Miután lefektetik a gyerekeket, vetélkedőt játszunk, ahol az öt csapatot a házaspárok, illetve Josh és én alkotjuk.
Meglehetősen zavart lelkiállapotban vagyok és Josh is szórakozottnak tűnik, ezért talán annyira nem meglepő, hogy az utolsó helyen végzünk, míg Ben és Ellaine nyeri meg a játékot.
- Ez egyáltalán nem jellemző rád, Josh. – jegyzi meg Robert, miközben rendet rakunk és a lefekvéshez készülődünk – Az első alkalom, hogy nem nyersz, mióta ezt a játékot játsszuk.
Josh nem válaszol, csak legyint egyet.
- Jobb lesz, ha neked adjuk a díványt, Simon. – szólal meg Amanda.
- Mi?! – kiált felháborodottan Josh, mire mindenki meghökkenve néz rá.
Amanda ártatlan pillantást vet a fiára.
- Ma éjjel Simon kapja a díványt. Caroline azt mondja, hogy nyugtalan alvó és az ő szobájukban csak franciaágy van.
- Még nem vagyok… egész jól. – teszi hozzá Caroline – Szükségem van egy külön ágyra. Remélem, nem okozok senkinek sem gondot.
Josh megkövült arccal bámul a családjára, én pedig meglehetősen értetlen fejet vághatok, mert fogalmam sincs arról, hogy min is megy most a vita.
Akkor válik minden világossá, amikor megmutatják a hálószobámat, amit meg kell osztanom Josh-sal.
Az ajtó becsukódik mögöttünk. Joshra meredek, aki szörnyen dühösnek tűnik.
- Josh… - szólalok meg tétován, de Josh tekintetét látva inkább nem folytatom.
- Megmondtam az anyámnak, hogy én alszom ma éjjel azon a díványon. – mérgelődik hangosan – Kizárt dolog, hogy elfelejtette.
- Nincs más hely? – kérdezem halkan.
- Nincs, hacsak nem akar valamelyikünk halálra fagyni. – megdörzsöli a tarkóját és halkan szitkozódik – A terasz jó nyáron, akárcsak a veranda, de télen átkozottul hideg van ott. Sejtenem kellett volna, hogy ez lesz belőle. Anyám egész nap úgy viselkedett, mint egy elégedett macska.
- De… miért?
- Mert így eléri, hogy együtt aludjunk.
Homlokráncolva nézek Joshra.
- Biztos vagy ebben?
- Biztos. Sajnálom, Nikki. – kínosan elhúzza a száját – Igazad volt és én tévedtem. Tisztáznunk kellett volna a kapcsolatunk mibenlétét a családom előtt. – feleli, majd ismét káromkodik egyet.
Nagyot sóhajtva körbenézek a kicsi szobában, aminek kevés berendezése van: egy meghitt, hatalmas ágy, ami mellett egy antik ruhásszekrény áll. Még annyi hely sincs, hogy valamelyikük esetleg az ágy és a szekrény között, a padlón aludhatna.
Joshra pillantok, aki elkapja a pillantásomat.
- Majd alszom a nappaliban, a kandalló előtt.
Elkezdi kihúzogatni a ruhásszekrény fiókjait, de semmit sem talál bennük. Ezután kinyitja a hálószoba ajtaját, lemegy az előszobába és bekopog egy ajtón.
Én az ajtónkból figyelem, hogy mit művel.
- Anya! – kiáltja Josh – Hol van a hálózsákom?
Az ajtó kinyílik és ott áll Amanda.
- A hálózsákod? – kérdezi megütközve.
- A hálózsákom. Ne kérdezz vissza! Mindig a ruhásszekrényben volt.
- De hiszen az nyárra való. Télen nem elég meleg.
- Ne aggódj emiatt!
- Drágám, az összes hálózsákot elküldtem tegnap a tisztítóba.
- Decemberben? – kérdezi gúnyosan Josh.
- Hát… tudod…
- Igen, kezdem érteni. – feleli Josh csendesen, majd lényegesen magasabb hangerőre kapcsol, nem törődve a gyerekekkel vagy akár a többiekkel – Lennél olyan kedves és a jövőben nem avatkoznál bele a kibaszott életembe?!
Sarkon fordul és megindul visszafelé, hozzám.
- Nem osztozhatunk az ágyon, hacsak…
Ma fordul velem elő másodszorra, hogy nem fejezem be a megkezdett mondatomat.
Josh hozzám hajol és megragadja a vállamat.
- Nézd! – mondja gorombán – Akarlak, érted? Szenvedélyesen. De megértettem, hogy te valami mást akarsz. Ha megosztjuk egymással ezt az ágyat, a szándékaimtól függetlenül előbb vagy utóbb történni fog valami és ha megtörténik… Hajlandó vagy lemondani arról az életről, amit elterveztél? Tudni akarom.
- Josh… - suttogom – Ne csináld ezt!
A kezembe temetem az arcomat. A gondolatok vadul kavarognak a fejemben. Mi a fene ütött belém?
Természetesen vonzódok Joshhoz. Ugyanúgy, mint régen. A mai csókja is ugyanolyan felkavaró és megrészegítő volt, mint akkor, amikor még együtt voltunk. De most nem is ez a lényeg, hanem az, hogy vonzódok hozzá. Ezt már kezdettől fogva tudom, csakhogy itt már többről van szó. Sokkal többről. És ez kész őrület.
Felemelem a fejemet és Josh szemébe nézek.
- Josh, nem tehetem, eljegy…
- Ha még egyszer kimondod ezt a szót, megfojtalak. – vágja a fejemhez dühösen, majd elenged, megfordul és kimegy a szobából.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése