2014. június 30., hétfő

16. fejezet - Szerda

Tegnap és tegnapelőtt hiába próbáltam meg elérni Karint, nem vette fel a telefont. Már az is felmerült bennem, hogy átmegyek hozzá, de annak fényében, hogy az üzeneteimre sem reagált, gyanítom, hogy annak sem örülne túlzottan, ha felkeresném, így maradnak a kételyeim. Utálok rosszban lenni olyasvalakivel, aki fontos nekem. És Karin az. Nagyon is. Talán azt is kijelenthetném, hogy még Amerikában sem volt senki ennyire jó barátnőm, mint ő.
Az a helyzet, hogy egy kicsit magamba fordultam, amin még Felix sem nagyon tudott segíteni, éppen ezért tegnap nem is találkoztam vele. Úgy beszéltük meg, hogy ma elmegyek az edzésre és majd ott beszélünk. Nem szívesen zárkózok el tőle, de egyszerűen úgy éreztem, hogy muszáj egy kicsit egyedül lennem. Na jó, valójában csak sajnáltattam magam egy kicsit, de azt hiszem, hogy ez még elviselhető.


Ma Rach nem megy dolgozni – sőt, egész héten nem -, mert időben készen lettek a projekttel, amin eddig dolgoztak és ilyenkor a fennmaradó napokat megkapják szabadságnak. Ennek persze több előnye is van, elsősorban Lisára nézve… plusz, én is kicsit szabadabban mozoghatok, de persze ettől függetlenül ugyanúgy kiveszem a részem drága unokahúgom életéből.
Egy gyors reggeli után megemlítem Rachnek, hogy elmegyek futni, amit ő egy gyors bólintással nyugtáz. Még hétfőn elmeséltem neki az egész históriát, éppen ezért nem is nagyon nyaggat. Csak annyit kért, hogy ha lesz bármiféle változás az ügyben – én remélem, hogy igen -, akkor tájékoztassam.
A már eddig megszokott melegítő-póló-pulcsi összeállításomat veszem fel a futáshoz.
A göröngyösebb földutat választom a futáshoz a megszokott, viszonylag simább helyett. Ennek egyszerű oka van: a göröngyösebb szakasz egy kicsit nehezebb és most pont erre van szükségem.
Max. sebességgel nyomom a futást, így visszafelé már csak sétálok, mert eléggé elfáradtam.
Épp Felix háza előtt sétálok el, amikor kijön a házból. Kérdőn néz rám, úgyhogy megállok.
- Futni voltál?
Fáradtan bólintok. A futás alatt egész jól kikapcsoltam, de most, hogy végeztem, újra kavarognak bennem a gondolatok, főleg, hogy gyakorlatilag Karin itt van a szomszédban, ám mégse hajlandó beszélni velem…
- Sam.
Felix lágyan, de mégis roppant szexin ejti ki a nevemet, amitől rögtön elolvadok. Időközben ideér hozzám. A kezeit a derekamra csúsztatja, majd magához von. A szája szinte egy-két centire van az én számtól.
- Karin?
Megint csak bólintok egyet. Szorosan hozzá bújok és mélyen beszívom az illatát.
- Sajnálom a tegnapot. – mondom neki halkan.
- Ugyan, semmi gond.
- Rendes vagy.
- Alap.
Felemelem a fejemet, így látom, hogy mosolyog. Adok neki egy csókot. Amikor a nyelvünk találkozik, halkan felnyög, mire belemosolygok a csókunkba. Nem bírtam ki, egyszerűen muszáj mosolyognom, annyira édes. Közelebb húzódom hozzá és érzem, hogy az ő karjai is szorosabban fonódnak a derekamra. Az tény, hogy ez nagyon jó módszer arra, hogy feledtesse velem a gondjaimat… legalább egy időre.


Kapunyitás hangját hallom, így elhúzódom Felixtől és a hátam mögé nézek. Karin jön ki a kapun és amikor észrevesz minket, tétován megáll, majd elindul felénk. Felé fordulok, hogy lássam, merre megy, de ettől függetlenül a karom Felix derekán pihen ugyanúgy, ahogyan az övé az enyémen.
- Ööö… sziasztok!
- Szia!
Felix köszönésképp biccent egyet.
- Sam… ráérsz egy kicsit?
Felixre pillantok, de megint nem mond semmit, csak biztatóan bólint.
Visszafordulok Karinhoz.
- Igen.
- Sétálunk?
- Persze… de előtte átöltözök, jó?
- Oké.
Búcsúképp gyorsan nyomok egy puszit Felix arcára, majd besietek és felkapom magamra azt, ami elsőként a kezem ügyébe akad. Amikor végzek – az egész kábé két perc volt -, már megyek is vissza. Karin a lépcsőn ül, Felixet viszont már nem látom.
- Bement. Nem akart zavarni… - magyarázza Karin a kérdő tekintetemet látva.
Bólintok, majd elindulunk. Jó darabig egyikünk sem mond semmit. Igazából arra várok, hogy ő mondjon valamit… végül is ő húzta fel magát, úgyhogy először neki kellene nyilatkoznia arról, hogy hogyan tovább…
- Nem kérsz egy jégkrémet?
Értetlenül lesek rá. Először is már nincs annyira meleg, bár ma kivételesen süt a Nap, másrészt meg délelőtt nem nagyon szoktam fagyizni, max. délután, de… most, hogy említette, valahogy megkívántam.
- Hol akarsz venni?
- Hát ott.
Előrefelé mutat, így odanézek. Nemsokára odaérünk a fagyizóhoz. Végül is… mit veszíthetek?
- Jól van.
Miután megvesszük a jégkrémeket, kérdőn pillantgatok Karinra.
- Nos? - kérdem kissé habozva.
- Én… sajnálom, Sam. Tényleg. Tiszta hülye voltam… Beszéltem Holgerrel…
- Mit mondott? – kíváncsiskodom.
- Ugyanazt, amit Lena. Ne haragudj rám, amiért úgy kiakadtam… én… tényleg azt hittem, hogy kamu az egész.
- Semmi gond. Én is sajnálom, hogy nem mondtam el, de nem akartam beleszólni… és annyira odavoltál a bátyádért…
- Hát most már nem. – vág indulatosan a szavamba Karin.
Mindketten elgondolkozva merülünk a jégkrémünkbe, Karin csak akkor szólal meg ismét, amikor már elpusztítottuk a hűs desszertjeinket.
- Sam, én… nagyon utálsz most?
- Egyáltalán nem. Még mindig te vagy a legjobb barátnőm.
- Tényleg? – csillan fel barátnőm tekintete.
- Persze. Na és te? Haragszol rám?
- Nem. Nincs rá okom. Nem is volt, én csak…
Megérintem a karját, így rám néz.
- Megértelek.
- Örülök annak, hogy még szóba állsz velem.
Mosolyogva átölelem.
Végre a helyére került minden.


A kis beszélgetésünk után Karin nálunk ebédel, majd egy kicsit még nálunk marad, mielőtt átmenne Peterhez. Négy óra felé felhívom Felixet, mert nem tudom, hogy együtt megyünk-e az edzésre vagy külön, de szerencsére az előbbit választja. Persze sejtem, hogy a válaszához annak is köze van, hogy kíváncsi arra, hogy mire is jutottam Karinnal.
Öt perccel később megjelenik Felix, úgyhogy elköszönök Rachéktől, majd egy gyors csókváltás után kéz a kézben indulunk el a pálya felé.
- Na? Hogy ment? – néz rám érdeklődve Felix.
- Jól. Most már minden oké.
Magához húz és egy puszit nyom a hajamba.
- Látod? Én megmondtam.
- Hiába, látnok vagy. – közlöm vele vigyorogva.
- Bizony. És tudod, hogy mit látok még?
- Mit? – nézek fel rá ártatlan arckifejezéssel.
- Azt, hogy a mai nap folyamán még részesülök egy olyan isteni masszázsban, mint a múltkor. – feleli nagy komolyan.
Összepréselem a számat, nehogy hangosan felnevessek.
- Hát… talán jobb lenne, ha vennél egy-két magánórát jóslásból. – vigasztalóan megveregetem a vállát, majd továbbindulok a pálya felé.
Felix nem jön rögtön utánam, csupán pár másodperccel később.
- Szívesebben töltöm veled az időmet. - hátulról átölel, mialatt belesuttog a fülembe.
Jólesően megborzongok, különösen akkor, amikor a szájával súrolja a nyakamat. Egy elégedett sóhaj hagyja el az ajkamat, mielőtt válaszolnék.
- Ennek örülök, de… nem fogunk elkésni?
A szájával még egyszer végigsimít a nyakamon, majd elenged.
- Ugye tudod, hogy szörnyen ünneprontó vagy? – kérdezi tettetett morcossággal.
- Ugye tudod, hogy a többiek nem fogják díjazni, ha lógsz?
Felé nyújtom a kezemet, amit ő vigyorogva fogad el.
- Ettől függetlenül… ki kell engesztelned.
- Majd kitalálok valamit.
Cinkos pillantást váltunk, majd folytatjuk az utunkat a többiekhez.


Amint odaérünk, kölcsönösen üdvözöljük egymást a srácokkal, majd letelepszek Karin mellé a pad támlájára.
- Remélem, hogy jó idő lesz szombaton. – sóhajt fel Dave.
- Ja, én is. Elég tré esőben nyomatni. – közli Phil.
- Az előrejelzés mit mondott? – néz körbe a társaságunkon L.
Mindenki tanácstalanul pillant a másikra.
- Kérdezzétek Merlint! – tanácsolom nekik félhangosan.
Felix rögtön rám néz. Látom rajta, hogy tudja azt, hogy ezt miért is mondtam, mert széles vigyor terül el az arcán a szeme körüli nevetőráncok társaságában – egy csipetnyi hitetlenkedéssel együtt. Kissé beharapom az alsó ajkamat, hogy ne vigyorodjak el én is – próbálom megőrizni a komolyságomat. Idehajol hozzám és megint a fülembe súg.
- Na, most már tuti, hogy ki kell engesztelned.
Válaszként rákacsintok, mire nevetve megrázza a fejét.
A bandából elsőként Dave reagálja le a beszólásomat.
- Ööö… asszem, lemaradtam. Merlin?! – értetlenül néz hol rám, hol pedig Felixre.
- Ezt csak mi ketten értjük. – legyint egyet még mindig vigyorogva Felix.
Mivel Felix nem adott kielégítő választ, minden szempár rám szegeződik. Egy röpke pillanatig felmerül bennem, hogy elmondjam nekik, de amint Felixre nézek, meggondolom magam. Egészen egyszerűen azért, mert lerí róla, hogy örül annak, hogy a többiek nem tudják miről van szó. A kis kárörvendő…
- Bocs. – vállat vonok, mire a többiek szinte egy emberként kezdenek el morgolódni.
- Ne már! Tudni akarom, hogy miről van szó. – szól közbe Matt.
- Én is! Nem ér titkolózni. – mondja karba tett kézzel Dave.
- Hány évesek is vagytok? Öt? – tanakodik röhögve Felix – Inkább kezdjük el az edzést.
A társaság persze ugyanolyan kíváncsi, mint eddig, de azért egyöntetűen elkezdenek bólogatni, majd elindulnak bemelegíteni. Azért még meghallom Dave értetlenkedő hangját.
- Merlin?! Hogy jön ide Merlin?
Karin meglök, így felé fordulok. Ő is kérdőn pillantgat rám, mint a többiek. Tagadólag megrázom a fejemet, mire megértően bólint. Igaz, hogy mindig mindent megbeszélünk egymással – pláne, hogy csajok vagyunk -, de azért vannak dolgok, amiket mindketten megtartunk magunknak…
Amíg a srácok edzenek, mi élénk beszélgetésbe merülünk és megtárgyaljuk, hogy ki mit csinált az elmúlt egy-két napban, aztán meg egy újságcikkre terelődik a téma, amit mindketten olvastunk.
Csak akkor kapjuk oda a fejünket a pályára, amikor hangos röhögést hallunk. Amint észreveszem Felixet, rögtön elmosolyodom. 
Most rövidebb szünetet tartanak, mint általában, mert ugyebár szombaton meccs lesz. Ettől függetlenül persze azért ugyanúgy megy a hülyülés a pályán is, de ez persze nem azt jelenti, hogy csak lazsálnak.
Összenézünk Felixszel. Mond valamit a mellette ülő Dave-nek, majd feláll és idejön hozzám. Előveszi az üvegét a táskájából, iszik, majd az üveggel a kezében leül elém és Karin felé fordul.
- Minden rendben?
Kissé feszülten figyelem Karint, mert tudom, hogy Felix ezt nem udvariasságból kérdezte, hanem a hétfőn történtek miatt. Igazából jogosnak tartom azt, hogy a többiek ki akarták rakni a csapatból Holgert a hanyagsága miatt, de most nem rólam van szó, hanem Karinról.
- Persze. Most már…
Felix bólint egyet, visszadobja a táskájába az üveget, majd feláll. Mielőtt visszamenne a pályára, rám kacsint.
Tudom, hogy ez nem volt túl nagy mozdulat, de még egy ilyen apró kis rezdülésétől is totál elolvadok…
- Jó, hogy ő nincs itt. – zökkent ki Karin a Felixszel kapcsolatos gondolataim közül.
Nem kell rákérdeznem, pontosan tudom, hogy Lenára gondolt. Ennek mondjuk én is örülök. Nem hiszem, hogy szükség lenne itt olyan emberre, aki csak abban leli örömét, hogy másoknak ártson…
- Szerintem mostanában nem lesz itt.
Karin kérdő pillantását látva gyorsan elmesélem neki, hogy mi történt itt, miután ő hazament… A mondandóm végén elégedetten bólint.
- Még jó, hogy Felix elküldte.
Egyetértően hümmögök. Több szó már nem is esik a történtekről, ismét a pályára figyelünk.
Az edzés végén a társaság fáradtan jön le a pályáról. Fáradtan, de lelkesen. Kifújják magukat, összepakolnak, átöltöznek, aztán megint visszajönnek hozzánk.
- Akkor hogyan lesz? Pénteken plusz edzés? – kérdezi Matt Felixet.
- Nehogy már, F! Úgyis leverjük Johannékat. – duzzog Dave.
- Ki mit szeretne? – néz szét a társaságon Felix.
Szavazásra bocsátják, hogy mi is legyen. Azt hiszem, hogy ettől is jó csapatkapitány Felix. De komolyan. Mindenféle elfogultság nélkül mondhatom, hogy jó. Hiszen meghallgatja a többieket és figyel rájuk. Kell ennél több?
A csapat egyhangúlag nem-et szavaz, így nem iktatnak be plusz edzést.
- Viszont a meccs előtt előbb találkozunk… és Dave?
- Mi az?
- Ne piálj pénteken!
- Nem szoktam.
- Á, tényleg nem.
- Nem is! Majd szombaton, a meccs után. – kacsint ránk Dave.
Felix megfogja a kezemet, így tudom, hogy megyünk. Lemászok a padról, ő pedig felkapja a táskáját. Elköszönünk a többiektől, Dave vigyorogva méregeti Felixet.
- Csá, Merlin!
Felix épp szólásra nyitja a száját, de lazán oldalba lököm. Rám néz és nem mond semmit. Elindulunk hazafelé. Matt még utánunk szól, ha jól hallottam, akkor valami olyasmit, hogy „Hol a köpenyed?”, ami persze általános derültséget vált ki a többiekből, Felixből pedig… nos, lazán felemeli a bal kezét és anélkül, hogy visszanézne, felmutatja a középső ujját… Ezen persze megint jót derülnek a többiek.


Kábé negyed órával később már Felix szobájában vagyunk. Én az ágyon ülök, ő pont most lép be poharakkal felszerelkezve. Iszok egy keveset, majd az éjjeliszekrényre teszem a poharamat. Ő is hasonlóképp tesz, majd leül mögém, így a mellkasához tudok bújni.
- Ne morogj már! Szerintem örülnek annak, hogy most kivételesen téged is lehet szívatni valamivel.
- Gondolod?
Már-már fájdalmas arckifejezéssel néz le rám, amitől persze elnevetem magam. Végighúzza a kezét az oldalamon, ami ismét nevetésre ösztönöz, mert eléggé csikis vagyok.
- Ne! – nyögöm halkan.
- Még mindig vicces?
- Egy… kicsit.
Ismét megcsikiz. Próbálok távolabb csúszni tőle, de ez nem igazán sikerül, ezért jobb híján végigfekszek az ágyon, hogy szabaduljak az öleléséből. Fölém tornyosul és lefogja a kezeimet.
- Feladod? – suttogja érzéki hangon.
- Gonosz vagy. – mondom duzzogva.
Felhúzza a szemöldökét és értetlenül pillant rám, majd hirtelen elmosolyodik, lehajol és megcsókol. A csók közben próbálom kiszabadítani a karjaimat, ami egy kis ideig tartó kísérletezgetés után sikerül is. A nyakára csúsztatom a kezeimet és szorosan magamhoz ölelem. Eme mozdulatom után halkan nyög egyet, majd elmélyíti a csókot.
A hosszúra sikerült csókunk után kissé lihegve válunk el egymástól.
- Masszázs? – kérdezi vigyorogva.
- Legyen. Úgysem hiszem, hogy nemet mondhatnék… - tűnődök félhangosan.
- Sam? 
Úgy néz rám, mint aki nem igazán tudja eldönteni, hogy most neki vagy magamban beszélek, ezért bólintok egyet.
Felix megajándékoz egy újabb csókkal, mielőtt legördülne rólam. Felül és lekapja a pólóját mellénk, az ágyra. Beharapom az alsó ajkamat, amíg Felix mozdulatait lesem.
Előrehajol és a hüvelykujjával kiszabadítja a számat a fogam alól.
- Ha így nézel, nem lesz masszázs… legalábbis nem így.
Egyszerűen közli ezt, de a szeme máris sötétebb színben játszik, így pontosan tudom, hogy mire utalt. Nagyot nyelek, amikor a kijelentésével kapcsolatban különböző képek jelennek meg a lelki szemeim előtt…
Megrázom a fejemet és felülök.
- Feküdj le! – utasítom kissé zavartan.
- Igenis. – rám vigyorog és visszafekszik a hátára.
- Bolond. – nevetve oldalba lököm – Úgy értettem, hogy hasra. Masszázst akartál, nem?
Mosolyogva a hasára fordul, de közben azért morogva tesz még egy megjegyzést.
- Háton is jó lett volna.
A vállára csapok, amin jót derül, majd – akárcsak nálunk – ráülök a fenekére. Jóleső hümmögéseket hallat, amíg masszírozom. Ez a mostani helyzet nekem is jobban tetszik, mert most a puszta bőrén simíthatok végig, nem gátol semmiben a póló anyaga.
Abbahagyom a masszírozást és a körmeimet óvatosan végighúzom a gerince mentén.
- Hm…
Megtámaszkodok a vállain és előre dőlök, hogy halljam, amit mond.
- Tessék?
- Ez… jó.
- Tényleg? – kérdezem, mialatt újra és újra végigszántok a körmeimmel a hátán.
- Igen… de ezt te is pontosan tudod. – mondja, majd elfordítja a fejét és a szemembe néz.
Lemászok róla és mellé heveredek. A könyökömre támaszkodva figyelem, amint ő is oldalt fordul, így most egymással szemben vagyunk. A szabad kezemmel végigsimítok a mellkasán. A mozdulatomat félbeszakítja, amikor ráteszi a kezét az enyémre. A másik karjával magához von és megcsókol. Odaadóan simulok hozzá, mire felnyög. Elengedi a kézfejemet, ami még mindig a mellkasán – egészen pontosan a szíve fölött – van és végighúzza a kezét a derekamon, majd a csípőmön. Ugyanezt megismétli még egyszer, de most már a felsőm alatt. Megborzongok, amikor a keze a bőrömhöz ér. Hanyatt fordít és rám fekszik. A szája levándorol a nyakamra, miközben nonfiguratív mintákat ír le a hüvelykujjával a hasamon. Halk sóhaj hagyja el a számat és továbbra is simogatom a hátát, mire jobban hozzám simul. Egy pillanatra a lélegzetem is elakad, amikor megérzem, hogy kíván. Mintha csak tudná, hogy mi jár a fejemben, az ölét az enyémhez nyomja, majd kissé felemeli a fejét és rám pillant.
- Nincs kedved… filmet nézni?
Homlokráncolva bámulok rá.
- Ez most, hogy jutott eszedbe?
- Hát… - kezdi habozva - Nyilván érzed, hogy akarlak… úgyhogy ezt most abba kéne hagynunk.
Nem felelek, mert nekem úgy tűnik, hogy még van mondanivalója. Nem is tévedek nagyot, mert egy kis idő után ismét megszólal.
- Ne értsd félre… én csak… szóval…
Elvigyorodom, mire tettetett felháborodással néz le rám.
- Kinevetsz?
- Jó nézni, hogy nem tudod kifejezni magad.
Mosolyogva megcsóválja a fejét, majd lazán megcsókol. Egész könnyű csókot ad, nem mélyíti el. Nyilván azért nem, hogy nyomatékosítsa a mondanivalóját… vagyis azt, amire gondolt, mert eddig nem nagyon mondta el, hogy mit is akar.
- Nem megfelelő az idő. – suttogom neki lehunyt szemmel, amikor már nem érzem a száját az enyémen.
- Olyasmi.
Még mindig csukva van a szemem, úgy bólintok.
- Sam?
Amikor kinyitom a szemem egy sötétkék, de ragyogó szempárral találom szembe magam.
- Én csak… szeretném, ha… tökéletes lenne. Hülyeségnek tartod?
- Nem.
- Akkor… nem haragszol? – kutatóan vizslat a tekintetével.
- Dehogy. Örülök, hogy ennyire figyelsz rám.
- Mindig. 
Kedves mosoly jelenik meg az arcán. Gyors csókot ad, majd legördül rólam. Felülök és átnyújtom neki a pólóját. Egy bólintás kíséretében átveszi, magára kapja, majd felkel az ágyról és a filmgyűjteményéhez lép.
- Mit szeretnél nézni?
- Valami vígjátékot.
- Oké.
Rövid habozás után kiválaszt egy DVD-t, beteszi a lejátszóba, majd visszajön hozzám. A szokásos filmnézős pózunkba helyezkedünk, azaz nekidől az ágytámlának, én pedig elé helyezkedek és hátradőlök a mellkasának. A karjaimat a lábain pihentetem, míg ő átöleli a derekamat.
Igaz, hogy vágyom rá minden értelemben, de talán jobb is így… végül is mi értelme lenne elkapkodni? Jó ez így is.
Hiszen pár napja még remélni sem mertem volna, hogy beszélgetünk, nemhogy összejöjjünk! És most tessék… 


Este hazamegyek, megvacsizok és egy gyors zuhany után Rachékkel töltök némi időt, mielőtt lefeküdnék.
Az ágyban azért eszembe jut a mai nap. Hirtelen ötlettől vezérelve írok egy gyors sms-t Felixnek.

Kösz a mai napot. Jó éjt, Merlin!

Nem kell sokat várnom a válaszára.

Merlin?! Majd adok én neked Merlint! Ezért újabb kiengesztelés jár!

Mosolyogva pötyögöm az újabb sms-t.

Állok elébe! Főleg, ha olyan, mint a mai…

Az ölemben lévő laptop-hoz nyúlok és pár kattintással újabb zenét indítok el. Igaz, a mobilom rezgését nem tudja elnyomni…

Még jobb is. Holnap délután látlak? Bemehetnénk a városba.

A fejemet ütemesen mozgatom a dal ritmusára, mialatt a válaszírással bajlódom.

Persze. Hol, mikor?

Elfintorodom, amikor véget ér a szám. Újra elindítom és elégedetten elmosolyodom, amikor meghallom az ismerős zenét.

Négy körül, a házatok előtt.

Magamban gondosan megjegyzem az infót – na, nem mintha túl bonyolult lenne megjegyezni – és sietősen megírom a választ.

Oké. Jó éjt! Csók.

Kikapcsolom a zenét és a gépet is, majd átrakom az íróasztalomra. Ezután visszabújok az ágyba.

Neked is. Csók. Légy jó, Merlin mindent lát!

Hangosan felnevetek, amikor meglátom a képtelen üzenetet. Tiszta bolond! Persze jó értelemben, de akkor is...
Tuti, hogy mellette nem fogok unatkozni, ahogyan eddig sem tettem… és szerintem ezután sem fogom.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése