2014. június 22., vasárnap

14. fejezet - Szombat

Reggeli után Lisával játszok, amikor csengetnek. Kimegyünk, hogy megnézzük, ki keres minket - Karin az. Köszönünk egymásnak, majd beengedem a házba.
- Ki az? - kérdezi Rach a nappaliból.
- Karin.
Rach kijön a nappaliból és ő is köszön a barátnőmnek.
- Lisa, kijössz velem a kertbe?
- Igen, anya.
Lisa már szalad is a cipőjéért. Rach rám kacsint.
- Legalább lesz időtök beszélgetni.
Mosolyogva bólintok. Megkínálom Karint enni- és innivalóval is, de semmit sem kér, úgyhogy behívom a szobámba.


Odabent lehuppanok az ágyra, Karin a székemet választja.
- Ne haragudj, hogy nem írtam. - kezdi Karin - Nem tudtam, hogy meddig lesztek bent a városban és nem akartalak zavarni.
- Nem zavartál volna, de amúgy én is ezért nem írtam neked. - nézek rá mosolyogva.
- Na, szép! - neveti el magát barátnőm.
- De most nem zavarsz, úgyhogy igazán mesélhetnél arról, hogy mi volt. - hajolok közelebb izgatottan Karinhoz.
- Nagyon jól éreztem magam Peterrel.
- Bővebben? - kérdezem kíváncsian.
- Hát... dumáltunk, filmet néztünk, aztán sétáltunk... és este hazakísért. - sorolja csillogó szemmel.
- És?
- Mi az, hogy "és"?
- Hát... más nem volt? - vigyorgok barátnőmre.
- Este... a házunk előtt... megcsókolt. - mondja szinte suttogva.
- Tényleg? De jó! És akkor most... összejöttetek?
Karin bólint, mire széles vigyor terül el az arcomon. Felállok és megölelem Karint.
- Gratulálok. - súgom a fülébe.
- Kösz. Na és a te estéd milyen volt?
Visszaülök az ágyra, mielőtt válaszolnék.
- Nagyon jól szórakoztam. A srácok tisztára hülyék voltak.
- És Felix? Bejött neki a felsőd?
- Igen.
Mindketten vigyorogva nézünk egymásra. Mondjuk, nem csoda, hogy ilyen idióta vigyor van mindkettőnk arcán, hiszen - végre - mindketten egyenesbe jöttünk a pasikkal... és ez tök jó, főleg, hogy mi barátnők vagyunk és a srácok is haverok.
- Mikor találkoztok Peterrel?
- Valójában... nemsokára. Csak előtte átjöttem hozzád, hogy beszámoljak.
- Jól tetted.
Még vagy egy órán keresztül beszélgetünk mindenféléről, majd Karin elköszön és elmegy.
Mostanában nem nagyon foglalkoztam a munkámmal, úgyhogy a laptopomért nyúlok és nekiállok a félkész állapotban lévő cikkem befejezéséhez.
Amikor kész, elküldöm és szinte a küldéssel egy időben megrezzen a mobilom. Sms-em jött - Felixtől.

Szia! Rám érsz valamikor?

Megint kiül a hülye vigyor az arcomra, mialatt a választ írom.

Szia! Persze. Nincs semmi dolgom. Átjössz?

Hangos kacajt hallok a kert felől, ezért odamegyek az ablakhoz és kinézek. Lisa focizik és pont rúgott egy gólt, Rach pedig a virágokat gondozza. Ebben mondjuk nincs semmi meglepő, mert szereti a virágokat és hétvégente mindig elrendezi a kertet, mert hétköznap dolgozik és erre már nem jut ideje.
Egy kicsit megijedek, amikor hirtelen elkezd rezegni a telefonom a kezemben. Még jó, hogy nem dobtam el.

2 perc.

Elégedetten bólintok és kimegyek a kertbe a többiekhez. Tájékoztatom Racht arról, hogy Felix átjön.


- Rach?
- Tessék? - néz fel rám kérdőn és lerakja a kezében tartott kis ásót.
- Felix átjön. Nem gond?
- Nem, dehogyis. Azt hívsz át, akit szeretnél.
Bólintok. Hangokat hallok a szomszédból, így arrafelé nézek. Felix az, épp az ajtót zárja be. Amikor megfordul, találkozik a tekintetünk és elvigyorodik. Igencsak meglepődök, amikor nem a kerítés felé veszi az irányt, hanem az utca felé. Már majdnem utána szólok, hogy most mi van, de csakhamar meglátom, hogy a bejárat felől jön.
- Szia!
- Szia...sztok! - teszi hozzá, amint meglátja a többieket. Rach int egyet neki.
Felix mellém áll, a kezét a hátamra rakja és ad egy puszit az arcomra.
- Hogyhogy kerültél? - kérdezem vigyorogva.
- Most... nem vagy egyedül. - súgja nekem úgy, hogy az arcomon érzem a leheletét.
Lisa eddig annyira elmerült a labdázásba, hogy csak most veszi észre azt, hogy kint vagyok. Amint meglát, vigyorogva szalad felém.
- Sammy, játszol velem?
- Most nem. Talán majd később, jó?
- Hát... jó. - mondja kicsit csüggedten.
Utálom magam, amiért most szomorú miattam, de tulajdonképpen Felix most először jött át hozzánk - hozzám - és most szeretnék csak vele foglalkozni. Azért, hogy el kicsit felvidítsam Lisát, leguggolok hozzá.
- Ha anya megengedi, akkor majd valamikor elmegyünk biciklizni, rendben?
Na, erre rögtön felcsillan a szeme.
- Tényleg?
- Hát persze. De előtte megbeszéljük anyával! - emelem fel figyelmeztetően a mutatóujjamat.
- Oké. Anya!
Lisa már rohan is Rachhez. Én felállok és Felixre pillantok.
- Nem akarsz bejönni? Ott nyugisabb egy kicsit.
- De.
Rachre nézek, akinek most nagyban magyaráz Lisa. Nem akarom félbeszakítani Lisa kis monológját, úgyhogy csak a házra mutatok, mire Rach bólint, úgyhogy kézen fogom Felixet és bemegyek vele.


- A szobám arra van. - mutatok a folyosó végére.
Felix bólint, úgyhogy rögtön arra vesszük az irányt. Amint belépünk a szobámba, elveszem a laptopomat az ágyamról és átteszem az asztalra, majd Felixre pillantok, aki még mindig az ajtóban áll, pont úgy, mint anno én, amikor nála voltam.
- Nem ülsz le?
Habozva biccent egyet, majd leül az ágyam végére. Már megint déjá vu-m van…
- Hozzak valamit inni?
- Kösz, nem.
Leülök mellé és őt figyelem. Töprengve néz körbe a szobámban. Valamiért erről rögtön az jut az eszembe, hogy még jó, hogy kitakarítottam… hülye gondolat, nem?
A kezemet ráteszem a térdére, mire először a kezemre néz, majd egyenesen rám.
- Minden oké?
A jobb kezét a kezemre teszi.
- Persze.
- Biztos? – érdeklődők tőle óvatosan.
- Beszéltem az apámmal. – közli színtelen hangon.
- Mikor?
- Ma reggel.
- Az jó.
- Hát, ahogy vesszük. – mondja vállvonogatva.
- Miért?
- Eredetileg úgy volt, hogy a hétvégére felmegyek hozzá… de felhívott és közölte, hogy nem ér rá velem foglalkozni, mert fontos tárgyalásai lesznek.
Hatalmas gombócot érzek a torkomban. Szegény! Eddig sem volt jó a viszonyuk… és hiába próbál meg közönyösen beszélni az apjáról, azért mégiscsak látni a szemében, hogy nem esik neki jól az, hogy az apja passzolta a találkozójukat.
- Hétvégén is szokott dolgozni?
- Ezek szerint. – állapítja meg gúnyosan – Szerintem csak a barátnőjével akar lenni, csak nem volt képes bevallani.
- Sajnálom.
A kezemet végigfuttatom a hátán, fel a válláig, majd fél oldalvást átölelem. Nagyot sóhajtva hajtja rá a fejét az enyémre.
- Ezért sem szóltam neked tegnap erről… tudtam, hogy úgyis lemondja. – mondja keserűen.
Elhúzom a fejemet és megérintem az arcát. A hüvelyujjammal finoman elkezdem cirógatni.
- Tudod mit? Csináljunk ma azt, amit szeretnél! Jó?
- Mindig azt csinálunk, amit én akarok. – rám vigyorog.
- Egoista. – tetetett szigorral nézek rá.
Elneveti magát és ad egy lágy csókot.
- Egyébként… kösz. De már az is jó, ha velem vagy.
Bólintok.
- Hozok be magamnak innivalót. Te biztos nem kérsz semmit?
- Kóla?
- Oké. Mindjárt jövök.
Kisietek a konyhába, öntök neki egy pohárba kólát, magamnak gyümölcsét – az egész kábé két perc alatt megvan -, majd visszamegyek a szobámba.
Felix már nem az ágyon ül, hanem az íróasztalomnál áll és a parafa táblámat szemléli. Megköszörülöm a torkomat, mire hátrafordul. Odalépek hozzá, átnyújtom neki a poharat, amit egy bólintás kíséretében átvesz. Iszok pár kortyot, majd leteszem a poharamat az asztalra és megint leülök az ágyamra.
- Jók a képeid. – közli, majd iszik egy keveset.
- Köszi.
- Ezek mostaniak? – a Karinnal közös képeimre mutat.
- Igen.
- Ő… az anyukád? – kérdezi habozva, de kedvesen.
- Igen.
Lefelé pillantok, mert egy kicsit zavar Felix kutató tekintete. Persze ő nem tehet erről… de vannak dolgok, amikről senki sem beszél szívesen.
Lerakja a poharát az asztalra – inkább hallom, semmint látom -, majd idejön hozzám. Letérdel elém és a két kezét a testem két oldala mellé teszi.
- Hé! Ne haragudj… nem kellett volna felhoznom.
- Ugyan! Semmi gond.
- Komolyan?
- Persze.
- Akikről kiraktad a képeket… fontosak neked, igaz?
Halvány mosolyra húzódik a szám.
- Igen. Talán… ha adsz magadról egy képet, akkor azt is kirakom.
Kisfiúsan elvigyorodik.
- Tényleg?
Határozottan bólintok.
- Ha adsz…
- Adok. – vág a szavamba és megcsókol.
A csók közben szorosan magához ölel. Végighúzom a kezemet a vállain. Olyan izmos… és jó képű. Tulajdonképpen még mindig nem értem, hogy mit bír bennem és miért van velem… de nyilván valamit jól csinálok, mert eddig még nem rettentettem el magamtól semmivel…
A nyelvünk immár sokadszorra találkozik. Felix lazán hátraül a sarkára és lehúz az ölébe. Elszakítja a száját az enyémtől, ad egy puszit az arcomra, majd az ajkai levándorolnak a nyakamra. Beletúrok a hajába és halkan sóhajtok. Még szorosabban von magához, miközben az ajkai még mindig a nyakamon vannak… szédítő érzés.
Ezt a roppant idilli és meghitt pillanatunkat zavarja meg Rach, amikor kopog az ajtón. Felix felemeli a fejét, én pedig lemászok róla és felállok. Mire az ajtóhoz érek, Felix már az ágyamon ül totál ártatlan arccal. Kinyitom az ajtót.
- Igen?
- Bocs, ha zavarok, de… nemsokára kész az ebéd.
- Oké.
Rach nem jön be a szobámba, csak áll az ajtóban.
- Maradsz ebédre? – kérdezi Felixet.
- Nem akarok zavarni…
- Miért zavarnál?
- Rach általában háromszor annyit főz, mint amennyit mi meg tudunk enni. – magyarázom Felixnek.
- Akkor maradok. – mondja vigyorogva.
Rach bólint, majd becsukja az ajtót.
Visszasétálok Felixhez és megsimogatom a fejét.
- Hogy tudsz ilyen pókerarccal nézni? – kérdezem mosolyogva.
- Fogalmam sincs, hogy miről beszélsz… nem csináltam semmit. – pillant rám a szokásos boci nézéssel.
- Nem?
- Nem.
- Oké.
Kinyújtom felé a kezemet, amit megfog és az ölébe ránt.
- Ki kellene mennünk a konyhába.
Elvégre azért nyújtottam felé a kezemet, hogy kimenjünk.
- Tényleg?
A szája vészesen közel kerül az enyémhez, ahogy hozzám hajol.
- Igen. Végül is… te mondtad, hogy nem csináltál semmit. – most én vágok ártatlan fejet.
- Ez nem ér! – biggyeszti le az ajkát.
- Így jártál. – vállat vonok és felkelek.
Ismét a kezemet nyújtom felé, amit most már elfogad, így kimegyünk a szobámból.


Mielőtt belépnénk az ebédlőbe, Felix megállít a folyosón és gyorsan megcsókol.
- Ezt megismételhetnénk máskor is... - súgja érzékien a fülembe, amitől teljesen libabőrös leszek.
Szórakozottan bólintok, majd csatlakozunk a többiekhez.
Egymás mellé ülünk Rachcsel és Lisával szemben. Rach kihozza a konyhából a kajával megpakolt tányérokat és leteszi elénk.
- Jó étvágyat!
Bólogatunk és neki is látunk az evésnek.
- Bernd? – kérdezem Racht.
- Georgnál van. Később jön.
Több szó nagyon nem esik az ebéd alatt. Mindenki el van foglalva a tányéron lévő kaja elpusztításával.
- Kérsz még? – néz kérdőn Rach Felixre.
- Á, dehogyis. Tele vagyok. – dől hátra kényelmesen.
- Sam?
- Kizárt.
Rach felkel az asztaltól és elkezdi leszedni az asztalt.
- Segítsek? – kérdem Racht.
- Kösz, nem kell. Menjetek csak.
Felixre nézek, aki bólint egy aprót, úgyhogy otthagyjuk Racht és Lisát az ebédlőben.


A szobámba visszaérve Felix rögtön végignyúl az ágyamon. Mosolyogva leülök mellé és – mivel hason fekszik - a kezemet a hátára teszem.
- Ennyire jól laktál?
- De mennyire.
- Jobb volt, mint a pizza?
- Igen… de én nem szoktam főzni, szóval marad a pizza.
- Ha szépen megkérsz, talán főzök majd neked.
Felix feltámaszkodik a könyökére és felém fordítja a fejét.
- Tényleg?
- Persze.
- Hát… most egy masszázzsal is megelégednék. – közli vigyorogva.
- Nem vagy te egy kicsit szemtelen? – nézek rá felhúzott szemöldökkel.
- Talán egy kicsit. – mondja beleegyezően.
- Jól van, egy masszázs.
Újra visszafekszik, én pedig ráülök a fenekére, mert így könnyebben tudom masszírozni.
- Ne vegyem le a pólómat?
Mivel oldalra van fordítva a feje, ezért pontosan látom, hogy kajánul vigyorog.
- Mondd: nem vagy te egy egészen kicsikét nagyigényű?
- Én? Dehogy.
Előrehajolok és adok egy puszit az arcára, majd tovább folytatom a masszírozást. Az tény, hogy póló nélkül jobban látnám az izmait, de így is érzem, hogy a teste milyen jól ki van dolgozva. Egy idő után teljesen ellazulnak az izmai.
Megint előrehajolok.
- Na? Milyen? – suttogom a fülébe.
- Pazar.
Elégedetten bólintok, mialatt az ujjaim újra és újra végigszántanak a hátán és a vállain.
- Ugye nem alszol? – kérdezem tőle, mert már egy jó ideje nem hallottam a hangját.
- Hm…
Leszállok róla és mellé ülök. Felix a hátára gördül és a mellkasára ránt.
- Ezt nem-nek veszem. – állapítom meg félhangosan.
A kezemet végighúzom a mellkasán. Amikor a kezem a szíve fölé téved, megérzem, hogy milyen szaporán dobog a szíve.
- Gyorsan ver a szíved.
- Miattad. – közli egyszerűen, majd mélyen a szemembe néz.
- Ezt örömmel hallom.
Mosolyogva bólint és kissé megemeli a fejét, hogy megcsókolhasson. Amint az ajka az enyémhez ér, tudom, hogy elvesztem…
…megint.


Egész délutánig maradt nálam – a csókcsatánk után filmet néztünk -, majd hazament, mert a haverjaival volt találkozója, úgyhogy este Rachékkel voltam. Jó volt, mert este már Bernd is itthon volt.
Alig várom, hogy hétfő legyen és újra lássam Felixet. Már előre megmondta, hogy vasárnap Davékkel lesz, ami ellen persze semmi kifogásom sincs, hiszen nem várhatom el tőle azt, hogy minden egyes percét velem töltse… még akkor sem, ha én azt szeretném. Nem akarok rátapadni és kisajátítani, mert tudom, hogy milyen sokat jelentenek neki a haverjai.
Főleg, hogy most már tudom azt, hogy én is sokat jelentek neki.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése