Óracsörgésre ébredek. Mielőtt kimásznék az ágyból, nagyot nyújtózkodok. Alig várom már az estét, amit Felixszel és a haverjaival fogok tölteni.
Apropó Felix…
A szívem rögtön melegséggel telik meg, amint felidézem magamban őt és persze a tegnapi napot...
A tegnapi nap is hasonlóan alakult, mint a szerda, csak annyiban volt más, hogy tegnap nem volt edzés, mert az csak hétfőnként és szerdánként van. Délelőtt-délután Lisával voltam, majd miután Rach megjött, én mehettem Felixhez. Estig filmeket néztünk, majd hazajöttem. Valójában nem volt tegnap semmi említésre méltó, kivéve persze Felixet, aki szerencsére ugyanolyan jó kedvű volt, mint általában. Talán még jót is tett neki az, hogy egy kicsit megnyílt nekem.
Kopogást hallok, majd meglátom Racht az ajtóban.
- Ébren vagy?
- Persze. Miért?
- Megyek dolgozni. Lisa reggelizik.
- Oké, egy percet kérek.
Rach bólint, majd kimegy és becsukja az ajtómat.
Gyorsan felkelek, átöltözök, majd kisietek Lisához.
Reggeli után Lisa szobájában játszottunk, mert eléggé borús az idő és a szél is igencsak feltámadt, úgyhogy nem tartottam jó ötletnek azt, hogy kimenjünk a kertbe. Még csak az kéne, hogy Lisa megfázzon. Magam miatt nem aggódok, mert ritkán vagyok beteg, de azért mégsem szeretném, ha Lisának bármi baja lenne. Együtt megfőztük az ebédet, majd megebédeltünk, utána pedig ismét játék következett. Szeretek az unokahúgommal lenni, úgyhogy egyáltalán nem esik nehezemre játszani vele. Sőt, éppen ellenkezőleg – nagyon is élvezem azt az időt, amit vele tölthetek.
Az óra fél négyet mutat, amikor csengetnek. Kinyitom az ajtót – Karin az.
- Szia! – leveszi a fejéről a kapucnit.
- Szia! Hát te?
Kijjebb nyitom az ajtót és beinvitálom Karint. Elveszem tőle a kabátját, majd intek neki, hogy menjen be a nappaliba.
- Én… ma találkozom Peterrel.
- Tudom. – miután felakasztottam a kabátját, csatlakozok hozzá és Lisához a nappaliba – És?
- Hát… izgulok. Tulajdonképpen most leszünk először kettesben.
- Mikor is találkoztok?
- Ötkor. Náluk.
- Figyelj, minden rendben lesz. Kedvesnek tűnik és ha összejöttök, remélem, hogy végre én is megismerhetem.
- Persze. Feltétlenül. – csillogó szemekkel néz rám, majd lehuppan a kanapéra – Olyan jó fej… és cuki.
Nevetve figyelem barátnőmet.
- Már korábban is mondtam neked, hogy látni rajtad azt, hogy mennyire odavagy érte.
Karin nem válaszol, csak bólint egyet.
- Azért írj ám majd, hogy hogyan sikerült a találkozásotok.
- Egyértelmű. Te is írsz majd?
- Persze.
Leülök a fotelba, majd végigsimítok Lisa buksiján, aki a fotel mellett legózik.
- Ugye nem haragszol rám?
- Miért haragudnék? – kérdezem értetlenül.
- Hát… mert nem leszek ott veled.
- Ugyan már! Egyáltalán nem probléma. Különben is: Peter lemondta a bandát miattad, úgyhogy én is tudlak nélkülözni.
- Igen, tudom. Valójában… még soha nem hagyta ki a péntek esti bandázást, csak akkor, ha beteg volt.
- Na, látod! Felix is mondta, hogy bír téged.
Karin bólint.
- Tudod… örülök annak, hogy mindezt megoszthatom veled. Még soha nem volt senki ennyire jó barátnőm, mint te.
Egészen elérzékenyülök a szavaitól. Nagyon jólesik az, amit mond.
- Ezzel én is így vagyok.
- Nem is tudom, hogy mi lenne velem nélküled… főleg most. Sajnálom, hogy önző vagyok, de jó, hogy itt vagy.
Bocsánatkérően pillant rám, de persze egyáltalán nem tudok rá haragudni. Miért is tenném? Nekem is jó, ha van kivel beszélgetnem. Jó, persze, az lenne a legjobb, ha anyu itt lenne, de igazán hálás vagyok Rachéknek, Karinnak és természetesen Felixnek is, amiért figyelnek rám.
- Semmi gond. Az a helyzet, hogy örülök annak, hogy rád mindig számíthatok.
Karin felpattan a helyéről, idejön hozzám és átölel. Amikor elenged, furcsán csillog a szeme.
- Ugye nem kezdesz el bőgni? – kérdezem tőle kedvesen.
- Nem, dehogy.
- Akkor jó. A végén még lesírod a sminked.
Mosolyogva megrázza a fejét.
- Még csak az kéne. Tudod, meddig készültem?!
Összenevetünk. Hallom, hogy nyílik az ajtó. Kisvártatva Rach belép a nappaliba.
- Sziasztok!
Köszönünk neki, majd segítünk neki kipakolni mindazt, amit vett.
- Rach?
- Tessék?
- Kell segítenem még valamit vagy tudsz nélkülözni?
- Miért?
- Bemennék Felixszel és a haverjaival a városba.
- Jól van, menj csak.
- Tényleg?
- Hát persze. Péntek van, úgyhogy lazíts csak nyugodtan. – mondja Rach mosolyogva.
- Kösz. – Karinra pillantok – Nem akarsz segíteni? Fogalmam sincs, hogy mit vegyek fel.
- De, persze.
Hosszas töprengés után felveszek egy sötétkék, csőszárú farmert, egy fekete, kivágott hosszú ujjú felsőt és egy barna, hosszúszárú csizmát. Ezután vetek egy pillantást a tükörre.
Miután megnézem magam a tükörben, kérdőn sandítok Karinra.
- Vélemény?
Válaszként felmutatja a hüvelykujját.
- Nem túlzás? – mutatok a kissé mély dekoltázsomra.
- Á, dehogy. Felix odalesz érte.
- Gondolod?
- Tuti.
Nem túl határozottan, de azért bólintok egyet.
- Köszönöm.
- Nincs mit. Most viszont már mennem kéne…
- Persze, menj csak. Nem akarom, hogy miattam késs.
Megölelem a barátnőmet, majd együtt kimegyünk a nappaliba, hogy elköszönjünk Rachtől, mert lassan nekem is át kell mennem Felixhez. Felkapom a fekete, vékony kabátomat, de nem húzom fel a zipzárt – nem tudom, hogy meddig maradunk, de ha estefelé jövünk csak haza, akkor már hűvös van -, elrakom a kulcsomat és a telefonomat, majd Karinnal kisétálunk a házból.
Egy kicsit még beszélgetünk kint, mielőtt Karin menne. Szerencsére már egész jó az idő, nyoma sincs a délelőtti sötét felhőknek és a szélnek. Néha még a Nap is elő-előbújik.
Háromnegyed öt körül aztán Karin elmegy, úgyhogy átmegyek Felixhez. Besétálok a kapun és megállok a kertben. Előveszem a mobilomat és megcsörgetem Felixet, ugyanis még tegnap megbeszéltük, hogy így jelzem neki azt, hogy itt vagyok.
Alig egy-két perc múlva nyílik az ajtó és kijön, majd amikor a szemembe néz, elindul felém.
Hirtelen elgyengül a lábam. Már megint elképesztően helyes… Hangos szívdobogással figyelem, amíg lazán idejön hozzám. Tetőtől talpig végignéz rajtam. Amikor a dekoltázsomhoz ér a tekintete, elvigyorodik.
- Nagyon… csini vagy.
- Te is jól nézel ki. – mondom elpirulva.
- Mint mindig. – közli széles vigyorral az arcán.
- Azt azért nem mondanám… - húzom egy kicsit az agyát.
- Szemtelen.
Még közelebb lép, magához ránt és megcsókol. Nem azért, semmi kifogásom sincs a csókjai ellen, de ez most határozottan nem tett jót a lábamnak, mert még inkább gyengének érzem. Persze próbálom magam tartani, mert az kicsit ciki lenne, ha összeesnék előtte.
A homlokát a homlokomnak támasztja.
- Bejössz?
- Igen.
Kézen fog, úgy megyünk be.
- Kérsz valamit?
- Kösz, nem.
Bevezet a nappaliba, leül a kanapé jobb oldalára és az ölébe húz.
- A többiek?
- Dave hazament átöltözni, de nemsokára itt lesz.
- Hányan leszünk?
- Velünk együtt hatan. Elméletileg.
- És gyakorlatilag?
- Lehet, hogy jön Birgit is.
- Ő ki?
- Matt barátnője… vagyis az exe. – Felix homlokráncolva néz rám – Igazából már nem nagyon tudom követni, hogy együttvannak-e vagy sem.
- Értem. Tehát akkor Dave-vel megyünk be a városba?
- Igen. – vállat von - Kocsival gyorsabb. A többiekkel ott találkozunk.
Bólintok.
- Pontosan hová is megyünk?
- A városközpontban van egy jó kis hely. Majd meglátod.
- A srácoknak nem gond, hogy én is megyek?
- Dehogy. Miért lenne?
Gyámoltalanul vállat vonok. Ha Birgit nem jön, akkor én leszek az egyetlen lány a csapatban. Ez persze engem nem zavar, csak nem akarom, hogy ez gond legyen a fiúknak. Valójában nagy szükségem lenne Karinra, de nem zavarhatom meg, amikor Peterrel van, főleg most, hogy lehet összejönnek.
- Hé! – az állam alá nyúl és megemeli a fejemet – Tudják, hogy velem vagy és elfogadják.
Megint bólintok egyet. Ezt azért jó tudni…
- Egyébként is bírnak téged. – úgy közli, mintha csak az időjárásról fecsegne.
- Tényleg? – kérdezem mosolyogva.
- Aha.
- És te?
- Tudod jól, hogy igen.
Helyeslően mosolygok, mire ő magához von és gyengéd csókot ad.
- Ugye tudod, hogy egész este melletted leszek?
- Igen?
- Bizony. – mondja nagy meggyőződéssel – Amilyen dögös vagy, a végén még lecsapnak a kezemről. – vigyorogva a dekoltázsom felé int a fejével.
- Hát… csak nem.
- Remélem is.
Nevetve a kezeim közé fogom az arcát és most én csókolom meg őt.
- Egyébként… Karinnak köszönheted, hogy ezt vettem fel.
- Tényleg?
- Igen. Én mást akartam, de rábeszélt erre.
- Nagyon helyes. Majd megköszönöm neki, ha látom. – közli huncut mosollyal.
- Remélem, hogy minden jól alakul köztük.
- Biztos. Jó fejek mindketten.
- Igen, azok. És… te is. – simítok végig az arcán, majd le a nyakán.
- Ennek örülök. – mondja kissé elmélyült hangon.
A kezét, ami eddig a derekamon volt, most felcsúsztatja a hátamra és megcsókol. A kezemet átkulcsolom a nyakán, mire még inkább elmélyíti a csókunkat. A nyelvünk a csók alatt össze-összeér. Ilyenkor kellemes borzongás fut végig rajtam, amit feltehetően Felix is érez, mert ilyenkor jobban szorít magához. Elképesztő, hogy mennyi reakciót vált ki belőlem.
A csókolózásunkat a csengő szakítja félbe. Elhúzódom, Felix pedig halkan káromkodik. Mielőtt ajtót nyitna, még ad egy gyors csókot.
- Bocs, hogy késtem. – sajnálkozik Dave.
- Nem gond. – morogja Felix.
Dave bejön a házba és rám néz, majd Felixre, végül megint rám.
- Csak nem… zavartam meg valamit?
- Nem. – mondom és kicsit elmosolyodom.
Persze, hogy megzavart, de azt mégsem mondhattam neki. Nem akarom, hogy emiatt ugrassa Felixet… és nyilván elmondaná a többieknek is. Hiszen, ilyenek a fiúk, nem?
- Jól nézel ki, Sam.
- Ó, köszi. Te is.
Felix védelmezően átöleli a derekamat.
- Mehetünk?
Dave-vel bólintunk, úgyhogy elindulunk a városba, ahol a többiek nyilván már várnak ránk.
Amikor megérkezünk, Dave leparkol, majd gyalog átmegyünk a parkolóhelyből a találkozóhelyre. Belépünk és Felix egyenesen hátramegy. Még jó, hogy fogja a kezemet, mert így tudom, hogy merre kell menni. Közben folyamatosan körbenézelődök. A hátsó részben bokszok vannak, amelyek válaszfallal el vannak választva egymástól. Az egyik ilyen boksz jobb oldalán már ott ülnek a srácok, azaz Matt, L és Phil. Meglátnak minket, kölcsönösen üdvözöljük egymást, majd leülök velük szembe a falhoz, mellettem Felix foglal helyet, őmellette pedig Dave.
- Birgit? – kérdezi rögtön vigyorogva Dave Mattet.
Matt lemondóan legyint.
- Nem jön.
- Peter se. – mondja L.
- Ja. Csajozik. – vigyorodik el Phil.
Dave felém és Felix felé fordul.
- Mit isztok?
- Nekem kell vezetni? – kérdez vissza Felix.
- Naná. Sörözni akarok.
- Akkor egy kólát. – mondja Felix.
- Sam?
- Kóla. – válaszolom.
Dave elmegy, Felix ráteszi a kezét a combomra.
- Nem gyümölcslé? – néz rám vigyorogva, majd egy kicsit megszorítja a combomat.
- Most nem. Nem is mondtad, hogy van jogsit.
- Pedig van. Péntekenként általában én vagyok hazafelé a sofőr.
Hamarosan visszaérkezik Dave az italokkal. Odaadja nekünk a kóláinkat, majd megint elmegy, ám másodszorra már két korsó sörrel tér vissza.
- Rögtön kettő? – nézek rá kérdőn.
- Mindig ennyit tolok. – mondja lazán.
- Ja. Ez is menő, mint a névrövidítés? – löki oldalba Felix.
- Persze. Bírják a csajok. – Dave cinkos pillantást vált a velünk szemben ülőkkel.
- Sam? – néz rám Phil.
- Hát… attól függ. Hányni is szoktál? – kérdezem mosolyogva Dave-et.
- Á, dehogy.
- Dehogyisnem. Csak nem emlékszel rá. – vágja rá Felix.
Ezen mindenki jót röhög. Dave bosszúsan pillant az emberemre.
- Na, ezért iszok én és ezért vezetsz te.
- Nehogy azt mond, hogy miattam piálsz.
- Pedig de. – Dave színpadiasan a szívéhez kap – Alkoholba fojtom a bánatom, amiért ilyen vagy.
- Szép! Fogd csak rám.
- Mindig azt teszem, pajtás. – mosolyog Dave, majd Felix felé emeli a korsóját és nagyot húz belőle.
- Engedjetek ki! – sürgeti Matt a mellette ülőket, közben a telefonját lesi.
- Birgit? – kérdezi kajánul Phil.
- Nem mindegy?! Engedjetek ki!
L és Phil megadóan sóhajtanak, majd felállnak, hogy Matt ki tudjon menni. Miután Matt kimegy az egész helyiségből – az előtérben hangos zene szól, mert lehet táncolni is -, L és Phil megint elfoglalják a helyüket.
- Tuti, hogy Birgit az. – vigyorog Phil.
- Ja. Tuti. – erősíti meg L is.
- Ezért nem érdemes a tyúkokkal kezdeni. – közli nagy bölcsen Dave.
- Vagy inkább csak téged nem képes senki elviselni. – pillant Felix Dave-re.
- Á, az kizárt. Én baromi jó fej vagyok.
- Hát persze. – mondja L ironikusan.
- Pedig az vagyok. És irtó helyes is. – simít végig a haján Dave.
Megfogom Felix kezét, ami még mindig a combomon van, mire kérdőn rám pillant.
- Most már értem, hogy miért is vagy néha olyan egoista. Tanulsz Dave-től.
Felix elvigyorodik.
- Meglehet.
- Látod Dave? Sam szerint is elviselhetetlen vagy. – közli Phil.
- Mi? Ez nem is igaz! Ugye, Sam? – les rám Dave esdeklően.
- Kérdezz mást! Sam tabu. – mondja határozottan Felix.
Ellágyult tekintettel nézek rá és a hüvelykujjammal a kézfejét cirógatom. Rám kacsint, majd nagyot kortyol a kólájából.
- Kit kérdezzek? – kérdi kétségbeesetten Dave.
- Mondjuk a húgodat. – röhög fel Phil.
- A húgom nektek tabu. Világos? – néz a srácokra összehúzott szemöldökkel a már egy korsó sört eltüntető Dave.
- Nem is tudtam, hogy van tesód. – szólok közbe, majd beleiszok a kólámba.
- Sajnos, van.
- Na és neked van tesód, Sam? – kérdi Phil.
- Nincs. – rázom meg tagadólag a fejemet.
- Ugye tudjátok, hogy jövő héten hosszabb edzést kell tartanunk? – néz végig a társaságon Phil – Le kell vernünk Johannékat.
Felix füléhez hajolok.
- Kiket?
- Hétvégén meccsünk lesz az egyik szomszéd faluval. A meccsek előtt mindig hosszabbak az edzések. – magyarázza Felix.
- Bizony. – erősíti meg Dave két korty között – Ha nyerünk – és tuti, hogy nyerünk – akkor minket éljeneznek majd a kiscsajok.
- Nem vagy egy kicsit perverz? – kérdi röhögve Phil.
- Én? Soha. Kértek még inni? - Dave feláll, majd miután mindenki nem-et int a fejével, elmegy a pult felé.
- Dave... miért iszik, ha nem bírja? – nézek kérdőn Felixre.
- Ismered. – vállat von – Azt hiszi, hogy ez menő.
Matt visszatér az asztalunkhoz és elköszön, mert Birgittel találkozik. A fiúk gúnyos megjegyzésekkel illetik, de szerintem aranyos tőle, hogy vele akar lenni – bármi legyen is köztük.
Dave megint két korsó sört hoz magának.
- Mindig ide jártok? – nézek a srácokra.
- Igen. Jó hely. – közli Phil.
- Ja. És jó a sör is. – mondja Dave, majd hogy nyomatékosítsa a szavait, meghúzza az egyik korsót.
- Miért, te még nem voltál itt? – kérdi L.
Nem-et intek a fejemmel, mire hitetlenség ül az arcukra.
- Soha?
- Nem.
- Egyszer se? – Phil leteszi a poharát, úgy bámul rám.
- Nem.
- Ne szekáljátok már! – szól közbe Felix.
Mivel a fiúk még mindig értetlenül néznek rám, úgy érzem, hogy magyarázattal szolgálok nekik.
- Amikor nyaranta itt voltam, nem nagyon jártam el ilyen helyekre. – közlöm velük vállvonogatva.
- És akkor mit csináltál? – kérdezi Phil.
Megint vállat vonok.
- Általában Rachékkel voltam. Végül is miattuk jöttem.
Hirtelen csend telepszik az asztalunkra. Nyilván mindenki emésztgeti azt, amit mondtam. A csendet Dave töri meg.
- Hát, ide amúgy is csak velünk érdemes jönni. – mondja komolyan és nagyot kortyol a söréből.
Mosolyogva nézek az összegyűlt társaságunkra. Igen, azt hiszem, hogy Dave-nek igaza van. Ilyen helyekre egy jó társasággal érdemes jönni.
Eléggé oldott hangulatban telik az egész este. Éjfél után Felix felveti, hogy mehetnénk, mert ugyebár a társaságunk nagy része korán kelt, mert ma is dolgoztak, úgyhogy fizetünk és elmegyünk.
A friss levegőn Dave rögtön Felix kezébe nyomja a kocsi kulcsait. Átsétálunk a parkolóba, majd amint a kocsihoz érünk, a srácok automatikusan bemásznak hátulra, így én az anyósülésre ülök. Talán azért ültek be hátra, mert én Felixszel vagyok – hű, de jó érzés még csak gondolni is erre – és így nekem „jár” az anyósülés, ha már egyszer Felix vezet.
Először L-t visszük haza, majd Philt és végül Dave-et. Davéktől mi kézen fogva sétálunk hazáig. Szerencsére Dave közel lakik hozzánk, alig négy-öt háznyira. Valójában a többiek sem laknak messze, csak a szomszéd faluban, de az is pár perc séta tőlünk.
A házunk elé érünk és megállunk a lépcsősor alján.
- Nem akarsz átjönni hozzám? – néz rám már-már igézően Felix.
- Á, dehogy. – rázom meg a fejemet.
- Ennyire kiábrándultál belőlem?
- Ennyire fáradtnak látszol. – mondom neki mosolyogva.
- Hát… lehet benne valami.
- Kösz, hogy elmehettem.
Mosollyal az arcán bólint.
- Jól éreztem magam veletek.
- Jövő héten is jöhetsz.
- Mikor is lesz a meccs?
- Szombaton.
- És ti pénteken akartok inni? - nézek rá csodálkozva.
- Nem. Szombaton. Ha hétvégén meccs van, akkor ugrik a péntek és átrakjuk másnapra.
- Még jó. Dave nem nagyon találna a kapuba.
- Amúgy se talál bele. – mondja vigyorogva.
- Gonosz vagy.
Magához ölel és lágyan megcsókol. A kezemmel végigsimítok a karján, fel a vállán, majd a nyakán. Ő az egyik kezével a derekamat fogja, míg a másikkal a hátamat. Amikor szétválnak az ajkaink, rám mosolyog.
- Most… lépek, mert állva bealszok. Majd holnap… vagyis ma beszélünk.
- Oké.
Lábujjhegyre állok és gyorsan adok neki egy csókot, majd utoljára magához ölel, ad egy puszit a hajamba és hazamegy. Mosolyogva figyelem a távolodó alakját, majd én is bemegyek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése