Szeptember 13., péntek
Reggel Annával megyek suliba, mint ahogyan azt már tegnap is megbeszéltük. Útközben egymásról mesélünk: elmondom neki, hogy miért is vagyok most egészen pontosan itt – természetesen nem a buszon, hanem úgy általánosságban –, ő pedig értelemszerűen magáról beszél, így megtudom, hogy ő is egyke, az anyukájával él, mert a szülei elváltak és szeret rajzolni. Nagyon kedves és rendes, szóval szerintem nagyon sanszos az, hogy barátnők leszünk – remélem.
A suli előtt látunk néhány osztálytársat. Odaköszönünk nekik, aztán meg bemegyünk a termünkbe.
A mellettem lévő padban egy lány ül, rajta kívül nincs más az osztályban. Neki is köszönünk, majd leülök és előpakolok az első órára, ami nyelvtan lesz.
- Mit csinálsz a hétvégén? – fordul hátra kíváncsian Anna.
- Egyelőre még nem tudom. – hirtelen eszembe jut egy jó kis ötlet – Nincs kedved átjönni?
Látom, hogy Annának felcsillan a szeme, úgyhogy ezek szerint nem nagyon lőttem mellé ezzel a kis ötletemmel.
- De, szívesen.
- Akár már szombat délelőtt is jöhetsz, csak előtte hívj fel.
- Rendben. – Anna elvigyorodik – Már alig várom.
Visszamosolygok rá. Épp szólásra nyitnám a számat, amikor Matt megáll mellettünk.
- Mit vársz annyira? – pillant kérdőn Annára.
Újdonsült barátnő-jelöltem elpirul és lehajtja a fejét.
Matt lemondóan int egyet és felröhög.
- Ha képes leszel értelmesen válaszolni, akkor szólj. Addig meg… inkább mutogass!
Megsajnálom Annát, ezért visszaszólok Mattnek, nehogy túlságosan is nyeregben érezze magát.
- Jó vagy Activityben, hogy ilyen nagy az arcod?
A kékes-szürkés szempárban egy pillanatra elismerés villan. Talán nem feltételezte rólam azt, hogy új létemre képes vagyok két szónál is kinyögni egyszerre.
- Az új csaj lealázta Matty fiút! – Ralph csatlakozik hozzánk – Gáz vagy, öreg. – állapítja meg vigyorogva, majd Matt vállába bokszol.
- Ugyan, dehogy. – elhúzódik Ralphtól – És ne hívj Mattynek! – morogja ingerülten, majd még egyszer rám néz, mielőtt a helyére menne.
- Minden oké? – kérdezem Annát.
- Persze. – kissé bánatos fejjel felsóhajt – Majd holnap elmesélem.
Bólintok. Kíváncsi vagyok arra, hogy mi volt ez az egész, de ha várnom kell holnapig, akkor várok.
A töprengésemet a csengő hangja szakítja félbe. A csengő hangjával egy időben a tanárnő – Elisabeth Berger – belép a terembe.
Leon megint megbök, így, amikor a tanárnő a füzetében lapozgat, gyorsan hátrafordulok.
- Jól lerendezted Mattet. – állapítja meg mosolyogva.
Az említett személyre nézek, aki jelenleg épp engem figyel. Ajajj. Remélem, nem szereztem rossz pontot senkinél sem. Nem szeretném máris konfliktussal kezdeni az új életemet.
Visszapillantok Leonra és megvonom a vállamat.
- Talán nem volt gyerekszobája. – jegyzem meg ártatlan hangon.
Leon elvigyorodik.
- Meglehet.
- Hé! Igenis volt gyerekszobám. – szól bele a beszélgetésünkbe Matt.
Mivel Leon mellett ül, esélyes volt, hogy meghallja azt, amiről beszélünk.
- Ja, persze. Mondd, Matty: babázós vagy autózós típus voltál inkább? – dől kissé előrébb Ralph.
Hát ez nem igaz! Ki fog még beleszólni a beszélgetésünkbe? De most komolyan: vagy én vagyok ennyire hangos vagy nekik túl jó a hallásuk… vagy talán túl közel vannak egymáshoz az egyszemélyes padok?
- Khm... – a tanárnő köhögésére azonnal visszafordulok – Van valami probléma? – kérdezi a kis csoportunktól.
- Semmi, tanárnő. – most háttal vagyok Ralphnak, mégis kihallom a hangjából, hogy vigyorog – Csak az érdekelt, hogy a „szekrény” szót j-vel vagy ly-nal írjuk-e, de az új csaj már válaszolt.
Beharapom a szám szélét, hogy el ne röhögjem magam. Persze a fiúk nem ilyen szolidak, hangosan röhögnek Ralph újabb aranyköpésén.
A tanárnő homlokráncolva néz ránk.
- De hát a „szekrény” szóban nincs sem j, sem pedig ly.
Rövid ideig maga elé néz és gondolkozik, majd megrázza a fejét.
- A mai órát ismétléssel kezdjük. – jelenti be mosolyogva, majd a táblához fordul, mi pedig elkezdünk figyelni – én legalábbis –, így több szó nem esik Mattról és a gyerekszobájáról…
Óra után Annával a szünetet az udvaron töltjük. Nem vagyunk sokáig kettesben, mert kisvártatva csatlakozik hozzánk a mellettem ülő lány, Melanie. Miután váltunk néhány szót, kiderül, hogy Mel is szokott futni járni, akárcsak én, ezért rögtön felajánlja azt, hogy a jövő héten menjünk együtt. Azonnal igen-t mondok, úgyhogy meg is állapodunk a kedd délutánban. Annát is megpróbáljuk bevonni, de ő határozottan elzárkózik mind a futástól, mind magától a sportolástól is.
A szünet végén ismét visszatérünk az osztályunkba.
Már előre tartok ettől az órától, ugyanis kémia lesz, amit szívből gyűlölök. Egyszerűen nem tudom megérteni, hogy ezt miért kell tanulnunk. Ráadásul Janina Müller is eléggé ijesztő és szörnyen unalmas. Komolyan, már abba elfáradok, hogy a protonok iránti lelkesedését figyelem.
Óra végén szinte egy emberként lélegzünk fel, amikor végre kimegy a teremből. Mondjuk, ma még fogunk vele találkozni, mert ő tartja a biológiát is, de azért az csak jobb lesz.
A kémiát követi egy angol Lars Richterrel, de ma még nem tanulunk, majd csak a jövő héten. Ettől függetlenül házit kapunk, mégpedig azt, hogy írjunk egy oldalas fogalmazást a nyarunkról.
Azt hiszem, hogy ez a napom mély pontja, mert így hirtelen eszembe jut az, hogy én mivel is töltöttem a nyaramat: töménytelen mennyiségű sírással és költözködéssel. Hát, nem túl vidám. Hogy ebből hogy hozok össze egy értelmes dolgozatot, azt még nem tudom.
Az angol után egy szintén unalmas biológia következik. Ez annyival jobb, mint a kémia volt, hogy... nos, szinte semmivel.
Biosz után az ebédlővel egybekötött büfébe megyünk. Annával sorba állunk, majd a kajáinkkal a kezünkben keresünk egy üres asztalt. Miután rátalálunk egyre az egyik ablaknál, leülünk.
Akárcsak a reggeli szünetben, Mel most is csatlakozik hozzánk, de nem bánom. Őt is megkedveltem, noha őt még nem ismerem annyira. Talán a kisugárzása miatt… Ő az a típus, aki ha mond neked két szót, te máris a bizalmadba fogadod.
Alig, hogy nekiállunk enni, Oliver is idejön hozzánk. Leteszi a tálcáját, de nem nyúl az ételéhez, csak a beszélgetésünket hallgatja... vagyis jelen esetben Mel beszámolóját egy „überjó” felsőről, amit a legutóbbi shoppingolásakor látott.
- Nem eszel? – pillantok kérdőn Ollira.
- Nem vagyok éhes. Főleg nem úgy, hogy két órát is Müllerrel kellett töltenem.
Elmosolyodom.
- Eddig sem szerettem a kémiát és szerintem ezután sem lesz a kedvencem.
- Nekem se. A fizika sokkal jobb.
Hümmögök néhányat. Hát, én a fizikát se szeretem, de ízlések és pofonok.
Ebéd után következik egy matek dr. Michael Schneiderrel. Matekból általában mindig jól álltam, de azt nem igazán értem, ahogyan ő magyaráz. Talán ez fel is tűnt neki, mert óra végén magához hív.
- Még új vagy itt, ezért nem tudom, hogy hányas szoktál lenni matematikából.
- Kettes.*
Bólint egyet.
- Az egész jó. Remélem, hogy nálunk is jól megy majd. – összepakolja a holmiját – Vagy akár jobban.
Elköszön tőlem is és az osztálytól is, majd elhagyja a termünket.
Az utolsó, hatodik óránk ma osztályfőnöki, úgyhogy ez egy igazán jó kis levezető.
- Tegnap elfelejtettem mondani, hogy idén is indulnak szakkörök, de gondolom már láttátok a faliújságon a felhívásokat.
A többiek elkezdenek sutyorogni, talán csak én ülök csendben. Őszintén szólva, fogalmam sincs arról, hogy miről van szó. Milyen szakkörök? Igazából tökmindegy, mert idén nem akarok feliratkozni sehová. Épp elég nekem a költözés meg az, hogy megszokjam az új sulimat. Nem akarok rögtön ajtóstul rontani a házba.
Az óra hátralevő részében beszélgetünk, majd kicsengetnek. Összepakolok, elköszönök a többiektől és kimegyek a teremből. Ma nem Annával megyek haza, mert jön érte kocsival az anyukája.
Még én sem megyek rögtön haza, mert először megnézem a faliújságot. Több szakkör is indul, de kettőre van elég nagy igény: drámaszakkörre és a kosárlabdaedzésre. Tőlünk is iratkoztak már fel. A drámaszakkörre Anna, Mel, Lara és Julia, míg a kosárlabdára Leon, Matt, Maximilian és Ralph.
- Te mire iratkozol fel?
Összerezzenek a váratlan kérdéstől. Elfordítom a fejemet és Mattre nézek.
- Szerintem semmire. Látom, te kosarazol.
- Ja. – tetőtől talpig végigmér – Azt hittem, hogy mész Anna barátnőddel arra a színészkedős marhaságra.
Összehúzott szemekkel vizslatom az arcát.
- Miből gondoltad?
Megvonja a vállát.
- Olyannak tűnsz, aki bírja az ilyen baromságokat.
Miért ilyen velem mindig? Pedig én tudtommal nem ártottam neki semmivel… vagy lehet, hogy megsértődött a délelőtt történteken?
- Tudod… nem hittem volna, hogy kosarazol. – most én mérem végig őt tetőtől talpig, a sportcsukájától egészen a szőkésbarna, kissé kusza, de mégis rendezettnek tűnő hajáig – Egyáltalán szoktál kosarat dobni? Vagy csak a szád jár?
Elvigyorodik. Nyilván tetszik neki az, hogy vissza mertem szólni neki. Attól, mert két napja járok ide, azért az elég egyértelműen lejött, hogy ő, Leon, Ralph és Max alkotják a kemény magot és mindenki velük akar barátkozni. Gondolom, nem sokan mondják meg neki a magukét. Hát, rajtam nem fog múlni…
- Megmutathatom, ha érdekel. Gyere el hétfő délután a válogatóra.
- Majd megnézem a naptáramat, hogy ráérek-e végignézni azt, hogy hogyan bénázol. – jegyzem meg csúfondárosan.
- Tőlem előbb is találkozhatunk. – közelebb hajol hozzám, így az arcomon érzem a leheletét – Amikor akarod.
Egy pillanatra elakad a szavam. Most szórakozik velem vagy komolyan gondolta ezt? Egyáltalán ez most egy randira való meghívás vagy csak egy szimpla, ismerkedős találkozó lenne?
Elhúzódik tőlem és elröhögi magát.
- Ha most láttad volna a képedet. – tettetett komolysággal néz le rám – Azért az érdekelne, hogy mi járt a fejedben…
- Menj a fenébe! – vágom a fejéhez dühösen, majd kikerülöm és leszaladok a lépcsőn, de még így is hallom, hogy a hátam mögött röhög…
Hülye bunkó! Még este is magamban puffogok azon, ahogyan Matt rászedett. Egy percig tényleg azt hittem, hogy… hogy esetleg akar valamit, de eléggé nyilvánvaló, hogy csak szórakozni akart.
Ettől függetlenül azért erősen gondolkozok azon, hogy mégiscsak elmegyek hétfőn arra a válogatóra. Tényleg kíváncsi vagyok arra, hogy mennyire jó kosárban és amúgy meg tényleg szeretem a kosárlabdát.
Alig várom, hogy Anna holnap átjöjjön hozzánk. Tuti, hogy kifaggatom Mattről… és persze a többiekről is.
Apropó, Anna…
Még nem is mondtam Jonak, hogy holnap vendégem lesz.
Sietősen felpattanok a gépem elől és leszaladok a nagybátyámhoz, hogy tájékoztassam.
Végül is: jobb később, mint soha…
*Németországban az egyes a legjobb jegy, míg a hatos a legrosszabb.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése