17. fejezet - Egy utolsó próbálkozás

Jaz

Fáradtan leveszem a csodaszép ruhát és egyszerű otthoni ruhába bújok át. Így mindjárt jobb.

Átmegyek a nappaliba a noteszemmel, letelepszek egy viszonylag kényelmes pózba és elkezdem megírni a cikkemet. Hiszen mi mást tehetnék? 

Ahogy átgondolom a történteket, végre megfogalmazódik bennem az, amit el akarok mesélni az olvasóknak.

Kezdve attól a pillanattól kezdve, hogy várakozásteljesen elindultam Georgia irodájába. Aznap elég szerencsétlen voltam. És persze összeakadtam Seannal.

Azután a szépségszalon meg a ruhapróbák, aztán az első próba, ami egy megaláztatással zárult a H&H-ban, majd a második, ahol végre beváltak a trükkök. Egy sikeres csábítás elegáns dámaként a Newton galériában.

Szerintem tetszeni fog az olvasóknak és Georgiának. Újszerű lesz, humoros, de őszinte és izgalmas. Mi mást várhatnának a kedvenc lapjuktól egy női magazin olvasói?

Már csak egy dolog van hátra… a végső következtetés. Egy ideig csendben töprengek, majd gyors mozdulatokkal lefirkantom az alábbiakat: Hiába változtattam meg a külsőm, belül ugyanaz a lány maradtam. A legtöbb szépségtanács nagyon is hasznosnak bizonyult, de nem szabad elfelejteni, ezek csak arra szolgálnak, hogy magabiztosabbak és vonzóbbak legyünk. Az igazi énünket nem fedheti el vagy változtathatja meg a külső.

Igen, ez az. Egyszerűen tökéletes befejezés.

De ez tényleg a befejezés?

Hiányzik Sean. Vajon én is neki?

Nem valószínű. A világ leggyönyörűbb nőivel dolgozott együtt, miért érdekelném pont én?

De mi van, ha… ha nem is kell hozzájuk hasonlítanom magam? Elvégre Sean mégiscsak vonzódik hozzám valamilyen szinten.

A csókra gondolok, a gyerekes ugratásokra, a rejtélyes pillantásokra. Ez biztosan csak játék volt a fotós részéről.

És ha mégsem? Ha tényleg vonzódik hozzám? Lehet, hogy ő is bizonytalan, ezért nem lépett? Talán… talán nekem kellene megtennem az első lépést. El kell csábítanom Seant, hogy megtudjam, ő miként gondolkodik kettőnkről.

Hát persze! Az az ostoba lista! Miért is ne használhatnám fel Georgia listáját?

Gyorsan felpattanok és elveszem az asztalról a viharvert listát. Sietve átfutom. 

Megvan.

Ha valami szokatlanra vágyik és elég merész hozzá, suttogjon kihívó szavakat a telefonba.

Nem is rossz ötlet. Erre még csak képes vagyok én is. És ezt még kezdők is kipróbálhatják.

Vajon elég bátor vagyok hozzá?

Megrázom a fejem. Tiszta őrültség, de miért is ne? 

Kezembe veszem a telefont és bepötyögöm Sean hotelszobájának a számát. Még jó, hogy korábban felírta nekem a lista aljára, ha bármi lenne.

Mi van, ha nem veszi fel? Vagy ha egy női hang szól bele? Akkor mit csinálok?

- Halló? – szól bele Sean álmos hangon.

- Sean, één vagyok az. – suttogom elnyújtva a szavakat.

- Jaz. Olyan furcsa a hangod. Valami baj van?

- Neeem, nincs semmi baaaj.

- Akkor miért hívtál ilyen későn? Csak nem történt valami azzal a pasassal, aki hazakísért? Minden rendben?

Elképzelem, ahogy Sean aggódva felül az ágyon, miközben a fehér takaró a csupasz dereka köré simul. Behunyom a szemem. Muszáj koncentrálnom.

- Jaz, nekem elmondhatod, mi történt. Ugye a pasas miatt hívsz?

Miért emlegeti folyton Colint? Nekem nem ő kell.

- Colin már rég elment. Semmi sem történt köztünk. A lakásom nem tetszett neki, véletlenül fejbe vágtam, Tigris pedig megharapta. Alig várta, hogy hazamehessen. – hadarom egy szuszra.

Sean felnevet a vonal másik végén. Én is elmosolyodom, de ismét komolyságot erőltetek magamra, hiszen nem akármilyen céllal hívtam fel a fotóst.

- Ééén inkááább róóólad szeretnééék beszééélni. Hooogy érzed magaaad, Sean?

A részletes utasítás szerint fontos, hogy sokszor ismételgessem a nevét. Fontos, hogy némileg rekedt, alig hallható és elnyújtott hangon beszéljek. Nem könnyű feladat.

- Alig hallak. – mondja Sean a telefonba – Beszélj egy kicsit hangosabban!

- Neeem tudok.

- Jaz, mi ez az egész? Nagyon nehéz napom volt és fáradt vagyok, úgyhogy, ha semmi mást nem akarsz mondani…

- Már aludtááál? Olyan későőő van. Neee haragudj, hogy felééébresztettelek! Azééért telefonáááltam, mert hallanai akaaartam a hangod. Egéész este csak ráád gondoltam.

Becsukom a szemem. Hihetetlenül ostobának érzem magam. Úgy tűnik, hogy Seannak fogalma sincs arról, hogy mit szeretnék.

- Jaz, még mindig nem hallak jól. Olyan szörnyű a hangod, mintha fulladoznál. Biztos nincs semmi bajod? Talán beteg vagy?

- Neeem, remeküüül vagyok.

- Nem ártana, ha megmérnéd a lázad. Jobb, ha elővigyázatos az ember. – egy pillanatra elhallgat – A láz megmagyarázná, hogy miért beszélsz össze-vissza. Most megyek, de hívj fel, ha tényleg lázas vagy! Ha nem hívsz, reggel benézek, hogy rendben vagy-e. Jó éjt!

- Jó éjt! – suttogom normális hangon, de ezt már nem hallja senki, mert Sean rám rakta a telefont.

Megalázottnak érzem magam. Megpróbáltam csábító lenni, erre Sean azt hiszi, hogy beteg vagyok. Remek!

Csalódottan felkelek és elindulok zuhanyozni. Talán a víz lemossa rólam a szégyenkezés minden darabkáját.

16. fejezet - A kettes számú kísérlet

Jaz

Ismét készülődök. Remélem, hogy ez az este tényleg jobb lesz, mint a tegnapi. A hajamat simán kiengedve hagyom. Nem hiszem, hogy túlzottan jól állna, ha feltűzném, ezért hagyom így… hiszen ma csábítanom kell. 

Hosszas tanakodás után végül a sárga estélyit húzom fel. Tetszett a másik is, de ez… azt hiszem, rögtön beleszerettem, még az üzletben. Ez pedig igen ritkán fordul elő velem.

Utolsó simításként parfümöt permetezek magamra és már készen is vagyok.

Pontban nyolckor aztán megszólal a csengő. Ajtót nyitok. Sean lélegzetelállítóan néz ki ebben az elegáns szmokingban – már ha mondunk ilyet egy férfira.

- Csodálatosan festesz. – dicsér meg a fotós, ami igencsak megmelengeti a szívemet.

- Te sem panaszkodhatsz. – mosolygok rá kedvesen, majd a táskámat a kezembe fogva elhagyjuk a lakásom.

Sean kocsijában megbeszéljük, hogy külön-külön megyünk majd be, hogy ne tűnjön fel senkinek se az, hogy ismerjük egymást.

Kissé szomorúan hagyom ott Seant, mert először rajtam a sor, ő pár perccel utánam jön majd csak be a galériába. Na, nem ezért vagyok szomorú… hanem mert valószínűleg most látom őt utoljára. Ez az utolsó közös esténk, utána már nincs miért találkoznunk, mert végeztünk a munkával – illetve majdnem. Kíváncsian várom, hogy milyen lesz ez a próbálkozás.

A galéria egyszerűen gyönyörű. A fehérre meszelt falak magasak, rengeteg ablakkal és különleges megvilágítással. Az egyik sarokban kellemes halk zenét játszik egy vonósnégyes, a szmokingos pincérek pedig pezsgőspoharakkal teli tálcákat hordoznak körbe a teremben.

A falakon itt-ott festmények lógnak, de az este legnagyobb látványosságát a középen elhelyezett modern szoborcsoport jelenti.

Akárhogy is nézem őket, képtelen vagyok megállapítani, hogy mit ábrázolnak. Egy pincér pezsgővel kínál, ezért leveszek egy poharat a tálcáról. Belekortyolok az italba, majd lopva körbenézek.

Szerencsére akadnak egyedülálló férfiak is a teremben, akik sokkal szolidabbnak néznek ki, mint a tegnapi tömeg a H&H-ban.

Teszek pár lépést, majd szemügyre veszem a szoborcsoportot. Az alapja valami gyurmaféle anyag lehet, amihez az alkotó Barbie és Ken babákat ragasztott néhány drót, régi lámpaégő és vasrudak kíséretében. Ronda, de szórakoztató látvány. Mindig szerettem gyurmázni.

- Hogy tetszik a kiállítás? – szólal meg hirtelen mellettem egy hang.

Megfordulok, de sajnos nem Sean az. Ennek a férfinek szőke haja és kevésbé izmos, mint a fotós.

- Odavagyok Rebecca munkáiért. – folytatja a férfi tovább – Csak úgy árad belőlük a mindennapi lét ellentmondásainak feszültsége.

- Hát persze. – válaszolom végül a borzalmat szemlélve.

Tehát ezt kellene látnom benne. Értem. Kezd egész rossz ötletnek tűnni ez a haditerv is, ugyanis kicsit sem konyítok a művészethez – már ha ezt nevezhetjük annak.

- Nagyon elgondolkodtató. – szólalok meg ismét a szemetet nézve.

- A nevem Colin. – mutatkozik be a férfi – Festőművész vagyok.

- Jasmine. Újságíró vagyok.

- Olyan gyönyörű vagy, mint Rebecca munkái. – „bókol” Colin.

Legalábbis azt hiszem, hogy bókol. Meghúzom a pezsgőspoharat. A fenébe! Nem tartott ki sokáig. Ideje levadásszak még egyet.

- Úgy gondolod? – kérdezek vissza szórakozottan.

- Határozottan. Nézd csak meg! – mutat a szemétdombra – Tökéletesen kifejezi az emberi sors kegyetlenségét. – közelebb lép hozzám – Főleg a szexuális jelképek elragadóak.

A micsodák? Egy remekművet nézünk egyáltalán?

- Kifejtenéd? – nyögöm ki végül.

- Sokkal több a Barbie baba, mint Ken. Határozott nőuralomról van szó. És a babákon nincs ruha, csak drótok meg égők. A szexuális feszültség tökéletes megjelenítései. – Colin rám pillant – Nem gondolod?

- Igazad van. – mosolygok rá, hogy mielőbb témát válthassunk.

Ezután Colin körbevezet, mindenről mond valami érdekeset, aztán persze saját magáról is beszél. Attól függetlenül, hogy a szobrok borzalmasak, Colin egész jó társaság.

Az egyik sarokban felfedezem Seant a gépével. Anélkül, hogy a szemembe nézne, elhalad mellettem. Miközben ezt teszi, finoman megérinti a kezemet, épp csak egy pillanatra és egy papírfecnit rak bele. 

Izgatottan, de persze óvatosan, hogy Colin ne vegye észre, széthajtogatom a lapot. Ez áll rajta: Az ötvenegyedik tanács: A műalkotások izgatóan hatnak a férfiakra.

Neveletlen alak! Én vért izzadok, hogy végre legyen egy sikeres akciónk, ő meg gyerekesen cetliket dugdos ide nekem.

Colin megáll és a rám néz, ezért gyorsan összegyűröm a papírdarabot.

- Egy perc és jövök. Csak láttam egy régi ismerőst.

- Persze, menj csak. Én itt leszek. – mosolygok rá.

Amint Colin elmegy, Sean megjelenik. Remek. Ezúttal mit akar?

- Csináltam egy csomó képet rólad meg Drakula grófról. Most már abbahagyhatod a flörtölést.

- Mi? Én nem flörtöltem vele. Én csak beszélgettem vele.

- Aha, persze. Láttam.

Már megint arrogáns és idegesítő. Az idegeimre megy.

- Na és? Ha igazad is van, nincs vele semmi gond.

- Azért nem kellene túlzásba vinned, Jaz. – néz rám rosszallóan – Nem az a cél, hogy tényleg felszedj valakit.

- Ez már nem a te dolgod. – nézek végig rajta megvetően – Pont te tartasz nekem kiselőadást. Én nem fekszek össze mindenkivel.

- Igen, valóban. Most sem arra készülsz.

- És akkor mi van? Ezer éve volt, hogy Luke elhagyott. Kijár nekem is némi szórakozás. – dühösen fújtatok egyet – Kész vagy a fotózással, tehát haza is mehetsz.

- Nem megyek innen sehová.

- Oh, dehogyisnem. Zavarsz engem és Colint. – mondom dacosan.

- Rendben, Jaz. Azt csinálsz amit akarsz, de én ezt már nem fogom végignézni. – vágja a fejemhez dühösen.

- Rendben.

- Remek.

- Tökéletes.

Sean egy utolsó végtelenül dühös pillantással illet, majd elviharzik.

Pár percig csak meredten nézek utána, majd amikor összeszedem magam, Colin keresésére indulok.

- Colin, én hazamegyek. – mondom kissé letörten.

Akármennyire is arcoskodtam Sean előtt, valójában nem Colint akarom, hanem őt. De ő ezt sosem tudhatja meg… és amúgy is, már észrevehette volna, ha nagyon akarta volna.

- Elkísérlek. – feleli habozás nélkül.

A lakásomig vezető úton szinte végig csak Colin beszél. Amint belépünk az ajtón, hellyel kínálom. Látni rajta, hogy nem tetszik neki a kis albérletem, de valahogy ez most hidegen vagy. Sean bezzeg sosem tett megjegyzést a lakásomra – még gondolatban sem.

Mivel Colin nem köt le, magamban elkezdek fogalmazni néhány gondolatot.

A kettes számú kísérlet alanya borzasztónak találja a lakásom és azt hiszem, mostanra bennem is csalódott egy kicsit – de még vonzódik hozzám. Végső következtetés: a csábítás sikeres volt. Még Seannak is tetszett a ruhám.

Na, ezt vajon most miért tettem hozzá? Nem szabad hagynom, hogy Sean folyton befészkelje magát a gondolataim közé.

Arra ocsúdok fel, hogy egy kéz telepszik a csupasz térdemre. 

- Igen? – kérdezem kissé elvékonyodott hangon.

- Azt mondtam, hogy ellentmondásos vagy. Elegáns és egyszerű. – a fülemhez hajol – Olyan izgató. – visszahúzódik, de csak azért, hogy a szemembe nézhessen, majd a számra – Csábító és tartózkodó.

- Én csak… – hebegem, majd ahogy felugrok, véletlenül fejbe vágom Colint a könyökömmel – Jaj, ne haragudj! – szabadkozok, majd gyorsan kiszaladok egy pohár vízért.

Legnagyobb meglepetésemre Colin követ engem.

- Imádom, ha incselkednek velem. – jegyzi meg vigyorogva.

Akaratlanul is eszembe jutnak a H&H-ban történtek. És Sean. Megint.

- Inkább menjünk vissza!

De Colin, mintha meg se hallotta volna, amit mondtam. Egyre csak közeledik.

Majd váratlanul megáll.

- A francba! – kiált fel, majd egy mélyről jövő morgást hallok meg.

Ami nem Colintól származik.

Ebben a pillanatban Colin a bokájához kap, majd kisvártatva felbukkan az ajtóban Tigris, aki láthatóan elégedett a művével, nevezetesen azzal, hogy bokán harapta Colint.

Mondtam már, hogy imádom ezt a kis szőrgolyót? Tuti, hogy ma dupla adag kaját kap.

Colin továbbra is a lábát tapogatja, majd az ajtófélfának ütközik és végigterül a padlón.

Eddig bírom, mert hangosan felnevetek.

Tudom, hogy szemét dolog, de ez az egész helyzet kész vicc már.

Amikor viszont Colin felkel a földről, komolyságot erőltetek magamra.

- Hadd segítsek!

- Azt hiszem, a körülmények összeesküdtek ellenünk. – motyogja Colin.

- Igen, úgy tűnik. 

Gyenge mosolyt varázsol az arcára.

- Akkor én most megyek.

Némán bólintok, majd kikísérem.

Amint becsukom az ajtót, nekidőlök. Ez már megint nem úgy alakult, ahogy szerettem volna – de most nem az én hibámból. Nem tudhattam, hogy Colin ilyen. 

Bárcsak itt lenne most Sean!

Nagyot sóhajtva lecsúszok a padlóra és az arcomat a kezeimbe temetem.

15. fejezet - Újabb haditerv

Jaz

A vizes ruháktól megszabadulva és frissen megfürödve, a kedvenc halványkék színű köntösömben térek vissza Seanhoz a nappaliba. Még mindig bosszúsnak látszik, de most már nyilvánvalóvá vált a számomra, hogy csupán csak aggódik értem, már nem tart vonzónak, mint a fehérnemű üzletben. Nyilván ezért van itt most is, mert úgy érzi, hogy vigyáznia kell rám, akár egy nagy testvérnek.

Felsóhajtok. Nem akarok testvér lenni. Sokkal inkább… á, hagyjuk. Miért is agyalok ezen? Sean tiltólistán van, ennyi. Nem megyek olyan kocsi után, ami nem vesz fel.

- Azt hiszem, hogy a harminchetedik tanácsot fogom követni, ami inkább arra ad ötletet, hogy hogyan érvényesülhetnek a nők az új külsejükkel. – leülök Seannal szemben, közben pedig ügyelek arra, hogy a köpenyem ne nyíljon szét – Tehát egy új helyet kell választanom. – a tekintetem az asztalon heverő újságra, egészen pontosan a szalagcímre téved – Meg is van. A híres szobrásznő, Rebecca Marlow legújabb kiállítása épp most van a Newton galériában. Ez tökéletesen megfelel a célnak. – mivel Sean továbbra sem mond semmit, tovább magyarázok – Felvehetnék egy estélyi ruhát. Már tudom is, hogy melyiket.  – Sean mérgesen fújtat egyet, mire könyörgőre vált a hangom – Te is jöhetsz, ha szeretnél. Fotózhatsz. Akkor holnap este?

- Nem. – szólal meg nagy sokára a fotós.

- De ez most más lesz, mint a H&H-ban.

- Persze. Nyilván. – mondja szárazon Sean – Ismerem Rebecca Marlowt. Nem úgy, ahogyan te gondolod, de ismerem. – előrébb hajol – És nem szeretném, ha elcsesznéd a kiállítását, csak azért, mert most éppen ott akarsz valakit felszedni.

- Egyáltalán nem lenne balhé.

- Ja, persze. Mint ma, igaz?

Egy pillanatra lehunyom a szemem.

- Nézd, Sean… sajnálom, oké? Igen, igazad volt és hülye ötlet volt Luke-kal próbálkoznom… de ez most más lesz.

- Nem.

Egy másodperc alatt felmegy bennem a pumpa. Önfejű alak.

- Ha a mai este alapján írnám meg a cikkem, sosem kapnék állást az újságnál, mert csak arra tudnám bíztatni a nőket, hogy ne változzanak meg és maradjanak olyanok, amilyenek voltak. – mély levegőt veszek – És ez nem hangozva valami jól egy olyan cikkben, ami elvileg arról szól, hogy hogyan legyünk szebbek.

- Pedig talán épp ezt kellene olvasniuk. Hogy nem kell megváltozniuk.

- Igen, persze. Szerintem Georgia idegbajt kapna. Nekem is szükségem van erre a munkára, Sean. Ezért – apró szünetet tartok – holnap este elmegyek a galériába. Veled vagy nélküled, de megcsinálom.

- Rendben. – közli egyszerűen, majd feláll és összeszedi a holmiját – Én csak egy fényképész vagyok. Honnan tudhatnám, hogy mire van szükség egy cikkhez?

- Ne legyél már ilyen ellenséges! Nézd a jó oldalát! Ha ez megvan, te előhívod a maradék képedet, én megírom a cikket és soha többé nem kell találkoznunk egymással.

Valamiért az, hogy többé nem látom majd Seant, ha vége a munkának, elszomorít. Igaz, hogy néha bosszant, de most határozottan akarom. 

- Jó. – biccent a fotós.

- Remek.

- Tökéletes. – vágja oda, majd az ajtóhoz lép – Nyolcra itt vagyok érted. – szól vissza és már el is tűnik.

Egy nagy sóhaj kíséretében leroskadok a kanapéra. 

Miért kell mindennek ilyen bonyolultnak lennie? Miért ennyire kiszámíthatatlan és szeszélyes Sean?

Egy darabig még töprengek ezen a rejtélyes pasason, majd felkelek. Megetetem Tigrist, Rose cicáját, majd előkészítem holnapra a ruhámat.

Remélem, hogy ez a próbálkozás jobban fog sikerülni, mint a mai.

Különben félő, hogy Sean soha többé nem áll szóba velem… azt pedig nagyon nem szeretném.

14. fejezet - A nagy tanulság... vagy mégsem?

Sean

Iszonyúan dühös vagyok. Nem is emlékszem arra, hogy mikor haragudtam utoljára ennyire egy nőre. Valószínűleg akkoriban, amikor Holly a fejemhez vágott egy tányér kagylót valamelyik étteremben… mondjuk akkor inkább őnagysága volt jobban kiakadva, én jót szórakoztam rajta. 

De most…

Meg tudnám fojtani ezt a nőt. De komolyan. Hiába mondtam neki, hogy ez egy nagy marhaság, nem hallgatott rám. Most meg verekednem kellett miatta. 

Mondjuk mindig is irritált Luke Anderson, szóval Jaz csak szívességet tett nekem, de akkor is… mi van, ha nem akartam volna még ma újra látni? Mi lett volna akkor vele? Segített volna neki valaki vagy hagyják, hogy az a görény kedvére taperolja őt?

- Tegyél le most azonnal! – sikítja a vállamon Jaz.

- Szó sem lehet róla. – szorosabban ölelem magamhoz – És ne ficánkolj.

- Engedj el, kérlek. Így nem mehetek el.

Csak akkor fogadok szót neki, amikor kiérünk a friss levegőre.

- Jaz. – mondom halálos nyugalommal, noha tényleg csak egy hajszálnyira vagyok attól, hogy valamit apró darabokra törjek – Ne akard nekem beadni, hogy élvezted ezt az estét, mert akkor esküszöm, hogy rögtön behajítalak az egyik konténerbe. És ha bele is írod a cikkedbe, az se fog érdekelni.

- Nem élveztem, de vissza kell mennem.

- Így biztos nem mehetsz vissza. – pillantok a felsőjére, ami még mindig nyirkosan tapad a lányhoz.

Nem csak Andersonnak van jó szeme, hanem nekem is… és ki tudja, hogy még hány idióta nézte meg magának Jazt. 

- De kell a kabátom. – mondja dacosan.

Ahogy elnézem a kis méregzsákot nem tudom eldönteni, hogy jól leosszam-e vagy cipeljem fel a hotelszobámba és ne is eresszem el addig, amíg magamévá nem teszem. De komolyan. Totál felhúzott a kis műsorával és nem csak rossz értelemben. Persze sosem támadnám le… de képzelegni azt szabad.

- A sarkon hagytam a kocsim. Hazaviszlek.

- Nem, Sean. Utálom, hogy férfiak próbálják megmondani nekem, hogy mit csináljak!

- Ez nem a megfelelő alkalom arra, hogy vitatkozzunk.

- De kell a kabátom. – ismétli megint, majd megérinti a felkarom – Gyorsan visszasurranok. Egy perc az egész. Fel sem tűnik senkinek.

- Ugye csak viccelsz?! Ebben az ázott ruhában?

- Nem viccelek…

- Jól van. – vágok a szavába, mert már megőrjít – Visszamegyek a cuccodért, te pedig itt megvársz. És komolyan beszélek, Jaz: ha meglátlak odabent, neked annyi.

Látom rajta, hogy megszeppen, de pillanatnyilag nem érdekel. Ha nem veszi észre, hogy féltem, akkor az az ő baja.

Egy utolsó pillantást vetek rá, majd gyorsan visszamegyek a cuccokért. Szerencsére nincs itt Anderson, legalábbis én nem látom, úgyhogy nemsokára ismét a bolond lány mellett vagyok.

- Köszönöm. – mondja halkan, amint elveszi tőlem a holmiját.

Biccentek, majd elindulunk a kocsim felé.

Az utat csendben tesszük meg Jaz lakásáig. Vagyis én így tervezem, de folyton kérdez valamit.

- Szerinted elrontottam valamit?

- Nem.

- Talán más ruhát kellett volna választanom? Tisztában vagyok vele, fogalmam sincs, hogyan kell valakit elcsábítani. Szerinted azt sugalltam Luke-nak, hogy bármire kapható vagyok?

- Hát persze, hogy azt. – vágom rá dühösen – Mégis mi a francot vártál?

- Igazságtalan vagy. Nem én tehetek arról, hogy Luke így viselkedett. És te is láttál ebben a ruhában, mégsem találtál vadítónak, sőt. Kinevettél.

Hogyan magyarázhatnám meg neki, hogy én nem felejtettem el azt a csókot?

- Én más vagyok. – felelem végül ridegen.

- Hát persze. Nem újdonság. Annyi szép nőt láttál már, hogy engem aligha találnál csábítónak.

Ha tudná, hogy mennyire nincs igaza! De olyan makacs egy nőszemély! Hiába mondanék neki akármit is… csak a saját feje után megy.

- A lényeg az az, Jaz, hogy hibát követtél el.

- Igen, tudom. Ezért kell újra próbálkoznom.

Hirtelen lefékezek. Hitetlenkedve pillantok a lányra.

- Mi a fenéről beszélsz?

- Te mondtad, hogy elhibáztam. Nyilván rossz alanyt választottam.

Pont most kanyarodok be Jaz lakása elé. Gyorsan kipattan a kocsimból.

- Hé, várj! Ezt meg kell beszélnünk!

- Rendben, de akkor gyere fel hozzám. Képtelen vagyok még egy percet eltölteni ebben a borzasztó ruhában.

Kelletlenül becsapom a kocsiajtót és utána megyek. Semmi kedvem az egész hülyeséghez, mert nyilvánvaló, hogy ez az ötlet is hülyeség, de jobb, ha én is tudok arról, hogy mire készül. 

És talán eltereli a gondolataimat arról, hogy milyen lehet, amikor megszabadul a nyirkos ruháitól…

13. fejezet - A nagy bevetés

Jaz

Este fél hétkor kiszállok a kádból, tisztán és illatosan, lélekben pedig felkészülve a nagy bevetésre. Amennyire gyorsan csak tudok, elkészülök: felveszem az egyik csábos fekete fehérneműt, rá a kiválasztott ruhát, a hajamat az egyik fodrász utasítása szerint elkészítem, de persze semmi flanc, majd egy egyszerűbb, de lehetőleg csábító smink felrakása után kész is vagyok.

A tükörbe nézve megpróbálom felfedezni a vonásaimban valahol a régi Jasmine Vreelandet. Én persze még látom, de remélem, hogy ez a maskara elég lesz arra, hogy némiképp lenyűgözzem Luke-ot. Nem szeretnék kudarcot vallani, főleg azért nem, mert nem akarom Sean magyarázását hallgatni, mely szerint ez az egész alapból egy nagy hülyeség.

Megrázom a fejem. A mai estére el szeretném felejteni Sean Sanderst, aki ma amúgy is a fotóival van elfoglalva. Nagyszerű. Minden kész arra, hogy bedobjam magam.

Ahogy leérek az utcára, meglehetősen hamar kapok taxit, sőt. Egyszerre kettő is megáll. Gyorsan beszállok, majd bemondom az utca nevét, ahol a szórakozóhely áll.

Egy kicsivel arrébb tetetem ki magam. Nagy nehezen kikászálódok a taxiból, majd elindulok a H&H felé. Útközben legalább hárman utánam fütyülnek. Őszintén szólva, nem igazán tudom, hogy hogyan is kellene viselkednem, mert ilyen eddig nem túl gyakran történt velem.

Ezért úgy teszek, mintha meg sem hallottam volna őket.

Belépve az az első, hogy körbenézek, hátha látok ismerőst – Luke-ot például.

- Engem keresel? – szólal meg egy hang a hátam mögül. 

Megfordulok, mire megpillantom Seant. Hát ő meg mi a francot keres itt?

- Tulajdonképpen nem. Rajtad nem tesztelhetem a ruha hatékonyságát.

Sean közelebb hajol hozzám.

- Miért nem? Szerinted rám nem vagy hatással?

- Menj el, Sean. – kérem halkan, de alig hallom a hangom.

Nem tudom eldönteni, hogy a zene vagy a szívdobogásom a hangosabb.

- Egyébként remekül mutatsz. Anderson szerencsés fickó.

- Csak ezt ő nem tudja. – dünnyögöm félhangosan.

- Jaz?

Megrázom a fejem. Nem süllyedhetek most a múlt szomorú bugyraiba, mert akkor ma este sosem tudom felhívni magamra Luke figyelmét. 

Ismét körbenézek. A pultnál meglátom Luke-ot. Itt az idő.

- Most megyek. Te pedig lépj le. – vágom oda Seannak, majd választ sem várva otthagyom.

- Még mindig ez a törzshelyed? – kérdezem, miközben Luke mellé lépek.

- Ki a…? – érdeklődik Luke, majd amint rám pillant, egy röpke másodpercre elhallgat – Jaz?

- Szia, Luke. – mosolygok rá, de belül zokogok. 

Még mindig ugyanolyan helyes, mint volt.

- Rég nem láttalak erre. – végignéz rajtam, alaposan megállva egy-egy testrészemnél – Meghívhatlak egy italra?

- Sok a dolgom. – közlöm vele egyszerűen, majd leülök mellé az egyik bárszékre.

Amint elhelyezkedek, leveszem a kabátomat, mert idebent szörnyen meleg van.

Luke rendel mindkettőnknek, majd ismét rám pillant.

- Megváltoztál. – ismét végigmér, különösen a mellemet, ami így, a kabát nélkül, még inkább szabadon van – Jól nézel ki.

- Te sem panaszkodhatsz. – mondom mosolyogva.

Vajon Sean itt van még? Látja, hogy szembetűnően hatással vagyok Luke-ra? Vagy megfogadta a tanácsomat és lelépett?

Alig észrevehetően megrázom a fejemet. Miért is foglalkozok most Sean Sandersszel? Hiszen itt van előttem Luke, akivel közös a múltam egy része… és aki még hatással van rám.

Megkapjuk az italainkat, koccintunk, majd egyszerre felhajtjuk.

- Táncolunk? – kérdezi Luke, mire bólintok egyet.

Most egy ütemesebb zene szól, de Luke magához húz, mintha lassúzni akarna.

- Tényleg megváltoztál. – végigsimít az oldalamon – És jó értelemben.

- Sok mindenben változtam.

Lepillant a felsőtestemre és megnyalja a száját.

- El tudom képzelni. – a nyakamhoz hajol és finoman megharapja.

- Luke… – nyögöm ki, majd kissé elhúzódok – Hogy van Jennifer? Még nem is meséltél róla.

- Elhiszed, hogy most pont leszarom? – kérdezi, majd hogy bizonyítsa az állítását, hozzám nyomja magát, így megérzem a vágyát.

Régen örömtáncot jártam volna, most viszont valahogy nem ez történik. Tulajdonképpen nem is tudom, mit hittem. Csak a káposzta jó felmelegítve… és azóta, hogy Sean megcsókolt, főleg nem érdekel Luke. Vele sosem éreztem azt, amit Seannal… és most sem érzem azt.

- Hagyd ezt, Luke! – kérem, mialatt próbálok elhúzódni tőle.

- Ugyan, Jasmine! Tudom, hogy te is akarod. 

- Nagyon tévedsz. – felelem ellentmondást nem tűrő hangon – Még mindig nem ismersz.

- Azt tudom, hogy milyen veled Jaz… és ahogy elnézlek, még jobb lehetsz most. Ki kéne próbáljuk…

Rémülten veszem tudomásul, hogy Luke meg akar csókolni. Te jó ég!

Próbálok elhúzódni, de szinte vasmarokkal tart. Most mi a fenét csináljak?

- Jaz! Már mindenhol kerestelek. – szólal meg mellettünk váratlanul Sean, a mentőangyalom.

Luke erre elenged és kíváncsian méregeti a fotóst.

- Mit akarsz, öreg?

- Beszélni Jasmine-nel, öreg. – mondja nyájasan az exemnek.

- Ja, persze. Majd beszélsz vele, ha kiszórakoztuk magunkat. – vigyorodik el Luke.

Tudom, hogy csak a pia beszél belőle, de… vagyis inkább remélem, hogy csak a pia, mert Luke régen sosem volt ilyen züllödt…

Sean mellé lépek, de Luke visszaránt, mire a mellettünk lévő fiatal srác poharának a tartalma egyenesen a ruhámra ömlik. A ragacsos lötty hatására a ruhám mint egy második bőr, úgy tapad rám. Luke még kiéhezettebb tekintettel néz rám.

- Ez az, Jasmine. Majd én lenyalom rólad. – vigyorodik el.

A vigyora nem tart sokáig, mert Sean egészen egyszerűen egy jól irányzott balegyenessel leteríti őt. Luke valamit motyog a földön, de azt már nem tudom meg, hogy mit, mert Sean lazán a vállára kap és a kijárat felé cipel.

12. fejezet - Azok a bizonyos körülmények

Jaz

- Nem gondolod, hogy a fehérneműs képeket mégiscsak inkább egy női fotóssal kéne csinálnom? – kérdezem kissé aggódva Seant.

- Tudod jól, hogy engem szerződtettek az összes kép elkészítésére. – válaszolja Sean kissé ingerülten – És nekem épp annyira szükségem van erre a munkára, mint neked. Szerintem hallottál már róla… és most nem a jó dolgokra gondolok. Sok főszerkesztő szemében azóta nemkívánatos botrányhős lettem.

- Igen, hallottam róla.  – felelem száraz hangon.

A fotós bólint egyet.

- Nem válogathatok a munkák között. Éppen ezért klappolnia kell mindennek. Tehát… készen állsz a következő feladatra?

- Nem csinálhatnánk meg inkább holnap? Most mindketten idegesen vagyunk…

- Nem, Jaz. Georgia szigorú időbeosztást adott, ráadásul kibéreltem egy fotólabort is, mert holnapra várja tőlem az első képeket. Látni akarja, hogyan haladunk. És ha nem teljesítjük, amit vállaltunk…

- Oké, értem. – vágom rá bosszúsan.

- Figyelj, Jaz. – a hajába túr, majd felsóhajt – Próbáljunk meg felnőttek módjára viselkedni! Ha mindenki teszi a dolgát, hamar megleszünk vele.

- Rendben.

Tulajdonképpen, ha nem Sean előtt kéne mutatkoznom a lenge fehérneműkben, egész tetszene is a feladat… mert hát kinek ne tetszene egy csábos és finom darab?

Határozottan elindulok, de megtorpanok, amint meglátok egy harisnyakötőt. Ez nekem túl… vad. Vagy inkább ledér. Vagy mindkettő.

Akárcsak az első találkozásunkkor, Sean nekem jön. A lendülettől majdnem elsodor, de gyorsan elkapja a derekam, így nem történik bajom.

- Minden rendben?

- Igen. – pislogok rá, mert Sean még mindig a karjaiban tart – Most már akár el is engedhetsz.

- Bocs, de nem gondoltam, hogy megállsz az ajtóban megbámulni egy harisnyakötőt.

- Hát… csak azért, mert még sosem láttam ilyesmit közelről.

- Oh, valóban? – húzódik kaján vigyorra Sean szája, majd közel hajol hozzám – Én már igen.

- Azt mindjárt gondoltam. – válaszolom gúnyosan.

Bosszúsan megrázom a fejem. A fotós folyton cukkol. Az idegeimre megy… de valahogy mégsem. Azt hiszem, hogy kezd megtetszeni, pedig megfogadtam, hogy ilyesmi nem fog velem megtörténni.

Ahogy haladok a sorok között, megállok egy darab előtt, ami csupán néhány szalagból és kis anyagból áll. Hitetlenkedve bámulom a bugyinak nevezett valamit, amikor kattanást hallok. 

Odapillantok. Sean épp most kapott le a fényképezőgépével.

- Te meg mit művelsz?

- Látnod kellett volna magad! Ilyen grimaszt se látni mindennap. – vigyorog rám Sean – Mondtam már, hogy sosem hagyom ki, ha jó képet készíthetek.

Vállat vonok, de belül forrok a dühtől, amiért Sean titokban fényképezget. Most inkább idegesít csak. 

- Te jó ég! – nézek egy leopárdmintás melltartóra – Ki vesz fel ilyet? – teszem fel a kérdést, mire újra kattan a gép.

- Tökéletes. – bólint elégedetten Sean.

- Na és ez? – mutatok egy másikra – Azt se tudom, hogy melyik az eleje.

- Miért nem próbálod fel, hogy megtudd? – néz rám kihívóan a fotós, de most nem vagyok vevő erre.

- Inkább egy egyszerűt. – Sean kétkedő pillantását látva magyarázkodni kezdek – Utána majd lehet másikat is… de szerintem jó lenne egy sima alappal kezdeni…

- Oké.

Felkapok egy sima, egyszerű darabot, majd bevonulok az egyik fülkébe.

A karmok nélkül hamar át tudok öltözni, majd szólok a fotósnak, hogy készen vagyok és kilépek a fülkéből.

Miközben Sean engem fotóz és utasításokat ad, amiket én betartok, őt figyelem – de semmit sem látok rajta. Semmilyen érzelmet. Pedig azt hittem… nos, mit is hittem? Hogy majd elolvad a látványomtól? 

- Ne grimaszolj! – szól rám Sean.

- Bocsánat. – motyogom lehangolva.

- Kész. Megpróbálod ezeket is? – mutatja felém a lehetetlen darabokat.

Bólintok, majd a holmikkal visszamegyek a fülkébe.

Az egyikkel semmi gond, simán lefotóz benne, de a másikkal meggyűlik a bajom.

- Ez valami borzalmas. – nyögöm ki kétségbeesetten – Pedig a fogason egész jól nézett ki.

Sean, amint meglát, elneveti magát.

- A felsőrészt fordítva vetted fel. – mondja még mindig nevetve, majd gyorsan lefotóz – Remek kép lett. Egyedi, mint te. – leteszi a gépet maga mellé a pultra – De mielőtt egy másikat próbálnál, segítek kiszabadulni a pántokból.

- Egyedül is boldogulok. – vágom rá rögtön.

- Ugyan, még a végén megfojtod magad, amilyen béna vagy. Ne légy önfejű! – okít, miközben megragadja a ruha pántját.

Elnevetem magam a lehetetlen szituáción, de Sean nem nevet velem. Hirtelen átkarol, magához húz és megcsókol.

Meglepődök a dolgon, de annyira azért nem, hogy ne csókoljak vissza. A csók pedig… nos, csodálatos, ahogyan azt Seanról képzeltem. Mert akármennyire is megfogadtam, hogy nem kezdek vele, a testemnek azért mégsem parancsolhatok…

- Jaz… olyan különleges vagy. – suttogja Sean a számba, majd újra megcsókol.

Én azonban elhúzódom.

- Különleges? Minden lánynak ezt mondod? – kérdezem gyanakodva.

- Hogyhogy mindenkinek?

- A modelleknek, akiket fotózol. És akik mind szerelmesek lesznek beléd. Ők is különlegesek voltak? Vagy csak rólam gondolod így? – hadarom idegesen, miközben összevonom a karjaimat a mellkasom előtt, hogy némiképp takarjam magam.

- Ezt a hülyeséget tuti, hogy Georgia mondta neked. Te pedig úgy látom, hogy el is hitted. Nem igaz, hogy minden modell belém szeret.

- Akkor minden második? 

- Nem. Vagyis… na jó, talán. De erről nem én tehetek. Sosem bátorítom őket… és megcsókolni sem szoktam őket.

- Tehát én most akkor szerencsésnek érezhetem magam? És mégis miért tetted?

- Én igyekeztem ellenállni a kísértésnek, de férfiből vagyok, az Istenért!

Meghökkenve pillogok Seanra. Tehát… tetszem neki? De mégis hogy?

- Úgy éreztem, hogy te is kívánsz engem és nem hagyhattam ki ezt a lehetőséget. – magyarázza Sean.

- Tudom, hogy ez neked csak játék. – vetem oda bosszúsan – Szereted elcsábítani a nőket. Remek. Én azonban nem állok be a sorba.

- Nem erről van szó, Jaz. – végigsiklik a tekintete rajtam – Egyszerűen megőrjítesz. Ennyi. – megérinti a karomat – Te más vagy, mint a többi nő, akikkel eddig találkoztam és nem szeretném, ha azt hinnéd, hogy csak szórakozok veled. – leengedi a karját – Szerinted most mit csináljunk?

- Semmit. Csábos fehérneműben vagyok és a körülményeknek köszönhetően elvesztettük a fejünket. Ennyi történt. Amint kitesszük a lábunkat innen, úgyis elfelejtjük az egészet.

- Ha így gondolod. 

- Azt hiszem, hogy tartanunk kellene pár nap szünetet. Te hívd elő a képeidet, én pedig felkészülök arra, hogy ma este meghódítsam Luke-ot és utána leírjam a tapasztalataimat.

- Még mindig nem verted ki a fejedből azt a hülyeséget?

- Akkor két nap múlva egyeztetünk, hogy ki mire jutott. – mondom határozottan, majd faképnél hagyom a fotóst.

Itt az ideje, hogy kiverjem a fejemből ezt a csókot és az estére koncentráljak.

11. fejezet - A haditerv

Jaz

Az étteremben ülve az étlapot tanulmányozom. Akármennyire is éhes vagyok, nem igazán köt le. A gondolatok csak úgy csaponganak a fejemben. Amikor a szülővárosomból, ami egy kis vidéki város, ideköltöztem, álmomban sem gondoltam volna, hogy egy nap majd Sean Sandersszel járom Chicago utcáit, miközben csábító holmikat próbálgatok. Őszintén szólva nehezen tudom eldönteni, hogy büszke legyek-e erre a tényre vagy inkább szégyenkezzek amiatt, hogy elvállaltam ezt az egész munkát.

- Szerinted milyen itt a csirkesaláta? – kérdezem Seant, de valójában egészen más jut eszembe.

Láttam rajta, hogy amikor az a sok szűk ruha volt rajtam, bejöttem neki. De hogyan lehet ez? Én egyáltalán nem olyan vagyok, mint akikkel egy ilyen férfi össze szokott jönni. 

Megrázom a fejem. Talán csak beképzeltem ezt az egészet… hiszen kinek jönnék be? Egyik pasimmal se volt túl tartós a dolog… hogyan is tetszhetnék én Seannak?

Egy pincér jelenik meg az asztalunknál. Végül a saláta mellett döntök, míg Sean valami mártásos húst kér körettel. Miután leadjuk a rendelést, előkapom a noteszomat és feljegyzek benne egy két dolgot.

- Most meg mit írsz? – förmed rám ingerülten Sean.

- Már mondtam, hogy le szoktam írni a megfigyeléseimet. 

Egy pillanatig még farkasszemet nézek Seannal, majd elkezdek írni: A kihívó ruhák hatására a kiszemelt férfi, továbbiakban KF (húha, milyen frappánsan tudok rövidíteni – jegyzem meg magamban ironikusan), érdeklődése láthatólag élénkült. Miután visszavettem a saját ruháimat, KF újra ugyanúgy viselkedik, mint azelőtt. Ezenkívül KF egyre idegesebbnek tűnik a társaságomban, de ezt egyelőre nem tudom mire vélni.

Az utolsó mondatot végül kihúzom, de azért jól esett leírnom. Röviden átgondolom a történteket, majd odakaparok még egy mondatot: Ruhapróba előtt ne tetessünk fel műkörmöket! (Legalábbis ne túl nagyot)

- Szerencse, hogy megszabadultam a karmoktól. – jegyzem meg tétován a kezeimet bámulva.

Az étterem előtt ugyanis még elugrottunk leszedetni ezeket a borzalmakat. Most sokkal jobban érzem magam – és legalább meg tudok fogni dolgokat normálisan is.

- Vissza fogod tetetni őket? – érdeklődik Sean.

- Nem tudom. Nem hiszem. – motyogom habozva, majd a férfire emelem a pillantásom – Neked tetszett?

- Hát… inkább csak rejtélyes. Például sosem értettem, hogyan gombolják be a nők így a ruhájukat. – válaszolja nevetve.

- Sejtettem. Tehát ezt nem tartod vonzónak, vagyis ez a tanács nem vált be. – jegyzem meg félhangosan majd ezt is gyorsan lefirkantom a füzetembe – Egyébként kitaláltam a következő teendőt.

- Igazán? És mi lenne az?

- Valamilyen módon ellenőriznem kellene, hogy az új külsőm milyen hatást vált ki a férfiakból. Ehhez olyasvalakire lenne szükségem, akit már ismerek.

- Tényleg? – Sean felvonja a szemöldökét.

- Igen. Ahhoz, hogy hiteles legyen ez a próba, olyan férfi kell, aki a régi külsőmmel is látott. Máskülönben honnan tudhatnám, hogy mekkora a különbség és melyik újítás válik be?

Sean töprengve hátradől.

- Amikor azt mondod, hogy látott, akkor pontosan mire is gondolsz?

Akaratlanul is elpirulok. Azt hiszem, hogy a fotós beletrafált a lényegbe. Hiszen ki máson tudnám a legjobban letesztelni az újdonságokat, mint egy régi exemen? Tökéletes terv. Szerintem.

- Kire gondolsz? – faggat Sean tovább.

- Luke Andersonra. – mondom ki kissé tétován.

- Ő egy tuskó. – vágja rá kapásból Sean.

- Honnan veszed? – pislogok rá kíváncsian.

Megvonja a vállát.

- Újságíró és olvastam már egy-két írását. Szart se érnek.

Valamiért megelégedéssel tölt el az, hogy Seannak nem szimpatikus Luke. Na jó, nekem régen az volt… de az régen volt. Amíg össze nem szűrte a levelet az akkori legjobb barátnőmmel.

- Tehát akkor ma este elmegyek a H&H-ba.

- Az meg mi?

Egy pillanatig értetlenül bámulok Seanra, de aztán leesik: ő nem idevalósi.

- Egy szórakozóhely. Egész elviselhető.

- Nézd, Jaz…  – kezdi Sean, majd előredől a székén – Nem hiszem, hogy erre szükség van..

- Dehogyisnem. – szakítom félbe azonnal.

Természetesen nem akarok semmit sem már Luke-tól, hiszen képtelen lennék megbízni benne… de ha sikerül a tervem és felfigyel rám, talán rájön arra, hogy mit is veszített… legalábbis a naiv énem ebben bízik.

Gyorsan belefirkantom a jegyzetfüzetembe: Nagy bevetés ma este a H&H-ban. A kiszemelt áldozat az exem, Luke Anderson.

- A bőr rövidnadrágot és a rövid bőrhatású felsőt fogom felvenni. Ezen biztos megakad majd a szeme. 

- A szeme? – kérdezi rideg hangon a fotós – Biztos lehetsz benne, hogy ez nem csak a szemére fog hatni.

- Annál jobb.

- Jaz, ez az egész ötlet… 

- Rendben. Felveszek hozzá egy kiskabátot, de ez a legtöbb. Kell, hogy valamit lásson is.

- Jaz…

- Sean. – vágok a szavába rögtön – Még sosem voltam hódító vadmacska. Ideje kipróbálnom.

10. fejezet - Összezavarodva

Sean

- Mi tart már ennyi ideig, Jaz? – kérdezem kissé már ingerülten, miközben fel-alá rovom a köröket a próbafülkék előtt. – Valamelyiket csak sikerült már felvenned!

- Még nem vagyok kész.

Ha most egy szokványos modellel dolgoznék, már rég felhívtam volna Georgiát, hogy a lány csak az időmet vesztegeti. De Jaz mégiscsak más. Ez mondjuk tetszik, mert nem olyan, mint a többi üresfejű modell. Igaz, hogy tapasztalatlan és mindig tartogat meglepetéseket, de jó a humora, ami igen ritka ezekben a körökben. Néha tulajdonképpen egész kedvelem, néha pedig az idegeimre megy – akárcsak most.

- Jaz! Próbálok türelmes lenni, de most már kezd nehezemre esni. Vegyél fel valamit és gyere ki végre vagy én megyek be érted!

- Azt ne! – hallom meg a lány ijedt kiáltását.

- Gyerünk, mutasd meg nyugodtan, hogy áll! Biztos nem olyan rossz.

- De még nincs rajtam semmi. Ezek miatt az átkozott hosszú körmök miatt alig bírom használni a kezem. Még a saját ruhámat is nehezen tudtam levenni, mert folyton beleakad a körmöm valamibe… – ruhasuhogást hallok, majd ismét Jaz hangját – És most ezzel a rohadt zipzárral sem boldogulok. – újabb suhogás – Te jó ég, ez tényleg beragadt!

- Akkor hadd segítsek! – ajánlom fel, miközben próbálom elfojtani a feltörő nevetésem.

- Ki van zárva! Nem jöhetsz be ide!

- Nyugi, nem nézek oda, csak benyúlok és megpróbálom felhúzni a zipzárt. – ez a mondat és a lehetőség, amiket rejt, izgalomba hoz – Szerintem nincs más választásod. – dobom be az adu ászom – Az eladó csaj hamarosan visszajön.

- Jó, csináld! – válaszolja kissé dühösen Jaz – De vigyázz, ha leskelődsz, neked véged!

Nagy levegőt veszek, majd benyúlok a fülkébe. Nem kell sokat tapogatóznom, noha átkozottul szívesen megtenném, mert szinte rögtön megérintem a lány selymes, puha bőrét. Vajon ez most a válla? Hirtelen leküzdhetetlen vágyat érzek arra, hogy odanézzek, de nem tehetem. Azzal tönkretennék mindent.

- Ne tapogatózz már annyit! – mordul rám a fülkében lévő lány.

- Nem tapogatózom. – vágom rá azonnal, pedig tényleg azt teszem – Ez nem olyan egyszerű. – folytatom enyhültebb hangon – Olyan, mint a szembekötősdi.

- Hát jó. – fújtat nagyot Jaz – Most a kétrészes ruha van rajtam. A szoknyám kellene felhúznod a zipzárt, a felsőrészen pedig hátul gombok vannak, de nem érem el őket. Ebben kellene segítened. Meg tudod csinálni?

Érzem, hogy egyre gyorsabban ver a szívem, mint valami ostoba tininek. Igazság szerint nem biztos, hogy képes vagyok erre, mert legszívesebben leszedném róla a ruhát, semmint, hogy még inkább eltakarjam, de jófiúnak kell lennem.

Lejjebb vándorol a kezem és szinte azonnal megtalálom a szoknyán lévő zipzárt. Óvatosan elkezdem felfelé húzni. A ruhán keresztül érzem Jaz csípőjének domborulatát. Ha ez így folytatódik, remegni fog a kezem, azt pedig rohadtul nem szeretném. Nem is értem, hogy miért van rám ilyen hatással ez a lány. Hiszen ő csak Jaz. A kedves, egyszerű kis Jaz, nem pedig egy szupermodell. De akkor mégis mitől vagyok ennyire beindulva?

Végre sikerül felhúznom a zipzárt. A homlokomon szinte gyöngyözik az izzadság. Legszívesebben hagynám a francba az egészet, bemennék a próbafülkébe és végigcsókolnám a testét. Tükörrel szemben még izgibb… és a kicsi, szűkös hely…

Megrázom a fejem. Ideje összeszedned magad, Sean Sanders! Különben egy sima kis újságírónőtől kikészülsz.

- Egy kézzel képtelenség begombolni. – közlöm vele egyszerűen – És most már majdnem fel vagy öltözve. Gyere ki!

- Jól van, de ígérd meg, hogy nem fogsz kinevetni!

- Rendben, megígérem.

Jaz kissé elpirulva lép ki a fülkéből. A blúzt elöl a két kezével tartja.

Megpróbálok közömbösnek mutatkozni. Még, hogy kinevetni! Ez a lány nincs tisztában a saját külsejével. Lassan sóhajtva kifújom a levegőt, mert ha ez így megy tovább, nem csak a fülke lesz szűkös, hanem a kedvenc gatyám is…

Jaz szó nélkül hátat fordít nekem, mire gyorsan begombolom a felsőt.

- Köszönöm. – leheli hálásan, majd kissé lejjebb húzkodja a szoknyát – Hol csináljuk a képeket?

Zavarba jövök. Ezen még nem is gondolkoztam. Túlságosan lefoglalt az, hogy különféle pózokat képzeljek el ezzel a fura lánnyal. Nem is értem magam. Hiszen nem is az esetem.

- Áll mondjuk oda, a falhoz! – vágom rá gyorsan, majd arrafelé mutatok, mielőtt bármi gyanú felmerülne a piszkos fantáziámat illetően.

A lány elindul, én pedig a tekintetemmel követem őt. Eddig fel sem tűnt, hogy milyen csinos. Amióta csak ismerem, bő, kényelmes ruhákat láttam rajta, amik szinte semmit sem engedtek látni az alakjából. Pedig kifejezetten jó teste van.

- Jó, most fogd a kezedbe a kiválasztott táskát és nézz egyenesen felém! – utasítom, majd kattintok pár képet – Emeld fel az állad! – újabb kattintás – Most tedd csípőre a kezed! Nagyszerű. – bólintok, majd lövök még pár képet – Oké, megvagyunk. – mondom kissé erőtlenül, mert ahogyan Jaz pózolt előttem, megint csak elkalandoztak a gondolataim.

Mielőtt azonban ismét máson törhetném a fejem, visszatér az eladó. Ez épp kapóra jön, hogy kicsit lehiggadjak. Megkérem, hogy segítsen Jaznek a többi ruhával és amíg ők ismét eltűnnek a fülkében és azon töprengek, hogy hogyan is engedhettem meg magamnak azt, hogy megint bajba kerüljek.

Miután csinálok még jó pár fotót Jazről a többi ruhában is, kifizetjük a kiválasztott ruhákat, adok némi borravalót az eladónak, majd végre elhagyjuk az üzletet.

- Remélem, nem felejtetted el, hogy mi a következő állomás. – pillant rám Jaz kíváncsian.

- Igen, tudom. – bólintok – Megígértem, hogy elviszlek ebédelni.

- Az most várhat. Irány a fehérneműüzlet! – vágja rá kacéran vigyorogva.

Nagyot nyelek. Nem hiszem, hogy a testhez álló ruhák látványa után most el tudnám viselni azt, ha Jazt egy szál fehérneműben látnám. Ahhoz már túl régóta nem voltam nővel…

Sóhajtva követem a lányt az üzlet felé. Az egyetlen szerencsém az, hogy amint Jaz meglátja  a kirakatot, ismét megtorpan.

- Talán jobb lenne, ha mégis inkább ennénk.

- Tőlem mehetünk. – felelem közömbösséget mutatva, de belül elmormolok magamban egy imát.

Mégiscsak vannak odafent segítőim.

9. fejezet - Kezdődjön az átalakulás!

Jaz

Másnap reggel egy bögre kávé társaságában a szépségszalonok listáját olvasom, amit Georgiától kaptam. Úgy érzem, hogy kezdem élvezni ezt a kis kalandot. Álmodozva képzelem el magam, amint teljesen felfrissülve és újjászületve távozok a szalonból… bár az tény, hogy lesz mit átalakítani rajtam.

Hosszas tanakodás után kiválasztok egy helyet, az előkelő üzleteiről híres West Street szomszédságában.

Elégedetten elmosolyodom. A mosolyom viszont hamar megszűnik, amikor az órámra pillantok. Te jó ég! Sean bármelyik percben itt lehet!

Sietve öltözködni kezdek. Vajon mit kellene felvennem egy ilyen helyre? 

Végül egy sima fehér póló és egy farmer mellett döntök. A tükörbe nézve megállapítom magamban, hogy bizony tényleg lesz mit megváltoztatni rajtam.

Kábé eddig jutok, amikor megszólal a csengő.

- Szia! – mondom, miután kinyitottam az ajtót – Már készen is vagyok. Indulhatunk? – hadarom egészen feldobódva.

Sean meglepetten pislog rám.

- Mi történt veled? – álmélkodik – Tegnap még nem voltál ilyen lelkes.

- Azt hiszem, kezdem élvezni a dolgot. – felelem vidáman – Még sohasem jártam ilyen drága szépségszalonban. Olyan izgatott vagyok! Már alig várom, hogy odaérjünk.

Sean nem szól semmit, csak mutatja az utat. A háztól nem messze parkolt le az Audival, amelyet erre a pár napra bérelt ki. 

Nem igazán értem, hogy Sean miért lett hirtelen ilyen hallgatag… de őszintén szólva nem is érdekel különösebben, hiszen annyi minden jár most a fejemben. Komolyan úgy érzem magam, mint Hamupipőke.

Szinte még fel sem ocsúdok az álmodozásomból, máris megérkezünk. Ahogy belépünk a szalonba, elbűvölten nézek körül. Az elegáns egyszerűséggel fehérre festett falakat halvány barackszínű minták díszítik. Minden beleng a parfüm kellemes illata és közben andalító, halk zene szól. Az egész hely csodálatos nyugalmat áraszt magából. Puha törülközők sorakoznak a polcokon és mindenki halkan suttogott, hogy semmi se zavarhassa meg a vendégek kikapcsolódását.

Érzem, hogy magával ragad ez a varázslatos hangulat, Sean azonban szárazon közli a személyzettel, hogy szigorúan be kell tartaniuk a napi időbeosztást és meghagyta, hogy mikorra kell mindennel elkészülniük.

Kisvártatva egyik székből a másikba ültetnek: manikűr, pedikűr, iszappakolás és még annyi minden más, zsongító kényeztetés követi egymást. Tulajdonképpen azt sem tudom, hogy hol áll a fejem, pedig szeretném megkérdezni Seant, hogy mi a véleménye a hosszú, vörös körmökről és a fekete szemtusról, ő azonban a háttérbe húzódva figyeli az eseményeket. Persze sejtem, hogy itt van valahol ő is, de most sokkal távolibbnak tűnik, mint a tegnapi fotózáskor.

Néha kérek egy-két percet, hogy a füzetembe lejegyezhessem a tapasztalataimat, de szerencsére ez senkit nem zavar és a megérkezésünket követő két óra múlva új sminkkel és frizurával távozunk a szalonból.

A kezemben két óriási papírszatyrot viszek, ami tele van különféle kozmetikai cikkekkel. Őszintén szólva nem hiszem, hogy valóban csodákra képesek ezek a szerek, de mégis jó mulatság lesz kipróbálni őket – mert az biztos, hogy magamtól sose vennék ilyen drága cuccokat.

- Na, milyen? – kérdezem Seant kíváncsian.

- Gyerünk, siess már! – mondja türelmetlenül, majd elveszi tőlem a szatyrokat és lendületes léptekkel megindul.

Láthatóan nincs vidám hangulatban, de nem tudom, hogy miért. Még csak említést sem tett az új külsőmről, emiatt pedig végtelenül csalódottnak érzem magam. Teljesen megváltoztam külsőleg, de a fotós mégis úgy tesz, mintha észre sem venné. Ahogyan körbenézek, úgy tűnik, hogy más férfiak sem néznek meg az utcán.

Felsóhajtok. Eddig nem valami bíztató az eredmény. Legalább egy kósza pillantást kapnék! De semmi.

Hirtelen megállok, előkapom a jegyzetfüzetemet és írni kezdek: 1. nap frizura és smink. Még mindig nem vagyok elég csábító. A férfiak észre sem vesznek.

- Most meg mi a fenét csinálsz? – fordul felém ingerülten Sean.

- Semmi különöset. Csak lejegyeztem néhány gondolatomat. – felsóhajtok – Megállhatnánk valahol ebédelni? – kérdezem inkább, mert a nagy izgalmak közepette elfelejtettem reggelizni és a gyomrom már hangosan jelez erről a tényről.

- Most akarsz enni? Ruhapróba előtt?

- Rendben, akkor majd később. – vetem oda kissé dühösen – Legalább azt áruld el, hogy mi a franc bajod van.

- Semmi, csak jó lenne, ha mindennel időben végeznénk.

- Oh, sajnálom, ha nem vagyok túl jó társaság. – vágom oda sértődötten.

Nem értem, hogy mi ütött Seanba. Korábban olyan kedves és figyelmes volt, még bókolt is… most viszont egy igazi seggfej.

- Ne haragudj! – szólal meg nagy sokára – Nem miattad van. Én csak…

- Te csak?

- Semmi. – legyint Sean, majd meggyorsítja a lépteit.

Én azonban gyorsan a karja után nyúlok és megállítom.

- Most azonnal mondd el, hogy miről van szó! Látom, hogy bánt valami.

A fotós egy darabig hallgat, végül vonakodva bár, de megszólal.

- Azt hittem, te más vagy, mint a többiek, akikkel eddig együtt dolgoztam… de lassan kezdesz úgy viselkedni, mint azok a szépségmániás modellek. Ne akarj ilyen lányokra hasonlítani, Jaz! Hidd el, nem éri meg.

Felvonom a szemöldököm a kis monológ után.

- Nem inkább azért tetszettem neked jobban félénken meg idegesen, mert élvezted, hogy ugrathatsz és csipkelődhetsz velem?

Sean elmosolyodik.

- Elismerem, hogy élveztem a dolgot.

- Na látod! Különben is te bíztattál arra, hogy legyek egy kicsit merészebb és magabiztosabb. – negédes mosoly húzódik a számra – Én csak megfogadtam a tanácsod.

A férfi felhúzza a szemöldökét, majd kézen fog és egy üzlet elé vonszol.

- Itt kezdünk. – jelenti ki vigyorogva.

Riadtan nézem a kirakat ablakát, ahol csupa olyan ruha van kiállítva, amit én soha a büdös életbe nem vennék fel.

- Biztos, hogy nem akarsz inkább ebédelni?

- Nézzük, miket kell vennünk. – mondja Sean, miközben kihalász a zsebéből egy papírlapot – Kell egy testhez álló ruha, egy piros meg egy fekete csipkés, egy bőrből készült, egy mély kivágású és természetesen egy miniszoknya is…

- Ezekben úgy fogok kinézni, mint egy prosti. – szakítom félbe rémülten Seant.

- Ugyan már! – válaszolja, majd szó nélkül belök az üzlet ajtaján.

Odabent egy eladó rögtön hozzánk siet. Sean röviden elmondja neki, hogy mi járatban vagyunk, mire az eladó – aki mellesleg egy fiatal fruska – azonnal ruhákkal halmoz el. Nekem jelenleg egy szavam sincs, Sean csak az eladóval társalog minél kisebb ruhákról – vagy inkább rongydarabokról, mert némelyik bizony arra hasonlít.

- Van combig érő csizmájuk? – hallom meg Sean hangját a próbafülkében.

- Ugye csak viccelsz? – szólok ki elképedve a függöny mögül. – Nem inkább valami olyasmit kellene, ami többet takar belőlem?

Az átkozott fotós azonban mintha meg sem hallaná, amiket mondok, ugyanis ijesztően kicsi darabokat adogat be nekem.

- Magunkra hagyna kicsit, amíg készítek pár fotót? – szólal meg ismét Sean.

- Természetesen. – nyáladzik odakint a csaj, majd hallom a magas sarkújának kopogását, ahogy kettesben hagy minket.

- Na, felpróbáltad már őket?

- Nem lenne jobb, ha inkább otthon próbálnám meg őket? – kérdezem kétségbeesve, ahogy végignézek a sok testhez álló és már-már giccses darabokon.

- Nem, Jaz. Mindenképpen itt kell csinálni őket. Fontos a látvány miatt.

- Na de én…

- Gyere már ki! Nem érek rá egész nap.

- Jól van na. – dünnyögöm kicsit sem megelégedve. Sosem volt rajtam még ilyen típusú ruha és éppen ezért még senki sem látott rajtam ilyeneket – és most meg kell mutatnom magam bennük a fotósnak. 

Atyaég, hogy mi lesz ebből!