1. rész

Becky

Leállítom a motort a hatalmas ház előtt. Sietősen kipattanok a kocsiból, kiveszem a hátsó ülésről a táskámat, amiben a fotós cuccaimat tartom, majd a bejárathoz sétálok. Becsengetek, mire kisvártatva megjelenik Kimi Räikkönen, a ház tulajdonosa és egyben Mika, a legjobb barátom interjújának alanya.

Kíváncsian végigmér, majd várakozóan pillant rám.

- Mika itt van már?

Úgy néz rám, mintha nem lennék százas, de azért készségesen válaszol.

- Igen. Bent van. Segíthetek…?

- Kösz, nem. – vágok gyorsan a szavába, majd belépek mellette a kertbe.

Céltudatosan a ház felé tartok, de közben azért még hallom, hogy a pilóta valami olyasmit mond finnül, hogy „Ki a fene ez a dilis tyúk?”. Az ajtó előtt megállok és bevárom őt. Kinyitja előttem az ajtót, ám mielőtt belépnék, visszafordulok hozzá.

- Rebecca Mäkinen-Grey vagyok, a dilis tyúk. Ja és mellesleg Mika barátja, de csak addig, amíg a kezeim közé nem kerül. – mondom neki finnül, majd átlépem a küszöböt.

A szemem sarkából látom, hogy meglepődött azon, hogy tudok finnül, pedig ezen nincs semmi meglepő. Ha ismerne, tudná. Az anyám ugyanis finn, míg az apám amerikai, így könnyűszerrel elsajátítottam mindkét nyelvet.

Pár lépéssel a nappaliba jutok, ahol Mika az egyik fotelben a füzetébe jegyzetelget valamit. Érkezésemre felemeli a fejét.

- Csak hogy itt vagy, Becky. Már azt hittem, hogy nem érsz ide. – jegyzi meg mosolyogva.

Dühös pillantást küldök felé, mire a mosolya az arcára fagy.

- Mégis mi a fészkes fenét képzelsz te magadról, hm? Azt hiszed, hogy csak csettintesz és én ugrom is? Nagyon jól tudtad, hogy külföldön voltam, de te csak azért is a nyakamba varrtad ezt a melót! Alig, hogy hazaértem, John már hívott is, hogy azonnal jöjjek, mert interjún vagy. Úgy teszel, mintha csak körülötted forogna a világ, de most közlöm veled, hogy ez baromira nincs így! – zúdítom rá magamból kikelve a monológomat.

Mika egy nagy, fáradt sóhajjal reagálja le a mondandómat.

- Sajnálom, Becky, de tényleg szükségem van rád. John nyilván ezért küldött ide…

Felemelem a kezem, mire Mika hirtelen elhallgat.

- Ez nem igaz, Mika és ezt te is tudod.

Torokköszörülésre leszek figyelmes, így megfordulok. A pilóta értetlenül néz hol Mikára, hol pedig rám.

- Esetleg… veszekednek még vagy folytathatjuk?

- Természetesen folytathatjuk. – mondja Mika barátságos képpel a házigazdának, majd rám pillant – Becky?

- Megcsinálom a képeket, aztán lelépek.

Mika bólint, majd miután a pilóta leül vele szembe, folytatja a kérdezősködést, én pedig előveszem a felszerelésemet és ellövök pár képet, közben pedig néha elmosolyodom a finn válaszain. Valójában attól különleges ez az interjú, hogy teljesen normális és logikus válaszokat ad a feltett kérdésekre, noha nem pont ezeket várná el tőle a riporter. Igazából mindig jól szórakozom azokon az interjúkon, amikben az F-1-es pilóta nyilatkozik. Volt szerencsém már jó pár ilyen gyöngyszemmel találkozni.

- Köszönöm, Kimi, ennyi lenne. – mondja Mika, mire a pilóta bólint egyet.

Mika telefonja elkezd csörögni, így elnézést kér és kimegy az előszobába. Én, a kezemben a gépemmel, a pilótára pillantok.

- Lehetne arról szó, hogy odakint is csináljunk néhány képet?

A finn arcán a szenvedés jelei mutatkoznak. Nem bírom ki, muszáj mosolyognom. Most tisztára úgy néz ki, mint egy kisgyerek, akire rá akarnak erőltetni valamit…

- A dilis tyúk miatt beleegyezhetne… - lemondóan felsóhajtok – Csak kettő képet! – alkudozok reménykedve.

Egy darabig csak néz rám, végül elvigyorodik.

- Rendben, kettőbe még nem halok bele, ha...

- Ha?

- Ha tegeződünk. Nem hinném, hogy túl sok lenne köztünk a korkülönbség.

Bólintok, mire kimegy a teraszra, én pedig követem őt. Az időjárás ma kegyes hozzánk, úgyhogy semmi akadálya sincs a képek létrejöttének.

Adok némi instrukciót neki, majd gyorsan elkészítem őket, mielőtt még a pilóta meggondolná magát.

- Meg akarod nézni őket? – pillantok fel rá kíváncsian.

Látni rajta, hogy váratlanul éri a kérdésem, de aztán tétován bólint. Hozzám lép, mire a kezébe nyomom a gépemet és hagyom, hogy megnézze őket. Olyan közel áll hozzám, hogy érzem az illatát és a testéből áradó hőt.

Kissé kínosan feszengek, majd miután pár percig csendben figyelem és mivel még mindig nem mond semmit, az ajkamba harapok.

- Nos? – sürgetem kissé idegesen, mert a néma csend nem feltétlenül jó…

- Ez hol készült?

Felém mutatja a gépemet. A képen egy sziklás tengerpart látszik.

Homlokráncolva elveszem tőle a készüléket.

- Azt hittem, hogy csak a saját képeidet nézed meg… - jegyzem meg kissé rosszallóan.

Lazán vállat von.

- Te adtad oda a géped. Szóval?

- Görögországban. – válaszolok egy beletörődött sóhaj kíséretében.

- Jó képek. – szólásra nyitnám a számat, de leint – Az összes jó. – mondja mélyen a szemembe nézve.

Elégedetten bólintok, de nem szakítom el a tekintetemet az övétől.

- Becky?

Mika hangjára megfordulok.

- Kint vagyunk.

- Én most megyek. – közli velem, majd Kimihez lép és kezét nyújtja felé – Még egyszer köszönöm!

Kimi bólint és kezet fog Mikával.

- Te is jössz? – érdeklődik tőlem kíváncsian.

- Később. – szól bele Kimi a beszélgetésünkbe.

Mindketten Kimire nézünk.

- Meg szeretném nézni a többi képedet is. – mondja vállvonogatva.

Tétován bólintok, elköszönök Mikától, majd Kimivel visszatérünk a nappaliba. Leülünk egymás mellé a kanapéra és visszaadom Kiminek a gépemet.

Minden egyes fotóhoz vár valamiféle magyarázatot, de nem bánom. Örömmel fűzök egy-két megjegyzést a képekhez, ő pedig, akár egy gyerek, érdeklődve hallgatja azokat.

Nem gondoltam volna, hogy éppen a munkám miatt fogok megismerkedni és összebarátkozni Kimivel, de egyáltalán nem bánom, hogy végül is így alakult a mai napom.

Pedig ahogyan indult… Szerencsére másképp alakult és lett vége.