogy egyet kell értenem azzal a kijelentéssel, miszerint a fiúk később érnek... Vagy, ahogy így elnézem őket, lehet, hogy soha.
Biológián is felelünk. Leon hármasra felel, míg Ralph hatosra, mert nem tud semmit sem az anyagból.
Matt vigasztalóan vállon veregeti Ralphot.
- Azt hittem, hogy jó jegyet kapsz tőle, amiért együtt vagytok. 
- Nem adhat neki jó jegyet, mert akkor kiderülne, hogy kavarnak. – javítja ki Matt mondatát Max.
Ralph szemrehányón néz Larára.
- Nem úgy volt, hogy beolvasol neki a tegnapi miatt?
Lara bólint egyet.
- De. És ez meg is történt. 
- Na de…
- A hülyeségetekhez semmi közöm. – mondja felemelt kézzel.
A nyelvtan és a matek eseménytelenül telik. Amikor a szünetben mindenki elindul lefelé, megállítom Mattet.
- Beszéltél Ollival?
Azért csak most kérdezem meg ezt tőle, mert eddig végig Ralph vérét szívták és nem igazán volt módom arra, hogy kettesben beszélhessek vele.
- Még nem.
- És mikor fogsz?
- De sürgős valakinek. – állapítja meg felhúzott szemöldökkel.
- Nem az. – kétkedő tekintetét látva felsóhajtok – Na jó, az.
- Kaja után megkérdezem. Oké?
Beleegyezően bólintok, majd a többiek után megyünk.
Etikán kivételesen tanulunk, mert Christina szerint ideje jövő héten ideje megírnunk az októberi dolgozatot, hogy legyen elég jegyünk félévkor. 
A napot Schäfferrel, azaz törivel és persze feleléssel zárjuk. Először Ant hívja ki a táblához, majd Melt. Míg An hármast, addig Mel kettest kap, majd az óra hátralevő részében belekezdünk a következő anyagba.
Óra után összepakolok és a lányokkal elmegyünk sétálni meg nézelődni addig, amíg nem lesz a kosáredzés. Ma Lara is csatlakozik hozzánk, úgyhogy négyesben indulunk neki a városnak.


Negyed négykor már újra a suliban, egészen pontosan a tesi teremben vagyunk. Mint mindig, most is kényelembe helyezzük magunkat és így várjuk, hogy felbukkanjanak a srácok és kezdetét vegye az edzés.


Az edzés végén a lányokkal megyek haza, plusz velünk tart Matt és Leon is, mert ugyebár ők is arrafelé laknak, mint mi, de mivel társaságban vagyunk, ráadásul An is itt van, nem tudom kifaggatni Mattet. Na mindegy. Majd holnap. Talán. Ha addigra lecseng ez az egész Ralphos-Mülleres történet, ugyanis ma a fiúk a szünetekben ezzel voltak elfoglalva, ezért sem tudtam beszélni Matt-tel.


Este épp egy jó filmet keresek, amit megnézhetnék, amikor jelez a mobilom, hogy sms-em jött. 
Meglepetten látom, hogy Matt írt. Gyorsan (és mivel Mattről van szó, extra gyorsan dobogó szívvel) megnézem az üzenetét. Azt írja, hogy beszélt Ollival és holnap elmondja, hogy mi volt.
Visszaírok neki egy „oké”-t, mire ő is válaszol. Megkérdezi, hogy nincs-e kedvem felmenni Fb.-ra. Egy pillanatig csodálkozva pislogok a kijelzőre, majd egy gyors válasz után az ölembe veszem a laptopomat.
Ki tudja, miért, de most valahogy már nincs kedvem filmet nézni… 


Október 15., kedd

Földrajzon térképismeretből felelünk. A felelők sorát Lara nyitja meg. Őt követi Max, majd Lia. Mindhárman simán túlélik a felelést és egyest kapnak. A sort Ralph zárja, akinek igencsak meggyűlik a baja a térképpel, mert nem igazán tudja, hogy melyik város merre is található. Végül kap egy kegyelem-ötöst, ami igazából nem túl jó jegy, de ő mégis határtalanul örül neki.
- Azt hittem, hogy csak a nők nem értenek a térképekhez. – jegyzi meg Leon töprengve, amikor Schäffer kimegy a termünkből, majd összevigyorog Matt-tel.
- Hé! Én egyest kaptam! – kéri ki magának Max.
- Igaz. Bocs.
- Amúgy… hogy lehet, hogy ötöst kaptál a semmire? – kérdezi Matt – Csak nem… Schäffer az újabb „áldozatod”? – találgat vigyorogva.
Ralph szörnyülködve néz végig az osztályunkon.
- Ugye nem fényképeztetek le, amíg a táblánál voltam?
Leon ártatlanul pislog Ralphra.
- Én? Ugyan…
- Én sem. – mondja Matt teljesen nyugodtan.
Ralph a fejét fogva néz Maxra.
- Maximilian?
- Igen, Ralph? – Ralph kérdő tekintetét látva elvigyorodik – Még szép, hogy lekaptalak.
Na, témánál vagyunk. Kíváncsian Mel felé fordulok.
- Szerinted ez addig fog tartani, amíg Ralphot le nem fényképezik az összes tanárral?
- Úgy tűnik.
Dupla irodalmon szoktuk írni a témazárókat, de ma nem írunk, mert a tanárnő otthon felejtette az elkészített dolgozatkérdéseinket, ezért felelünk. Mindenki. Névsor szerint.
Jan egyest, Lara egyest, Olli kettest, An hármast, Mel kettest, Rina négyest, én egyest, Max hármast, Lia kettest, Leon kettest, Ralph ötöst, Matt pedig négyest kap a témazáró-feleletére. 
- Eddig nem is tudtam, hogy lehet felelni témazáróból. – jegyzem meg eltűnődve, miközben lefelé megyünk, az infó terembe.
Mel bólint néhányat, mintha a hallottakat emésztené, majd belém karol.
- Üdv az Einstein Gimiben!
Infón szabad foglalkozás van, mert Lehmann-nak valami halaszthatatlan dolga akad, de mi egyáltalán nem bánjuk, sőt. Szinte egy emberként fellépünk a netre és máris mindenki nekiáll böngészni. Automatikusan belépek Facebookra, de nem azt nézem, hanem Mattet. Ideje megtudnom, hogy mit is beszélt Ollival.
- Szóval? – kérdezem tőle halkan.
Ő is belép Facebookra, majd felém fordul.
- Az egyik b-s csaj tetszik neki.
A válasz hallatán elhúzom a számat. Hát, nem pont erre számítottam. Futó pillantást vetek Anre. Hogy mondjam el neki? Egyáltalán… érdemes elmondanom neki? Nehéz kérdés.
- Értem. Azért… köszi. – kényszeredetten elmosolyodom.
- És most hogyan tovább?
- Őszintén? Fogalmam sincs. – csalódottan pillantok Matt-re – Lehet, hogy bele sem kellett volna avatkoznom. – vallom be neki nagyot sóhajtva.
- Lehet. De nézd a jó oldalát! – tanácsolja halvány mosollyal a szája szélén.
- Az is van neki? – kérdezek vissza kétkedve.
- Persze. Így legalább a barátnőd nem fut olyan szekér után, ami úgyse venné fel.
Grimaszolok és összeszűkülő szemekkel meredek Mattre.
- Köszi. Most aztán megvigasztaltál.
- Nem hiszem, hogy vigasztalásra szorulsz. – jelenti ki felhúzott szemöldökkel, majd váratlanul elvigyorodik – De ha mégis… szólj nyugodtan és jövök. – mondja, majd rám kacsint.
A pocsék hírtől és hangulatomtól függetlenül elmosolyodom, majd komolyra veszem a figurát és megrázom a fejemet.
- Itt most nem rólam van szó, hanem Anről. – eltöprengek egy pillanatra – Szóval szerinted semmi esély arra, hogy Olli felfigyeljen Anre? – kérdezem tőle a lényeget nagyjából összefoglalva.
- Nem hiszem. – megvonja a vállát – Mondjuk Beck elég fura fazon, a barátnődről meg ne is beszéljünk… – figyelmeztetően nézek rá, mire sóhajtva folytatja – Még össze is illenének, de Becknél most képben van ez a b-s csaj.
- Értem. 
Töprengve visszafordulok a monitoromhoz. Mihez kezdjek most? Akárhogy is döntök, sehogy sem fogok jól kijönni belőle…
Angolon pont An és Olli felel. Ahogy egymás mellett állnak a táblánál (szituációt kell előadniuk), alaposan megfigyelem őket. Tulajdonképpen… tök jól néznek ki egymás mellett. És ezzel megint visszatértem a problémámhoz: mit csináljak?
Rajzon csendéletet készítünk, majd kicsengetéskor megyünk is le a tesi öltözőbe.
A bemelegítő köröket Mellel futom. Azt hittem, hogy a futás majd kikapcsol, de most ez nem történik meg, sőt. Magamhoz képest elég pocsékul teljesítek. 
A futás után bemegyünk és talajgyakorlatokat végzünk egészen az óra végéig.
Hamar átöltözök, majd kimegyek a levegőre addig, amíg a lányok is elkészülnek. 
- Még mindig a barátnődön rágódsz? – szólal meg mellettem Matt.
Tétován bólintok, mire Matt kérdőn felhúzza a szemöldökét.
- Mit lehet ezen ennyit gondolkozni?
- Hogy elmondjam-e vagy sem. – mivel továbbra is értetlenül néz rám, folytatom – Ha elmondom, tuti, hogy megutál azért, mert belekotnyeleskedtem, ha pedig nem mondom el és később kiderül az, hogy tudtam róla, akkor meg azért fog utálni. – felsóhajtok – Érted már?
- Nagyjából.
- Mit nem lehet ezen érteni? – kérdezem tőle homlokráncolva.
- Azt, hogy miért görcsölsz ezen ennyit. Barátnők vagytok, úgyhogy mondd el neki. 
- És ha megutál?
- Nem nagy veszteség. – dühösen oldalba vágom, mire felemelt kézzel hátrál tőlem egy lépést – Jól van na. Nyugi. – ismét mellém lép – Annáról van szó, úgyhogy nem fog megutálni. Hidd el.
- De mi van akkor, ha…?
- Akkor fogd rám. – vágja rá lazán.
- Hát… jó. Talán igazad van.
- Talán? Nekem mindig. – jelenti ki vigyorogva.
- Ego. – jegyzem meg rosszallóan, de mosolyogva.
Vigyorogva megvonja a vállát.
- Nem lehet mindenki tökéletes.
Az ég felé emelem a tekintetemet, majd vissza Mattre.
- Nem is értem, miért állok szóba veled. – viccelődök vele értetlenséget szimulálva.
- Azért, mert megnyerő vagyok.
- Oh, értem. 
- Bizony. És vétek lenne kihagynod egy ilyen lehetőséget. – mondja, majd vigyorogva magára mutat.
- Hát persze. – a háttérben látom, hogy a többiek is elkészültek az átöltözéssel – Na, gyere, Ego! A busz nem vár meg minket.


Miután leszállunk a buszról, elhívom magunkhoz Annát, aki örömmel beleegyezik. Amikor elköszönünk a többiektől, Matt jelentőségteljesen rám néz, mire biccentek egy aprót. Itt az ideje, hogy beavassam Ant, függetlenül attól, hogy mennyire lesz rám mérges.


- Értem. – mondja An, miután elmesélem neki azt, amit Matt megtudott nekem.
- Sajnálom.
- Mit? – kérdezi csodálkozva.
- Ezt az egészet. Tudom, hogy semmi közöm hozzá és…
- Ugyan. Semmi gond. – halványan elmosolyodik – Végül is barátnők vagyunk és így legalább megkíméltél attól, hogy esetleg beégessem magam Ollinál.
Tétován bólintok.
- Szóval akkor… nem haragszol?
- Nem. 
Megkönnyebbülten elmosolyodok, majd megöleljük egymást. 
Jó, hogy An ilyen rövid idő alatt ennyire jó barátnőm lett. Talán éppen ezért döntök úgy, hogy mindenképpen segíteni fogok neki valahogy. 
Most már csak arra kell várnom hogy az a bizonyos b-s csaj kikerüljön a képből… Remélem, hogy ez minél előbb megtörténik.

2018. június 11., hétfő

15. fejezet

Október 12., szombat

Együtt reggelizek Joval, akinek ma is dolgoznia kell délelőtt valami fontos ügy miatt, úgyhogy úgy néz ki, hogy kettesben leszek Matt-tel, de persze azért megemlítettem Jonak azt, hogy vendégem lesz. 
Igazából hasonló lesz a helyzet, mint amikor Leon itt volt, annyi különbséggel, hogy Matt szerintem nem akar majd tanulni.
Reggeli után Jo elköszön, én pedig elpakolom a konyhában, majd felmegyek a szobámba. Mivel Matt délelőtt jön át, ezért neki sem állok a tanulásnak, inkább majd akkor, ha elment vagy talán holnap, ezért inkább a kezembe fogom a gitáromat és elkezdek gyakorolni.
A csengő hangjára abbahagyom a játékot, leszaladok a lépcsőn és kinyitom az ajtót. 
Egy pillanatra a lélegzetem is elakad, mert Matt szívdöglesztően néz ki, ráadásul szívdöglesztően mosolyog rám. 
Miután magamhoz térek, behívom a házba. Megkínálom innivalóval, majd a poharainkkal együtt felmegyünk a szobámba. 
- Látom, elkezdted nélkülem. – jegyzi meg a gitáromra bökve.
Megvonom a vállamat.
- Nem volt jobb dolgom.
Leül az ágyamra, a kezébe fogja a gitáromat és eljátszik rajta egy-két akkordot.
- A gitárhoz is értesz?
Felemeli a fejét és rám néz.
- Egy kicsit. Leo mutatott rajta néhány dolgot.
Bólintok.
- Mit játszottál addig, amíg nem jöttem? 
- Mindenfélét. – adok neki kitérő választ.
- Bővebben?
- Komolyan azt akarod, hogy gitározzak? – pillantok rá homlokráncolva.
- Ezért jöttem át, úgyhogy igen. – kutató pillantásokkal méreget – Miért? Te mit akarsz csinálni?
Nem válaszolok semmit, de így is érzem, hogy elpirulok. Remek! Matt a végén még azt hiszi, hogy valami teljesen más jutott az eszembe. Ki tudja, hogy most mit gondolhat rólam…
- Kérem! – mutatok zavartan a hangszerre.
Matt felém nyújtja a gitáromat, amit, miután leülök Matt mellé, egy nagy sóhaj kíséretében át is veszek tőle.
- Éneket is akarok hallani. 
- Oké, de… mielőtt bármit is játszok, ígérd meg, hogy nem röhögsz ki.
- Úgy csinálsz, mintha most játszanál először valaki előtt. – jegyzi meg vigyorogva, majd a komor ábrázatomat látva ő is komolyra veszi a figurát – Értem. Rendben, megígérem, hogy nem röhöglek ki.
Bólintok, tétován végigsimítok a húrokon, majd belekezdek egy ismert dalba. A gitárral semmi bajom – az énekléssel annál inkább. Először halkan, bátortalanul kezdek el énekelni, de amikor Matt arcán teljes érdeklődést látok gúny vagy bármi más helyett, jobban kieresztem a hangomat. 
Amikor a dal véget ér, leengedem a gitáromat és leteszem magam mellé úgy, hogy közben még véletlenül sem nézek Mattre. 
- Mondj valamit! – kérem halkan.
- Kár, hogy nem vettem fel.
Felpillantok.
- Szóval szörnyű volt. – állapítom meg csalódottan.
- Dehogy! Épp ellenkezőleg. Nagyon jó volt.
- Tényleg? – kérdezem hitetlenkedve.
Bólint egyet.
- Tényleg. Ilyen hanggal a színpadon a helyed.
Elmosolyodom.
- Azt azért nem hiszem, de…
- Miért nem hiszed el, amit mondok? – vág a szavamba és megfogja a kezemet – Tudtommal soha nem hazudtam még neked.
Tétován bólintok. Ez végül is igaz… Hazudni még nem hazudott, de bántott már meg. Az a szerencséje, hogy most jó fej… és az, hogy aranyosan néz rám.
Nem tudom, hogy azért, mert a kezemet fogja vagy azért, mert most először hallott valaki énekelni (a sulis énekóra nem számít, mert ott nem így énekelek) vagy esetleg azért, mert amikor a kékes-szürkés szempárba nézek, olyat látok, amit már nagyon régóta nem, mindenesetre úgy döntök, hogy elmondom neki a titkos vágyamat.
- Én… a zenével akarok foglalkozni. Énekesnő és dalszövegíró szeretnék lenni. – megköszörülöm a torkom – Szerinted… ez hülyeség?
Lágyan elmosolyodik.
- Nem. Egyáltalán nem. 
- Na és te?
- Csak hobbiból dobolok, a dalszövegekhez meg egyáltalán nem értek…
- Úgy értem, te mi szeretnél lenni? – vágok a szavába kíváncsian.
Elengedi a kezemet, az ölébe ejti és maga elé néz.
- Pilóta.
- Hű!
- Hű, de gáz? – találgat rám pillantva.
- Hű, de klassz! – javítom ki mosolyogva – Miért pont pilóta?
- Szeretek repülni. Olyan… – töprengve néz maga elé – felszabadító. És olyankor az az érzésem, hogy bármire képes vagyok. – mosolyogva elhúzza a száját – Tudom, hogy ez elég nyálasan és hülyén hangzott, de így érzem.
- Egyáltalán nem volt nyálas. – láthatóan nem hisz nekem, ezért megfogom a kezét, hogy rám figyeljen – Ez a véleményed róla és ezzel nincs is semmi gond. – elmosolyodik, mire elengedem a kezét és visszamosolygok rá – Persze csak akkor, ha…
- Ha? – kérdezi kíváncsian.
- Ha pilóta leszel, repülhetek veled egyszer.
Szélesen elvigyorodik.
- Még szép! 
- Akkor jó. – hosszasan egymás szemébe nézünk, majd zavartan lesütöm a pillantásomat – Játsszak még valamit?
- Persze.
Bólintok, magamhoz veszem a gitáromat és átadom magam a zenének…


Egy ideig zenélgetek, majd, mivel Matt még itt marad, ebédre pizzát rendelünk. 
Ebéd után amíg az ebédünk maradékát takarítom el, addig Matt mellettem áll és engem figyel.
- Nincs kedved bemenni a városba? – kérdezi és kivesz a gyümölcsös kosárból egy narancsot.
Vetek rá egy gyors oldalpillantást.
- Mit akarsz ott csinálni?  
Megvonja a vállát.
- Sétálni? – megforgatja a kezében a narancsot – Vagy akár bármi mást. Egész jó idő van ma.
Leteszem a kezemből a konyharuhát és Matt felé fordulok.
- Azt hittem, hogy a zenélésben akarsz segíteni.
- Abban már segítettem és még ráérek. – elmosolyodik – Nemhogy örülnél annak, hogy veled akarok lenni. – mondja komolyan, de a szemén látom, hogy csak szórakozik.
- Oh. Értem. Szóval akkor vegyem megtiszteltetésnek azt, hogy szánsz rám némi időt? – kérdezem szélesen vigyorogva, közben pedig magamra mutatok.
Matt arca is mosolyra húzódik.
- Igen. Nem élvezheti bárki a társaságomat.
Egy darabig mindketten megpróbálunk komolyak maradni, de végül hangosan felnevetünk. 
- Jól van. Akkor menjünk be a városba!
Mielőtt azonban elmennénk itthonról, írok egy cetlire egy gyors üzenetet Jonak, hogy tudja, merre vagyok.


- És most merre? – kérdezem Matt-től, miután leszálltunk a buszról. 
- Mit szólsz a parkhoz?
Bólintok, így elindulunk a park felé.
- Amúgy… akkor beszélsz Ollival?
Meglepetten néz rám.
- Miért beszélnék vele?
- Tudod… An miatt.
- Tehát mégiscsak róla van szó. – állapítja meg elégedetten vigyorogva.
- Tegnap azt mondtad, hogy tudod, hogy Anről van szó. – jegyzem meg felhúzott szemöldökkel.
- Ez igaz, de most lettem teljesen biztos benne.
Egy pillanatra az ég felé emelem a tekintetemet. Miért nehéz néha annyira a pasikkal?
- Tehát?
- Tehát… mi?
- Beszélsz vele? – csodálkozó tekintetét látva kissé dühösen folytatom – Arról volt szó, hogy ha ma találkozok veled, akkor beszélsz Ollival.
- Ezt így, konkrétan nem mondtuk ki…
- Jó, akkor szia! – vágom a képébe dühösen és elindulok visszafelé.
Matt utánam jön és megfogja a karomat, mire megállok.
- Oké, dumálok vele. – egyezik bele cseppet sem lelkesen.
Elmosolyodom és elégedetten bólintok.
- Köszönöm.
- Van mit. – mondja rosszallón.
Egy röpke ideig fürkésző pillantásokkal méregetem.
- Tudod… nem gondoltam volna, hogy ilyen könnyű téged meggyőzni. – állapítom meg közömbösen, de közben érdeklődve vizslatom Mattet.
- Én se gondoltam, hogy ilyen könnyen belemegyek.
- Ezek szerint jó a meggyőzőképességem. 
- Vagy csak szívesen vagyok veled. – kontráz rá habozás nélkül – És ha ahhoz, hogy találkozz velem, nyálasan el kell bájcsevegnem Beckkel, akkor megteszem.
- Nagyon önfeláldozó vagy. – állapítom meg grimaszolva, de a szívem megint vad kalapálásba kezd.
- Bizony. Úgyhogy jó lesz, ha megbecsülsz. – mondja vigyorogva, amiből tudom, hogy ennyit a komoly beszélgetésünkről… legalábbis egyelőre.
- Észben tartom.
Elégedetten biccent egyet, majd folytatjuk az utunkat a parkba.


A délutánt végighülyüljük a parkban, majd vacsoraidő felé hazamegyünk. 
Jo már itthon van, akit a konyhában találok meg. 
Beszámolok neki az utazásról, illetve a csereprogramról is. Azért csak ma, mert tegnap este még itthon is dolgozott és nem akartam közben zavarni. Jonak szerencsére nincs semmi kifogása a csereprogram ellen, úgyhogy simán kitölti és aláírja a nyomtatványomat, majd átmegyünk a nappaliba, ahol az estéinket tölteni szoktuk.


Október 13., vasárnap

Este, amikor már nincsen semmi dolgom, egy kicsit fellépek Facebookra. 
Minden nap be szoktam lépni, de ettől még ugyanúgy van egy csomó értesítésem meg üzenetem. 
Először az értesítéseket nézem meg. A nagy része játékfelkérés, de van egy olyan is, ami szerint Mel megjelölt egy fényképen. 
Megnyitom a képet, amin ketten vagyunk rajta Mellel és ami a legutóbbi iskolán kívüli találkozásunkkor készült. Az idő szerint alig két órája töltötte fel, de már jött rá egy csomó lájk, a mi osztályunkból is – köztük Matté, Leoné és Ralphé is.
Az üzeneteket is megnézem. An, Mel és néhány régi osztálytársam írt. Annek és Melnek visszaírok, a többieknek nem. Na, nem azért, mert bunkó vagyok vagy ilyesmi, csak… csak nem érzem úgy, hogy lenne bármi mondanivalóm nekik. Most már itt élek, új suliba járok, ahol ezerszer jobb barátaim vannak, mint amilyenek ott voltak.
Az üzenetek után megnézem az üzifalat, ami csak úgy pörög. Mindenki lájkol, posztol, kommentel… Matt például három perce megosztott egy képet azzal a szöveggel, hogy „Ralph és a titkos szerelme :DD”, aki mondjuk annyira nem is titkos, mert a képen Ralph éppen a táblánál áll és Müllernél felel, úgyhogy elég egyértelmű az, hogy ki is az a bizonyos „titkos szerelme”.
Alig egy perc múlva pedig elkezdődik a megjegyzés-háború. Szép sorban elolvasom őket: Ralph Scholz megjegyzést fűzött Matt Wiese fényképéhez: „Ezért véged van, Wiese!”. Matt Wiese megjegyzést fűzött a saját fényképéhez: „Ugyan, Ralphi! Kár titkolóznod. :DD”. Leo Schmidt megjegyzést fűzött Matt Wiese fényképéhez: „Szép pár :D”. Ralph Scholz megjegyzést fűzött Matt Wiese fényképéhez: „Ne kezdd te is, Leo! -.-”. Leo Schmidt megjegyzést fűzött Matt Wiese fényképéhez: „Nem én kezdtem. Te szedted fel Nina nénit :D”. Max Krüger megjegyzést fűzött Matt Wiese fényképéhez: „LOL XD Már le is mentettem, hogy megmaradjon az utókornak :D”. Ralph Scholz megjegyzést fűzött Matt Wiese fényképéhez: „Hárman egy ellen?! Ez nem igazságos!”. Matt Wiese megjegyzést fűzött a saját fényképéhez: „Átmentél lányba Ralphi, hogy így nyavalyogsz? :DD”. Lara Baumann megjegyzést fűzött Matt Wiese fényképéhez: „Nem szidjuk a lányokat!”. Matt Wiese megjegyzést fűzött a saját fényképéhez: „Max, neveld meg az asszonyt! :DD”. Max Krüger megjegyzést fűzött Matt Wiese fényképéhez: „Már évek óta azt csinálom XD”. Lara Baumann megjegyzést fűzött Matt Wiese fényképéhez: „Maximilian, gyere chatre!”. Leo Schmidt megjegyzést fűzött Matt Wiese fényképéhez: „Ajaj. Max testvért elvesztettük :D”. Matt Wiese megjegyzést fűzött a saját fényképéhez: „Ja. De mi ketten még itt vagyunk egymásnak, Leo ;) :DD”. 
Vigyorogva olvasom a sok eszetlen kommentet, majd, mivel úgy tűnik, hogy soha nem lesz vége a megjegyzés-áradatnak, kilépek.
Gyanítom, hogy holnap úgyis ez lesz a téma.

2018. május 16., szerda

14. fejezet

Október 11., péntek

Az órák előtti, viszonylag nyugisabb időnket a lépcsőnél töltjük. Ma is Müller (vagy ahogyan a fiúk hívják: Nina néni) a téma, mint olyankor mindig, ha óránk van vele, meg persze a délután, amit ma én is Ralphnál töltök. 
Most kivételesen csak fél füllel hallgatom a beszélgetést, mert közben nézem a suliba özönlő diákságot. Igazából Ollit keresem a tekintetemmel. Mondjuk egyelőre még fogalmam sincs arról, hogy mit fogok neki mondani, de… majd csak kialakul.
- Ennyire nem érdekel Nina néni? – áll mellém mosolyogva Leon.
- Én csak… elgondolkoztam. – mondom neki zavartan a szokásos elpirulásom mellett.
- Feltűnt. Na és mi foglalja le annyira a gondolataidat?
Megvonom a vállamat.
- Ez is, az is.
- Szóval nem akarod elmondani? – kérdezi vigyorogva.
- Igazából nincs mit mondanom…
- Oké. Majd elmondod, ha úgy érzed.
Bólintok, majd ezúttal megpróbálok odafigyelni a többiekre. Végül is még előttem áll az egész nap arra, hogy beszéljek Ollival…
Nyelvtanon szokás szerint továbbmegyünk az anyaggal, de óra végén azért a tanárnő bejelenti, hogy jövő héten dolgozatot írunk.
Kémián megint felelünk. Ma Leon van soron, aki a feleletéért hármast kap, amivel Leon teljesen elégedett, egyedül Ralphnak van kifogásolnivalója a jeggyel kapcsolatban.
- Tanárnő! Miért kaptam múltkor hatost? Én is mondtam legalább annyit, mint Leo.
- Az lehet, de nem azzal kapcsolatban, amiről kérdeztelek. – mondja szigorúan Müller.
- Mert nem tetszett konkrétan kérdezni, csak azt mondta, hogy mondjam azt, ami eszembe jut. – Ralph ártatlanul néz a tanárnőre.
- És neked éppen a biciklikről kellett beszélned. – jegyzi meg epésen a tanárnő.
Az ajkamba harapok, nehogy elnevessem magam Ralph béna próbálkozásán. Oldalra sandítok. Melnek is hasonlóképp nevethetnékje van, mint nekem.
- Robogókról, tanárnő. A bicikli már rég lejárt lemez.
Müller az előtte heverő naplóba pillant.
- Ha jól látom, már van két hatosod. Szeretnél esetleg javítani?
- Nem. Én csak azért szóltam, mert…
- Gyere ki a táblához. – vág Ralph szavába Müller – Itt nyugodtan beszélhetsz.
- Ööö… köszönöm, de kihagynám ezt a lehetőséget.
- Akkor erre ismét elégtelent kell adnom.
- Ne már… 
Müller szigorúan Ralphra néz. Bólint és beírja az újabb hatost Ralphnak, majd továbbmegy az anyaggal.
- Hogy te milyen béna vagy, Ralph. – mondja vigyorogva Matt, amikor Müller elhagyja a termünket.
- Most miért? Igenis járt volna nekem a múltkoriért minimum egy ötös…
- És mire mennél vele? Ha lenne egy ötösöd, akkor is bukásra állnál, te észlény. – röhögi ki lazán Leon.
- De egy ötös azért mégiscsak jobb.
- Szerintem ne erőltesd, Ralphi. – mondja Matt, majd vigasztalóan vállon veregeti Ralphot.
Úgy tűnik, hogy ma a tanárok kikérdezős kedvükben vannak, mert angolon is felelünk. 
Richter engem hív ki a táblához. A nyelvekkel nincsen semmi bajom, úgyhogy elég simán lefelelek.
Utánam Mel felel, majd Jan. A barátnőm kettest, míg Jan egyest kap, úgyhogy elégedettek lehetünk a produkcióinkkal. Azt azért muszáj megemlítenem, hogy Richter nem szigorú tanár és egész könnyű dolgokat is kérdezett, de az egyes így is, úgy is egyes és ez a lényeg.
Biológián visszatér körünkbe Müller, aki szerintem még mindig pipa a Ralph-fal való „beszélgetése” után, mert egész órán felelünk.
Még jó, hogy egy tanóra csak negyvenöt percből áll, de így is lefelel a fele osztály. Akárcsak angolon, most is én kezdek. Kettest kapok, utánam Lara következik, aki hármast kap, majd Mel jön, aki megint kettest kap. A sort Matt, Rina és Max zárja, akik mind négyesre felelnek.
- Ha lehet, máskor inkább kussolj az órán. – morogja dühösen Matt.
Ralph védekezően felemeli a kezét.
- Jól van na. Bocs.
- Sokra megyünk vele. – csatlakozik a kialakuló vitához Lara.
Ebédszünetben megint Matt mellé ülök. An Mellel külön ül, mert An neki is elmeséli az Ollival történteket – vagy éppen azt, hogy mi nem történt, úgyhogy épp itt az ideje tájékozódnom Olliról és most, hogy Matt-tel ilyen jól megértjük egymást (na jó, ez kissé ironikus volt), úgy döntök, hogy őt fogom megkérdezni. Végül is ő régebb óta ismeri Ollit, mint én.
- Mondd csak: szoktál beszélgetni Ollival? 
Felhúzott szemöldökkel sandít rám.
- Nem igazán. Miért?
- Csak úgy. 
Matt bólint, majd belemélyed a telefonjába. Azért, hogy a többiek ne hallják azt, amit kérdezek, kissé közelebb hajolok hozzá.
- És amúgy… van most barátnője? 
Matt kíváncsian felemeli a fejét és rám néz, én pedig visszahúzódom, mert a kékes-szürkés tekintet túl közel került hozzám...
- Miért érdekel?
Válasz helyett megvonom a vállamat.
A zsebébe süllyeszti a mobilját és az asztalra könyököl.
- Bejön? – kérdezi komoran.
Tagadólag megrázom a fejemet.
- Nem. Nem is ismerem igazán…
- Akkor? Miért akarod tudni, hogy jár-e valakivel?
Felsóhajtok.
- Az egyik barátnőmet érdekli…
- Annát, mi? – találgat szélesen vigyorogva.
- Nem. – megpróbálok közömbösen nézni, de szerintem Matt tudja, hogy Anről van szó, mert jelentőségteljesen húzogatja a szemöldökét és közben kajánul vigyorog.
- Szóval Annának bejön Beck… Szép kis páros lennének. – jegyzi meg csúfondárosan.
Úgy, hogy a többiek lehetőleg ne vegyék észre, a könyökömmel oldalba lököm Mattet.
- A kombinálás helyett inkább válaszolhatnál. 
Megadóan sóhajt egyet.
- Nem jár senkivel.
Homlokráncolva nézek rá.
- Miből gondolod? Az előbb azt mondtad, hogy nem szoktatok beszélni…
- Mert így is van. Nem szoktam dumálni Beckkel, de azt azért vágom, hogy nincs csaja.
- Honnan tudod?
- A pasik ezt tudják egymásról. – mondja nekem fölényesen.
- Hát persze. – vágom rá grimaszolva.
Matt Anre néz, majd Ollira, végül vissza rám.
- Nem is gondoltam volna, hogy a barátnődnek tetszik Beck. 
- Nem mondtam, hogy Anről van szó. – megint jelentőségteljesen rám néz, mire felsóhajtok – Amúgy sem hiszem, hogy eléggé ismernéd Ant. 
- Szerintem épp eleget tudok róla.
Megrázom a fejemet, mire Matt érdeklődve pillant rám.
- Mi az?
- Semmi, csak… Azt hiszem, soha nem fogom megérteni azt, hogy miért utálod ennyire. 
- Attól, mert te bírod, nekem még nem kell.
- Pedig volt olyan, amikor bírtad. – szúrom oda neki kíváncsian.
- Ja. Volt. 
- Van egy olyan érzésem, hogy téged sem foglak soha megérteni.
Elvigyorodik és hátradől a széken.
- Addig jó nekem.
Matekon kikapjuk a hétfői dolgozatainkat, amire kettest kaptam – megint. Szerintem soha nem fogok egyest írni, amíg Schneider tartja ezt az órát, de mivel nem vagyok maximalista a matekot illetően, a kettessel is tökéletesen elégedett vagyok.
- Ma is játszunk valamit, tanárnő? – kérdezi Ralph az osztályfőnököt, amikor az belép a termünkbe.
- Nem, Ralph. Ma egy fontos dologról kell beszélnünk.
- Miről?
- Mindjárt megtudod. – a tanárnő lerakja a cuccát az asztalára, majd megáll az asztal mellett és ránk néz – Mint azt bizonyára tudjátok, iskolánknak több testvériskolája is van. – hümmögünk néhányat, mire a tanárnő bólint egyet – Az egyik ilyen iskola Mallorcán van, ahová a jövő hónap végén egy hétre elmegyünk, hogy megismerkedhessetek a környékkel a nyári csereprogramunk előtt.
Egy percig senki sem szól egy szót sem. Meglepetten nézek magam elé. Hű! A testvériskolákról én is tudtam, mert a tanév kezdete előtt átnéztem a suli honlapját, ahol ez fel volt tüntetve, de hogy oda is megyünk… király.
Az egy perc letelte után többen is kérdéseket kiabálnak be, mire az ofő felemeli a kezét, hogy csendre intsen minket.
- Egyszerre csak egyesével, rendben? Ralph?
- Mi ez a csere izé?
- A csereprogram lényegében a nyelvtudásotok fejlesztésére szolgál. Az idei tanév végén lehetőségetek van arra, hogy a teljes augusztust Mallorcán töltsétek – természetesen csak akkor, ha a szüleitek beleegyeznek ebbe.
- Ha ez nyári program, akkor minek megyünk most novemberben? – érdeklődik Max kíváncsian.
- Kétévente szoktunk mi menni és ők is kétévente szoktak hozzánk jönni. Az idei tanévben ez pedig pont úgy jön ki, hogy mi megyünk. Jövő novemberben pedig ők látogatnak el hozzánk. – a tanárnő megköszörüli a torkát – Igazából a csereprogramra való felkészülés csak a második félévtől indul be komolyabban, amikor is több spanyol órátok lesz, mint most.
- Ez mit jelent pontosan? – teszi fel Mel a kezét.
- Azt, hogy egy óra helyett négy spanyol órátok lesz. 
- Annak is muszáj járni, aki nem akar részt venni ezen a csere izén? – veszi át a szót ismét Ralph.
- Természetesen. Az iskola nagy hangsúlyt fektet az idegen nyelv tanulásra és tanításra, ráadásul a spanyol nyelvet érettségi tantárgyként is választhatjátok majd. – az ofő elmosolyodik – De most ebbe ne menjünk bele annyira részletesen. Ráérünk erről még a második félévben beszélni. Most sokkal fontosabb a november végi utazásunk. – mondja és a kezébe vesz egy köteg papírt – Ezt legyetek szívesek aláíratni a szüleitekkel és hozzátok vissza legkésőbb jövő péntekre, mert a szünet előtt szeretném látni, hogy pontosan kiket is engedtek el. – átnyújtja a papírokat Annek – Légy szíves, oszd ezt ki!
An bólint, majd feláll és mindenkinek ad egy lapot. 
- Tanárnő?
- Tessék, Ralph!
- Attól, mert most novemberben megyünk erre a csere izére, attól még lesz osztálykirándulás?
- Igen, természetesen. A két dolog nem függ össze egymással. – válaszolja mosolyogva – És ha már itt tartunk: megbeszélhetnénk azt, hogy hogyan képzelitek a kirándulást…


Órák után hazamegyünk, majd lepakolunk és Mellel együtt vissza is megyünk a városba, Ralphhoz. 
Amikor odaérünk, a srácok már ott vannak. Ezen mondjuk nincsen semmi meglepő, mert ők suli után alapból Ralphékhoz jöttek.
Leülök a kanapéra, Mel pedig odamegy Larához, de nem kell sokáig egyedül ücsörögnöm, mert kisvártatva Matt lehuppan mellém.
- Azt nem is mondtad, hogy mi a szándékod Beckkel. – jegyzi meg látszólag közömbösen, de a szemén látom, hogy majd megeszi a kíváncsiság azért, hogy megtudja, mi a tervem.
- Őszintén szólva még én sem tudom, de… de össze akarom hozni a barátnőmmel.
- Azt legalább tudod, hogy Anna bejön-e neki?
- Nem mondtam, hogy Anről van szó.
- De én tudom. – mondja fölényesen vigyorogva – Tehát?
Egy pillanatig eltöprengek azon, hogy hogyan tovább. Végül, teljesen váratlanul eszembe jut valami.
- Tudsz titkot tartani? – kérdezem tőle teljesen komolyan.
- Persze, de ha Anna barátnőd továbbra is így bámulja Becket, nem nagyon kell titkot tartanom, mert mindenki rá fog jönni.
- Nincs kedved beszélni Ollival? – felhúzom a lábaimat és mosolyogva Matt-re pillantok.
- Mi? – meghökkenve néz rám.
- Na! – ártatlanul pislogok rá – Kérlek!
- Mit adsz érte cserébe? – kérdezi vigyorogva.
Grimaszolok és az ég felé emelem a tekintetemet.
- Semmit sem tudsz megtenni nekem csak úgy? Anélkül, hogy bármilyen ellenszolgáltatást kérnél érte?
- Tulajdonképpen, de… De minek tenném, ha ezért cserébe kérhetek valamit tőled?
- Attól függ, hogy mit szeretnél. – nézek rá összeszűkölő szemekkel.
Töprengő fejet vág.
- Hm… Nem is tudom… - lágyan elmosolyodik és mélyen a szemembe néz – Mit csinálsz holnap?
- Még nincs konkrét tervem.
- Oké, akkor vedd úgy, hogy most már van.
- Kifejtenéd ezt bővebben is? 
- Arról volt szó, hogy segítek a zenében, nem? – bólintok, mire elvigyorodik – Akkor meg is van a holnapi programunk. 
- Szóval… át akarsz jönni hozzám? – pillantok rá csodálkozva.
- Csak, ha szeretnéd.
Egy szombat Matt-tel? Hm… Végül is… miért is ne? 
Amúgy is csak a zenével fogunk foglalkozni...
Legalábbis azt hiszem.
- Rendben. Délelőtt vagy délután akarsz jönni?
- Délelőtt. – vágja rá habozás nélkül, amin én már meg sem lepődök.
- Hé, Lex! – Leon hangjára hátrafordulok – Nincs kedved játszani? – mutatja fel a gitárját kíváncsian.
Kényszeredetten elmosolyodom.
- Most nem. Talán majd máskor.
- Oké.
Továbbra is Leont nézem, de a szemem sarkából látom, hogy Matt közelebb hajol hozzám.
- Nekem holnap nem mondhatsz nem-et.
- Nagyon magabiztos vagy. – állapítom meg és felé fordítom a tekintetemet.
Mivel továbbra is közel van hozzám, az arcomon érzem a leheletét, amikor megszólal.
- Ha tudnád, hogy mennyire…