Október 25., péntek
Ma nemcsak az osztályunkban, hanem az egész suliban jó a hangulat, ami nem is csoda, tekintve, hogy ma van a szünet előtti utolsó tanítási nap. Hat tanórával később megkezdődik a kilenc napos őszi szünetünk.
Jó, ez mondjuk nem számít olyan soknak, de azért mégiscsak néhány suli-mentes nap.
A nyelvtan óra tulajdonképpen eseménytelenül zajlana, ha a fiúk nem találták volna ki azt, hogy így, a szünet előtt kissé megszívatják a tanárnőt.
- Ma a retorikáról fogunk tanulni. – jelenti be a tanárnő lelkesedve, majd a tábla felé fordul.
- Tanárnő!
Berger visszafordul.
- Tessék, Ralph?
- Nem megyünk át a könyvtárba? – kérdezi ártatlanul pislogva Bergerre.
A tanárnő homlokráncolva néz Ralphra.
- Miért mennénk oda?
- A múlt órán azt tetszett mondani, hogy ma, a szünet előtt a könyvtárban leszünk.
Berger egy pillanatra eltöpreng.
- Tényleg ezt mondtam volna? – kíváncsian körbepillant az osztályunkon.
Mindenki kisangyalként bólogat, mire a tanárnő bólint egyet.
- Rendben. Akkor fogjátok a cuccaitokat és menjünk át a könyvtárba!
Visszafojtott vigyorgással összepakolunk és eleget teszünk a tanárnő kérésének.
Tulajdonképpen ma nem is kéne a könyvtárban lennünk, de sejtem, hogy Ralph miért pont ide akart jönni: itt ugyanis vannak gépek és nyilvánvaló, hogy gépezni akar.
Berger ettől függetlenül rendületlenül mondja a magáét, de nem sokan figyelnek rá, talán csak mi, lányok. Meg persze Jan.
- Miért nem gépezel? – kérdezi tőlem Matt, aki most mögöttem ül, mivel a könyvtárban két hosszú sorba vannak rendezve az asztalok.
Kissé hátradőlök, hogy Matt hallja a válaszomat.
- És akkor ki fog helyettem jegyzetelni?
- Minek jegyzetelni? Következő órán majd azt mondjuk neki, hogy a mai anyagot adja le újra, aztán kész.
- Szerinted beveszi kétszer?
- Miért ne? – lazán legyint egyet – Amúgy meg ezt a könyvtáros marhaságot tavaly már vettük.
- Nem baj.
Matt megint vállat von, majd visszafordul az asztalához, én pedig tovább folytatom a jegyzetelést.
Kémián Jan és Olli felel. Jan egyest, Olli pedig hármast kap, majd a tanárnő tovább magyaráz a kémia „szépségeiről”.
Alig, hogy Müller kiteszi a lábát a teremből, Ralph felpattan és üdvrivalgásban tör ki.
- Ma nem feleltem! Ez az!
- Még lesz vele egy biológiánk. – jegyzi meg vigyorogva Leon.
Ralph morcos képet vág és visszaül a helyére.
- Na, köszi. Muszáj volt elvenned a kedvem?
- Én csak a tényeket közöltem veled.
Az angol elég lazára sikeredik, mert a tanár nem akar minket zargatni így, a szünet előtt, amivel persze mindenki tökéletesen egyetért.
Angol után megint Müller jön be hozzánk, ezúttal a biológia miatt.
Müller nincs tekintettel arra, hogy ez az utolsó nap, mert megint felelünk. An és Rina is hármast kap. Csoda lesz, ha esetleg egy órán nem fog feleltetni.
Matekon is tanulunk, de legalább nem írunk. Ez azért elég jó dolog. Azt hiszem, hogy most Schneider nőtt egy kicsit a szememben.
Utolsó órán az ofő homlokráncolva jön be hozzánk.
- Játszunk, tanárnő? – kérdezi Ralph.
- Nem. Sok megbeszélnivalónk van. – a tanárnő leteszi a cuccait az asztalra – Talán kezdjük ott, hogy miért vertétek át Berger tanárnőt?
- Ezt hogy tetszik érteni? – pislog Ralph ártatlanul.
- Úgy, ahogyan kérdeztem. A tanárnő teljesen más anyagot adott le nektek, mint ami elő volt írva mára.
- De hát ez nem a mi bajunk. – szólal meg Matt is.
- Az attól függ. A szünet utáni első órán ugyanis dolgozatot fogtok írni a mai anyagból.
- A könyvtárhasználatból? – kérdezi meghökkenve Ralph.
- Természetesen nem. Retorikából.
- De azt nem is vettük.
Frau dr. Stein tanácstalanul széttárja a karjait.
- Akkor talán nem kellett volna megvezetni a tanárnőt.
Mindenki hangosan kinyilvánítja a nemtetszését az ofő felé, de ő nem tud mit kezdeni a kialakult helyzettel. Amikor ezzel mindenki tisztában lesz, néhányan elkezdenek egymással vitatkozni.
- Te meg a hülye ötleteid… - morogja dühösen Lara.
- Hé! Ne fogd rám! Mindenki benne volt!
- Ez nem igaz! Te kezdted az egészet.
- Lehet, de akkor is benne voltál. – mondja teljesen nyugodtan Ralph.
Ami igaz, az igaz. Végső soron mindenki támogatta Ralphot és az ötletét, amikor Berger rákérdezett. Az más kérdés, hogy az ilyen jellegű dolgok soha nem maradnak titokban…
- Én tuti, hogy nem fogok írni. – jelenti ki határozottan Matt.
- Pedig muszáj lesz. – vágja rá csípősen Rina.
- Hozzád meg ki szólt? – kérdezi összeszűkülő szemekkel Matt.
- Tudd ám, hogy kivel beszélsz így!
- Miért, kivel?
- Hé! Hagyd békén Rinát. – védi meg a „se veled, se nélküled” barátnőjét Ralph.
- Na, te főleg hallgass, Ralph! – szól közbe Leon is.
Az ofő tanácstalanul kapkodja ide-oda a fejét. Nincs a helyzet magaslatán, pedig jó lenne, ha valami történne, mert megfájdul a fejem, ha még sokáig ezt a ricsajt kell hallgatom.
Úgy döntök, hogy magamhoz veszem a szót.
- Mi lenne, ha egy kicsit befognátok? – fordulok hátra kíváncsian.
- Nézd má’! Az új csaj azt hiszi, hogy ő itt a főnök. – mondja nekem gúnyosan Ralph.
- Egyáltalán nem hiszem azt.
- Ja, tényleg nem. Nem fogom hagyni, hogy rám verjétek a balhét csak azért, mert te is megszólaltál.
- Szeretném meghallgatni a tanárnő mondandóját. Ez olyan nagy baj? – pillantok rá kissé idegesen.
- A régi sulidban is ekkora stréber voltál? – kérdez vissza lenézően – A stréberek rohadtul nem kóserek. Nem csoda, hogy leléptél onnan. – gúnyosan végigmér – Talán innen is szabadulni akarsz? Csak mert vissza lehet ám menni bármikor.
Egy pillanatra elakad a szavam, ahogy eszembe jut a régi sulim, a régi otthonom, a régi életem…
- Állítsd le magad, Ralph! – szólal meg dühösen Leon.
- Nehogy már őt védd! – kéri ki magának mérgesen.
- Fejezd be! – utasítja Matt Ralphot.
Anen és Melen kívül csak ők ketten ismerik az előzményeket, ezért igazán jól esik, hogy megvédtek, de… de azt, amit Ralph mondott, nem lehet ennyivel elintézni.
- Ralph, hozd ki az ellenőrződet! – mondja a tanárnő ellentmondást nem tűrő hangon.
- Tessék? Miért?
- Azért, mert én azt mondtam.
- Nincs itt.
A tanárnő bólint, majd kinyitja a naplót és beleír.
- Nos! – becsukja a naplót – Most pedig kérem a nyomtatványaitokat a csereprogrammal kapcsolatban.
A tanárnő körbesétál a teremben és mindenkitől begyűjti a papírokat.
- Rendben. Úgy látom, hogy mindenkit elengednek. – jegyzi meg, miután egyesével megnézte a papírjainkat – A következő, amiről beszélnünk kell…
A tanárnő folyamatosan magyaráz, de képtelen vagyok rá figyelni. Folyton az zakatol a fejemben, amit Ralph mondott.
Igazából nem mondott annyira sértő dolgot, de még érzékenyen érint az, ha szóba kerül a régi életem.
Erősen kell tartanom magam, pedig legszívesebben sírva fakadnék. Az ajkamba harapok és megpróbálom elterelni a gondolatomat, de nem megy.
Amikor az ofő elköszön tőlünk és elhagyja a termünket, szó nélkül felkelek és kimegyek a mosdóba.
Alig, hogy beérek, elerednek a könnyeim.
- Alex?
An hangját hallva kijövök az egyik fülkéből.
- Igen? – kérdezem szipogva.
Szánakozva végignéz rajtam.
- Azt akartam megkérdezni, hogy jól vagy-e, de most már felesleges.
Bólintok. Nyilvánvalóan úgyis látja rajtam, hogy sírtam.
An hozzám lép és megölel.
Hirtelen nyílik az ajtó és megjelenik Mel is. Szótlanul végigmér minket, majd ő is csatlakozik hozzánk egy csoportos ölelés erejéig.
- Nem is tudom, hogy mi lenne velem nélkületek. – jegyzem meg, amikor elszakadunk egymástól.
- Halálra unnád magad. – vágja rá Mel, mire Annel elmosolyodunk.
Igen. Ebben teljesen biztos vagyok. Rajtuk kívül van más is az osztályból, akit bírok, de nélkülük tényleg teljesen más lenne a suli.
A csaphoz lépek és megmosom az arcomat. Még jó, hogy vízálló a sminkem, így nem kenem szét. Hülye gondolat, nem? Lelkileg szinte ugyanott tartok, mint a költözésemkor, de engem mégis az foglalkoztat, hogy ne menjen tönkre a sminkem.
- Mit szólnál ahhoz, ha mindketten átjönnétek hozzám? – kérdezi Mel kíváncsian.
Megtörlöm az arcomat, majd a lányok felé fordulok.
- De te péntekenként Ralphnál szoktál lenni.
- Szoktam. – keresztbe fonja a karjait a mellkasa előtt – Jól mondtad. Ezek után várhatja, hogy menjek.
- De hát…
- Te oda akarsz menni?
- Ralphhoz? Dehogy.
Mel elégedetten bólint egyet.
- Rendben. Akkor ezt megbeszéltük. – An felé fordul – És te?
- Benne vagyok.
- Akkor menjünk a cuccainkért, aztán lépjünk, mert nélkülünk megy el a busz. – indítványozza Mel.
Egy futó pillantást vetek még a tükörbe. Mivel aránylag normális fejem van a sírás után is, a lányokkal együtt elhagyom a mosdót.
A termünkben már csak néhányan vannak: Matt, Leon, Rina és… és Ralph.
Szótlanul összepakolok, majd elsőként megyek ki a teremből. Inkább a folyosón várom meg őket, semmi kedvem most Ralph-fal egy légtérben lenni.
Néhány másodperccel később nyílik a termünk ajtaja és kilép rajta Matt és Leon. Mindketten idejönnek hozzám.
- Jól vagy? – kérdezi kedvesen Leon.
Nem túl meggyőzően bólogatok.
- Persze.
- Nem gondolta komolyan. – szólal meg Matt, mire kérdőn felpillantok rá – Nem tudta a sztoridat.
- Te kérsz bocsánatot helyette?
- Nem. Én…
- Várjunk! – szakítom félbe türelmetlenül, amikor még egyszer lepörgetem magamban azt, amit az előbb mondott – Azt mondtad, hogy „nem tudta”?
- Ja.
Egy pillanatra lehunyom a szememet.
- Szóval elmondtad neki?!
- Ha tudta volna, nem mondja azt, amit.
Keserűen elhúzom a számat.
- Az lehet, de semmi köze hozzá! – vágom a fejéhez dühösen.
Hogy képzeli, hogy kiteregeti az életemet csak úgy? Mivel az én életem, annyi jogom már csak lehet, hogy én dönthessem el azt, hogy kinek mondom el.
- Most miért vagy ilyen? Nincs ebben semmi extra. – jelenti ki idegesen.
- Jó, hogy te ezt így látod. – mondom neki keserűen.
Szerencsére megjelenik An és Mel, így nem bonyolódunk hosszabb vitába.
- Nem megyek. Felejtsd el! – szól vissza Mel a terembe (gyanítom Ralphnak), majd bevágja az ajtót és hozzánk lép – Indulunk?
Bólintok, gyorsan elköszönök a fiúktól, majd elindulunk Melhez.
A délutánt átbeszéljük a lányokkal. Sok téma felmerül a beszélgetésünk során. Többek között azt is megdumáljuk, hogy a szünetben mindenképpen összefutunk majd.
Vacsoraidőben aztán elköszönünk egymástól és Annel együtt hazamegyek.
Ez persze csak elméletben ilyen egyszerű, mert a házunk előtt megállunk még egy kicsit beszélni, mielőtt végleg elválnánk egymástól.
- Már azt hittem, hogy nem jössz. – jegyzi meg évődve Jo.
- Bocsi. Eldumáltuk az időt.
- Nem gond. Tudtam, hogy merre vagy, úgyhogy így okés az, hogy egy kicsit később jöttél.
Bólintok. Jo nagyon laza, szerencsére nem akad fenn egy kis késésen. Igazából amíg jó jegyeket hozok haza, addig bármeddig kimaradhatok, természetesen azzal a feltétellel, hogy mindig megmondom vagy megírom neki, hogy merre járok.
- Mi volt ma a suliban?
Amíg a lányokkal voltam, nem jutott eszembe egyáltalán a kis vitám Ralph-fal, de most… megint megrohannak az emlékek. Ráadásul Matt-tel is összevesztem…
- Alex?
Kibuggyan egy könnycseppem és végigfolyik az arcomon. Jo azonnal felpattan és magához ölel.
- Semmi baj. – tudom, hogy ezt vigasztalásnak szánta, de én mégis elsírom magam – Mit tegyek, hogy jobban érezd magad? – kérdezi kissé kétségbeesve.
Felemelem a könnyáztatta arcomat és a nagybátyámra pislogok.
- Forró csokizol velem?
Halványan elmosolyodik.
- Hát persze.
Bólintok, majd ismét a mellkasához bújok.
Az egyetlen helyhez, ahol megtalálhatom a lelki békémet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése