22. fejezet

November 13., szerda

Jókedvűen beszélgetünk a lépcsőnél. Csak akkor szakítom el a tekintetemet a srácokról, amikor megjelenik a kapuban An és Olli.

Egy hét telt el azóta, hogy beavattam Ant abba, hogy tulajdonképpen mit is művelünk Mellel, de ez alatt az egy hét alatt sok minden változott.

Kezdetnek elmondtam Melnek, hogy An is tud az akciónkról, de nem vette ezt zokon tőlem. Hiába, igazi LB.

Tulajdonképpen csak akkor akadt ki, amikor megtudta, hogy a kevés bevetést megélt akciónkat (LMOAKAB) le kell fújnunk, mert Olli már keresi An társaságát. 

Igaz, hogy eredetileg azt akarta megtudni, hogy miért fújunk rá, de aztán szép lassan elkezdtek másról is beszélgetni… 

Természetesen Ollival is megbeszéltük a dolgokat és Facebookon is felengedtem a letiltását. Nagyjából elmagyaráztuk neki, hogy miért is csináltuk azt, amit, de azt persze nem kötöttük az orrára, hogy An bele van zúgva.

Ettől függetlenül még megvan a barátnője, de a suliban általában csak Annel látom beszélgetni, a b-s csajjal (akivel elméletileg együtt jár) nem igazán. 

De mindegy is. A lényeg az úgyis az, hogy haladnak és elindultak egy úton… Remélem, hogy a sztorijuk vége Happy End lesz.

Matekon Schneider bejelenti, hogy pénteken dolgozatot írunk. Persze ez senkinek nem tetszik és rögtön elkezdődik a heves tiltakozás, de Schneider hamar csendre inti az osztályunkat.

- Csak a témazáró esetében kell jóval előbb szólnom, a dolgozat esetében nem, ezért fejezzétek be az üvöltést. Pénteken dolgozatot fogtok írni és kész. – mondja ellentmondást nem tűrő hangon, majd a tábla felé fordul és már el is kezdi rá felírni a mai órai első feladatot…

Óra végén hátulról megböknek, ezért megfordulok. 

- Nem akarsz kérdezni valamit? – kérdezi vigyorogva Leon.

Tudom, hogy mire célozgat, ennek ellenére értetlennek tettetem magam.

- Nem. – az arcára fagy a vigyor, mire folytatom – De igen. Egy valamit akartam kérdezni…

- Ki vele! – vigyorogva előrehajol.

- Szerinted Berger kijavította a dogáinkat? – pislogok rá ártatlanul.

- Most szívatsz, Pisti? – kérdezi összehúzott szemekkel.

- Csak egy kicsit. – szélesen elvigyorodom, mire felröhög – Amúgy… tényleg akartam valamit kérdezni…

- Mivel kapcsolatban? – kérdezi hátradőlve.

- Hát, tudod… pénteken írunk matekból és ez a téma is eléggé bonyolult, szóval… 

- Igen? – a vigyorgásából rögtön lerí, hogy élvezi a kialakult helyzetet, jelen esetben azt, hogy szívességet kérek tőle.

Lehet, hogy árt neki az, ha sokat van együtt Matt-tel? A végén még ő is üzletelgetni akar…

- Ráérsz valamikor segíteni? – könyörögve nézek rá és a jobb hatás elérése érdekében még a szempilláimat is megrezegtetem.

Szerencsémre Leon szíve megesik rajtam, mert igaz, hogy röhögve, de legalább beleegyezik abba, hogy holnap délután átjöjjön, mint a múltkor.

- Nem jöttök le? – kérdezi Matt, amikor zsebre tett kezekkel megáll Leon padja mellett.

- De. – felelek neki, majd elindulunk kifelé a teremből.

A folyosón Leonra pillantok. 

- Amúgy… köszönöm. 

- Nincs mit. 

Matt fürkésző pillantásokkal méreget minket.

- Miről van szó?

- Leon holnap átjön a matek miatt. 

Egy rövid pillanat erejéig meghatározhatatlanul néz a szemembe, majd bólint egyet.

- Oké. Én is megyek. – jelenti be (?) határozottan.

Meglepetten pislogok rá.

- Matekozni?

Megvonja a vállát.

- Miért ne? – kérdez vissza, majd kinyitja az udvarra vezető ajtót.

Leülök a padunkra, majd összehúzott szemekkel vizslatom a mellém telepedő Mattet.

- Tudtommal jó jegyeid vannak matekból. – állapítom meg félhangosan.

- Neked is. – vág vissza habozás nélkül.

- Az lehet, de csak azért, mert Leon segíteni szokott a dolgozatok előtt.

Bólint egyet.

- Akkor most főleg jó jegyed lesz, mert ketten is segítünk.

Még mindig értetlenül meredek Mattre. Nem arról van szó, hogy nem akarom, hogy ott legyen, mert hozzánk bármikor jöhet, de azt azért tényleg nem értem, hogy miért akar jönni.

Mondjuk, ahogy így elnézem, amint Leont méregeti, lenne néhány tippem, de nem akarom magam hiú ábrándokba ringatni, ezért ezeket inkább megtartom magamnak…

Nyelvtanon Berger kiosztja a dolgozatainkat. Egyes lett, akárcsak az osztály nagy részének. Ez persze egy cseppet sem meglepő, tekintve, hogy a fél osztály puskázott… Én mondjuk nem, de nem egyedül az én dogám miatt lett ilyen jó az osztályátlag.

Törin Schäffer engem hív ki a táblához. Mivel ezt a tananyagot, amit most vettünk, nem igazán szeretem, ezért nem is annyira tanultam meg, de így is összeszedek egy hármast. 

Természetesen Matt ezt nem hagyhatja szó nélkül, így amikor kicsengetnek, azonnal mellettem terem.

- Töriből is kell segítség? – kérdezi vigyorogva, mire egészen egyszerűen oldalba lököm.

Fizikán az ofő Ralphot felelteti és a hosszúra nyúló felelés után (Ralph nem igazán tudja az anyagot, csak nagy, összetett mondatokban válaszolgat, amiknek lényegében nincs sok tartalmi értéke) végül kap egy ötöst.

Spanyol órán Jan felel egyesre, majd párban szituációkat dolgozunk ki. Most is ugyanúgy leszünk párban, mint etika órán, de most Melnek nincs semmi kifogása Olli ellen, úgyhogy nem kell senkinek sem elülnie.

Infón egy gyors feladatmegoldás után máris mindenki őrülten netezik.

- Tényleg át akarsz jönni holnap? – sandítok kíváncsian Mattre.

- Persze. – az asztalra könyököl és a felsőtestével felém fordul – Miért? Baj?

- Nem, dehogy. – hadarom gyorsan, majd ismét a monitoromra figyelek.

Tényleg nem baj, hogy jön… De, hogy mi lesz nálunk holnap délután… 

Még csak belegondolni sem merek.

November 14., csütörtök

A mai napunk a felelésről szól.

Angolon Matt egyesre, míg Lia kettesre felel, majd szituációkat kezdünk el kidolgozni.

Kémián Rina négyest, Mel pedig hármast kap a felelése után, ezután pedig órai feladatként le kell írnunk, hogy mi az eredménye az egyik olyan kísérletnek, amit még csak meg sem csináltunk. Amikor ezt Ralph szóvá teszi, Müller beír neki egy hatost, amiért „meg meri zavarni az órai munkát”. Persze senki sem tudott semmit írni, még a kitűnő Jan sem, de ez sem hatja meg Müllert, aki kijelenteti, hogy „szándékosan bojkottáljuk az óráját” (!), amiért büntetésből a következő órán dolgozatot írunk az összes kísérletből. 

Ezek után persze nem csoda, hogy mindenki Müllert szidja, még az általában csendes Jan is.

Irodalmon Lia kettesre, Olli pedig hármasra felel. Ez a két felelet kitölti az egész tanórát, ezért nem kezdünk bele új anyagba.

Tesin Lehmann talajgyakorlatból osztályoz minket. Ezzel mondjuk nincs bajom, mert szeretem a tesit, úgyhogy elég könnyedén szerzek egy egyest.

Éneken egy zeneszerző életéből felelünk. Az első, akit Christina kihív a táblához, Ralph. Nem tud semmit, amit mond, azt is mi súgjuk le neki, de Christina jó fej és egy négyessel a helyére küldi. A második felelő Lara, aki már lényegesen többet tud. Alig jut el az önéletrajz feléig, Christina máris leülteti egy egyessel. 

Földrajzon megint térképismeretből felelünk. Matt, én és Leon egyest, Mel és Olli pedig kettest kap.

Az utolsó órán, törin sem kímél minket Schäffer, mert – milyen meglepő – megint felelünk. Ezúttal az osztály párját, azaz Larát és Maxot hívja ki a tanár a táblához. Lara kettest, míg Max hármast kap.

Órák után elköszönök a lányoktól, mert ők a városba mennek nézelődni, aztán meg jönnek vissza a drámaszakkörre, én pedig hazamegyek Matt-tel és Leonnal. 

Mivel mindketten voltak már nálam korábban, meglehetősen otthonosan mozognak a házban. 

Amíg a srácok kiszolgálják magukat a hűtőből (azért azt nem hagyhatom, hogy szomjan haljanak), felszaladok a szobámba és lehozom a matek cuccomat.

Amikor ismét a nappaliban vagyok, leülök a kanapéra. Leon a balomra, míg Matt a jobbomra ül.

Ha néhány nappal ezelőtt valaki azt mondja nekem, hogy Leonnal és Matt-tel fogok együtt tanulni, tuti, hogy kiröhögöm.

Vagy csak nekem furcsa annyira ez a helyzet?

- Ez annyira unalmas. – szólal meg Matt kemény tíz perc matekozás után.

- Te akartál jönni. – jegyzem meg felvont szemöldökkel.

- Mást is csinálhatnánk. – hajol közelebb vigyorogva.

- Mondjuk átnézhetjük a statisztikát is. – javasolja Leon, majd Matt grimaszolása láttán felröhög.

- Nem így értettem. – duzzog látványosan, majd hátradől és előveszi a mobilját.

- Ha ennyire unod, nem kötelező itt lenned. 

Azt mondjuk azért sajnálnám, ha elmenne… de ha egyszer ennyire unja, akkor hadd menjen.

- Nem azért vagyok itt, mert kötelező, hanem mert itt akarok lenni. – válaszolja édesen, majd elrakja a mobilját és közelebb hajol hozzám, hogy jobban lássa a feladatot.

Azért egy kicsit fura így tanulni, mert gyakorlatilag mindketten hozzám vannak préselődve, hogy belelássanak a könyvembe, mert annyi esze egyiküknek sem volt, hogy esetleg magával hozza a könyvét vagy a füzetét, ha már egyszer matekozni akartunk… vagy csak túl lusták voltak betenni a táskájukba? Nem tudom. 

Csak azt, hogy ez így azért elég érdekes lesz…

- És így az eredmény öt.

- Mínusz öt. – helyesbít Matt.

- Nem. Simán öt a megoldás. – kezd el vele vitatkozni Leon.

- Tuti, hogy nem. A zárójelek miatt mínusz lesz. – Matt mögöttem megütögeti Leon vállát – De azért szép próbálkozás volt. – jegyzi meg vigasztalóan.

- Szerintem inkább te nézted be. – mondja rosszallón Leon – Talán nézd meg még egyszer, mielőtt beledumálsz. – grimaszol gúnyosan.

- Ezek szerint csak a nagy Leo képes megcsinálni egy egyenletet? Na, ne röhögtess már, öreg. – támad vissza dühösen Matt.

- Mi lenne, ha megcsinálnánk még egyszer? – vetem fel óvatosan, közben pedig felváltva nézek hol Leonra, hol pedig Mattre.

- Minek? Én jól csináltam. – feleli nem túl kedvesen Matt.

- Ahogyan az én eredményem is jó. – Leon ellenségesen méregeti Mattet.

- Ismerd már be, hogy elcseszted!

- Kizárt. Nehogy azt hidd már, hogy te olyan különleges vagy! – vág vissza mérgesen Leon.

Hiába próbálok közbeszólni, egyiküket sem hatja meg különösebben a próbálkozásom. A vitájuk odáig fajul, hogy felhánytorgatják a kosárlabdát is, ahol egymást hibáztatják a vereségük miatt (kikaptak a Strauß csapatától), aztán meg szóba kerülnek a lányok, amit viszont már egyáltalán nincs kedvem végighallgatni. Mondjuk, kinek lenne? Szerintem senki sem akarja megtudni azt, hogy ki kivel járt, mialatt a másiknak is tetszett az illető… De ez gondolom amolyan fiús dolog.

- Befejeznétek? – emelem meg a hangom, mire mindketten elhallgatnak – Köszönöm. Most pedig mehettek. Sziasztok! – vetem oda nekik dühösen, majd összepakolom a matek cuccomat és felmegyek a szobámba.

Ledobom az íróasztalomra a matekot, majd magamhoz veszem a gitáromat és elkezdek játszani rajta – valamit. Mindegy, hogy mit játszok, az már bőven elég, ha játszhatok rajta, mert ez legalább megnyugtat.

Csak akkor hagyom abba, amikor kopogás hallatszik az ajtómon.

A fiúk bejönnek a szobámba és tétován megállnak az ajtóban.

Kíváncsian nézem őket, de nem mondok semmit. Nem fogom megkönnyíteni a dolgukat. Tulajdonképpen… már eleve hülyeség volt azt hinni, hogy minden oké lesz így is, hogy mindketten itt lesznek. De azt hittem, hogy mivel nagyon jó barátok, sima ügy lesz – és ennek ellenére mégsem lett az. Miért?

- Még nem néztük át az összes feladatot. – jegyzi meg kissé habozva Leon.

- Én mondjuk baromira untam. – mondja Matt, de amikor felhúzott szemöldökkel meredek rá, felsóhajt – De tényleg folytathatnánk… Nem akarom, hogy a hülyeségünk miatt szar jegyet kapj a dogára. – feleli bűnbánatosan.

Mindketten nagy szemekkel pislognak rám és közben olyan édes kölyökkutya-képet vágnak, hogy még egy jéghegy is megolvadna tőlük, ezért természetesen én sem haragszom már rájuk.

Elmosolyodom és bólintok egyet, mire az ő szájuk is széles vigyorra húzódik. 

- Amúgy… mindketten elcsesztük. – jegyzi meg Matt, amikor lefelé tartunk a lépcsőn, a nappali felé.

- Igen? 

- Hét lett az eredmény. – avat be Leon világfájdalmas arccal a feladat tényleges megoldását illetően.

Önkéntelenül felnevetek, mire mindketten bosszúsan néznek rám.

- Bocs. – mivel közöttük ülök (megint), vigasztalóan megveregetem mindkettejük vállát – De még így is jobb matekosok vagytok nálam. – dobom be az adu ászt, ami engem alacsonyít le, viszont ők ettől legalább jobban érzik magukat, mert Leon is és Matt is elvigyorodik – Tehát hét. – állapítom meg még egyszer.

- Igen. – helyesel Leon.

- És biztos, hogy ez a rendes eredmény? – kérdezem komoly képet vágva, de a grimaszukat látva elnevetem magam, mire mindketten oldalba vágnak.

Na köszi. Én nem szívathatom őket, csak ők engem?

- Milyen volt a matekozás? – szól bele a telefonba Mel köszönés nélkül.

- Kakasviadal és végtelen nevetés. És a drámaszakkör?

- Fele olyan érdekes, mint amilyen a te délutánod volt. 

- Szerencsére túlélted.

- Ahogyan te is. – vágja rá azonnal – Na és melyik kakas nyert?

Eltöprengek a délutáni történéseken. Igazából egész jó kis matek korrepetálás volt – a vitát leszámítva.

- Szerintem kiegyezhetünk egy döntetlenben. 

- És kinek szurkoltál?

Természetesen megvan a titkos favoritom, de hát titkos, ezért nem mondom el Melnek… ahogyan ezt An sem tudja, bár gyanítom, hogy azért sejti.

- Annak, hogy ne öljék meg egymást. – válaszolom diplomatikusan, mire Mel felnevet.